Kis Ujság, 1951. március (5. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-07 / 55. szám

Szerda, március 7 KÖNYVSZEMLE A. Volosin: Kuznyecki föld. (Uj Magyar Könyvkiadó.) A felhőkbe burkolódzó, hatalmas Altáj-hegység nyugati lejtőjén kéklő Telick-tótól észak felé, közel ezer kilométer hosszúságban terül el a Szovjetunió egyik leggazdagabb szénvidéke, a Kuznyeckmedence. A természeti szépségekben is fölöttébb bővelkedő terület a Szovjetunió soha nem látott méretű iparosítási programmjának végrehajtása során fejlődött a világ legkorszerűbben művelt bányavidékévé. A. Volosin Sztálin díjas regénye — Kengyel Iván jól sikerült fordításában — ezt a vidéket s e vidék háború utáni poblémáit ismerteti meg a magyar olvasóközönséggel. Az a minden képzeletet felülmúló gigászi termelőmunka tárul fel előttünk, ami a Nagy Honvédő Háború diadalmas befejezése után indult meg a Szovjetunió egyéb ipari vidékeivel párhuzamosan a Kuznyeck-medencében is. A regény szélessodrású, amellett fordulatos és egy mélységesen emberi szerelmi történet szálaival is csillogóan átszőtt cselekményének tengelyében a széntermelés fokozásáért folytatott, lankadatlanul szívós küzdelem áll. A háború utáni első ötéves terv megkövetel a termelés fokozását Egyre több és több szenet igényel az ipar, a rohamosan fejlődő közlekedés; egyre több és több szén szükséges ahhoz, hogy melegek és világosak legyenek a százezerszámra épülő és újjáépülő családi otthonok. S a Kuznyeck-medence dolgozói megértik, hogy minden erejüket és tehetségüket latba kell vetniök a kommunista társadalom építésének zavartalanságáért. Volosin sok szeretettel és a művészi jellemábrázolás egyszerű, de éppen azért hatásos eszközeivel rajzolja meg a termelés fokozásáért vívott harc hőseit. Rogov, a bányavezető, Bondarcsuk, a párttitkár, Homjakov, az üres óráiban új fejtőgépet feltaláló idős bányamérő, a két Voscsin — ana és fiú —, akik egymással vetélkednek a jobb és eredményesebb termelési módszerek kidolgozásában, Cserepanov, a Komszomol-brigád vezetője, Galina Voscsma, az ifjú mérnöknő s nem utolsó sorban Sztyepan Danyilov, az egykori borbély, aki nvnt mesterlövész, a Szovjetunió Hőse magasztos címét érdemelte ki a Nagy Honvédő Háborúban s most új munkahelyén is bebizonyítja, hogy a békés ■termelő munkában is az elsők között a helyek Valamennyien személyes ismerőseinkké válnak. Rajtuk keresztül hiánytalanul megismerjük a Szocialista munkaversenyek és a sztahanovista mozgalom lényegét és megtanuljuk tisztelni a bányász újítókat, akik a mérnökökkel szoros együttműködésben küzdenek a termelési módszerek tökéletesítéséért, a bányamunka minél teljesebb gépesítéséért s e küzdelem során nem torpannak meg a néha teküzdhetetlennek látszó akadályok előtt sem. Külön kell megemlékeznünk Volosin könyvének kritikai erejéről, ahogyan negatív hőseivel kapcsolatban — s itt most Drobotra, a leváltott bányavezetőre és Sztarodubcevre, a szállítási munkálatok ugyancsak félreállított szervezőjére gondolunk — leplezetlenül mutatja meg a termelés emelkedését gátló okokat, valamint a szoralista haza iránti lángoló szeretetről, ami meggyőző erővel árad a regény minden sorából. „— Még két év sem múlt el azóta, hogy véget ért a háború — mondja az Antifasiszta Bizottság megbízásából Angliába készülő Zinaida Dubinceva, az 1947-ben játszódó regény egyik legmegkapóbb jelenetében — még a kórházakban ápolják a sebesülteket, még sajognak a szívek * a közelmúlt veszteségein és nekünk újra minden erőnkből meg kell védenünk a békét! — Mondja meg az angol anyáknak — válaszol Rogov —, hogy a nagy szibériai térségben terül el a kuznyecki föld, köznyelven