Kis Ujság, 1950. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1950-05-07 / 105. szám

Vasárnap, május 2 NAPOS OLDAL Újabb események a házban . 1. Ezúton értesítek mindenkit, akit a házunkban lakó, ifjúkorú barátaim sorsa érdekel, hogy legutóbbi ide­vonatkozó körlevelem óta a követ­kező, említésre méltó események tör­téntek: Először is Panni barátnőmről szá­molok be, aki eltanuló, brigádvezető és — mint ilyen — a múlt héten szi­gorú önkritikát gyakorolt. Egy nyolc­szor tizenkét centiméter átmérőjű blokk tizenkét oldalára a következő­ket írta: 1. Címlap. Hibáim, órák alatt. 2. Olvasás óra alatt ezt csináltam. Gondolkoztam, firkáltam. Most ezt megmutatom képekben. .­. Erre gondoltam. (Itt most két rajz következik. A lap alján a szerző önarcképe, amint a padban ül és Csibész nevű kutyájára gondol. Ezt onnan lehet tudni, hogy felül, egy fel­hőben, ott áll Csibész és egy haris­nyát eszik. Csibész ugyanis — fáj­dalom — napi táplálékán kívül ha­risnyákat, zsebkendőket és díván­­párnákat szokott szétvágni.) A többi kilenc oldalt nem részle­­tezem. Csak annyit közlök, hogy eze­ken a szerző firkál, a rádióra gondol, rajzol, csokoládét­ eszik és a tíz perc­­ben egy másik lánnyal kézenfogva ugrál, holott ezzel kapcsolatban Panni egyszer azt mondta nekem, hogy: — Most olyan szigorú tanítónénink van, hogy mindig egy másik osz­tályba megyek át ugrálni. Körülbelül ennyiből áll. Írásban és képben, a tizenkét oldalas önkritika arról, hogy mifajta hibákat szokott elkövetni Panni barátnőm, órák alatt. És amikor azt kérdeztem tőle, hogy mikor szerkesztette ezt az ön­kritikát, azt mondta: — Órák alatt. 2. Gyuri barátom szintén éttanuló és annyira komolyan veszi a tanulmá­nyait, hogy a múlt hó huszonnegye­dikén, hétfőn is elment az iskolába, annak ellenére, hogy :vasárnap elron­totta a gyomrát. Déltájban kirázta a hideg, a tanító úr hazaküldte az is­kolából és az édesanyja azt mondta neki: — Gyurikám, ha legközelebb vala­mi ehhez hasonló helyzetbe kerülsz, ne várd meg, amíg a tanító úr küld haza, hanem jelentkezz és mondd meg, hogy rosszul érzed magad. Ennek az anyai tanácsnak merő­ben váratlan következménye gyanánt Tozsi barátom, Gyuri öccse, aki egy­általán nem éltanuló, másnap, kedden délelőtt féltízkor, a világ legpiros­pozsgásabb arcával tért haza az isko­lából és azt mondta: — Anyu, jelentkeztem a tanító né­ninél, mert kicsit fáztam és féltem, hogy kiráz a hideg. 3. Ami most jön, az nem a közelmúlt napokban történt, hanem még húsvét­hétfőn, amikor Gergő barátom Sorra járta az ismerős családokat, öntözni. Ebbéli ügyködése jutalmául összesen tizenhat húsvéti tojásra számított, mert a házban négy kislányt lehet öntözni és tizenkét nénit. De csak tizenöt tojást gyűjtött, mert egy bizo­­nyos Olga néniék nem készültek akkora gyerekforgalomra, mint ami­lyen bekövetkezett és Gergő tojás helyett csak cukrot kapott. Kissé csalódottan távozott és a lépcsőn találkozott az édesapjával, akitől­ azt kérdezte: ■ — Hová megy? •— Olga néniékhez. — Oda ne menj — figyelmeztette Gergő —, mert ott már nincs tojás. *. Azonban