Kis Ujság, 1950. június (4. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-03 / 127. szám

4 S­ZÍNHÁZ A Noszty-fi esete Tóth Marival Mikszáth regényének színpadi változata a Nemzeti Színházban Kártyaadósság és váltóhamisítás, lagymatag hivatali stréberkedés és elszánt hozományvadászat: ez a Noszty-fiú — valamennyi volt Noszty-fiú — életének kerete és tar­talma. „Az asszony hozza a pénzt, a hivatal elviszi“ — bölcselkez­ik Noszty Pál, a lump ifjú atyja és honatya. De a hírhedt „eset“ éppen abban ál­lott, hogy hiába volt a főszolgabírói hivatal, hiába szállt le rangján alul a Noszty-sarj, a polgári milliók nem kerültek a dzsentri-család préda ke­zére, kudarcot vallott a vérátömlesz­­tési kísérlet Ennyi az „eset“, de a regény lényege korántsem a polgári „erkölcs" diadala a dzsentri rom­lottság felett, bár Tóth Mihály, a pipafaragóból lett nagyvállalkozó, kétségtelenül a józanságot, sőt b­ecsü­­letet testesíti meg Tass vezér kései és gyökerükig korrupt leszármazottaival szemben. Mikszáth azonban könyör­telen fényeket villant a Tóth Mihály­iján feltörő kapitalizmus álságára és belső ellentmondásaira is. Másrészt a híres „esetet“ csak az a kor láthatta lényegében szerelmi tör­ténetnek, amely Mikszáthot is csak jóízű elbeszélőnek, az úri Magyar­­ország korszerű, regényt író kobzo­sának akarta látni. Ebből a tudatos félreértésből, nagyon is megfontolt félremagyarázásból eredt a regény ko­rábbi Harsányi Zsolt-féle szirupos át­dolgozása, ami ellen maga Mikszáth tiltakozik művén át félreérthetetlen erővel. A „nagy palóc“ bátor társada­­lom stkritikus volt akkor is, ha átadta ma­gát mesélő kedve áradásának s ami har­cos szellem hiányzott belőle, azért bősé­gesen találunk nála metszően éles megfigyelést, határozott bírálatot, ítélet­mondó állásfoglalást. Sohasem bújik alakjai mögé, amikor a maga véle­ményének akar hangot adni korának társadalmát illetően. Például a maikor ezt írja a Noszty-fiúban: „Azok a jámbor, becsületes, szegény emberek tartották meg az országot, akiké nem volt Vagy Noszty Feri főszolgabírói kinevezése előtt, amikor a felvidéki megyében felvetődött az erőszakos ma­gyarosítás kérdése: „Mindegy (a ma­gyarok szerint) nál tanulnak a paraszt kölykök, de nem mindegy, hogy ki parancsol Voglányban.“ Máshol: a Noszty-család tagjai „mindig akkor röffentek össze, ha valami baj tör­tént ... ezért is uralkodtak nemze­­dékről-nemzedékre a megyében.“ Vé­gül, ami a legfontosabb: a regény minden fejezetéből kicsendül, hogy a Noszty-fiú nem véletlen hanem tipi­kus jelenség, a teljes erkölcsi tompa­ságig fokozott könnyelműsége min­den egyéni színezés mellett i­s szinte végzetes szükségszerűséggel ered csa­ládja, dzsentri osztálya öröklött rossz hagyományaiból, az úri Magyar­­ország díszmagyarban csillogó, de alapjaiban korhadt társadalmi rend­szeréből. Erre a Magyarországra mini beteg és betegítő kényszerképzet súlyoso­don az úrhatnámság. A magyar dzsentrinek nem úr a tét, hu báró is, a huszártisztnek nem úr az, aki lejáratkor felmutatja a váltót, az „ön­álló“ iparosnak nem úr az alkalmazott és a cigánynak