Kis Ujság, 1951. június (5. évfolyam, 125-150. szám)

1951-06-01 / 125. szám

Péntek, június 1 k­is Újság Futószalagszerűen, raktárra termelik majd a házhoz szállítható vasbetonhidakat . A Népgazdasági Tanács ezért már­ciusi rendeleté a hazai mélyépítő ipar fejlődésének homlokterébe he­lyezte az előgyártás. A múlt évben Magyarországon járt szovjet építő­ipari szakemberek tapasztalat átadása nyomán már előbb föl­lend­ült az elő­­gyártási kísérletezés mélyépítő ipa­runkban. Az újabb előgyártási kísér­letek legfontosabbika folyik az újjá­épülő Boráros-téri híd tőszomszéd­ságában, a Közraktár­ utcában. Egy új ipartelep van itt. Betonelőgyártó Vállalat kísérleti telepe — ezt a felírást olvassuk a telep kapu­ján. Hogy mi folyik a kapun belül? Emlékezzünk csak vissza a szári vas­úti felüljáró és a perei Hernád-híd felavatására. Pár hónappal ezelőtt e vasbetonhidak főtartóit az eddigi szo­kástól eltérően, nem a helyszínen állították össze. Kész állapotban szállí­tották azokat Szár és Pere községekbe. A „hóhoz szállított“ kész hidat a hely­színen, az alapozó munkák végezté­vel éppen csak be kellett szerezni. Máris felavathatták. A Közraktár­utcában készítették, innen szállították akkor a két híd főtartóit. Az ötéves terv során több beton­­elemelőgyártó gyár épül hazánkban. Ezek közül egyik első az óbudai. Ez a kísérleti telep az építő vasbeton­gyárak „előgyára“. Bravúros gyorsa­sággal épült fel — négy hónap helyett két hónap alatt — a szári vasúti felüljáró és a perei Hernád-híd. A mélyépítőipari tervezőiroda most olyan vasbetonhíd-terveken dolgozik, melyeknek nemcsak a pályaszerkezetük, de hídfőik és pilléreik is előfeszí­tett vasbetonból készülnek. E tervezőmunkák jó kimenetelével a szárihoz és perei hídhoz hasonló hidak négy hónap helyett négy hét alatt elkészülhetnek.­­ Azon igyekszünk, hogy hama­rosan ne egyenként, de tömegével, futószalagszerűen készüljenek ha­sonló méretű előfeszített vasbeton hidak. Raktárból szállítjuk kész­ülő­­gyártmányaink közül a szükséges méretűeket oda, ahová kell. És ak­kor, amikor kell. Olyan könnyedén adhatjuk ilyformán a típusméretek­­ben előgyártott vasbetonhidakat a rendelőknek, amint könnyen szol­gáltatják a nagyáruházak konfek­­ciós ruhaosztályán a vevőknek a legtesthezállóbb kész ruhákat. A megsokasodó hídavatások színhe­lyein ilymódon már nem is lesz más elvégezni való, mint a föld­munka és az „ü­töz­ítés“, így biztatnak a kísérleti munkák vezetői. A szovjet példák hazai ér­vényesítésében körültekintő gond­dal segíti őket a közlekedési minisz­térium hídosztálya. A régifajta vas­betongyártás nehézkes és hossza­dalmas volt, amellett szörnyű anyag­­pazarlással jár­. Az előfeszített vas­­betongyártás ezzel szemben olyan méretű anyagtakarékosságra vezet, mely még fában-vasban bővelkedő országban is szembetűnő. Ha 1952 végére a kimagasló szovjet példák­nak megfelelően hazánkban is ki­terebélyesedik az előfeszített vasbe­tongyártás: mélyépítőiparunk évente 15.000 tonna vasanyagot — 30 millió forint értékben — és 40.000 köbméter faanyagot — 20 millió forint értékben — ta­karíthat meg.