Kuznyeckmedence.; mondja meg, hogy ezen a földön bányászok és kohászok élnek és nem ismernek nagyobb boldogságot, irigyésreméltóbb sorsot, mint saját alkotó szovjet életüket! Modja meg nekik azt is, hogy nincs a földön olyan erő amely plszaki'ha'ná tő'tik azt, amit ők joggal neveznek a magadénak. Szíve-han Danyilov emelt hangon egészíti ki Rogov szavait: — Anglia jelenlegi gazdáinak meg azt üzenjük: ha a szükség úgy kívánja, mi nem felejtetünk el harcolni. Csak még félelmetesebbek leszünk. — Arra gondolok most, mama — szólal meg Annuka is, a fiatal Dubincev mérnök felesége —, milyen helyesen történt minden: a fasiszta Németország már két éve megsemmisült, de azAntifasiszta Bizottságok még mindig tevékenykednek. Tehát a Párt tudta, hogy szükség lesz még rájuk.“ Ezek az emberek — bányászok, munkák, mérnökök s a Szovjetunió többi dolgozói —, akik a Nagy Honvédő Háború idején egyszer már megmutatták erejüket a világ népeinek. Valuban nem kívánnak egyebet, mint békés munkával építeni szereted hazájuk kommunista társadalmát, de pillanatra sem lehet kétséges senki előtt, hogy a közelmúlt harcaiban és a békés munkában megedzett acé és öklök alapos leckét adnának a támadónak, aki meg akarná zavarni a békés termelőmunka folytatását. Zs. E. F. Bonte: A becsület útja (Szikra kiadás). Florimond Bonte, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja önéletrajzi feljegyzéseiben Franciaország igazi történetét írja meg 1939 től 1943-ig. A franca jobboldal ebben a sorsterhes időszakban nem a fasizmus elleni küzdelmet, hanem a francia dogozók vezető erejének, a munkásosztálynak az üldözését tekintette fő feladatnak. Összefogott ebben a hadjáratban a francia nép minden ellensége, a klerikálisoktól a jobboldali szociáli ■mokralákig, felhasználák a parlamentet és a rendőrséget, hogy elnémítsák azokat, akik Franciaország függetlenségéért, szabadságáért szállák síkra. Bonte leírja, hogyan alakult meg és működött a Munkát Paraszt Frakció, hogyan börönözték be közönséges bűnözőkként a kommunista képviselőket, betiltották a L’tiumanitét és önkényes bírói eljárásokkal, munkásellenes megtorlásokkal hogyan készíették elő a tulajt a Hitlerrel együtműködő Palam urom számára. A háború kitörése hatalmas lendületet adott a francia ellenállási mozgalomnak. Thorez Duclos, André Marty és mások vállalták a nehéz, de megtisztelő feladatot, hogy vezessék az ellenállst, képviseljék a munkásosztály, a francia nép, a köztársaság igazi érdekeit. A teljes illegalitásba szorult Francia Kommunista Párt harcosai mindig az élvonalban küzdöttek és honfitársaiknak a hazafiasság és bátorság nagyszerű példáit mutatták. Drámaian írja le Bonte a nagy per lefolyását, amelynek végén a kommunista képviselőket ötévi börtönbüntetésre ítélték, beszámol a különböző foházakban elszenvedett gyötrelmekről, a kényszermunkáról, az algíri deporálásról. Szabadidőjük után a kommunista képviselők, akik kominten mártírhalált haltak, megújították ünnepélyes fogadalmukat, hogy minden erőikkel hazájukat és az emberiség felszabadtását fogják szolgálni. kis Újság A gépesítés újdonságai Az amerikai szavazógép (Jefimov rajza) I mai műszaki egyetemi hallgatók negyven százaléka munii és gyermeke, tizenhárom százaléka pedig parasztfiú Hogyan valóssák meg Gerő Ernő álmminiszter mérnöknevelő programját? Gerő Ernő államminiszter beszédével kapcsolatban felkerestük a budapesti Műszaki Egyetem egyik tanulmányi osztályának két vezetőjét, akiktől a műegyetemi hallgatók számarányáról és az ezzel összefüggő aktuális kérdésekről nyertünk fevilágosítást. Mint ismertes, Gerő miniszter szerint az ötéves terv keretén belül 