csak az úr, aki szá­­molatlanul fizet. Még a kutyák is azt morogják, látva a cifra fogatokat, hogy „keh jó úrnak lenni“. Lehet-e mentsége a Noszty-fiúnak ez a beteg magyar világ? Mindenesetre részben magyarázat egyénisége alakulására, magatartására, de főképen jellemző Mikszáth leleplező bátorságára, hogy mindezt és még sok mindent a tetten­érés kíméletlenségével elmondott a korról, amelyben élt. Az igazi Mikszáthot igyekeznek megmutatni a regény színpadi át­dolgozásában Benedek András és Ka­rinthy Ferenc. Célt is értek, bár a feladat legkönnyebb megoldását vá­lasztották: a regény döntő és érdekes jeleneteinek egyszerű színpadra vite­lét. Ha mégis a regény atmoszféráját érezzük a színpadon ez a mikszáthi szövegnek és alakoknak köszönhető. A Nemzeti Színház előadása köze­lebb áll az eredeti műhöz, mint az át­dolgozáshoz: a rendező és a színé­szek több életet merítettek az elő­adáshoz a regényből, mint a drama­tizált változatból,­­tettért Endre, a rendező, helyes érzékkel egységes víg­játéki stílusban fogta össze a regény epikus derűjét és maró szarkazmusát. Különösen jók és hatásosak a tömeg­jelenetek. A Nemzeti Színház kitűnő együt­tese, az előadás tanúsága szerint, el­mélyült és lelkes munkával készült feladatára. Kállai Ferenc játékának egé­szében mögötte marad az ellenszen­ves voltában jellegzetes Noszty-fiú szerepének. Mészáros Ági sok szín­nel alakítja a Tóth Mari szerepét. Bájos, amikor tüzet fog és fájdalmá­ban is büszke, amikor megtudja, hogy csak eszköz, játékszer volt. Tompa Sándor mértéktartó eszkö­zökkel mutatja be a feudális urak árnyékában felnövő kapitalistát, aki lánya iránti szeretetét ügyesen kap­csolja össze vagyona védelmezésével. Somlay Arthur, mint Noszty Pál, meg tudja éreztetni a dzsentri-világ nem­sokára bekövetkező teljes időszerűt­lenségét. Balázs Samu a lót báró sze­repében és Gombaszögi Elki, mint Tóth Mihályné,­ egyszerűsítve, de következetesen a vígjáték vonalán mozognak. Bihari József orvosa halk és mélyről jövő szavakban ad han­got kora bizonytalan lelkiism­ereté­­nek. Vízváry Mariska, Gázon Gyula, Nagy Adorján, Juhász József és Baló Elemér egy-egy jellegzetes alakítás­sal emelkedik ki az együttes jó mun­kájából Varrta Mátyás díszletei és I­acz­­kovich Piroska jelmezei megfelelnek a korhűség és a dekoratív ízlés kö­vetelményeinek. Gyenes István A könyvnap könyvei Dózsa halála „A magyar parasztháborúk 1487—1510“ címen, a Hungária könyvkiadó kiadásában gyűjtemény jelent meg a könyvnapokra. A gyűjteményben kortársak tesznek vallomást a magyar szegény­­parasztság legnagyobb történelmi megmozdulásáról. Dózsa (Székely) György, Mészáros Lőrinc, a nép­hez hű pap és társainak paraszt­­forradalmáról. Ebből a gyűjte­ményből vettük ki Szerémi György jobbágyfiúból lett psip négyszáz e­ztendős feljegyzésének Dózsa és társai kegyetlen halálára vonat­kozó részletét. Már György vereségét, hogy elvégezték össze­gyűltek a magyar nagyurak és nagy köszönetet mondottak az erdélyi vaj­dának, hogy megszabadította őket az oroszlán torkából És váltig ajánlot­ták magukat örökös szolgálatára. —­j ha