Kis Ujság, 1951. június (5. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-16 / 138. szám
-------------------------- HORGÁSZHÍREK A Rákosi Mátyás Művek horgászszakosztályának tagjai tartják az idei csúcseredményeket. A tassi 4-es vizen Georgiades, a R. M. dolgozója, a héten 30 kilós harcsát fogott. A Kvassay-zsilipnél is R. M. dolgozó fogta eddig a legnagyobb halat: Beck Viktor vasárnap délben 1100 kilós nemes pontyot szűkött a zsilipnél. A Gyomai Horgászegyesület június léjén és 17-én a hármas Körösön horgászversenyt rendez. A verseny, melyre meghívták az ország valamennyi horgászegyesületét,16-án délután 5 órakor kezdődik és 17-én 2 óráig tart. Öt díjjal jutalmazzák a legjobb eredményeket elért horgászokat. • Az„ „évedik", másnéven „„fcunafehérje“, legrejtélyesebb hala a Dunának, egyik élvben nagy rajokban lepi el a Dunát, aztán hirtelen eltűnik ,és hosszú öt-hat esztendeig egyetlen példány sem kerül horogra 1946 óta nem jelentkezett az évedli, mest júniusban ismét feltűnt és a Nagydunai Horgászenyesület vízszakaszán a déli összekötő vasúti hídtól délre egyik horgász háromnegyedkilósat fogott, apróbbakat más horgászok többet is zsákmányoltak. A gyönyör ifjen színezett halnak igen jó az ize, a dunai horgászok nagy örömmel látták öt év elmúltával viszont az évedlit. * * A horgászok által beszolgáltatott halak hivatalok árát úgy állapították meg, hogy a másfél kilón aluli pontyért 7 forint 90 fillért, a másfél kilón felüliért 9 forint 10 fillért fizetnek ki a halőrök. A harcsa ára öt kiló alatt 10 forint 30 fillér, öt kilón felül 12 forint 80 fillér.* A Szovjetunióban a legnépszerűbb harcjárati mód a kutyogtatás. A haldús vizeken, különösen a szénakaszálás utáni időkben, csöndes nyári éjszakákon fel-felhangzik a görbe ökörszarvból készült kutyogtató hangja. Nálunk is megkezdődött a júniusi kutyogtatás. Dömsödön a Neptun-zsaya előtt a héten Biró sporttárs már a harmadik kotyogtatásra szép harcsát fogott. * A Földművelésügyi Minisztérium oportói jegyeket adott ki a Békésszentandrási Vízierőműre, mely az ország egyik leghaldúsabb vize. A jegyeket a békésszentandrási bornászegyesülettól lehet igényelni. * Tasson múlt vasárnap, amikor a horgászok már indulóban voltak hazafelé, egyik szenvedélyes horgász, Jeszenszki László, a Neptun tagja, egyik horgászbotját még bevetette a vízbe, hogy pár percig, míg az autóbusz indul, még horgásszon kicsit. Kapása volt, egy nyolc kilón felüli ponty akadt a borsára. Az autóbusz utasai, de avehető és a kalauz is ott izgultak a horgász körül, sikerült-e a hatalmas pontyot kifárasztani? Sikerült, viszont az autóbusz párpercnyi késéssel indult. * A Borsodmiskolci Horgászegyesület és a Mohácsi Horgászegyesület levélben értesítette a Nagybudapesti Horgészegyesületet, hogy szívesen látják vendégül vizükön a pesti horgászokat. Az elmúlt hétvége a rossz időjárás miatt horgászszempontból szomorúan végződött. A Dunán csak apróbb pontyokat fogtak, a Balatonon egyedül Almádinál