11000 új mérnökre lesz szükség. A budaapesti Műegyetemen összesen 4700 hallgató foglalkozik a technika különböző ágaival. Ezek között 1700 gépészmérnök-hallgató szerepel, 800 az építészeti szakmát tanulja, 700 a vegyészetet, 600 elektromérnök-hallgató és 1200 a kultúrmérnöki pályára készül. A Horthy-időkben az egyetemen — mondta informálóunk — kb. 3000 hallgató szerepelt a legjobb években. Megtudtuk azt is, hogy a budapesti Műszaki Egyetem 1954 végéig, illetve 1955 tavaszáig 4700 képzett mérnököt tud a népgazdaság rendelkezésére bocsátani. A többi intézetek, így: az Állami Műszaki Főiskola Veszprémben 2000-et, a Nehézvegyipari Kar 300-at, a miskolci Műegyetem 1000-et, úgy hogy összesen 8000 végzett mérnökkel lehet 1954 végén számolni. A 11.000-hez tehát körülbelü 3000 hiányzik. — Ezt a 3000-et — mondja informátorunk — megfelelő propagandával még a jelenlegi keretek között is, egy „frontáttörésszerű“ akcióval fogjuk a technika szolgálatába állítani. Biztos — folytatja tovább —, hogy 1954-ben az összes főiskolák közreműködésével 11.600 képzett mérnököt tudunk „termelni“. Természetes azonban az is, hogy bizonyos egészséges lemorzsolódással is számolni kell, ez azonban csak öt százalékot tesz ki. Az a baj, hogy jelenleg helyiséghiány van a Műszaki Egyetemen s 60 új helyiségre kell szert tenni szeptemberig és ebben az értelemben megfelelő tárgyalások már folynak is. A tandíj olyan minimális, hogy szinte nem is jön tekintetbe. A népi demokrácia teljességgel ingyen nyitja meg a technikai főiskolák kapuit azoknak, akik azt megérdemlik, elsősorban parasztok, munkások gyermekeinek. Az első évfolyam 900 hallgatójából például csak 150 fizet tandíjat, a többiek egyáltalában semmit. Arra a kérdésre, hogy százalékarányban mennyi a munkásgyermek az egyetemen, ezt a feleletet kapjuk: — A halgatók 13 százaléka parasztgyermek. (Azelőtt legfeljebb 1—2 százalékról lehetett szó.) 40 százaléka munkásgyermek, a többi pedig értelmiségi családból származik. Jövőre már 80 százalékra fogjuk emelni a munkás- és parasztifjak létszámát a Műegyetemen. — Jól tanulnak a parasztgyermekek? — A legkitűnőbb tanulók az ő soraikból kerülnek ki — hangzik a válasz. — És az is bizonyos, hogy a munkához való viszonyuk határozottan a legjobb. Megtudjuk azután, hogy hiány van tanárokban is. Ezt a hiányt oktatókáderek felállításával fogják pótolni. Az új műegyetemi tanárok temészetesen a most munkában lévő kiváló mérnökök soraiból kerülnek majd ki. Új tanszékeket is létre kell hozni és a megfelelő időben pótolni kell a Irányt a tan- Személyezt terén, elsősorban új tanársegédek kinevezésével. Gerő miniszter javaslata a magyarországi technikai főiskolákon, elsősorban a budapesti Műszaki Egértemen lelkes visszhangra fut át. Nemcsak a tanéok körében és a tanulmányi osztályokban, hanem a diákság között is. Tudják és érzik, hoggy milyen sok függ az ő szorgalmuktól és tudásuktól. H. 3. Románia ünnepe A Román Népköztársaság népe a reakciós többségű Radescu-kormány 1945 március 6-i megdöntésének és a demokratikus Groza-kormány uralomra jutásának 6. évfordulóját ünnepli. Hat évvel ezelőtt zajlottak le azok a harcok, amelyek a március 6-i győzelemhez vezettek és ez a nap fordulópont a román nép fejlődésében. A Román Kommunista Párt által vezetett demokratikus erők a Szovjet Hadsereg történelmi győzelmeinek eredményeképpen 1944 augusztus 23-án megdöntötték a fasiszta diktatúrát. A fasiszta maradványok, a kizsákmányoló osztályok, élükön a királyai azonban igyekeztek visszaszerezni elvesztett állásaikat, hogy Romániát újra az imperializmus engedelmes eszközévé tegyék. A Kommunista Párt által