Magyarországon a fejede­lemnek magva szakadna, akkor téged választunk királlyá. Csak add a mi kezünkbe Székely Györgyöt, hogy megöljük kegyetlen halállal mert tűzzel-vassal nagy romlást okozott Magyarországon Mondotta János vajda: — György kegyelmet nyert Petro­vics atyámfiától hite meg az én hi­tem­ alatt. — Vajda uram, ne bántsa ez a le lelkiismeretedet, csak a mi akaratun­kat töltse be te nagyságod! És így kérlelték mindenféle be­széddel, mígnem engedett nekik Mondotta Székely György, amikor megtudta vesztét ellenségeinek keze által: — Vajda uram, ne ölj meg engem, mert a jövőben nagy szolgálatokat tehetek neked, többet, mint az egész magyar nemesség, mert ezektől a vadállatoktól sokat kell majd szen­vedned. A vajda hallgatott Györgynek e szavainál; a hitetlenek megfogták őt és a föld alá tették egy verembe har­­madnapig. A harmadik nap elmúltá­val bírószéket ültek és elébük vezet­ték. Mondotta ő: — Adott hitedre kérlek, vajda úr, ne ölesd meg velem együtt öcsémet, mert különb vitéz, mint én. A bírák ellenségei voltak, hát mon­dotta: _ Vigyetek Budára, hogy legyen ott fő ítélet, van-e bűnöm vagy nincs Mondották azok: -- Nem akarjuk! Cigányokat rendeltek oda szénnel és fogókkal, vasból koronát készítet­tek és nagy tűzbe tették Amikor már ugyancsak izzott, György fejére he­lyezték Mondják, meg se mozdult, hanem béketűréssel viselte. Másod­szor is a szénre tették, amíg jól át­­izzott. Aztán ismét a fejére helyezték a koronát Harmadszor is ugyanígy. Aztán körébe terelték a fogvatar­tott gulyásokat és hajdúkat, vol­tak vagy tizen. Meztelenre vetkőztet­­ték és ezeket a gulyásokat kényszerí­tettek, hogy egyék meg. Így ettek egy órahosszat. És mindezt béketűréssel viselte. — Én a pogányoktól szomjúhoz­­tam ezt mindig a szent keresztért és íme, most testvéreim emésztenek el Valósággá; új Macedóniai György vértanú volt és megcsodálták milyen béketűréssel szenvedte el Színe előtt öccsét. Székely Gergelyt darabokra vágták, aztán harmadszorra a bi­lincsbe vert Székely Györgyöt lefejez­ték, Szent Demeter mártír napján, fejét Szegedre küldték, mert az ottaniak vele tartottak és Szegeden ereklyeként őrizték a fejét; mások azonban nevettek rajta. Háromszoros keserűség terhelte meg tehát őt; először a tüzes vasko­rona, másodszor, hogy fogakkal marcangolták, harmadszor a lefeje­zés. íme, Székely György beteljese­dett a te jövendölésed. Szólott ugyanis, amikor a szent keresztet fölszentelték rajta, ezt mondotta: — Jörtek utánam, testvérek, a po­gány ellen, a hitetlen magyarokon által az én megkoronázásomra! És így végezte életét, egy pap, Lőrinc pap ké­t fel a szent kereszt mellett, vitéz férfiú, serény katona, sok néppel együtt vette fel. Sok hitszeget győzött le, a­kik fölkel­tek ellene és igen nagyhírű férfiú vét­t vajda úr Tömöri Pált küldötte utána. Amikor megtudta, hogy Györ­gyöt hamis hittel rászedték és ke­gyetlenül megölték, a maga seregével Bihar városa mellett volt és ostromolta, sok pusztítást, zsákmánylást és vér­ontást mívelve a váradi egyházmegye hívei közt. És Jeromos kántor csodá­latos módon ékesszóló