esett zsákmányul egy-két ponty. Azok se voltak nagyok. “ . * Harap a süllő a B. S. K. lágymányosi vízén. A horgász tanya előtti trepnán fogtak süllőket a B. S. K. tagjai. * Horgászeredmények. Szűcs Gyula, a Goldsberger-gyár szövőmestere a BSE lágy már rvász vizén keszegkészséggel 10 és fél kilós ifikörpontyot fogott. Boros János, az Operaház zeneiparának, fagottistája Szigetcsépen zsákmányolt négy pontyot, a legnagyobb 6 és fél kilós volt. Arányi Lajos mozdonyvezető CB. S. E.) a tassi 4-es vizen négy pontyot fogott. 16 kiló 60 deka összsúlyban. Tarcáts István (Gázművek) Tasson éjszaka 22 kiló 80 dekás harcsát és három nagy pontyot fogott. Tolóiért FIGYELEM! A Sportfogadási osztály kirendeltségei e héten az alábbiak szerint tartanak nyitva. Pénteken: Valamennyi kirendeltség este 9 óráig. Szombaton: A November 7-tér 4., Rákóczi-út 73., Szt. István krt. 27., Üllői-út 5. és Váci-utca stb. szám alatti kirendeltségek este 7 óráig, a József körút 2. szám alatti kirendeltség este 11 óráig tart nyitva. Vasárnap délelőtt a Sportfogadási osztály kirendeltségei nem tartanak nyitva. Budapesten a többi gyűjtőládába tipszelvény szombaton délután 6 óráig dobható be. ---------------------------— kis Újság — A Dózsa—Vasas-mérkőzés a vízilabda-sport eseménye Nagy érdeklődéssel várják a szombaton sorra kerülő Bp. Dózsa—Bp. Vasas I. osztályú vízilabda bajnoki mérkőzést. A Vasas csapata jelenleg pontveszteség nélkül áll a bajnokság első helyén, míg a tavalyi bajnok Dózsa, a Lokomotív elleni mérkőzésén egy pontot vesztett. A két csapati találkozója a felszabadulás óta mindig nagy küzdelmet hozott, hiszen a bajnoki címen azóta ez a két csapat osztozott. Tavaly a Dózsa 5:4 és 4:2 arányban diadalmaskodott a Vasas felett. A mostani találkozónak azért is nagy a jelentősége, mert a Vasas győzelme esetén jelentősen megerősítené első helyét, a Dózsa pedig győzelmével az első helyre kerülne. A lila,fehérek még nem állították össze végleges csapatukat. Csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelölik ki a csapatot a következő keretből: Kun, Boros, Vízvári, Várkonyi, Gyarmati Soliesz, Martin, Vágó II., Kislégi és Lemhényi. Bozsik Mihály dr, a Vasas edzője abban bízik, hogy a Dózsa ellen is úgy játszik majd a csapat, mint az elmúlt szombaton a Honvéd elleni mérkőzés második félidőjében. A Honvéd eben a második félidőben már volt elgondolás és tervszerűség, a csapat játékában és ekkor Szívós is gólveszélyes volt — mondotta az edző. — "’A védelem összeállításán gondolkozunk még. A Dózsa ellen nagy feladatot kell megoldaniok védőinknek, mert a liláknál nemcsak a csatárokra kell vigyázni, hanem az úszóhátvédet játszó Gyarmatra is. A Vasas nyolcas kerete így fest: Jenei, Szalai, Kiss, Kotrás, Markovics, Somhegyi, Szívós I. és Goór. A két csapat vasárnap is találkozik egymással. Ekkor a Dózsa versenyétszószáma után hét ezüstserlegért vív visszavágó mérkőzést a két bajnok felidt. Garai megmagyarázza mérsékelt szereplését és -r rekordra készül Meglepetésként hatott az eddigi atlétnai versenyeken a középtávfutó magyar bajnok, Garai mérsékelt szereplése. Idei eredménytelen versenyzését a legilletékesebb, maga Garai Sándor a következőkben magyarázta meg: — Az öthónapos téli szünetet, novembertől márciusig, a leglelkiismeretesebben dolgoztam át. A terem- és mezei edzéseken kívül a Szovjetuniósban szerzett tapasztalataim nyomán a sokoldalú felkészülést is beiktattam edzéstervembe: hetenként kétszer úsztam és kosárlabdáztam, úgy éreztem, a becsületes munka megadta az alapot, hogy az idén elérjem, sőt túl is szárnyaljam legjobb eredményeimet. Erre további reményt adtak első eredményeim is. Március 4-én a Vasas mezei versenyén minden erőlködés nélkül, könnyedén futva második lettem. Az Előre versenyen 1000 méteren a harmadik helyet értem el. Ezt a versenyt kizárólag erőnlétem kiismerésére folytattam. Ekkor azonban váratlanul megbetegedtem és betegségem annyira visszavetett, hat kilót fogytam. Felgyógyulásom után szinte elölről kellett kezdenem a felkészülést. Április 22-én megkíséreltem a versenyzést, elindultam a mezei bajnokságban és 14-ik lettem. Újabb kétheti pihenőre volt szükségem. A Bp. Bástya május 6.isi versenyén álltam ismét rajthoz és 3000 méteren 8 p 53.2 mp idővel győztem. Javulást érezem formámban. Balszerencsémre betegségem litt jatt ,és újból csak a múltvasárnap, Honvéd-versenyen álltam rajthoz és az 1500 méteres síkfutásban 4 p 09.0 mp idővel A hatodik helyen kötöttem ki. Ez az eddigi gyenge szereplésemnek a tikaja. Most már azonban mint azt az orvosi vizsgálat is megállapította, teljesen meggyöngült. Felkészülésemet az eredeti edzéstervnvemtől eltérően erőnlétem fokozására állítottam be. Biztos vagyok benne, hogy a téli komoly munkával megvan a technikai alapom és ha erőnlétiben feljavulok, sok örömet szerzek még azidén az atlétikai barátainak. További terveim közé tartozik, hogy Novák Évának, a sportnagyakítván elhangzott felhívásához — a csúcseredmények megdöntésére — én is csatlakozom és a 3 p 48.6 mp-es 1500, az 5 p 21.4 mp es 2000 méteres és a 8 p 17.8 mp-es 3000 méteres magyar esúcsokat még az idén a múltnak cdom át. Tornászaink a Szovjetunióban A fenti címmel jelent meg kis füzet a Sport Lap és Könyvkiadó Vállalat kiadásában. A tanulságos beszámoló részletesen ismerteti a Szovjetunióban járt magyar tornászok tapasztalatait. Kiemeli, hogy tornászaink álja hatalmas tapasztalati anyagot eredményezett, melynek itthoni megvalósítása óriási lökést ad tornasportunknak. Hangoztatják a könyvben, hogy szakembereink és tornászaink az eltelt idő óta minden tekintetben igyekeznek megvalósítani a tapasztalatokéit. Sportolóink felejthetetlen szovjeturnábel útja még szorosabbra flirty a szovjet-magyar sportkapcsolatokat és hozzájárult a magyar és szovjet nép forró barátsárjának elmélyítéséhez. .A tornászok sokezres táborának fejlesztése, izmosodása az egész magyar nép izmosodását jelenti, a jó sportoló jobb teljesítményt nyújt a munkahelyén, deríts, optimista és az élet minden területén bátor katonája a béke védelmének Szombati ügetőversenyek Kezdete d.o 3 órakor 1. Nyeretlen Kétévesek versenye. 