a most következő, szo­morú történet hősének nevét nem ír­hatom ide, mert nem illene világgá kiírtáb­a, hogy hívják azt a baráto­mat, akit a szülei —­ bizonyos félre­értések következtében — hetenkint átlag háromszor elnadrágolnak. Ne­vezett barátom mindössze négy esz­tendős és ama ritka napok egyiké­nek jut­almául, amikor se a gázresót nem robbantotta fel, se a cipőkrém­mel nem kente be a macskát, sőt az alant járókelők fejére se dobott le egyetlen virágcserepet — egyszóval egy ilyen kivételes, jóságos napján a szülei kivitték az Állatkertbe. De ő a Barlangvasútba akart volna menni és sehogyse tetszett neki az Állatkert Csak az elefántok tetszettek neki Azok is csak azért, mert éppen akkor érkezett hozzájuk, amikor az elefán­tokat etetni, hajtották. Úgy hajtották őket etetni, hogy a nagy elefánt tomporára ráhúztak kettőt, tenyérrel, mire az bekocogott enni és a kis ele­fánt utána döcögött. A barátom aj­kán széles, elégedett, boldog mosoly játszadozott és azt mondta: — Itt nem a kicsit verik, hanem a nagyot. _ ____ __________ Zágon István A Magyarország—Csehszlovákia mér­kőzés után a bécsi osztrák—magyar küzdelem előtt ismét bajnoki mér­kőzésre állnak ki labdarúgó csapa­taink. A bajnoki mérkőzések ez al­kalommal nemcsak a bajnoki pon­tok szempontjából jelentősek, ha­nem a válogatásnál is figyelembe kell venni az utolsó formákat. A szövetségi kapitánynak már megvan az elgondolása, de kétségtelen, hogy az utolsó bajnoki forduló változta­tásokat is hozhat. Örvendetes formajavulásra szük­ség volna. A Bécsben szereplő magyar váloga­tott csapatot nemcsak technikára, hanem harci készségre és önfeláldo­zásra kell felépíteni. Ilyen volt az az együttesünk, amelyik legutóbb Bécsben ország-világ előtt­i:3 arányú biztos és megérdemelt győzelmet aratott az osztrákok fölött. Az akkori magyar csapatból most hiányozni fog Rudas és nincs a keretben a robba­nékony és tettre kész Czibor és az utóbbi meccsek során mélyen formá­ján alul szerepelt Deák. Ennek a három játékosnak a hiánya a leg­utóbbi válogatott mérkőzésen is meg­látszott. Sebes Gusztáv szövetségi kapitánynak tehát a nehéz körülmé­nyek között megfelelő pótlásról kell gondoskodni. A pótlási lehetőségekre adhat választ a vasárnapi labdarúgó bajnoki kampány. Az újpesti Dózsa-stad­ionban ket­tős mérkőzés lesz. Először a Dózsa játszik a Szombathe­lyi Lokomotív együttesével. Különösen Mandik Béla, a másodkapitány figyel­heti meg itt azokat a játékosokat, akik a B. csapatban szóhoz juthatnak. A Textiles—Dorogi Torna mérkőzés, amely a Dózsa-stadion második küz­delme, nem állítja könnyű feladat elé a Textiles csapatot, miután a dorogiak kitűnő formában vannak. Kispesten stílusos, szép mérkőzésre van kilátás a Honvéd és a Teher­fuvar között. Az I­DOSZ-nak nehéz a feladata: a cse­­peli stadionban a Csepeli Vasassal mérkőzik. Ennek külön érdekessége, hogy Deák irányítja a csatársort és az elmúlt edzésen javuló formáról tett tanúságot. A Vasas—Postás mér­kőzésnek a Latorca­ utcai sporttelep a színhelye. Nem lesz könnyű fel­adata a Vasasnak a feljavult