volt. Lőrinc pap az ő akaratát követte, mikor Váradról Keresztszöghöz sietett. Ott is megfenyítette a bárókat és nemeseket és nagy vereséget mívott. Aztán ostro­molta Keresztszeg várát. Várad i­­­smét kiindult Pöstyéni Ge­gely tiszt tartó és nemesekkel meg nem neme­sekkel maga futott Lőrinc pap ellen Megtudta ezt Lőrinc pap hamar ellene fordította táborát, megütközöt velük és egészen Váradig üldözte ő két; a földön sok ho­ttestet számlál­lak össze Ezután Sólyom várában ostromolta meg a hitszegőket, mert azok meg­­kinoztak sok kurucot; a parasztság sokaságával támadást intézett Só­lyom vára ellen és elfoglalta. Sok talentumot adott ő nekik és ugyanolyan mértékkel fizették neki vissza. Amikor megtudta, hogy már Tö­möri Pál van seregével Váradon, ő maga is tábort vert a közeli Bihar városa alatt. Megtudta Tömöri Pál, hogy Lőrinc pap sokasággal van Bi­harban, nem sietett ellene, noha meg akarta győzni hadi fegyverrel. Kihir­dette: — Aki paraszt haza akar térni, hi­temre és János vajda hitére, a neme­sek hitére, szabadon elmehet. Amikor ezt meghallották, éjszaka egyesével, kettesével megszöktek. Látva ezt Lőrinc pap, megrémült, bá­torította maradék népét és azt javal­lotta: — Ha a magasságos isten segítsé­gével győzünk minden nemes meg­kapja a magáét. Tömöri Pál megindult. Megtudta, hogy Lőrincnek kevés a népe: min­t­­kétfelöl szembenálltak és megütirűz­tek. Ott a kurucok vereséget szén­vedték. Lőrinc pap megfutott Zilahi, a kurucok azután mind elestek. Olvasóim, így pusztult el végkép­pen a magyarok hite, esküje. A parasztok végre megértették hogy Lőrinc papot legyőzték és egy más közt igyen tanakodtak: — Fogjuk meg Lőrinc papot és igyuk a vajdához, magunknak így jegyeimet nyerhetünk így megfogták és az erdélyi va­jdá­hoz vitték kegyelmet is nyertek. Lő­rncet megmotozták és o­társzentséget taláttak nála, ezzel együ­tt ítélték ha­lálra. Kolozsvárott a verőhelyre vit­ték, nagy tüzet raktak és a tűzön sü­tötték, így szenvedett mártíromságot. Másodiknak MURADELI szovjet zeneszerző új művet írt, amelyben Sztálint, a had­vezért mutatja be. KIS Ú­JSÁG A hét új filmje MAGAS JUTALOM (szovjet). Kém­­dráma. Bővelkedik az izgalmakban. A jóütemű cselekmén­y számos for­­dulatot, meglepetést rejteget, sűrű a feszültség légköre is, de mindez ko­rántsem egy nyugtalanító játék üres hiábavalóságáért. A szovjet film a ke­lter tünetekben sem az idegekre pá­lyázik, hanem bennük is az életet mutatva, az értelemhez szól. Figye­lem: százarcú az idegen behatolás aknamunkája. Ennek a szüntelenül támadó veszélynek egyik módját lep­lezi le S­n­e­i­d­e­r rendező ezúttal és agyunkba vési a fegyvert ellene —■ éberségi oktat tehát a f­im, ügyelj, mert parányi bár csak a lazaság, de az ellenség megbújik mögötte. Megbújik és támad. Támadt akkor is, mikor a film készült I'tön­ben, a háború kitörésének a kü­szöbén. Széles társadalmi képben ele­venen tárul fel az, hogy az imperia­lista követségek lefüggönyzött ablakai mögött, az előkelő magányban ho­gyan készíti elő az új háborút egy „diplomata-tábor“ és hogyan dolgoz­nak rabszolgáik, a nemzetközi