1 Ezredes (Paulovitz) 12W 2 Estelin (Mátéi 12» 4 Nyugat leánya (Marschall) 12«« 6 Attila (Zwittinger) 12M Attila az eddigi legtöbbet mutáló kétéves, itt nem valószínű, hogy m megverték. Nyugat leánya és Estelia között dőlhet el a második hely. Tip: ATTILA — NYUGAT LEANYA 2. V. «rat. handicap. Alap: 1.42. 1 Bobi íMelczer 20) 2W® 2 Hadapród (Rothíischcr)_2W9 I Viruló (Galla) KW 4 sobi___________(Sziklai 20) ~2711 5 Zsirány (Kovács Ti.) 2720 6 Dacos_______ (Pénzes) 272» 7 Pornó n. (Perse 20) 274« 8 Fekete madár (Szabó 20) 274« • Cserebogár (Menyhért 20) 278« 1« Kacér III. (Szeredás 20) 278« Hadapród első startjára olyan jó versenyt ügetek, hogy itt rendkívül kedvező beállításával könnyű nyerő is lehet. Legerősebb Ellenfele a Kovács II. kezében ismét formába lendült Zsivány lehet. Fekete madár már többször jól szerepelt hosszútávon. ÉLi a meglepetés lova. Tip: HADAPRÓD — ZSIVÁNY — FEKETE MADÁR 3. Derbykisérlet verseny. 1 Kereső D. (Máté) KM 2 Diva T. (Jónás) 22W 3 Sophie Song (Marsch, B.) 22M Sophie Song legutóbb olyan stílusban nyert, hogy két jóképességi ellenfelét megverheti. Kereső D.-ben még van javulás. Tip: SOPHIE SONG — KERESŐ D. A legutóbbi formák alapján Duhaj vereségét nehéz elképzelni, hacsak Gyöngyvirág nem fut formát. Engedményes hajtájával Solex is közeli esély. Miss England mér esedékes. Kényűr a meglepetés/lova. .. . _ . Tip: DUHAJ - MISS ENGLAND — Gyöngyvirág 11 Koppány________(Hévizy) 1760 12 Stucky Star (Zwpillinger) 1780 Lucky Star itt magas klasszis! Csíkiélről szívesen üget. Love Story pihenő után jól szokott szerepelni. Lady Hammer már ismét esedékes. Nádor a meglepetés lova. Tip: LUCKY STAR — LADY nagyon megbízhatatlan. Hajnalka hajtóengedményével komoly esély. Avanti II. ugrás nélkül könnyű nyerő lehet. Riadó szeret meglepetést okozni. Cigánybáró élről szeret menni. Tip: CSERKESZLANY HAJNALKA — RIADÓ Hátha utolsó gyengébb formáival is megnyerheti ezt a versenyt. Jobbágyi esélyét a hajtóengedmény is emeli. Juliska ismét nagy formában, van. Gazella utolsó formájától eltekintve, egészen közeli esély. Tip: HATHA - JULISKA — JOBBÁGYI Twiddle itt olyan magas kézis, hogy még ilyen beállítás lett is megverheti ezt a társas, Margaret Glass mintha kéz formába jönni. Indokoltnak na kedvez a táv. Az élről ind közül Ftus a legjobb esély, madonna tud annyit, ami ide lehet. Becskéd fia a meglel lova. Tip: TWIDDLE —’ETUS MARGARET GLASS Pandur Korifa kezében futhatja utolsóelőtti formáját, azzal pedig nyernie kellene. Pepita rekordjavító formában van. Belmonte még mindig esély. Lene Hald már esedékes. Kyra a rövid táv miatt érdemel figyelmet. Tip: PANDUR — BELMONTE — PEPITA 11 Andrea D. (Váradi) 2000 12 Romeo (Vilcsek K. 20) 2000 Laura Hammer javuló formákat üget, élről indulva megverheti a nagy formában levő Andrea D.J. Goffrey. Primás, Labda közeli esély. Tip: LAURA HAMMER — ANDREA D. — GOFFREY HAMMER — LOVE STORY 8 „8lf< handicap. Alap: 1.36. 