Kis Ujság, 1951. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-05 / 3. szám

Péntek, január 5 D­UNAPENTEL — Mi volt itt régen? — Kukoricaföld meg homok­bucka. — S mikor kezdték meg az új vá­ros építését? — 1950-ben. Alig több, mint félesztendő alatt új város nőtt ki a földből a pente­­lei síkságon. Merre is fekszik e föld, e város, amelyet szívébe zárt egész Magyarország, amely felé árad a fia­talok hite, munkája, ahol egy-két esztendő múlva huszonöt-harminc­­ötezer dolgozó fog lakni? Budapesten felszállsz a pécsi vonatra, Puszta­­szabolcson átszállsz a paksi szárny­vonalra és leszállsz az ötablakos ki­csi pentelei vasútállomáson. Az állo­mástól sáros út vezet Dunapentelére, amely nagy kiterjedésű, dombolda­lakra épített, sárbaragadt falu. Vé­gigszaladsz a teherautón a Fő-utcán, a Petőfi-u­tcán s a falu másik szélé­től még jó néhány kilométer vezet az új város első házaiig. Mikor az első házakat meglátod a síkon, a szürke esőfelhők alatt, a fekete föld vendégmarasztaló Sártengerében, el­­ámulsz. Az országút s a Duna sza­lagja közt alig több, mint félév alatt felépült a Dunai Vasmű üzemei­nek dolgozói számára egy új város. Egy esztendő előtt még akadálytala­nul nyargalászhatott erre a téli szél, a kiszáradt tarlót seperte végig s még fa is alig állta útját. A pentelei szél most már megakad a síkon: két kétemeletes „Bivaly“-ház, nyolc „Kocka“ lakóház és hat „Csont“-ház áll a terület közepén, a város szívé­ben. Hat új iker-bérhá­zat például azért neveztek el „Csont"-házaknak, mert alakjuk csonthoz hasonlít; ide­gen bizony könnyen eltévedne a va­kolatlan, vöröstéglás épületek, téglák, a sárrén­yeire fektetett deszkapallók rengetegében. — Gyere fel este hozzám! — kiáltja egy ifjúmunkás. — Hol laksz? — kérdi a másik. — A Csont kettő per háromban. Könyvesbolt, kultúrterem, erdő P­ersze, a házak nem „nőnek“ ki a földből, hanem vasból és téglából, cserépből és deszkából, malterból és ablakszemekből, gerendákból és hu­zalokból épülnek — az ember ke­mény kezemimkájával. Az első épí­tők közt itt dolgozott Maximenko, a szovjet sztahanovista falazó,. Reg­gel, munka előtt megkérdezte tőle Forgó Imre orvostanhallgató, aki két szigorlatára itt készül s közben dol­gozik: — Hány métert húz fel ma, Maximenko elvtárs? A szovjet ember állt a roppant új bérház épülő emeletén, a vakoló­kanál és a téglaadogatók előtt: — Egy méter... kettő ... hat! S hat méter falat húzott fel egyet­len munkanap. De még azon túl is dolgozott, tanított és fáradhatatlanul sürgette: — Gép ... gép! Mennél több gép! A szovjet emberek ennél is segí­tettek: a hullámos, magas homok­buckákat talajgyan­ú beretválta egye­nesre, az új épületek alapárkait szov­jet árokásó ásta ki, a föld kitermelé­sében hatalmas bendőjt, talajkiemelő gépek vettek részt. Ember és gép kemény összefogása: ebből születik a Fiatalok Városa. — Mi van még kész a lakóháza­kon kívül? — kiáltom a szélben, az új házfalak közt. —• A kult­úrterem, ahol az Opera művészei játszottak Sztálin születése napján. — És? — Az Ifjú gárda könyvesbolt. A Népbolt. A Büffé ny. helyisége. Kész a telefon, vízvezeték. Van már Újsá­gunk is. És amott... A város széle felé mutál: — Az erdő! Ét mígy­ár, központi