Postá­sokkal szemben. Soroksáron a Győri Vasas valószínűen mind a két bajnoki pontot elhozza, mert Soroksár csa­pata elég gyenge formában van, Sal­gótarjánban viszont az ottani torna szép győzelme várható a Nagykani­zsai Olajmunkással szemben. Az Előre azzal a céllal utazott Debre­cenbe, hogy mint a két pontot elhozza a Lokomotív elleni mérkőzésről. Erre nagy az esélye, mert az Előre jól összekovácsolódott együttes lett, míg a debreceni csapat több tartalék­kal áll ki. mények Nemzeti Vállalata végzi, mindennap a Sportcsarnokban bo­nyolítják le. A budapesti női kosárlabda Európa Bajnokságra tegnap megérkezett a Szovjetunió világhírű kosárlabdázói­nak a nevezése. Ezzel összesen tizen­két nemzet indul a budapesti verse­nyen. A résztvevők a következők: Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyel­­ország, Románia, Magyarország, Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Izrael, Olaszország, Svájc. A versenyre a vidékiek részére ked­vezményes utazási jegyeket bocsát ki az IBUSZ. _A magyar női kosárlab­dázók a szabadsághegyi edzőtáborban készülnek fel a nagy Versenyre. . r. VÁLOGATÁS ELŐTT... hoznak-e formajavulást a labdarúgó bajnoki mérkőzések A Szovjetunióval az élén 12 nemzet indul a budapesti női kosárlabda Európa­ Bajnokságon Május 14. és 20. között Budapest I dalt, amelyet teljes felkészülts­ét­gel a len rendezik a második női kosár- I Kosárlabda Szövetség bonyolít le, la­bda Európa Bajnokságot. A via- t míg a külső rendezést a Sportlétéért- Vegyen éttességet ! Vasárnapi galopp-program kezdete 2 órakor. I. Amelyik Nardai-ló — Sybill vagy Anikó II. — indul, az nyer, ha mindkettő indulna, úgy Anikó II. a jobb esély. Fonák és Kintié lehetnek a helyezettek. II. Matyi legutóbb, nagyon kímé­letesen lovagolva, is jó harmadik volt. Viola T. minden futására javul. Szemes utolsó formájától el­tekintve, a legjobb esély. Csaba­­lánya már érett a nyerésre. III. Trampli papíron a legjobb esély, kérdés, Papp boldogul-e vele. Yeomanry a munkaforma. Alpár itt magas klasszis. Southern Rose nagy istálló-bizalommal in­dul. Bombardon istállója nagy for­mában van. IV. A két Gombolai-tótiak, Kó­laidénak és Szárcsának, kell elől végezni. Bocskai miatt inkább Fetardóban bízunk. Gazember ki­tert már erre a távra is jól. Kis­­koma szereti a meglepetést. A leg­utóbb könnyen nyerő Prókátorban még maradt annyi, hogy itt szere­pet kapjon. V. Dukát magas klasszis, ha végigállja a távot, verhetetlen. Alexandrás rengeteget javult, mióta nem láttuk. Gulianernál az­­álló­­képesség kétségtelenül megvan, kérdés, klasszisban felér-e Dukát­­hoz. VT. Papiresély Azért is-és Rózsi, de az javult ,-há­romévesek­ közül­ a sokat javult Pajor vagy Nomád is előttük végezhet. Nusit a kis Balogh lovagolja. VII. Kathien Riley itt végre megszabadulhat idei nyeretlenségé­től. A háromévesek közül Tom­bola II. és Sirene VI­., a félvérek közül Gálád lehet komoly ellen­fél A két bete könnyen nyerő Fordulat menőkedvében ismét meg­lepetést okozhat. Vili, Komára végre erős lovas ..erősebb ellenfelének istállótársát, No­det­ tartjuk. Ba­bér II. a papíresély. Nurmi és Bereghát régen esedékesek. IX. Bandus Gy. nagy esély, lovasa is kitűnő. Talisman jó lovassal komoly ellenfél lehet. Aranysas már nagyon kerülgeti a célt. Futótűznél attól függ a jó szereplés, hogyan jön el a starttól. Tündér IT. a meglepetés lova. X. Ráma jó távján fut, formája is, lovasa 13 ló. Mária már nagyon esedékes. Rokokó csütörtökön ,klasszis­ lovak között helyezve volt. Silvia és Biksicz állandóan elől végeznek. A félvér Bolero teher­­engedményes lovasával küzdelem­ben lehet. 1. Nyeretlenek versenye. 1200 m: 1. Csibész (Horv. B. NI. 2*/s) 58 2. Orbán (Paksi 21/®) 57'/s 0. Sybill (Gélics) 56'!» 4. Kimle (Szentgyörgyi) 52 5. Fonák (Krasny. 2V») 52 fi. B. Karola (Szabó J. 2V») 50V* 7. Gyöngyi (?) 501!­8* Juckó (—­­—T­­ 9. Sólyom (Kopriva 3'/») 48'/® 10. Anikó II. (?) 4«I. Tip: NARDAI-idom. — FONÁK — KIMLE 11. Csabai handicap. 1500 méter. 1. Szemes (Csilicserák 2*/*) 60 2. Mutyi (Krusny. 2'/*) 58 3. Fergeteg (Felling F. 2Vt) Sö'á 4. Viola T. (?) 551/* 5. Csaba lánya (Bagy. 2'/s) 54'á fi. Minus (Papp 2'/®) 50V2 7. Roxi (Nedelko 31/á) 491/: 8 Rába III. (Balogh L. 21/®) 391/® Tip: MUTYI — VIOLA T. — SZEMES III. Dunakeszi handicap. 1800 m: 1. Alpár (Gélics) 64 2. Bombardon (Keszthelyi) 62'/: 3. Southern R. (Magyarosi) 58 4. Yeomanry (­Szokolai) 55 5. Princ. Bouse. (Fetling F.) 51'/« fi. Trampli (Papp) 46'/® 7. Gina (Balogh L.) 40V« Tip: SOUTHERN ROSE — TRAMPLI — YEOMANRY IV. Vegyes handicap. III. rész. 1800 méter. 1. Csak azért is (Simics) 64'!­ 2. Kiskomu (Krusny. 2*/s) 58Ki 3. Fetirde (Bocskai) 51i 4. Szárcsa (Rózsa)­ 56 V. Alagi díj. 2000 méter. 1. Dukát J (Keszthelyi) 57 2­ Alexandrin (Alt) 57 3. Marica (?) SS1,1. 4. Gullanar (Bocskai) 55V* Tip: DUKÁT — GULIANAR VI. Vegyes handicap. IV. rész. 1800 méter. VII. Vegyes handicap. I. rész. 1800 méter. 1. Caracas (----—) 64 2. Tombola II. (Bocskai) 56V® 3. Kathleen R. (Ném­. F. 2V.) 54'/­ 4. Gálád (Bagyánszky 2Va) 53V® 5. Sirene VII. (Gélics) 52 6. Turul (Papp 2Vt) 51*/a 7. Fordulat (Köv. L. II. 21/*) 50 8. Csókakő (Horváth B.) 46 Tip: KATHLEEN RILEY — TOM­BOLA II. — GÁLÁD VIII. Handicap. II. rész. 1100 méter: 1. Suom­i (Kedves 1­21/1) 68­/* 2. Hófúvás (Keszthelyi) 64 3. Nurmi (Gélics) 58 4. T. d'Ivoire (Krusny*. 2Va) 57 5. Bereghát (Prendler) 151/* fi. Koma (Szentgyörgyi) 51­/­ 7. Babér II. (Bocskai) 48 5. Kalács (Németh F. 11/1) 51 fi. Gazember (Seres 3Vs) 42 7 Prókátor (Dávid 2Vs) 41 8. Hatalmas (Bakos 31/») 40 9. Serpentin (Balogh L. 2Vs) 39 Tip: GOMBOLAI-idom. — GAZ­EMBER — PRÓKÁTOR 1. Pajor (Keszthelyi) S3 2. Ági fia (Krusny. 21/*) «IV* 3. Azért is (Karaszek) 61 4. Horkant (Németh F. 2Vi) 66 5. Borravaló (Ksch T. 1V») 54 6. Ilózsi (Gosztonyi 2Vt) 5fl'/s 7. Jackó (Papp 2Vz) 49 8. Pántlika (Horváth B.) 49 9. Nu*i (Balogh L. 2'/s) 44'/s 10. Nomád (Kopriva 3Vt) 42 11. Vasvár (Dávid 3%) 391/a Tip: PAJOR — AZÉRT IS — RÓZSI 8. Haver (Seres 3la) 41 9. No­de (Balogh L. 2V*) 39 10. Huona S. II. (Dávid 2Vs) 39 11. Hamar (Farkas 31/a) 39 12. Pöstike (Bakos 3Va) 39 13. Ibolya (Kovács J. 3*/t) 39 Tip: NO DE — KOMA — BERÚG­HAT IX. Vegyes handicap. II. rész. 1800 méter. 