11 Primadonna 13 Béla király 4. IV. o$*t. handicap. Alap: 1 I*ityu . (Döme 20)_ 3 Derűre-horc (Komlósi 20) 4 Duhaj 5 Csak rajta !1 I^a Rosa 7 Solex 8 Kényar 1.39. 17M 1720 17M 172# 172J 174« 174« 10 Miss England_(Marsch. R.)^_17M 11 Gyöngyvirág (Paukntz) 178« H Love Story 9 Györgyi (Kovács lr.) (Jónás) (Ilévity) (Sziklai 20) (Kőhegyi 20) 5. II. oszt. handicap. Alap: 1 Caiki (Kovács I.) 2 Sátán f. n. (Jónás) 3 Nádor 4 Gyémántom • Első n. 7 Lady Hammer : (Ronta) (Ráduly) (Kovács I.) (Simkó) (Kovács II.) (Marschall) 1.33. 17» 17» 17» 17» 174« 174« 17 M 175« 9. IV. ont. handicap. Alap: 1.39. 1 Bokros___________(V aradi) 5090 1 Cigánybaró (Zwillinger) 17»« * VMIdo________(Komlósi 29) M3« 7 Riadd________ (Gállal 171# « Hátha (Ráduly) 2»4# « Loan (Ffliap 201 173» 7 Cudar (Marschall R.l MM 5 Araali II._________(Simkó)_1741 8 Goi« (Marschall) 2#8# 6 Hajnalka (Németh 20) 1790 9 Jobbágyi (Cávili. 20) 708« 7 Cserkesz lány (Páduly) 17«» NI Gazella (Nagy T. 20) 708« * Asszonyság (Vilcs. K. 30) 178» 15 Caroline M. (Wampesdi) 21«« 1« Furcsa (Pénzes) 1789 13 Jaliska (Kovács J.) 21 Cserkeszlány maflas esély, de Cl Nero (Miseta 20) 2120 7. III. oszt. handicap. Alap: 1.36. 1 Lady Astute (Simko) 200 3 Laura Hammer (Horváth) »4 " »20 2*20 »20 (Sziklai 20) ~»4« (Máté) »4« (Szeredes 20) 206* (Rothfischer) 2*00 4 Bujdosó (Fried) 11 Hódító (Marshall R.) 1 Napoleon________(Délimár). 7 Goffrey 1 Harkány » Labda 10 Prímás 1. Nemzetközi hand. Alap: 1 Jéke (Váradi) 2 Etus____ (Marschall R.)_ 3 Ujszász 5 Fruska • Véletlen 7 Kecsked Ha 8 IxtUe Hammer 1« Tamara III. (Zwillinger) (Konta) (Nagy) __(Horváth) (Marsch.) (Paulovite) 1.30. 2100 2199 212« 21» 21» 21» 214« 214« (Ráduly) (Máté) 15 Margaret Glasg__(Kov. I.) 1« Indokolt_________(Hévíz?) 17 Twiddle (Jónás)1«. II. oszt. handicap. Alap: 1.33. I Pandúr (Korda) 17«# 3 Híradó___________(Jónásig 17«« • Pepita (Délimár) 172» 7 Louisiana (Wamperich) 172# » Lene Hald________(Hévizy) 172# 1« Alám fia ' (Ráduly) 174# 11 Kyra (Horváth) 174# 17 Joli______________(Pénzes) 174» 11 Aida (Simkó) 176» 17 Bármikor (Kovács I.) 17«# 1« Belmonke__________(Földi) 179» 17 Bizánc (Zwillinger) 178« UIBÚTOROK y | képesített asztalos üzletében Vidékre csomagolás. Király-«, a«, Svíwfw Fióküzlet nincs. Címre ügyelni ! ! Hálók, Kombináltak, konyhák ! bútor! Csillárüzemtől vásároljon olcsón. Részletre is. Nagy választék. Javítás, felüvegezés Vogel. Horváth Mihály* (Mária Terézia- tér 1. Csillárt készítőtől vegyen cső alkalmi vételek. Váradi, Király-utca 80. (Csengeri-sarok.) KÜLÖNFÉLE ! Poloskairtás helyiségenként heti 5 forint résztétre, jótállással. Horváth, Királyutca 75. Tel.: 223—821. Üzlet polcokat, pultokat, galériát, egészséges deszkát, gerendát veszek. Telefon: S30-535. Riasztó pisztoly „Frommerszerű, engedélymentes! Vadászpuskánál nagyobbat szól. Versenyeken indításra