Kis Ujság, 1951. június (5. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-01 / 125. szám
Péntek, június 1 kis Újság Futószalagszerűen, raktárra termelik majd a házhoz szállítható vasbetonhidakat . A Népgazdasági Tanács ezért márciusi rendeleté a hazai mélyépítő ipar fejlődésének homlokterébe helyezte az előgyártás. A múlt évben Magyarországon járt szovjet építőipari szakemberek tapasztalat átadása nyomán már előbb föllendült az előgyártási kísérletezés mélyépítő iparunkban. Az újabb előgyártási kísérletek legfontosabbika folyik az újjáépülő Boráros-téri híd tőszomszédságában, a Közraktár utcában. Egy új ipartelep van itt. Betonelőgyártó Vállalat kísérleti telepe — ezt a felírást olvassuk a telep kapuján. Hogy mi folyik a kapun belül? Emlékezzünk csak vissza a szári vasúti felüljáró és a perei Hernád-híd felavatására. Pár hónappal ezelőtt e vasbetonhidak főtartóit az eddigi szokástól eltérően, nem a helyszínen állították össze. Kész állapotban szállították azokat Szár és Pere községekbe. A „hóhoz szállított“ kész hidat a helyszínen, az alapozó munkák végeztével éppen csak be kellett szerezni. Máris felavathatták. A Közraktárutcában készítették, innen szállították akkor a két híd főtartóit. Az ötéves terv során több betonelemelőgyártó gyár épül hazánkban. Ezek közül egyik első az óbudai. Ez a kísérleti telep az építő vasbetongyárak „előgyára“. Bravúros gyorsasággal épült fel — négy hónap helyett két hónap alatt — a szári vasúti felüljáró és a perei Hernád-híd. A mélyépítőipari tervezőiroda most olyan vasbetonhíd-terveken dolgozik, melyeknek nemcsak a pályaszerkezetük, de hídfőik és pilléreik is előfeszített vasbetonból készülnek. E tervezőmunkák jó kimenetelével a szárihoz és perei hídhoz hasonló hidak négy hónap helyett négy hét alatt elkészülhetnek. Azon igyekszünk, hogy hamarosan ne egyenként, de tömegével, futószalagszerűen készüljenek hasonló méretű előfeszített vasbeton hidak. Raktárból szállítjuk készülőgyártmányaink közül a szükséges méretűeket oda, ahová kell. És akkor, amikor kell. Olyan könnyedén adhatjuk ilyformán a típusméretekben előgyártott vasbetonhidakat a rendelőknek, amint könnyen szolgáltatják a nagyáruházak konfekciós ruhaosztályán a vevőknek a legtesthezállóbb kész ruhákat. A megsokasodó hídavatások színhelyein ilymódon már nem is lesz más elvégezni való, mint a földmunka és az „ütözítés“, így biztatnak a kísérleti munkák vezetői. A szovjet példák hazai érvényesítésében körültekintő gonddal segíti őket a közlekedési minisztérium hídosztálya. A régifajta vasbetongyártás nehézkes és hosszadalmas volt, amellett szörnyű anyagpazarlással jár. Az előfeszített vasbetongyártás ezzel szemben olyan méretű anyagtakarékosságra vezet, mely még fában-vasban bővelkedő országban is szembetűnő. Ha 1952 végére a kimagasló szovjet példáknak megfelelően hazánkban is kiterebélyesedik az előfeszített vasbetongyártás: mélyépítőiparunk évente 15.000 tonna vasanyagot — 30 millió forint értékben — és 40.000 köbméter faanyagot — 20 millió forint értékben — takaríthat meg.