védett­séggel nem rendelkező kémek az élet forró áradatában. Az egyik — jelen­leg — pincér, a másik diák, a harma­dik bohóc, pénz, karriervágy és hideg elszántság hajtja őket, hogy megsze­rezzék­ Bogoljubov professzor találmá­nyát, egy repülőgépet, melynek gyor­sasága, magassága, biztonsága min­den eddigit felülmúl. Hogy a kém­­banda „elcsúszik“, az nem annak a bizonyos narancshéjnak köszön­hető, melyen a nyugati reccsekben szokás elcsúszni, jobb megoldás híján. A filmben az NKVD áll ort a szovjet értékek, életek, találmányok fölött, a szovjet nép szeretetétől és bizalmá­tól övezett, határozott és erős állam­­védelmi szerv. Ennek az államvédelmi szervnek a páncéljába ütközik a ké­mek aljas vakmerősége és porrá is zúzódik rajta. A veszély ma is fenn­áll, fokozott támadásokban nyilvánul meg nap-nap után a szocializmust építő országokban. Ezért időszerűen tanító a film. A legnagyobb tanulság talán az, hogy az éberség nemcsak az államvédelem feladata, amint annak­ teljesítését fölényes biztonsággal mu­tatja meg a film, hanem az éberség­nek vérré és hússá kell válnia min­denkiben, a szovjet ember éberségé­hez hasonlóan, úgy, ahogyan azt a fünt minden kockája tükrözi. A jeles színészegyüttes élén Szvobogyi­n, a pompás Abrikoszov, K­u­­­ja­kon és Aleeva nevét találjuk. A kisfiú szerepében Tumalarján, a ,,Visszatérés“ kis hőse nyeri el ismét a nézőtér szeretetét. —ói— M—.—.11 ,nmHnn 'Mi.—wnmw’wr Természettudományi előadások és filmbemutatók a szegedkörnyéki tanyákon A Magyar Szovjet Társasá­g, a DÉFOSz és a többi tömegszervezet egyre nagyobb súlyt helyez a tanya­­világ dolgozó parasztságának kultu­rális nevelésére. Szegeden és Szeged­környékén összesen 18 helyen tar­tottak természettudományi előadásso­rozatot. A tanyaközpontokban és a falvakban pedig a Magyar Szovjet Társaság több mint 20 helyen mu­tatta be az „Emberek között“ című, Gorkij életéről szóló szovjet filmet. A látogatottság olyan nagy volt,­­hogy a bemutatóhelyiségek legtöbb­ször kicsinek bizonyultak. Szombat, június KIÁLLÍTÁSOK A Rákospalotai Képzőművészeti Munkásakadémia, mint a népművelési minisztérium irá­nyításával működő szabadiskola első teljes szorgalmi évének tanulmányi eredményeit tekinthetjük át a XV., Rákos­ utca 58. szám alatt rendezett vizsgakiál­lításon. Harminchat rend­szeres és állandó résztvevője volt a lezáruló kultúrévadban e szabadisko­lának. Ezek közül húszan a grafikai és festészeti kurzuson vettek részt, tizenhatan pedig a szobrászatin. Ez utóbbiakat Szondai Sándor Kossuth­­díjas szobrászművészünk irányította, míg a festő- és grafikusi tanfolyamra jelentkezőket az iskola igazgatója, Briesztyenszky József rajztanár. A je­lentkezők valamennyien dolgozók s javarészt fiatalok, férfiak és nők vegyesen. Legtöbbje gyári munkás, olyan üzemekből, ahol az üzemi ke­reteken belül nem működnek önálló művészeti iskolák. Jelentős arányban szerepelnek azonban a többi dolgozó rétegek is: hivatalnokok, kereske­delmi dolgozók, értelmiségiek. Vala­mennyi résztvevőnek a társadalmi helyzete egyező volt atekintetben, hogy a közelmúltban a szegénység