kiválóan alkalmas. Mezőőröknek, éjjeliőröknek nélkülözhetetlen. Apróbaromfiak, vetések, ültetvények kártevői, mezei tolvajok, vadak elleni, 40.5 forintért küldi utánvéttel. Pálmai János, Kecskemét, Csongrádi út 4. Lövedék 40 fillér. LUDAS MATYI az ország legnagyobb ,rajzos, szatirikus hetilapja. Megjelenik minden csütörtökön. Ára: 70 fillér. ApcSUKolcUsi árak ] 8t« hétköznap 60 fillér I na vasárnap 1 forint Legkisebb hirdetés tíz szót Az eh« szó és a vastagon szedett szó duplán számit A KIS ÚJSÁG HIRDETÉSI OSZTÁLYA, Budapest, Bajcsy Zsilinszky«134. T.: 123-34«. Illlllllllllllllllllllllllll HU valamit vannl, aludni vagy cserélni akar, HIRDESSEN A KIS ÚJSÁGBAN iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii kis Újság 5. évfolyam 138. szám Kiadja a Független Kisgazda Párt A kiadásért felel KATONA JENŐ felelős szerkesztő Szerkesztőség: Budapest, VI., Eötvös-uta 12. Telefon: 420—760 Kiadóhivatal: VIL. Lenin-körút 9—11. Telefon: 221—285 Hirdetési osztály: Bakay-Zsilinszky út 34. Telefon: 125—340 Csekkszámlaszám: 61.080 Előfizetési ügyek: Posta Központi Hírlap Irodája, V., József nádor-tér 1. Telefon: 180—850 Személyes ügyfélszolgálat: V., Roosevelt-tér 5—6 Az előfizetés ára havonként 12 forint Csekkszámlaszám: 61.023 Nyomatott a Budapesti Szikra nyomdában, Budapest, V., Honvéd utca 10. Felelős: Radnóti Károly Szombat, június 18 VEGYES SPORT ÚSZÓBEMUTATÓ SZEGEDEN ÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN. A Szovjetunióban szerepelt válogatott úszói, egy része több élsportolóval együtt szombaton délután 5 órakor Hódmezővásárhelyen, vasárnap délután fél 4 órakor Szegeden szerepelnek. Vasárnap délelőtt a Szegedi Tanácsház nagytermében Tapolczai Jenő, az OTSB elnökhelyettese tart beszámolót a válogatott" úszók moszkvai útjáról a szegedi sportolóknak. A beszámolóhoz Rajki Béla edző és a két versenyző, Temes Judit és Gyöngyösi László szólnak hozzá. Asbóth József, a magyar teniszbajnok jó formáról tett tanúságot Budapest teniszcsapat-bajnoki mérkőzésén. A Szovjetunió szabadfogású birkózó bajnokai a következők: Lepkesúly: 1. Bahajev, 2. Firger. Légsúly: 1. Terjan, 2. Ishanyan. Pehelysúly: 1. Dadajev, 2. Miszitcsvili. Könnyűsúly: 1. Jakirjan, 2. Ituridze. Váltósúly: 1. Kartozasvili, 2. Bukin. Középsúly: 1.Cimakuridze, 1. Dausmli. Félnehézsúly: 1. Englasz, 2. Mlacskaljan. Nehézsúly: 1. Mekokisvili, 2. Mazur. Készülődnek labdarúgó csapataink az Esti Kupa-mérkőzésekre, amelyek július 21-én kezdődnetk. A döntő augusztus 11-én lesz. A Bp. Bástya, Bp. Honvéd, Bp. Dózsa, Bp. Vasas, Csepeli Vo■igs, Bp. Kinizsi, Győri Vasas és a Dorogi Bányász labdarúgói máris készülnek a mérkőzésekre. Először selejtező meccsek, aztán elődöntő küzdelmek következnek, és aztán kerül sor a döntő mérkőzésekre. A selejtezőből kiesett csapatét, a vigaszdíjért mérkőznek. Színhely: a Latorca utcai sporttelep. Pest megye területi honvéd ökölvívóbajnokságát szombaton és vasárnap rendezi a Bp. Honvéd SE Zicchy Géza utca 3. szám