­­— Mit jelent szemléltetően ez a takarékossági adat? A kísérleti munkáikat irányító munkaközösség tagjai rövid szám­vetést csinálnak. Készek is a válasz­­szal: — Évi 3000 traktort lehet gyártani az ilymódon megtakarítható vasból és 10.000 kombinált szobára való bú­tort a megtakarítható famennyiségből! Hogy kapjuk ezt a hatalmas megta­karítást? Ezt is ha­mar megért­jük itt. Egy, fo­lyóméterenként 100 kilós régifajta vasbetongerendába 8—10 kiló vas kel­lett. Hasonló teherbírású tisztavas­gerenda súlya folyóméterenkint 40 kiló. Ennek megfelelő teherbírású vasbetongerenda folyóméterenkint nem több 50—60 kilónál s mindössze csak 3—4 kiló­val kell hozzá. Most pedig megmutatjuk azt az üzemet, amelynek úgyszólván minden dolgozója újító. Öregek és fiatalok, nők és férfiak, mérnökök, technikusok, mesterek, szakmunkások és segédmunkások egyaránt. A kísérleti telep kivitelező munká­latainak vezetője mondja ezt. S sza­vainak hitelességét láthatjuk már az első munkahelyen. Bemutatja Köve­cses Jenő, fiatal művezető-technikust. Győrmegyei parasztszülők fia ő. Alig k­ét hete hagyta el a Damjanich­ utcai technikumot. Végbizonyítványa jeles. S máris az újítómunkák közepében találta magát itt. Tanulva tanít, több munkatervet adott be a kísérleti pró­bamunkák meggyorsítására. Egy csar­nokba lépünk, hatalmas betontek­nőbe. — Ez a feszítőpad az első elő­feszített vasbetonhidak bölcsője — magyarázza kísérőnk. — Itt szü­letett a „házhoz szállított“ szári híd. Most új híd születik a „bölcső­gépi munka hullámosítja a drót­tekercsekről letekert huzalokat. Az óriási betonteknő mélyén párosával feszítik ki ezeket. A kifeszített drót­huzalok a születő vasbetonhíd­ fő­tartójának az erei. A kifeszített dró­tokat „kengyelijén“ tartják össze. Beiktatják a zsíros zsaludeszkákat. Aztán már hozzák is a keverőgépből a friss betont. Beöntik a formába, a magas rezgésszámú villany vibrátorral tömörítik. A tömörített betont „be­érlelik“, gőzzel vagy villanyárammal. Százfokos hőben 8—10 óra alatt ke­­ményedik meg a vasbeton. A régi munkamódszerrel sohasem lehetett 10 napnál előbb megértetni. A keménye­­dés után a kifeszített dróllaszatokat a két végén elmetszik. Ezek feszült­sége olyan óriási erőt biztosít a vas­betonszerkezetnek, hogy kevesebb anyaggal több terhet bír ki s időt­­állóbb is a régi fajtáknál. Szemünk előtt születik az új Ronyva-híd. S a többi csarnokban más újabb hidak születnek. Ezeket ugyancsak „házhoz szállítják“. Nemcsak hidak készülnek már elő­feszített előgyártott vasbetonból. Itt látjuk a 11 méteres előfeszített vas­beton villanyvezetékoszlopok kísérleti darabjait is. A falvak teljes villamosítása során távvezetésre előfeszített vasbeton­­oszlopokat állítanak fel ezután fa­oszlopok helyett. Olcsóbb és tartósabb ez a fánál. A hamar korhadó és meg­kopott régi faoszlopokat is ország­szerte, folyamatosan ezzel cserélik ki. Óbudán már gyártják az első 250 darab villanytávvezető vas­betonoszlopot. Nemsokára megindul futószalagszerű gyártásuk. És most készülnek a víz­hálózati csövek próbadarabjai is elő­feszített vasbetonból. A típus­darab 40 centis átmérőjű. Ilyen átmérőjű tisztavascső 200 kilót nyom folyó­méterenként. Nos, az előfeszített vas­betoncsövekhez alig 20 kiló vas kell. Ez 90 százalékos anyagmegtakarítás. Ha a hivatalos vizsgálatok helyben­hagyják a kísérleti munkát, meg­indul a csövek tömeggyártása is. Dunapentelén, Inotán­­s az új vízmű­­építkezéseknél már ezt a fajta olcsóbb és tartósabb csövet fektethetik le. A 40 centis átmérőjű előfeszített vas­betoncsövek lerakásánál az országos szükséglet számbavételével 30—40 millió forint megtakarítás érhető el... íme, ilyen közérdekű „titkok“ de­rülnek ki betonelőgyártó gyáraink kísérleti telepén, ahol minden dolgozó egy-egy újítás országos sikeréért dol­gozik. Nagy Tibor