és a nyomoru­u­dások miatt művészeti irányú érdeklődésüket nem iskoláz­hatták ki. A népművelési minisztérium­­hatáskörében működő Képzőművészeti Munkás Akadémia fölfedi az arravaló tehetségeket s nyomban kimélyíti vi­szonyukat a művészethez. Ez az is­kola formális bevezetést ad a tanulók­­nak a felsőfokú művészi iskolázáshoz és igényességhez. Az alkotótehetsége­­ket a Képzőművészeti Főiskola felé irányítja. De a képzőművész­ pályára kevésbbé rátermett tehetséges tanulók­­ból is kiváló műértékes közönség­­nevelőket nevel. Az első teljes szorgalmi év ered­ményeit tükröző vizsgakiállítás kap­csán meg kell jegyeznünk, hogy a Rákospalotai Képzőművészeti Mun­kás Akadémia m­ár a múlt kultúr­évadban is működött s nagyon ered­ményesen felelt meg már akkor is idézett feladatának, mert noha csak csonka­ évről volt szó — aránylag mégis — a többi munkás-szabad isko­lához viszonyítva — a legtöbb tehet­séges hallgatót terelte 1049 szeptem­berében a Képzőművészeti Főisko­lára. A mostani vizsga­kiállítás nem kevesebb és minőségi súlyban sem jelentéktelenebb, Ígéretes fiatal tehet­ségeket­ mutat be. Noha a festői és grafikusi ágazatban résztvevő tanu­lók vannak számbeli fölényben — a kiállítás karakterét a jóval tehetsége­sebb szobrásztanulók tanumányai és önálló művei adják. A szabadiskola tizenhat s­zob­­ászául­utójából itt tizen­­ketten szerepelnek olyan ígéretes tanulmányokkal s részint önálló kompozíciókkal, amikkel be­érkezett művészek kollektív kiállításán sem váltanának szégyent Szim László pél­­dául — akit egyébként a MÁV mű­vészeti szabadiskolájából, sőt a Vi­lágifjúsági Találkozó nagy, reprezen­tatív nemzeti kiállításáról is igen jól ismerünk — itt már egy mester­műnek is számbavehető kompozíció­val szerepel. Ugyancsak a VIT rep­rezentatív n­emzeti ifjúsági kiállításán, a Fővárosi Képtárban találkoztunk először Vörös László ifjúmunkásnak egy megragadó portréjával. Vörös László akkor 19 éves volt, ma egy évvel idősebb s hogy mit fejlődött Szondái Sándor kitűnő irányí­tása mellett egy év alatt, — megmu­tatja ez a kiállítás. Vörös sze­repel a legtöbb szoborral és minőségileg is ő mutat Szim László mellett a legtöbbet itt. Ő egyébként az egyetlen, aki a kisplasztikai műveken túl monumen­tális munkával is szerepel. „Úttörő“ című monumentális szobra élmény­­szerűsége s stádiumozottságának felső fokánál fogva bízvást megér­demli, hogy akár az Úttörő Vasút központ pályaudvarának előterét, akár pedig az Úttörő Városnak főte­rét díszítse. De érdemes felfigyelni kisplasztikai műveire is, melyek kö­zül legjobbak: a „Téglarakó“ című kompozíciója, „Lukácsné házfel­ügyelőtül“ című karakteres portréja, „Dolores Ibárrum­“ című reliefje. Az iskola második vonalbeli tehetségei közül az­ elsők közt kell említeni Nemes József (Kukoricamorzsoló, Fémcsiszoló), Benyovszky Győző (Éltanuló, Morzsoló), Gömbös László, Kromer Mária, Brünner Gáspár kü­lönböző tanulmányait, illetőleg ön­álló kompozícióikat. A festő és grafikusi ágazatban ta­nulók messze elmaradnak értékben attól, amit a plasztikus művészeti kurzuson résztvevő tanulótársaik