fűtés, gyermekotthon Erdő? Alig látok valamit. Egy nap­ja vagyok csak itt, az én szemem még nem szokott ahhoz a másik, igazi látásmódhoz, amely a jelenben már megpillantja a jövendőt is. Szégyenkezem s kutatok a szemem­mel. Hát erdö . . . ezt nem látom De amint megyünk közelebb a cup­pogó sárban a város széléhez, amint elérjük a síkságot, messziről alig lát­­ható vékonyka facsemeték rengetege áll ki a földből. — íme — kiáltják a fiatalok. — Ez lesz a mi erdőnk! A város házai előtt virágágyak il­latoznak majd, a gyerekek csecsemő­­otthonokban nőnek fel, főzni sem kell az asszonynak, mert az ételgyár készíti el a kosztot, mosni sem, mert nagyüzemi mosoda végzi el ezt a munkát. Lesz mozi, gáz, víz, villany, s a bérházakat a Dunai Vasmű elhasznált melegvizével fűtik majd. Tiszta, szép nagy város lesz ez . . . erdővel, vi­rággal ékes, sportstadionnal, úszóme­dencével, csempészett fürdőszobákkal, ételgyárral, világos nagy ablakokkal, szépen festett tiszta falakkal, kék ég­gel a város nagy tetői felett és erős, nevető, boldog emberekkel. — Meddig maradsz itt? — kérdem Fehér István csepeli kőművest. Fiatal, csöndes, szemüveges fiú. — Végleg. Itt akarok élni. Több vasat fogunk gyártani, mint egész Magyarország , túl az erdőn, a Duna felé, távol a várostól, ahol a dolgozók élnek, épül Magyarország nehéziparának egyik szíve: a Dunai Vasmű. A pentelei fiatalok büszkén mond­ják: —­ Több vasat gyártunk majd 1954-re, mint 1949-ben egész Magyar­­ország. A Vasmű első üzemegysége ebben az esztendőben már kész lesz. 1954-ig elkészül a villamoserőmű, az új ki­kötő, az új vasmű, amely egy­har­maddal több vasat fog gyártani, mint egy éve az egész ország. Hat­van kilométer hosszú új vasútvonal készül, december 21-én, Sztálin szü­letése napján már be is futott az első teherszerelvény a pentelei állo­másról a Dunai Vasműhöz. Négy milliárd forintot fordít a magyar népgazdaság a Dunai Vasmű fölépítésére. S a dolgozó magyar nép, a Fiatalok Városának építői több milliárd kemény, nehéz munka­órát. Közöttük állok. Nem szólunk, de a szemünk egymást biztatja. — Nem lesz háború. Uj városok lesznek. Uj gyárak. Uj erdők. Bol­dog gyerekek. S virág. Sok virág. K­uffy Péter kis Újság Az Ó­ év átadja az örökséget az Újévnek BÉKE! Egy háziasszony véleménye a lisztről és cukorról: Megszabadultunk az áruhalmozók és árurejtegetők uzsorájától! A dolgozók és családtagjaik nagy megelégedéssel fogadták a miniszter­tanács rendeletét a cukor és a finom­liszt újrendszerű elosztásáról. Hiva­talnokok, dolgozó feleségek és ház­tartásukat vezető asszonyok egyaránt örömmel vették tudomásul, hogy kormányunk gondoskodott élelmezé­sük zavartalan ellátásáról Erre vonat­­kozóan beszélgetést folytattunk Hu­nyadi­ téri lakásán Szabó Istvánné kétgyermekes anyával, akinek férje a Statisztikai Hivatal tisztviselője. A Szabó ■csalód pártonkívüli. Szabóné az új finomlisztelosztásról a következő­ket mondotta: — A rendelet a hivatalban is, ide­haza is nagy örömet keltett elsősor­ban azért, mert a beszerzés könnyű lesz. A nap bármily órájában hozzá­juthatok szükségletemhez. Ezután időmet úgy oszthatom be, hogy min­den háztartási munkát folyamatosan végezhetek s nem kell naponként többször