— Mit jelent szemléltetően ez a takarékossági adat? A kísérleti munkáikat irányító munkaközösség tagjai rövid számvetést csinálnak. Készek is a válaszszal: — Évi 3000 traktort lehet gyártani az ilymódon megtakarítható vasból és 10.000 kombinált szobára való bútort a megtakarítható famennyiségből! Hogy kapjuk ezt a hatalmas megtakarítást? Ezt is hamar megértjük itt. Egy, folyóméterenként 100 kilós régifajta vasbetongerendába 8—10 kiló vas kellett. Hasonló teherbírású tisztavasgerenda súlya folyóméterenkint 40 kiló. Ennek megfelelő teherbírású vasbetongerenda folyóméterenkint nem több 50—60 kilónál s mindössze csak 3—4 kilóval kell hozzá. Most pedig megmutatjuk azt az üzemet, amelynek úgyszólván minden dolgozója újító. Öregek és fiatalok, nők és férfiak, mérnökök, technikusok, mesterek, szakmunkások és segédmunkások egyaránt. A kísérleti telep kivitelező munkálatainak vezetője mondja ezt. S szavainak hitelességét láthatjuk már az első munkahelyen. Bemutatja Kövecses Jenő, fiatal művezető-technikust. Győrmegyei parasztszülők fia ő. Alig két hete hagyta el a Damjanich utcai technikumot. Végbizonyítványa jeles. S máris az újítómunkák közepében találta magát itt. Tanulva tanít, több munkatervet adott be a kísérleti próbamunkák meggyorsítására. Egy csarnokba lépünk, hatalmas betonteknőbe. — Ez a feszítőpad az első előfeszített vasbetonhidak bölcsője — magyarázza kísérőnk. — Itt született a „házhoz szállított“ szári híd. Most új híd születik a „bölcsőgépi munka hullámosítja a dróttekercsekről letekert huzalokat. Az óriási betonteknő mélyén párosával feszítik ki ezeket. A kifeszített dróthuzalok a születő vasbetonhíd főtartójának az erei. A kifeszített drótokat „kengyelijén“ tartják össze. Beiktatják a zsíros zsaludeszkákat. Aztán már hozzák is a keverőgépből a friss betont. Beöntik a formába, a magas rezgésszámú villany vibrátorral tömörítik. A tömörített betont „beérlelik“, gőzzel vagy villanyárammal. Százfokos hőben 8—10 óra alatt keményedik meg a vasbeton. A régi munkamódszerrel sohasem lehetett 10 napnál előbb megértetni. A keményedés után a kifeszített dróllaszatokat a két végén elmetszik. Ezek feszültsége olyan óriási erőt biztosít a vasbetonszerkezetnek, hogy kevesebb anyaggal több terhet bír ki s időtállóbb is a régi fajtáknál. Szemünk előtt születik az új Ronyva-híd. S a többi csarnokban más újabb hidak születnek. Ezeket ugyancsak „házhoz szállítják“. Nemcsak hidak készülnek már előfeszített előgyártott vasbetonból. Itt látjuk a 11 méteres előfeszített vasbeton villanyvezetékoszlopok kísérleti darabjait is. A falvak teljes villamosítása során távvezetésre előfeszített vasbetonoszlopokat állítanak fel ezután faoszlopok helyett. Olcsóbb és tartósabb ez a fánál. A hamar korhadó és megkopott régi faoszlopokat is országszerte, folyamatosan ezzel cserélik ki. Óbudán már gyártják az első 250 darab villanytávvezető vasbetonoszlopot. Nemsokára megindul futószalagszerű gyártásuk. És most készülnek a vízhálózati csövek próbadarabjai is előfeszített vasbetonból. A típusdarab 40 centis átmérőjű. Ilyen átmérőjű tisztavascső 200 kilót nyom folyóméterenként. Nos, az előfeszített vasbetoncsövekhez alig 20 kiló vas kell. Ez 90 százalékos anyagmegtakarítás. Ha a hivatalos vizsgálatok helybenhagyják a kísérleti munkát, megindul a csövek tömeggyártása is. Dunapentelén, Inotáns az új vízműépítkezéseknél már ezt a fajta olcsóbb és tartósabb csövet fektethetik le. A 40 centis átmérőjű előfeszített vasbetoncsövek lerakásánál az országos szükséglet számbavételével 30—40 millió forint megtakarítás érhető el... íme, ilyen közérdekű „titkok“ derülnek ki betonelőgyártó gyáraink kísérleti telepén, ahol minden dolgozó egy-egy újítás országos sikeréért dolgozik. Nagy Tibor Lébény