ad­nak e vizsgakiállítás tükrében. Leg­kimagaslóbb tehetség s egyben leg­­iskolázottabb közöttük ifj. Zselezen Rezső, az Elektromos Művek dol­gozója, ki vérbeli alkotóművésze mind a színeknek, mind a vonalak­nak. „Kakas" című festményével olyan megragadóan egyéni kolorista­művésznek mutatkozik, akit már nem is kell ösztökélni a Képzőművészeti Főiskola elvégzésére. Nagyon érde­mes az ő esetében kiemelni azt a tényt, hogy félkarú — egy üzemi balesetnél vesztette el egyik kezét — de a meg­maradt balkezének öt ujja is elég ah­hoz, hogy eredeti látásmódjának mind a színek, mind a vonalak mű­vészi varázsával érvényt szerezzen. Persze, minthogy ennek a szabad­iskolának a szobrászati kurzussal szemben, a grafikusi-festői kurzus a gyöngébb oldala az úgynevezett szűk keresztmetszete — nagy kérdés, tud-e e szabadiskola­ keretben továbbfej­lődni ifj. Zselezen kivételes tehetsége. A többiek — kik között figyelemre­méltóak Balázs József és Szabó Ká­roly festményei és rajzos tanulmá­nyai — messze elmaradnak mögötte. (n. t.) Színházi ügyelő SZÉKELY ENDRE, a Bartók Béla Szövetség főtitkára, aki legutóbb a Magyar-Szovjet Társaság kulturális küldöttségének tagjaként látogatást tett a Szovjetúnióban, érdekes elő­adást tartott a Művészetek Szövetsé­gében tanulmányútjain tett tapaszta­latairól. Székely a népi művészetek fejlődését tanulmányozta és értékes zenei anyagot gyűjtött. Alkalma volt beszélni a Szovjet Zeneszerzők Szövetségének vezető tagjaival. A szovjet komponisták a Népi Alkotá­­sok Házán keresztül tartják fenn a legszorosabb kapcsolatot a néppel. Százh­uszonnégy városban működik ilyen intézmény a Szovjetúnióban. Előadása során Székely elmondta, hogy nemrég Betőfi-dalciklus jelent meg a Szovjetunióban. A szovjet énekesek szeretettel éneklik a nagy magyar szabadsághős-költő megzené­­sített verseit. Tolmácsolta Székely Krecsnikov szovjet zeneszerző üze­netét a magyar komponistákhoz: mélyítsék el viszonyukat a néphez és kapcsolódjanak műveikkel a jelen­kor eseményeibe. A MOSZKVAI FILMSZÍNÉSZEK HÁZIBAN bevezették az úgyneve­zett Művészestél­­et. Ezeken a leg­kiválóbb szovjet filmmesterek éle­tét, működését, művészetét ismer­tetik és legnevesebb film­jeikből mutatnak be részleteket. Az első , előadást Piriev tiszteletére rendez­ték, a követk­ezőt Csiaurdinek szentelik. Az előadások a szovjet nép és a művészek közötti kapcso­lat elmélyítését szolgálják. * KENESSEY JENŐ vezényli Aszaf­­jev Paris lángjai című balettjének előadását az Operaházban Varzilij V. /normen bet­a­nil­lá­ban és rendezé­sében kerül színre a szovjet balett, amelynek díszleteit Fülöp Zoltán jel­­mezeit Márk Tivadar tervezte Az Oner,­haz. a jövő hét végére tűzte ki a bemutatót. X­A „T.N­.IOMF!“ bemutatójára nagy­ban k­észül a Madách Színház A színház nézőteréről az el­ő sort ki­veszik és így adnak helyet a nyolc­tagú zenekar részére A „Liliomfi“­­hoz Sárközi István komponált mu­zsikát A zenekart Mura Péter ve­zényli A ..Liliom­fi“ főszereplői: hol­nap Klári Dayka Margit, Lehotay Árpád, Pécsi Sándor, Ladányi Ferenc, Darvas Iván, Kemény László.

Next