Lébény jelenti: 61.162 darab 12-jegyre begyilkolt tojás! A városi dolgozók ellátása nyomában ... — Kiküldött munkatársunktól — Az utat keressük, ahogy a falusi tojás a városi dolgozó asztalára kerül. Ez az út döntő számunkra. Mert ahol megértik a beadás kötelezettsé­­gét, ott már erős a munkások és pa­rasztok szövetsége. Ahol akadozik a beadás, ott népünk ellenségei áská­lódnak a háttérben. A munkások és dolgozó parasztok szövetségét erősíteni, keményre acé­lozni; a munkások és parasztok szövetségének ellenségeit felfedni, le­leplezni: ez a mi munkánk egyik része s nem is a legjelentéktelenebb. Ott, ahol a dolgozó parasztnak már vérébe ment át, hogy a beadás teljesítésével azt a várost és azt a munkásosztályt támogatja, amely öt gépeivel fokozatosan szabadítja meg a kétkezi paraszti munka irdatlan nehezétől, ott már győzött a mi or­szágunk államvezetésének alapja, a munkás-parasztszövetség. Mi egy ilyen községet látogattunk meg. S ezt a községet példaként sze­retnénk odaállítani más falvak dol­gozó parasztjai elé. A vezetők jó példája A jó faluban már a környezet is megejtő. Lébény Győrön túl fekszik, a határhoz közel, a Hanság szívében. A vonatról leszállva, jó négy kilomé­ter gyalogút vár rám. Sül a nap, a meleg párákban akácillat méze, vad­rózsa illata és jácint fülledt szaga úszik. Körösi körül dús televény, majd embernagyságú búzavetések, gondo­san megkapált kukoricaföldek, meg­egyelt cukorrépa, s kövér árpaföl­dek, amelyekben nem láttam egyet­len szál vadrepcét sem. Kiirtották. Az országosi árkok szélén a dús fűre bo­rított kerékpárok, mellettük kapák, kenyeres­ iszákok, a földeken a hu­musz fölé hajló dolgozó parasztok, asszonyok. A tanácsházban, mikor ifj. Modro­­vits Gyulának megmutatom a föld­művelésügyi minisztérium értékelő je­lntését, szerényen felel: — Megtettük, amit kell. Modrovits üzemi dolgozó volt, a munkásosztály küldte ide. Alacsony, szőke férfi. A VB elnökének helyet­tese. Ördög József, a titkár a felsza­badulás előtt Wenckheim Pál gróf­nál­ zsákolt. „Százkilós zsákok alá mentem“ — mondja. Wenckheim volt a földesúr — több mint ötezer hö­ddal. Ördög azóta megtanulta, mit jelent saját népének dolgozni — nem a földesuraságnak. A sikerek ólja: a begyűjtési rende­let után azonnal kivitték az állam törvényerejű intézkedését a dolgozó parasztok közé. Először tanácsülésen ismertettek, azután illegyülésen. — A mi államunk csak úgy tud építeni, ha adunk. A nép állama tojást, baromfit, burgonyát, élő­állatot kér. Vegyük a tojásbeadási költlzettséget. A kötelezettség alapja a földterület. Az egyénileg dolgozó parasztoknak minden hold után (a kertet négyszeresen, a szőlőt ötszö­rösen kell szorozni) évi 30 darab to­jást kell beszolgáltatni 38 filléres át­vételi áron. A 3-as termelőcsoportok tagjainak holdanként 15 darab tojást kell beadniuk. Az évi tojásbeadás mennyiségének 70 százalékát június 30-ig kell teljesíteni. Aki május 10-ig teljesíti ezt, minden darab tojás után 7 fillér gyorsbeadási jutalmat kap. S kifejtették a rendelet hátterét. A munkásosztály keményen dolgo­zik, gyártja a falu számára a trak­­tort, arató-cséplőgépet, szelektoro­kat. A munkásosztály ellátásáról gon­doskodni kell. A munkás ad gépet, a falu adjon élelmiszert. A munkás ad villanyt, a falu adjon húst. A mun­kás ad kultúrházat, kinyomtatja a könyveket, vezeti a parasztokat a kultúra ormai felé; a falu adjon olcsón tojást, baromfit, húsz gabo­nát. A meggyőzés hatolt. De