vezetett harcok 1945 március 6-án győzelemmel fejeződtek be és a román nép e győzelem nyomán határozott léptekkel lépett rá a békés építés nagyszerű útjára. E népi kormány eltüntette a háború rombolásait, újjáépítette az országot, megvalósította az agrárreformot, államosította a legfontosabb termelőeszközöket, megkezdte a szocializmus építését. Az 1945 március 6-i döntés nyomán Románia külpolitikájának alapja a Szovjetunióval való elszakíthatatlan barátság lett. Az elmúlt hat esztendő eredményei nem lettek volna lehetségesek a Szovjetunió állandó és sokoldalú segítsége nélkül. A román nép most az ötéves terv halain, más feladatainak megoldásán dolgozik és tudatában van annak, hogy azok a sikerek, amelyek az ország megerősödéséhez és felvirágoztatásához vezetnek, mindmegannyi csapás a háborús gyújtogató amerikai imperialistákra és hozzájárulás a Szovjetunió vezette béketábor megerősödéséhez. Hogyan ünnepük vendéglátóipari dolgozóink a Magyar-Szovjet Barátság Hónapját? — Három-négy évvel ezelőtt véletlenül a kezembe akadt egy regény — — így kezdi a beszélgetést Pál János, a Vendéglátóipari Dolgozók MSZT-szervezetének gazdasági felelőse. Érdeklődéssel forgattam, mert az volt a címe: „A pincér.“ Azt hiszem, az ön kíváncsiságát is felkeltené egy olyan könyv, ami mondjuk az újságírókkal foglalkozik, vagy nem? — fordul hozzám a kérdéssel. Helyeslően bólintok és a könyv cselekménye felől érdeklődöm. — Ma már bajosan tudnám összefüggően elmondani, arra azonban emlékszem, hogy rólunk volt benne szó. Helyesebben nem is rólunk, hanem egy olyan embertípusról, amelyet jól ismerünk a tőkés gazdálkodás nemzetközi világából. A Jbaksist leső, meggörbített hátú, csúszómászó éttermi alkalmazottról. Se fizetése, se önérzete nem volt a szerencsétlennek és vendégei közt aszerint kényszerült különbséget tenni, hogy adakozási célból ki mennyire nyitotta meg a bukszáját. Szerencsére a bukszanyitogató urak ma már eltűntek és azt hiszem, nincs benne túlzás, ha mondom, hogy a népi demokratikus átalakulás a mi szakhársaik ételében is a legnagyobb változást hozta. Kiegyenesítette a megpuhult gerincet, visszaadta az önérzetet, a társadalmi megbecsülést. — A vendéglátóipari dolgozónak kinyílt a szeme! s ezért tanul a pincér, a csapos, a piccolo, a szakács, a konyhalány, a raktáros és mindenki, akinek valami köze van a vendégfogadás mesterségéhez. — S mit tanulnak várjon? Mi mindent kell megtanulniok? — Sokkal többet, mint a kívülálló gondolnál Az ételek és italok ismeretét, elkészítésük módját. Tudniok kell, milyen a helyes teríték. Egyensúlyozó művészeknek kell lenniök, mikor 10—15 tányérral a karjukon végiglibegnek az asztalok között. Nagyobb helyeken, ahol külföldiek is megfordulnak, sokat számít a nyelvismeret. Löki Dezsőné, központi adminisztrátor veszi át a szót: — A Magyar-Szovjet Barátság Hónapjában meg kell említeni — mondja —, hogy a vendég utóipari dolgozók ideológiai nevelése terén rendkívül sokat tett az MSZT. Szervezetünket illetően Budapest területén 200 alapszervünk van, körülbelül 1600 taggal s közülök 800-at a legutóbbi tagtoborzó-kampány alkalmával sikerült megnyerni s mutatkozik meg titkáraink és többi aktíváink lelkesedése. Az, hogy megértették-e a „milliós tömegszervezet“ jelentőségét. Megértették-e, mit jelent megismerni a Szovjetuniót Átvenni szakmai tapasztaltaikat, amelyek a mi mesterségünk területéről is bőven adódnak, elsajátlani nyelvüket. Nyelvtanfolyamainkat üzemenként az MSZT-tagoknak már több mint 10 százaléka látogatja. József-körúti kultúrtermünkben a Balásó-i Hónap alkalmából az egyik gyárvállalat kultúrgárdájának közreműködésével ünnepi