1. Pókos (Esch T. I1/*) 60 2. Lldére II. (Rózsa) 59 3. Talisman (?) 57 4. Cinkos (Horv. B. II. 2‘/e) 56'^ 5. Arany sas (Krusny. 21/®) 53'/t f1. Csabagy. (Kov. L. 11. 2'A) 47'It 7. Tündér II. (Horv. .1. 2Vs) 45 8. Cyklon II. (Dávid 2‘/9) 43 9. Bandus Gy. (Papp 2'/®) 421£ 10. Futótűz (Balogh L. 2Vt) 42 Tip: BANDUS GY. — TALISMAN — ARANYSAS X. Handicap. I. rész. 1190 m: 1. Mario (Bagyánszky 2b­) 61^4 2. Silvia (Magyarosit 69 3. Biksicz (Gélics) 99'/* 4. La Riviere (Pozsonyi) 58 5. Rokoko (Bocskai) 56 6. Ráma (Papp 2Vt) 52 7. Cukorka (Németh F. 1M») 51 8. Verka (David 21/*) 48*7* 9. Bolero (Seres 3*70 45 10. Griinbusz (Kopriva 33/a) 41‘7< 11 Eehezeaux (Balogh L.2‘/s) 49’/* Tip: MARIO — RAMA — BOLERO kis HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Szombat Kerékpár: Kerékpáros pálya-csapat­bajnokság, Millenáris, 18 óra. Nem­zetközi kerékpáros távverseny 6. napja. Gottwaldow. Asztalitenisz. Főiskolás bajnokság, Műegyetem, 15 óra. Torna-. Országos ifj. leány tornász­bajnokság. Testnevelési Főiskola 16 óra. Vasárnap Labdarúgás: Honvéd SE—Teher­fuvar, Kispest, 17 óra. Dózsa SE— Szombathelyi Lók., Megyeri­ út, 15 óra. Textiles—Dorogi Tárna, Megyeri­­út, 17 óra. Csepeli Vasas—ÉDOSZ, Csepel, 17 óra. Vas­as—Postás, La­torca­ utca, 17 óra. Soroksár—Győri Vasas, Soroksár, 17 óra. Debreceni L­okomotív—Előre, Debrecen, 17 óra. Salgó Tárna—Olajmunkás, Salgótar­ján, 17 óra. Kerámia—Ózd NB. II., Gergely­ u., 17 óra. Mátészalka—Kistext NB. II., Mátészalka, 16.30 óra. Nyíregyházi VSK—Miskolci Lok. NB. II., Nyír­egyháza, 15 óra. Pereces—Diósgyőr NB. II., Pereces, 17 óra. Kiskunha­las—Békéscsaba NB. II., Kiskunhalas 17 óra. Birkózás: Szabadfogású egyéni baj­nokság, Sportcsarnok, 10 óra. Asztalitenisz: Főiskolai bajnokság, Műegyetem, 8 óra. Postás—KDSK: Magyar Kupa elődöntő, Verseny­­utca, 9 óra. Elektromos—MÉMOSZ: Magyar Kupa elődöntő, Váci-út, 10 óra. Vörös Meteor—Győri Vasas: Magyar Kupa elődöntő, Jókai­ u., 10 óra. Szegedi Textil—K. Lombik: Ma­gyar Kupa elődöntő, Szeged, 10 óra. Z­ormi: Országos ifj. fiú tornász, CsB, Testnevelési Főisk. 8 óra. Kerékpár: Nemzetközi távverseny 7. napja. Kerékpáros-pálya csapat­­bajnokság, Millenáris-pálya, 16 óra. Atlétika: MEFESZ atlétikai ver­senye, Mező-utca, 9.30 óra. Vasas atlétikai versenye, Pasaréti-út, 10 óra. Textiles SE atlétikai versenye, Hungária-út, 10 óra. Textiles SE te­repfutó versenye, Rákosi gyakorló­tér 15.30 óra. —­ A Fővárosi Helyiérdekű Vasút közli, hogy május 7-én, vasárnap a Csepel—EDOSZ labdarúgómérkőzés­re Budapest Vágóhíd állomásáról 14 órától kezdie, a szükségnek megfe­lelően különvonatokat indít, ame­lyeken a villamos átszállójegyek is érvényesek. A mérkőzés végén a kü­­­lönvonatok visszatérnek Budapest Vágóhíd-állomásra. PÁRTMOZGALOM BUDAPESTI PÁRTNAPOK, a május 8-ával kezdődő héten: Vili., Rákóczi-út 19. május 8-án, hétfőn este f­él 7 órakor. IX., ÜlDi-ú­t 19, május 9-én, kedden este 7 órakor. XIII. , Újpalotai-út 12 (Mosoni-vendéglő épülete), május 8-án, hétfőn este 