leszaladgálnom, hogy várjon megjött-e már az áru az üzletbe. Ez nagy időnyereséget jelent, ezenkívül nem fáradok ki a folytonos emelet­járásokban. Az adagolással is meg vagyok elégedve. A mi családunk négytagú, miután két gyermekünk van, vagyis 5,90 kg finomlisztet ka­punk havonként. Ha egy asszony ész­szerűen vezeti háztartását és változa­tosan főz, az adagolás teljesen ele­­gendő. Csak az éjfélig az eszpresszó­ban ülő asszonyok, akik későn kel­nek és ami éppen otthon van, míg a készletből futja, ész nélkül használják fel az egy hónapra eső mennyiséget, jöhetnek zavarba már a hónap má­sodik felében. Csak az ilyen asszo­nyoknak kevés a kiutalt mennyiség. Ezek elfelejtik, hogy milyen nagy munkával épült ki a szocialista ter­melés. 1946-ban lisztből a fejadag 60 deka volt, de gyakran előfordult, hogy készlet hiányában kötést adtak a jegyre. 1947—48-ban a fejadag pa­píron 1.20 kg volt, de rendszerint csak a felét tudták beváltani és kuko­ricás kenyértiszt jutott a fogyasztók­nak­. A mostani finomliszt súlyánál jóval több értéket képvisel, miután sikérdús búzából lett őrölve és így különleges minőségű, szapora lészt­a- és rétesliszthez jutnak a fogyasztók. Ezenkívül kenyerünk igen jó, a lek­város- és dzsemes kenyér, valamint az olcsón beszerezhető édes kekszek is kitűnő tésztapótlók a gyermekes háztartásokban­— És mi a véleménye a cukor­fejadagról? — adtuk fel a kérdést Szafoónénak. — Mi, cukorból havi 3,75 kilo­grammot kapunk. Komoly számítást végezve, csak azt mondhatom, hogy kellő beosztással teljesen elegendő lesz. A két gyermek naponként két­szer kap cuki estéjét­ én kólát és"’"kávé­­zom, férjem este teát fogyaszt. Ha ezt a szükségletet leszámítom, még mindig marad tészta- és sütemény­félére havi 1­20 kilogramm cukor. Ez teljesen elegendő. Itt újból emlékez­tetnem kell a könnyűkezű szórakozó asszonyokat arra, hogy a felszabadu­lás után 8 pengős répaszelethez is nehezen jutottunk, amit kifőztünk, azután emlékeztetek az émelygős sza­charinra, amit 1946-ban orvosi vényre adtak. Csak 1947 őszén osztottak Budapesten a jegyre 40, a vidéken 30 deka cukrot. Most Budapesten a hi­vatali dolgozók­­, családtagjaik 0.75, a falusi nép 0.55, gyermekeik 0.75 kilogrammot kapnak. De nem sza­bad megfeledkezni arról sem, hogy mindezen felül, a gyermekek és öre­gek részére mennyi olcsó, finom és vitaminos cukorka áll rendelkezésre az Édesség Boltokban. Amikor Szabóné az előszobán át kikisért bennünket, még a következő­ket mondotta: — Mi, pártonkívüliek vagyunk s nagy hálával tartozunk az országun­kat vezető és építő Magyar Dolgo­zók Pártjának, hogy könnyűvé tette számunkra e két fontos cikk beszer­zését és megszabadított bennünket az áruhalmozók és árurejtegetők uzsorájától. A cu­kor- és finomliszt-felada­tok Budapesten, iparvidékeken, legnagyobb városokban Az ország főbb­ városában és községében Cukor Finomliszt Cukor Finomliszt 1. Állami Csernek, vilílalatok nehéztesti munkásai, sztahánoktatái, vez­étéi műszaki, som­asági alkalmazottak, mold H»bbrendü szellemi munkát végzők, kitüntetettek 1.20 kg 2.40 kg 1 kg 2.40 kg 2. Állami üzemek, vállalatok, hivatalok, hatóságok, intézmények dolgozói­­k» 1.60 kg 80 dkg 1.60 kg 3. Az ország lobbi nem