jelenti: 61.162 darab 12-jegyre begyilkolt tojás! A városi dolgozók ellátása nyomában ... — Kiküldött munkatársunktól — Az utat keressük, ahogy a falusi tojás a városi dolgozó asztalára kerül. Ez az út döntő számunkra. Mert ahol megértik a beadás kötelezettségét, ott már erős a munkások és parasztok szövetsége. Ahol akadozik a beadás, ott népünk ellenségei áskálódnak a háttérben. A munkások és dolgozó parasztok szövetségét erősíteni, keményre acélozni; a munkások és parasztok szövetségének ellenségeit felfedni, leleplezni: ez a mi munkánk egyik része s nem is a legjelentéktelenebb. Ott, ahol a dolgozó parasztnak már vérébe ment át, hogy a beadás teljesítésével azt a várost és azt a munkásosztályt támogatja, amely öt gépeivel fokozatosan szabadítja meg a kétkezi paraszti munka irdatlan nehezétől, ott már győzött a mi országunk államvezetésének alapja, a munkás-parasztszövetség. Mi egy ilyen községet látogattunk meg. S ezt a községet példaként szeretnénk odaállítani más falvak dolgozó parasztjai elé. A vezetők jó példája A jó faluban már a környezet is megejtő. Lébény Győrön túl fekszik, a határhoz közel, a Hanság szívében. A vonatról leszállva, jó négy kilométer gyalogút vár rám. Sül a nap, a meleg párákban akácillat méze, vadrózsa illata és jácint fülledt szaga úszik. Körösi körül dús televény, majd embernagyságú búzavetések, gondosan megkapált kukoricaföldek, megegyelt cukorrépa, s kövér árpaföldek, amelyekben nem láttam egyetlen szál vadrepcét sem. Kiirtották. Az országosi árkok szélén a dús fűre borított kerékpárok, mellettük kapák, kenyeres iszákok, a földeken a humusz fölé hajló dolgozó parasztok, asszonyok. A tanácsházban, mikor ifj. Modrovits Gyulának megmutatom a földművelésügyi minisztérium értékelő jelntését, szerényen felel: — Megtettük, amit kell. Modrovits üzemi dolgozó volt, a munkásosztály küldte ide. Alacsony, szőke férfi. A VB elnökének helyettese. Ördög József, a titkár a felszabadulás előtt Wenckheim Pál grófnál zsákolt. „Százkilós zsákok alá mentem“ — mondja. Wenckheim volt a földesúr — több mint ötezer höddal. Ördög azóta megtanulta, mit jelent saját népének dolgozni — nem a földesuraságnak. A sikerek ólja: a begyűjtési rendelet után azonnal kivitték az állam törvényerejű intézkedését a dolgozó parasztok közé. Először tanácsülésen ismertettek, azután illegyülésen. — A mi államunk csak úgy tud építeni, ha adunk. A nép állama tojást, baromfit, burgonyát, élőállatot kér. Vegyük a tojásbeadási költlzettséget. A kötelezettség alapja a földterület. Az egyénileg dolgozó parasztoknak minden hold után (a kertet négyszeresen, a szőlőt ötszörösen kell szorozni) évi 30 darab tojást kell beszolgáltatni 38 filléres átvételi áron. A 3-as termelőcsoportok tagjainak holdanként 15 darab tojást kell beadniuk. Az évi tojásbeadás mennyiségének 70 százalékát június 30-ig kell teljesíteni. Aki május 10-ig teljesíti ezt, minden darab tojás után 7 fillér gyorsbeadási jutalmat kap. S kifejtették a rendelet hátterét. A munkásosztály keményen dolgozik, gyártja a falu számára a traktort, arató-cséplőgépet, szelektorokat. A munkásosztály ellátásáról gondoskodni kell. A munkás ad gépet, a falu adjon élelmiszert. A munkás ad villanyt, a falu adjon húst. A munkás ad kultúrházat, kinyomtatja a könyveket, vezeti a parasztokat a kultúra ormai felé; a falu adjon olcsón tojást, baromfit, húsz gabonát. A meggyőzés hatolt. De sikerre