taggyűlést rendezünk. Gyári színjátszócsoportok szerepeltetése rendezvényeinken jó alkalom arra, hogy a termelésben dolgozó munkástársainkkal a kapcsolatot fenntartsuk. Háromhónapos kádreképző tanfolyamunk állandóan adja az új funkcionáriusokat, akikre annyi szép és nemes feladat vár a magyar-szovje barátság elmélyítésében. A Szovjet Filmhét alkalmából a mozik legolcsóbb belépődíjához szabott egységes helyárakkal megszerveztük a csoportos látogatást, sőt központunk a tagság részére külön előadást is biztosított, amkor a ..Kárhozottak összeesküvésének vetítése alkalmából kibéreltük az egyik filmszínházat. Néphadseregünk egyik művészcsoportjának közreműködésével megünnepeltük a Szovjet Hadsereg Napját. Van tehát munka bőven s ezeknek a sikeres teljesítése egyre inkább lehetővé teszi, hogy hasonlóvá váljunk mintaképünkhöz, a szovjet emberhez. — Tessék említeni néhányat a legjobb társadalmi munkát végzők közül. — Itt van például Galambos Jenő az Országház Kávéház fizetőpincére, aki képekkel-szöveggel s egy kis békeszoborral ékesített MSZT sarkot készített, vagy Fail János a Magitszigeti Nagyszálló dolgozója, aki folyamatosan 111 tagot szervezett be s olyan szép szovjetvonatkozású falitáblát készített, hogy az MSZT múlt év végi 1. kongresszusa alkalmával az egyik külföldi delegáció ezüskupával ajándékozta meg. Nyílik az ajtó s egy ötven körüli asszony nyit be, mint később megtudjuk, Tátrai Istvánné, a Debrecen Étterem raktárosa. — Volnának kedvesek megmondani kérdi —, hogy elbeszélésmel részt vehetek-e az MSZT pályázatán? Megkapja a felvilágosítást, ismertetik vele az újságokban is megjelent pályázati feltételeket, amiből örömmel veszi tudomásul, hogy értékes könyvjutalomban részesülhet, ha írását arra méltónak találják. Még el se távozik, már egy újabb pályázó jelentkezik, Sterle Istvánnak, a November 7-téri diétás étterem fizetőpincérének a személyében. — Sok szép fényképfelvételem van azokból az időkből, amikor a legközvetlenebb formában tapasztaltuk a Szovjetuniónak hatékony segítségét Ezekkel szeretnék pályázni. Tátrainé és Herle István csak az elsők a jelentkezők közül, de nem az utolsók. Őket követi a tagság és a szervezeten ma még kívülállók hosszú sora Dolgozó népünk tömegei, akik bizonyítani fogják, hogy mennyire egyek vagyunk az imperializmus elleni harcban. Remete László A Z-osztály válasza és a birminghami püspök prédikációja Az angol nép körében fellángolt egységes ellenállásnak ad hangot az a levél, amelyben az úgynevezett Z-osztály tartalékos férfiai tiltakoznak katonai szolgálatra való behívásuk ellen. Ebbe a Z-osztályba javarészt második világháborús frontharcosok tartoznak, akiket utolsókként szereltek le 1945 ben s most újra fegyverbe szólít az imperializmus. Egy csoport 7-tartalékos levelet írt Attlee miniszterelnökhöz s ezeket veti szemére: „öt-hat évig harcoltunk a nácinémet militarizmus ellen. Most az egykori ellenséget egyenruhába bujtatják s azt kívánják, hogy mi és fiaink egy sorban meneteljünk velük egy új háborúban. Ez sértés velünk szemben, sértés bajtársainkkal szemben, akik ételüket vesztették, vagy nyomorékokká váltak a náci militarizmus elleni harcban.* És álljon itt még egy részlet Dr. E. W. Barnes birminghami püspök egyik legutóbbi prédikációjából: — A fegyverkezésnek két rémek következménye lesz: infláció és háború. — Miért tartsuk fenn templomainkat és vasárnapi iskoláinkat, ha ezeket az épületeket az enyészetnek és pusztulásnak vetik oda mindazokkal az emberekkel együtt, akik bennük megfordulnak ... — Ha megkérdeznének, mi lenne az orvoslás módja, habozás nélkül felelném: véget kell vetni a fegyverkezésnek.