önellátó­ja (nem állami üzemek, vállalatok alkalmazottai, parasztok, kisiparosok, kiskereskedők, szabadfoglalkozásúak, háztartásbeliek, nem dolgozók) 75 dkg 1.20 kg 55 dkg 1.20 kg 12 éven aluli gyermekek 75 dkg 1.20 kg 75 dkg­­ 1.20 kg Terhes és szoptatós anyák Az 1-es csoportba tartozó dolgozó nők­­ (Állami Üzemek, vállalatok nehéztesti munkát, minőségi munkát stb. végző dolgozó női) 1.65 kg 2.40 kg 1.45 kg 2.40 kg A 2-es csoportba tartozó dolgozó nők (Állami üzem­ek, vállalatok, hivatalok stb. dolgozó női) 1.45 kg 1.60 kg 1.25 kg 1.60 kg A 3-as csoportba tartozó nők (Az ország­ban lévő többi, nem önellátó rud) 1.20 kg 1.20 kg 1 kg 1.20 kg A takarékosság: az egész dolgozó nép ügye A minisztertanács újévi határozata­­ a takarékosságról népgazdasá­gunk egyik rendkívül fontos, eddig el­hanyagolt területére irányítja az or­szág dolgozóinak figyelmét. A leg­­szélesebb körű takarékosság olyan té­nyező, amelyet a jövőben nem nélkü­lözhetünk, ha meg akarjuk tartani eddigi eredményeinket és terveink­nek, valamint igényeinknek megfe­lelően fokozott ütemben kívánjuk fej­leszteni népgazdaságunkat. A takarékosság éppen úgy az egész dolgozó nép ügye, nemzeti ügy, mint ahogy ötéves tervünk megvalósítása és a szocializmus építése is a megyar dolgozók egyetemének nagy, közös vál­lalkozása. A pazarlás elleni küzdelem fokozott jelentőséget kap fejlődésünk mostani szakaszában, amikor az öt­éves terv második esztendejének meg­növekedett feladatai előtt állunk és e feladatokat csak akkor teljesíthetjük, ha nemcsak minden fizikai és szel­lemi erőt fogunk össze, hanem a szi­gorú, következetes takarékosság elvét is érvényesítjük a termelő műnké, az állami és gazdasági élet minden területén. M­­­inden erőt mozgósítunk az öt­éves terv sikere érdekében s ez a letté váló törekvés egyben azt is megmutatja, milyen széles­körű lehetőségek nyitnak a takaré­koskodásra, milyen jelentősen nagy tartalékok állnak még rendelkezé­sünkre ezen a téren. A gyárakban és üzemekben m­ég számtalan formája kínálkozik az­ anyaggal, az energiá­val és az idővel történő takarékos­ságnak, a selejt csökkentésének, a felesleges raktárkészletek feldolgozá­sának és a helyiségek jobb kihaszná­lásának. Különös figyelmet kell for­dítani azoknak az anyagoknak le­hető takarékos felhasználására, ame­lyeket külföldről hoz­unk be, és az olyan népgazdasági szempontból elsőrangú fontosságú nyersanyagok, illetve energiaforrások megtakarítá­sában, mint a szén, a vas, az olaj, a benzin és a villanyáram. A minisztertanácsi határozat rész­letezi a beruházások és az államház­tartás dologi kiadásai területén mu­tatkozó pazarlást, rámutat a bürokra­tizmus még meglévő csökevényei kö­vetkeztében az államapparátus egyre növekvő létszámára, továbbá a mező­­gazdaságban, az építkezéseknél és a gazdasági, valamint a társadalmi élet sok más területén mutatkozó meg­engedhetetlen költekezésre. A hatá­­rozat azonban nem áll meg a hibák felsorolásánál, hanem részletezi azok kiküszöbölésének módját is. A gépek jobb kihasználása és a szemveszteség csökkentése a gabonaneműeknél, az importanyagok pótlása hazaiakkal és a melléktermékek hasznosítása, a hul­ladékgyűjtés és a termelési folyama­tok megrövidítése, a