sikerre a begyűjtés ügyét csak a jó példa vitte, Kovalovszki Ferenc tanácsel­nök, újgazda a június 30-ig esedékes beadást néhány nap alatt kétszáz százalékban teljesítette. Száz száza­lékban teljesítették a beadást Ifjú Ferenc, tojásfelvásárló, újgazda, Eöri Mihály, a mezőgazdasági állandó bi­zottság elnöke, Kovalovszki István újgazda, id. Modrovits Gyula, a VB elnökhelyettesének édesapja. A falu megmozdult: Lébény ebben az esztendőben 182.226 darab tojást kell beszolgáltasson. Június 30-ig 125 ezret. A jó példa alapján május 5-ig C-vételi jegyre összegyűlt 41.800 darab tojás. Nem álltak meg. A régi élet és az új Megmozdult a tanács, az MNDSZ, DISZ, a DÉFOSZ, a párt tagjai és a pártonkívüli népnevelők. Minden népnevelő­ pár tíz házat kapott. Este, alkonyatkor indultak munkára, mi­kor már hazazörögtek a szekerek a határból. Ilyenkor Nagy Sándor bá­csi kinn ül tornácán. Két népnevelő lép be hozzá. — Sándor bácsi — kezdik —, maga részes munkás volt a Wenckheim ura­ságnál. Megmondaná nekünk, milyen volt a víz a mosonszentmiklósi kas­télyban? Sándor bácsi csak néz, nem érti. — Sz’tudjátok ki azt jól nagyon. Rendes vizük vöt. Kompresszoros szivattyúval. Szökőkút vöt, park vót. — És a faluban? — Eh... a faluban? Milyen lett van? S a torkára bök. A falu jó része golyvás. A struma úgy pusztított, mint a cserebogár a diólevelet. Ette­ rágta az embert. — Na, Sándor bácsi, és most milyen víz van a faluban? — Mélyfúrású kút! Tudjátok ti azt jól, minek kérdezitek? — És ki adta magának a földet, a jó vizet? Csend. Ez az a pillanat, mikor győz az élet. Méh zümmög, kutya hüsöl a pitvaron, Sándor bácsi elnéz az aká­cos felé. De valami jár a tekintetében. A népnevelők még várnak. Azután csak úgy köszöntükben mondják: A Szovjetunió békepolitikája I. Nem most történik elősz­ör, hogy a nyugati imperialista hatalmak nép­­ellenes és önző érdek­politikája ösz­­szeütközést provokál a Szovjetunió­val. Megalakulása óta a Sz­ovjetunió a kizsákmányolásba és imperialista háborúkba belefáradt, félrevezetett, szenvedő emberiség békeküz­delmének élén haladt. Megalakulása pillanatá­tól kezdve ez a békepolitik­a volt — a nemzetek függetlenségének és sza­badságának lenini-sztálini gondolata mellett­ — a Szovjetunió magatartá­sának vezéreszméje. Az imperialisták és kapitalisták 1917-től kezdve természetesen ké­nyelmetlennek és kellemetlennek ér­zik maguk számára a Szovjetunió háborúellenes és békepolitikáját. Az imperializmus természetében benne rejlik a nemzeti ellentétek kiélezése, az imperialista társadalmak, illetve társadalmi és gazdasági vezetők min­dig a népek e­lentéteire, az országok háborújára spekuláltak. Az 1914— 18-as világháború végén világosan láthatta már az emberiség az impe­rialista politikának ezt a természe­tét. Veszett dühvel fordultak már ekkor az imperialisták a fiatal szov­jetállam békeprogrammja ellen és a későbbi történeti művekben, diplo­maták és politikusok emlékirataiban máig is visszhangzik ez a tehetetlen gyűlölet. Mit vettek akkor rossz néven az imperialisták a fiatal szovjet hatalom­­tól? Hogy az azonnali általános és egyetemes békét, leszerelést hirdette, hogy a népek testvériségét tűzte for­radalmi zászlajára és eleve ellene volt a háború folytatásának, amelybe a cári kormánynak a nyugati nagytőké­től függő politikája taszította a sze­rencsétlen Oroszországot, az emberi és társadalmi igazsággá vágyakozó orosz népet. Buchanan pétervári an­gol nagykövet, Paléologue