a begyűjtés ügyét csak a jó példa vitte, Kovalovszki Ferenc tanácselnök, újgazda a június 30-ig esedékes beadást néhány nap alatt kétszáz százalékban teljesítette. Száz százalékban teljesítették a beadást Ifjú Ferenc, tojásfelvásárló, újgazda, Eöri Mihály, a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke, Kovalovszki István újgazda, id. Modrovits Gyula, a VB elnökhelyettesének édesapja. A falu megmozdult: Lébény ebben az esztendőben 182.226 darab tojást kell beszolgáltasson. Június 30-ig 125 ezret. A jó példa alapján május 5-ig C-vételi jegyre összegyűlt 41.800 darab tojás. Nem álltak meg. A régi élet és az új Megmozdult a tanács, az MNDSZ, DISZ, a DÉFOSZ, a párt tagjai és a pártonkívüli népnevelők. Minden népnevelő pár tíz házat kapott. Este, alkonyatkor indultak munkára, mikor már hazazörögtek a szekerek a határból. Ilyenkor Nagy Sándor bácsi kinn ül tornácán. Két népnevelő lép be hozzá. — Sándor bácsi — kezdik —, maga részes munkás volt a Wenckheim uraságnál. Megmondaná nekünk, milyen volt a víz a mosonszentmiklósi kastélyban? Sándor bácsi csak néz, nem érti. — Sz’tudjátok ki azt jól nagyon. Rendes vizük vöt. Kompresszoros szivattyúval. Szökőkút vöt, park vót. — És a faluban? — Eh... a faluban? Milyen lett van? S a torkára bök. A falu jó része golyvás. A struma úgy pusztított, mint a cserebogár a diólevelet. Ette rágta az embert. — Na, Sándor bácsi, és most milyen víz van a faluban? — Mélyfúrású kút! Tudjátok ti azt jól, minek kérdezitek? — És ki adta magának a földet, a jó vizet? Csend. Ez az a pillanat, mikor győz az élet. Méh zümmög, kutya hüsöl a pitvaron, Sándor bácsi elnéz az akácos felé. De valami jár a tekintetében. A népnevelők még várnak. Azután csak úgy köszöntükben mondják: A Szovjetunió békepolitikája I. Nem most történik először, hogy a nyugati imperialista hatalmak népellenes és önző érdekpolitikája öszszeütközést provokál a Szovjetunióval. Megalakulása óta a Szovjetunió a kizsákmányolásba és imperialista háborúkba belefáradt, félrevezetett, szenvedő emberiség békeküzdelmének élén haladt. Megalakulása pillanatától kezdve ez a békepolitika volt — a nemzetek függetlenségének és szabadságának lenini-sztálini gondolata mellett — a Szovjetunió magatartásának vezéreszméje. Az imperialisták és kapitalisták 1917-től kezdve természetesen kényelmetlennek és kellemetlennek érzik maguk számára a Szovjetunió háborúellenes és békepolitikáját. Az imperializmus természetében benne rejlik a nemzeti ellentétek kiélezése, az imperialista társadalmak, illetve társadalmi és gazdasági vezetők mindig a népek elentéteire, az országok háborújára spekuláltak. Az 1914— 18-as világháború végén világosan láthatta már az emberiség az imperialista politikának ezt a természetét. Veszett dühvel fordultak már ekkor az imperialisták a fiatal szovjetállam békeprogrammja ellen és a későbbi történeti művekben, diplomaták és politikusok emlékirataiban máig is visszhangzik ez a tehetetlen gyűlölet. Mit vettek akkor rossz néven az imperialisták a fiatal szovjet hatalomtól? Hogy az azonnali általános és egyetemes békét, leszerelést hirdette, hogy a népek testvériségét tűzte forradalmi zászlajára és eleve ellene volt a háború folytatásának, amelybe a cári kormánynak a nyugati nagytőkétől függő politikája taszította a szerencsétlen Oroszországot, az emberi és társadalmi igazsággá vágyakozó orosz népet. Buchanan pétervári angol