felesleges kész­letek felhasználása és az adminisztrá­ció egyszerűsítése — mind olyan in­tézkedés, ami az önköltség csökken­tése és a termelés emelése útján sok­­milliárdos megtakarítást eredményez a népgazdaságnak. A takarékosság nem néhány száz, TM vagy ezer ember kötelessége, ha­nem az egész dolgozó népé. Éppen ezért a most meginduló takarékossági mozgalomban minden dolgozónak részt kell vennie a maga munkaterü­letén, a gyárakban, üzemekben, bá­nyákban, hivatalokban, a mezőgazda­ságban és a kutatóintézetekben. A minisztertanács felkéri a Szakszerve­zetek Országos Tanácsát, hogy fel­­világosító és szervező munkával tegye a takarékosságot a munkaverseny egyik központi kérdésévé, ugyanak­kor felhívja a dolgozókat: tekintsék a takarékosság ügyét az ötéves terv végrehajtása egyik legfontosabb lánc­szemének. A dolgozók érezzék min­dennapi feladatuknak, hogy fokozott takarékossággal növeljék hazánk ere­jét és ne feledjék, hogy minden tonna szén, vas, minden mázsa ga­bona és takarmány, minden méter szövet, minden tégla és minden forint megtakarítása előmozdítja népgazda­ságunk fejlődését, emeli dolgozó né­pünk jólétét. Mert a szocializmus felé haladó országban minden megtakarí­tott fillér közvetlenül, vagy közvetve a nép érdekeit szolgálja, a megtaka­rításból származó összegek az ötéves terv alkotásain, a mezőgazdaság fej­lesztésén át a dolgozók javára térül­nek meg. Magunknak takarékoskodunk és a takarékossági mozgalom sikere első­sorban a dolgozók milliós tömegének egyéni kezdeményezésétől, ötletessé­­gétől és fegyelmezettségétől függ. A háztartás, a családi takarékosság alapja a gondos számvetés, a feles­leges kiadások lefaragása és a megta­karított összegek beillesztése távo­labbi terveikbe. Dolgozó népünk, ez a soha nem látott egységben össze­forrott nyitív család ugyancsak előre­látó számvetéssel, a kiadások csök­kentésével és a jövőt építő tervek szüntelen szem előtt tartásával gazdálkodhat okosan, célszerűen.­­Dolgozó népünk a felszabadulás óta már bebizonyította, hogy jó sá­fáta az országnak, amely történelme során most először lett igazán az övé. Népgazdaságunk fejlődése már eddig, is sokszorosan felülmúlta mindazt, amit valósh­a ebben az országban gazdasági téren termeltek és alkottak. A tőkés rendszerben uralkodó rabló­gazdálkodáshoz­ mérten az elmúlt évek alatt éppen a takarékossággal is jelentős eredményeket értünk el a termelésben. Tavaly, az ötéves terv első esztendejében több mint öt szá­zalékkal csökkent az ipari termelés önköltsége. Természetes következmé­nye ez a tervgazdálkodásnak és a szocialista termelés fölényének a tő­kés gazdálkodás felett. Most arról van szó, hogy tudatosítsuk a szocia­lista népgazdaságban rejlő lehetősé­geket, köztük elsősorban a népi ta­karékoskodást s az így feltáruló új erőforrásokat a dolgozó nép államá­nak további felemelkedése érdekében aknázzuk ki. A takarékosság nem átmeneti jellegű mozgalom, hanem mindinkább szerves­sé váló része kell hogy legyen gazdas­­­sági és társadalmi életünknek. Zsda­­nov szavaival a takarékosság „nem rövidlélekzetű kampány, hanem a szocializmus sajátos gazdálkodási módszere“. Ez a sajátos gazdálkodási módszer nem kizárólag, nem is első­sorban állami