francia nagykövet emlékiratai éppen úgy tele vannak ezzel a veszett imperialista el­keseredéssel, mint Bruce­ Lockhart, Sir Samuel Hoare akkori oroszországi ügynökök visszaemlékezései, a kelet­európai nemzetiségi kérdések ismert szakértője, Seton­ Walsom éppennúgy ezt a békepolitikát veszi rossznéven diplomáciatörténeti műveiben a Szov­jetuniótól, mint az ideiglenes orosz kormány volt külügyminisztere, a kadettpárti nagypolgári Miljakov, avagy a cseh burzsoázia vezetője, Karel Kramar, aki mellesleg egy orosz hercegnő férje és óriási dél­oroszországi ipartelepek, birtokok tulajdonosa volt... Ezekben az em­lékiratokban tettenérjük az imperia­listák és kapitalisták fájdalmait: a szovjet állam békepolitikája eleve vé­get vetett annak, hogy kizsákmányol­hassák az orosz népet és saját nyu­gati érdekeik szolgálatában háborúba vihessék. A Párttörténet elsorolja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének legfőbb okait: meg­említi, hogy az Októberi Forra­dalom azért győzhetett, mert az erős és tapasztalt orosz munkásosztály vezette a szegényparasztság szövet­ségében, élén a bolsevikok nagy­szerű pártjával, az orosz burzsoázia, a nép gyűlöletétől övezett nagybo­tok és bürokrácia ellen; megemlíti, hogy a történelemben először az Októberi Forradalom rombolta le a kizsákmányoló osztályok egész régi állami apparátusát, elvette a bur­zsoáziától a termelőeszközöket és megmentette Oroszországot, a nagy orosz népet attól, hogy továbbra is gyarmati ország legyen. Sztálin generalisszimusz arról ír ...„ leninizmus kérdései“ című köny­vében, hogy miért volt érdeke, nagy emberi vezéreszméje a béke az Októ­beri Forradalomnak. „Valójában a béke kérdése nálunk akkor a hatal­ a­ lom kérdése volt, mert csakis, ha a hatalom a proletariátus kezébe jut, lehetett arra számítani, hogy kiju­tunk az imperialista háborúból Ebben már eleve benne van az a vlágtörténelmi jelentőségű tétel is, hogy az ipari munkások és dolgozó parasztok szövetségén alapuló szov­jet államnak éppenúgy természtet­eleme a béke gondolata, mint a ki­zsákmányolásra épült burzsoá állam­nak a háború, országok és népek egymás elleni gyűlölete. Az 1917-es februári polgári orosz forradalomtól kezdve a bolsevikok pártja keményen és határozottan ál­lást foglalt a béke gondolata mellett, miközben a polgári forradalmat a tehetitlen cárizmus ellen életre segítő polgári pártok tovább akarták foly­tatni a háborút Kerenszkij és Milju­kov a háború folytatása érdekében hatalmas agitációt akartak kifejteni, de a néptömegek már nem hallgat­tak reájuk. Miljukov az orosz Dumában továbbra is arról szóno­kolt, hogy a „nemzeti“ háború vég­célja: Konstantinápoly megszerzése, a kereszt kitűzése a Szent Zsófia székesegyház csúcsára ... A nyugati burzsoá nagyhatalmak pétervári kö­vetei végig pénzelték, szították és segítették ezt az agitációt. A dolgozó orosz nép viszont azt várta a kor­mánytól, hogy véget vet a háború­nak, átadja a földet a parasztságnak, bevezeti a nyolcórás munkanapot és felveszi a harcot az éhínséggel, a zi­lált állapotokkal. De a Kerenszkij­­kormányban a földbirtokosok és a tőkések uralkodtak és ezek nem gondoltak a háború abbahagyására, sőt a forradalmat a hadműveletek fokozására és az imperialista tervek megvalósítására akarták kihasználni. Az angol-francia burzsoázia azt kö­vetelte az ideiglenes kormánytól, hogy a háborút „a végső győzele­mig” folytassa, továbbá, hogy meg­tartsa a cári kormány