nagykövet, Paléologue francia nagykövet emlékiratai éppen úgy tele vannak ezzel a veszett imperialista elkeseredéssel, mint Bruce Lockhart, Sir Samuel Hoare akkori oroszországi ügynökök visszaemlékezései, a keleteurópai nemzetiségi kérdések ismert szakértője, Seton Walsom éppennúgy ezt a békepolitikát veszi rossznéven diplomáciatörténeti műveiben a Szovjetuniótól, mint az ideiglenes orosz kormány volt külügyminisztere, a kadettpárti nagypolgári Miljakov, avagy a cseh burzsoázia vezetője, Karel Kramar, aki mellesleg egy orosz hercegnő férje és óriási déloroszországi ipartelepek, birtokok tulajdonosa volt... Ezekben az emlékiratokban tettenérjük az imperialisták és kapitalisták fájdalmait: a szovjet állam békepolitikája eleve véget vetett annak, hogy kizsákmányolhassák az orosz népet és saját nyugati érdekeik szolgálatában háborúba vihessék. A Párttörténet elsorolja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének legfőbb okait: megemlíti, hogy az Októberi Forradalom azért győzhetett, mert az erős és tapasztalt orosz munkásosztály vezette a szegényparasztság szövetségében, élén a bolsevikok nagyszerű pártjával, az orosz burzsoázia, a nép gyűlöletétől övezett nagybotok és bürokrácia ellen; megemlíti, hogy a történelemben először az Októberi Forradalom rombolta le a kizsákmányoló osztályok egész régi állami apparátusát, elvette a burzsoáziától a termelőeszközöket és megmentette Oroszországot, a nagy orosz népet attól, hogy továbbra is gyarmati ország legyen. Sztálin generalisszimusz arról ír ...„ leninizmus kérdései“ című könyvében, hogy miért volt érdeke, nagy emberi vezéreszméje a béke az Októberi Forradalomnak. „Valójában a béke kérdése nálunk akkor a hatal a lom kérdése volt, mert csakis, ha a hatalom a proletariátus kezébe jut, lehetett arra számítani, hogy kijutunk az imperialista háborúból Ebben már eleve benne van az a vlágtörténelmi jelentőségű tétel is, hogy az ipari munkások és dolgozó parasztok szövetségén alapuló szovjet államnak éppenúgy természteteleme a béke gondolata, mint a kizsákmányolásra épült burzsoá államnak a háború, országok és népek egymás elleni gyűlölete. Az 1917-es februári polgári orosz forradalomtól kezdve a bolsevikok pártja keményen és határozottan állást foglalt a béke gondolata mellett, miközben a polgári forradalmat a tehetitlen cárizmus ellen életre segítő polgári pártok tovább akarták folytatni a háborút Kerenszkij és Miljukov a háború folytatása érdekében hatalmas agitációt akartak kifejteni, de a néptömegek már nem hallgattak reájuk. Miljukov az orosz Dumában továbbra is arról szónokolt, hogy a „nemzeti“ háború végcélja: Konstantinápoly megszerzése, a kereszt kitűzése a Szent Zsófia székesegyház csúcsára ... A nyugati burzsoá nagyhatalmak pétervári követei végig pénzelték, szították és segítették ezt az agitációt. A dolgozó orosz nép viszont azt várta a kormánytól, hogy véget vet a háborúnak, átadja a földet a parasztságnak, bevezeti a nyolcórás munkanapot és felveszi a harcot az éhínséggel, a zilált állapotokkal. De a Kerenszkijkormányban a földbirtokosok és a tőkések uralkodtak és ezek nem gondoltak a háború abbahagyására, sőt a forradalmat a hadműveletek fokozására és az imperialista tervek megvalósítására akarták kihasználni. Az angol-francia burzsoázia azt követelte az ideiglenes kormánytól, hogy a háborút „a végső győzelemig” folytassa, továbbá, hogy megtartsa a cári