alatt, szabadtéren. GANZ-BIRKÓZÓK A PORONDON. Vasárnap a Ganz Hajó és a Ganz Vagon ifjúsági birkózó csapatai mérkőznek a Simor utcai Ganz-tanműhelyben. A mérkőzéseket Matura Mihály vezeti. Totózók figyelem! A Totó mostani szelvényéről a Bajai Honvéd—Bajai Építők mérkőzést tűtötték. A Budapesti Műszaki Egyetemest jó eredményeket érnek el az MHK testnevelési rendszerre . Közel 15 szakoszályban ezren foglalkoznak rendszeres sportolással. Kosárlabdázók, atléták, vívók, úszók, kézilabdázók, raiplabdázók hétről-hétre versenyeken bizonyítják felészültségüket. A minőségi sport mellett az MHK-ban is jó eredményeket érnek el. A tavalyi 1500-30 jelentkezővel szemben az idén eddig 2900-an jelentkeztek az egyetemen. A DISZ fennállásának egyéves évfordulója tiszteletére rendezett váltófutáson 17 sportkör csapata vesz részt. A belgiumi Elégében nemzetközi munkás sportversenyeket rendeznek augusztus 11. és 15. között. A viadalt a Nemzetközi Munkás Sportszövetség bonyolítja le. A Drapeau stuge című belga lap közli hogy a liégei versenyek felül fogják múlni az 1925-ös frankfurti, az 1937-es anversi és az 1950-es bécsi nemzetközi munkás sporttalálkozók színvonalát. ÖTSZÁZ DOLGOZÓ PRÓBÁZOTT A RÁKOSI MŰVEK MHKVERSENYÉN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN. A labdarúgók Jávor Pál edző vezetésével, az ökölvívók Kéri Béla edző irányításával tették le egymás után a próbákat. A labdarúgók1000 méteres futóversenyét Mészáros, a csapat kapusa nyerte meg Takácssal és Rátkaival szemben. Baján vasárnap Honvéd Sportnapot rendeznek. Kispálya kézilabdacsapat bajnokságot az 1951. évi Magyar Népköztársasági Kupáért az OTSB kiírta. Az új rendszerű kézilabdacsapatbajnokság megrendezésével lehetővé válik, hogy a vidéki és az alsóbb osztályú csapatok fejlettebb tudású ellenfelekkel mérkőzve szakmai téren tanulhassanak. A selejtező mérkőzések július 15-én kezdődnek. Nagy tömegek vesznek részt a Munkaerőtartalékok Sportegylet országos szpártákiádján, amely június 20-án kezdődik. Bp. Dózsa atlétikai versenyén majdnem a teljes magyar élgárda elindul. Az egyes férfi számokban a legkiválóbb versenyzők: Szebeni, Varasát, Csányi, Bánhalmi, Garci, Apró, Szilágyi, Németh Imre, Lévai, Pálfi, Földesi, Klics mérik össze erejüket. A női szántókban rajthoz állnak többek között: Gyarmati, Lohász Bácskai és Józsáné is Színházak pénteki műsora Operaház: Anyegin (K. 10., 7). — Nemzeti: Bánk bán (Priébe— Alszegh-bérlet, 7). — Városi: Nincs előadás. — Magyar: Az Országos Kultúrverseny budapesti kultúrhőse (7). — Madách: Rokonok (7). — Belvárosi: A kaviár (7). — Fővárosi Operett: Havasi kürt (Küry Klára— Varsányi-bérlet, 7). — Vidám: Klementina asszony szalonja (7). — Ifjúsági: Harmadévesek (7).— Úttörő: Nyári szünet. — Állami Bábszínház: Nyári szünet. — Fővárosi Varieté: 7 vidám nap (fél 8). — Kamara Varieté: Nézzünk körül (7). — Margitszigeti Szabadtéri Színpad: Est a Szigeten (Szemere-u. isk., 8). — Fővárosi Nagycirkusz: Nők a porondon (4, 8).