háborús és szövetségesei „kötelezettségeit“. Az­zal próbálták ámítani a népet, hogy a háború imperialista jellege a cá­rizmussal megszűnt és a küzdelem a szabad, demokratikus Oroszországért folyik; a burzsoá, földesúri és men­­sevik, eszer-újságok azt harsogták, hogy „a fronton aratott győzelem nélkül nem lehet szabadság“. Vi­szont a Petrográdi Szovjet már már­cius 14-én felhívta Európa népeit híres kiáltványában „igazságos, de­mokratikus és anneksziók nélküli béke megkötésére“. A fiatal szovjet állam azután ki­vált az imperialista háborúból és az október 26-i dekrétum valamennyi néphez és kormányhoz szólt, mikor azt javasolta, hogy kössenek igazsá­gos, demokratikus békét. 1918 ja­nuár 8-án a Párt Központi Bizottsá­gának ülésén Lenin ismertette tézi­seit a Németországgal kötendő hala­­déktalan különbékéről. Lenin sze­rint a békekötés megerősíti a szov­jet köztársaságot és megszilárdítja a szovjet hatalmat. Az 1918—19-es középeurópai for­radalmi események megmutatták sorra, hogy a háborútól megundoro­dott népek egyedül a Szovjetunió­ban, a Szovjetunió következetes béke­politikájában bízhatnak, — ez a békepolitika pedig a népek szemében már ekkor is egyet jelentett a szembeszegüléssel az imperialista, önző, nagyúri és kapitalista klikkek­kel, egyet jelentett a népek igazsá­gát és jogait megvalósító társadalmi­­gazdasági változással. Innét ered máig is a különféle imperialista cso­portok aggodalma a béke gondolatá­val szemben, amely viszont a Szov­jetunió világpolitikai és világtörté­nelmi jelentőségének elsőrendű lé­nyege volt, — a világ nemzetei ezért gondolnak 1917 óta szüntelen re­ménykedéssel a Szovjetunióra. — Ezért adja be időre a tojást, Sándor bácsi. A volt cselédek kétszobás lakása A Liget­ utcában ég a villany.­­— Mondja, Kelemen bácsi — mondják a népnevelők —■, volt itt azelőtt villany? — Mit tréfálkoztok? Hát hogy lett vén? Kis csend. Megkérdezik Kelemen bácsit, a középparasztot: — Nem emlékszik véletlenül Ke­lemen bácsi, mi volt a Vitéz Gá­bor régen? — Hát, ha jól emlékszem, béres volt az uraságnál. — És hol lakott? — Eredjelek mán. Hát mit tudom én azt? Valahol szorongolódott. — És hol fog lakni az ős­szel? — Mit kérdezitek ti azt éntőlem? Nem láttátok? Kétszobás házat épít a vasút felé. És Simon Antal? Simon, akinek öt gyereke van és üzemi dolgozó? Simon négyhelyiséges házat épít ugyanott. Hatvan új ház épül Lé­bényben. Hallgatnak, nézik egymást, meg a­­ csizmáink orrát. Azután megszólal az egyik népne­velő: — Hogy ne legyen többé struma... hogy villany legyen . . . hogy a Vi­téz meg a gyerekei soha ne szoron­­golódjanak valami vackon . . . hogy épüljenek a kétszobás új házak , ezért adja be időre a tojást, Kele­men bácsi. Május 12-én azt jelenti a község: beadva 52 ezer darab tojás. Május 19-én ezt jelentik: begyűlt B.-vételi jegyre összesen 57 ezer tojás. Az egyik előadó utánam szalad, mikor elhagyom a tanácsházat. — írja! Ez a legújabb összesítés: május 26-ig összegyűlt B.-vételi jegyre 61 ezer 162 tojás. Sokan töb­bet adtak be, mint amennyit kell. E­zt a többletet C.-vételi jegyre vet­tük át. C-jegyre összegyűlt 25 ezer tojás! Megyek a határban, haza. A nép­nevelőkre gondolok, a gyomtalaní­­tott földekre. A ringó búzatáblákra. A millió és millió munkaórára. A hajladozásra, a meggyőzésre és a tengernyi tennivalóra, amely mind mind egy irányban tör. Mintha öt betű ragyogna a bíbor alkonyatra kirajzolva, a falu felett. A Terv. Rnffy Péter

Next