7 órakor. XIV. , Thököly-út 60, május 11-én, csü­törtökön este 7 órakor. Megjelent a Művelt Nép májusi száma „A kultúra és béke fegyvere“ című vezércikk a hatodik szabad május elsejét, a proletárnemzetköziség, a munka, a béke nagy ünnepét mél­tatja. Hangsúlyozza a cikk, hogy ki­bontakozó kultúrforradalmunk nagy­szerű eredményeit, a jövő még nagy­szerűbb ígéreteit nem hagyjuk ma­gunktól többé elrabolni, ezért véd­jük a békét kulturális munkával is. Munkácsy Mihály halálának félszá­zados évfordulóján a Művelt Nép cikke felveti a kérdést: milyen he­lyet foglal el Munkácsy a magyar festészet történetében? A lap gazdag mozgalmi rovatában Varga Edit a román falvak kultúr­­ott­honainak munkájáról ír. Riport szól a Chinoin ifjúmunká­sairól, akik lázasan készülődnek a kongresszusi kultúrversenyre. Az üze­mi kultúrotthonok problémájával fog­lalkozik Vészi Endre cikke. A Magyar Bábjátékosok Szövetsége arról ír, mit jelent a magyar bábmozgalomnak Obrazcov magyarországi vendégsze­replése. Újfalussy József cikke új műfajt is­mertet meg az olvasóval: a csasztus­­kát. A csasztuskák és alkalmi rig­musok a nálunk járt Pjatnyickij kó­rus műsorában is szerepeltek. A cikk rámutat arra, hogy a magyar nép­költészetben is van hasonló hagyo­mány, amit továbbfejlesztve mi is megteremthetjük az énekes, zenés, párbeszédes dal értékes műfaját. A költészetet a folyóirat új számá­ban Zelk Zoltán, Vlagyimir Maja­kovszkij, Jerzy Jesionowski lengyel költő, Minden Iszájev bolgár költő és Lőrinci Pál versei képviselik. Szabó Berény cikke a földműves­­szövetkezeti mozi szerepével foglal­kozik a falu kulturális életében. A folyóirat szépirodalmi anyagából kiemelkedik Galgóczi Erzsébetnek, a Győri vagongyár 19 éves parasztszár­­mazású munkásnőjének novelája, amelyet a MÍNSZ felszabadulási pá­lyázatára küldött be. Könyvismer­tetés, filmkritika, továbbá egy vidám jelenet, három mozgalmi dal kottája és a szabad gyors párostánc leírása egészíti ki a folyóirat gazdag tartal­mát. Izraelben leszállásra kényszerítenek egy amerikai repülőgépet Tel-Avivban bejelentették, hogy má­jus 2-án egy repülőgép, amely ál­lítólag az Egyesült Nemzetek tulaj­dona, a repülési szabályok megsérté­sével tilos területek fölé repült. Egy izraeli vadászgép jelzésekkel felszó­lította, hogy szálljon le. A gép nem törődött a figyelmeztetéssel, hanem folytatta útját, mire a vadászgép fi­gyelmeztető tüzet nyitott és kénysze­­rítette a másik repülőgépet, hogy a liddai repülőtéren földre szálljon. Itt kiderült, hogy négy amerikai repülő ült a gépen. Mikor az izraeli ható­ságok a gép kikutatását követelték, a repülők ellenállónak és azzal fe­nyegetőztek, hogy a Biztonsági Ta­nácsnál tiltakoznak. Riley tábornok, a palesztinai ENSZ megfigyelők vezérkari főnöke kijelen­tette, hogy a leszállásra kényszerített repülőgép nem a megfigyelő szolgá­laté, hanem a „közel- és középkeleti országok helyzetét tanulmányozó nem­zetközi gazdasági bizottságé“. (Ez a bizottság a legnagyobb amerikai ban­kok ellenőrzése alatt működik, szer­vezését az ENSZ sohasem hagyta jóvá.)

Next