kormány háborús és szövetségesei „kötelezettségeit“. Azzal próbálták ámítani a népet, hogy a háború imperialista jellege a cárizmussal megszűnt és a küzdelem a szabad, demokratikus Oroszországért folyik; a burzsoá, földesúri és mensevik, eszer-újságok azt harsogták, hogy „a fronton aratott győzelem nélkül nem lehet szabadság“. Viszont a Petrográdi Szovjet már március 14-én felhívta Európa népeit híres kiáltványában „igazságos, demokratikus és anneksziók nélküli béke megkötésére“. A fiatal szovjet állam azután kivált az imperialista háborúból és az október 26-i dekrétum valamennyi néphez és kormányhoz szólt, mikor azt javasolta, hogy kössenek igazságos, demokratikus békét. 1918 január 8-án a Párt Központi Bizottságának ülésén Lenin ismertette téziseit a Németországgal kötendő haladéktalan különbékéről. Lenin szerint a békekötés megerősíti a szovjet köztársaságot és megszilárdítja a szovjet hatalmat. Az 1918—19-es középeurópai forradalmi események megmutatták sorra, hogy a háborútól megundorodott népek egyedül a Szovjetunióban, a Szovjetunió következetes békepolitikájában bízhatnak, — ez a békepolitika pedig a népek szemében már ekkor is egyet jelentett a szembeszegüléssel az imperialista, önző, nagyúri és kapitalista klikkekkel, egyet jelentett a népek igazságát és jogait megvalósító társadalmigazdasági változással. Innét ered máig is a különféle imperialista csoportok aggodalma a béke gondolatával szemben, amely viszont a Szovjetunió világpolitikai és világtörténelmi jelentőségének elsőrendű lényege volt, — a világ nemzetei ezért gondolnak 1917 óta szüntelen reménykedéssel a Szovjetunióra. — Ezért adja be időre a tojást, Sándor bácsi. A volt cselédek kétszobás lakása A Liget utcában ég a villany.— Mondja, Kelemen bácsi — mondják a népnevelők —■, volt itt azelőtt villany? — Mit tréfálkoztok? Hát hogy lett vén? Kis csend. Megkérdezik Kelemen bácsit, a középparasztot: — Nem emlékszik véletlenül Kelemen bácsi, mi volt a Vitéz Gábor régen? — Hát, ha jól emlékszem, béres volt az uraságnál. — És hol lakott? — Eredjelek mán. Hát mit tudom én azt? Valahol szorongolódott. — És hol fog lakni az ősszel? — Mit kérdezitek ti azt éntőlem? Nem láttátok? Kétszobás házat épít a vasút felé. És Simon Antal? Simon, akinek öt gyereke van és üzemi dolgozó? Simon négyhelyiséges házat épít ugyanott. Hatvan új ház épül Lébényben. Hallgatnak, nézik egymást, meg a csizmáink orrát. Azután megszólal az egyik népnevelő: — Hogy ne legyen többé struma... hogy villany legyen . . . hogy a Vitéz meg a gyerekei soha ne szorongolódjanak valami vackon . . . hogy épüljenek a kétszobás új házak , ezért adja be időre a tojást, Kelemen bácsi. Május 12-én azt jelenti a község: beadva 52 ezer darab tojás. Május 19-én ezt jelentik: begyűlt B.-vételi jegyre összesen 57 ezer tojás. Az egyik előadó utánam szalad, mikor elhagyom a tanácsházat. — írja! Ez a legújabb összesítés: május 26-ig összegyűlt B.-vételi jegyre 61 ezer 162 tojás. Sokan többet adtak be, mint amennyit kell. Ezt a többletet C.-vételi jegyre vettük át. C-jegyre összegyűlt 25 ezer tojás! Megyek a határban, haza. A népnevelőkre gondolok, a gyomtalanított földekre. A ringó búzatáblákra. A millió és millió munkaórára. A hajladozásra, a meggyőzésre és a tengernyi tennivalóra, amely mind mind egy irányban tör. Mintha öt betű ragyogna a bíbor alkonyatra kirajzolva, a falu felett. A Terv. Rnffy Péter