feladat, hanem a dol­gozók milliós tömegeinek köteles­sége, amely azon a belátáson alapul, hogy az ország javai most kerültek először a nép jogos tulajdonába s ezeket a javakat mindenkinek a maga helyén a jó gazda gondossá­gával kell gyarapítania. Dolgozóink­ban mindinkább erősödik az, a tu­dat, hogy a munka­helyen elért meg­takarítás egyenlő jelentőségű és ér­tékű az egyéni takarékossággal és megfordítva: az egyéni megtakarítá­sok ugyanúgy népgazdaságunk fej­lődését és az egész dolgozó nép fel­­emelkedését szolgálják, mint az ön­költségcsökkentés, az anyag- és energiatakarékosság a termelésben. A takarékosság az építő munka és a­z a békén­arc fegyvere a dolgozó nép kezében és az ipari munkássá­gon, a dolgozó parasztságon, a nép­hez hű értelmiségen a sor, hogy ezt a fegyvert öntudatosan, felelősséggel és eredményesen használja ötéves ter­vünk megvalósítása, a békéért vívott küzdelem győzelme érdekében. Az egykori Fővámházban január 25-re elkészül az új Közgazdasági Egyetem nagyobbik része A közeljövőben adják át rendelte­tésének az új közgazdasági egyetemet, amelyet a Dimitrov-téren a volt fő­­vámház épületében helyeznek el. A most korszerűen felszerelt egyetem építési munkálatait 1949-ben kezdte meg az Országos Lakásépítési Válla­lat. Az épületben 2500 személyt be­fogadó aulát építettek, ahol az egye­temi ifjúság ünnepségeit tarthatja. A főbejárattól balra és jobbra előadó­termek vannak. Ezek 200—500 szemé­lyesek lesznek. Az 500 személyes tan­termekben filmbemutatókat is tarta­nak majd. Ebben az épületrészben az alagsorban épült egy nagy menza, ahol két óra leforgása alatt 2500 egyetemi hallgató ebédelhet. Az első emeleten már rendezik a hatalmas 200 ezer kötetes könyvtárat. A fölötte lévő olvasóterembe felvonó viszi a könyveket. A tanulók szórakoz­tatásáról és sportolásáról sem feled­keztek meg: teke- és céllövő-pálya is létesült az egyetem épületében. Az egyetemi épület kétharmad ré­szét már január 25-én átadják ren­deltetésének. A munka határidő előtti elvégzésében nagy segítséget nyúj­tott az Újítások és a sztahanovista módszerek alkalmazása, így Kirseh­­n­er József újítása, amely a fadúco­­lást kiküszöbölve nagymennyiségű faanyagot takarít meg. Csupán az egyetem építési munkálatainál 120 ezer forint értékű faanyag-megtakarí­tást eredményezett ez az újítás nép­gazdaságunknak. 3 22 p.f­­­óltot műtött­tt KÖZEPI decemberben A KÖZÉRT 13 új fűszerfiókot, 3 gyümölcs- és zöldségfiókot, 4 hús­széket és 2 édességboltot nyitott decemberben. Az új fűszer­lak­ók IX., Tolbuchin-körúti csarn­okban, XX., Elöl-u. 69, XIII., Wahr­­m­ann-u. 45, VI. Szent István-körút 17. III., Bécsi-út 1/1, XI., Szentendrei-u. 1, XI., Tuskán-tér 16­. XI., Somlói-út 5. XIV., Hun­­gária-körút 15., XVI. Rákosszentmihály. Rákosi-u. 55. XXI., Völgy-u. 4. XIX., Ady Endre-u. 7­­. XXI., Határ-u. 1. szám alatt; Az új gyümölcs- és zöldségfiókák X., Bányá­nkra 18. XIV., Keresjesi-út 148. és IV., Új­pest Árpád-u. 78. Sz. alatt; az új hússzékek a., Kőbányai-út 42., X., Füzér-U. 5­ h, XXL, Budafok. Mátyás király-u. 54. és XVII., Rá­koskert. Mátyás király útja 10. sz. arad: az új édességboltok VlI., Rékóczi-út 57. és III., Plók­án-tér* 12. sz. adott nyíltak.

Next