Kis Ujság, 1951. október (5. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-02 / 229. szám
kis Újság „A MAGYAR KATONATAl ítás a Fővárosi Képtá Kiáll ó Fővárosi Képtárban a Néphadsereg Napja alkalmából megnyílt nagyarányú képzőművészeti kiállítás a magyar katona vitézségét, honfiúi lelkesültségét, önfeláldozó hősiességét valamint szabadságharcaink és a nép életének mélységes összefüggését mutatja meg. A gondos, körültekintő rendezés, a kiállítás tárgyához igazodva, úgy helyezte el a 28 teremben képzőművészeink alkotásait — a régi mesterekét és az élőkét —, amint a magyar nép a történelmi korok sorrendjében szabadságharcait küzdötte és így a kiállítás történelmi részében holt és élő festők színei, vonalai egymás mellett beszélnek közös, fenkört tárgyukról. Kerek számban 200 művet látunk a kiállításon és az alkotások feleszámban halott mesterek művei, ami azt bizonyítja, hogy képzőművészetünk gazdag, haladó hagyományokban. Tmhol, mindjárt legelős legnagyobb történelmi festőnk, Madarász Viktor, akit életében annyi mellőzés ért, felhős, szürke tónusú, befejezetlenségében is megrendítő realitású műve, a Dózsa népe, mely forradalmi hagyományaink legkifejezőbb festménye. Ezért is porosodott a múltban a múzeumi raktárban. Körötte: Derkovits Gyula: 1514 című, nagyhatású Dózsa-fametszetsorozatának legjellemzőbb darabjait leljük. Egy másik falon Demjén József színes fametszet-sorozatai Budai Nagy Antal 1437-i parasztháborúját jelenítik eredeti, népi ihletű formanyelven, nemcsak kompozícióban, de arc- és mozgásábrázolásban művésziend kifejező színvonalon. Czene Béla Dózsa Cegléden festménye — bár a főalak beállítása kissé színpadias — mozgalmasságával, térelosztásával és színharmóniájával történeti festészetünk hagyományainak nyomában halad. Győry Dezső kitűnő tusrajzot állított ki. Kisplasztikában Madarassy Walter lovas Dózsája arckifejezésben és testtartásban jellemző, Marosán László álló Dózsa alakszobra szintén a tüzes trón vértanúját idézi elénk. A török hódítók és a Habsburg elnyomás elleni évszázados harcok, küzdelmek nagy történeti festőink alkotásain jelenülnek elénk. Madarász Viktor Zrínyi és Frangepán, Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt és a Zrinyitanulmány, Székely Bertalan Zrínyi kirohanása, Dobozi és hitvese. Thököly búcsúja és Wagner Sándor Dugovics Titusz című festménye képviselik történeti festészetünk nagy stílusát. Jelenkori művészeink számára tehetségük próbája, hogy első ízben vállalkoztak egy — bár általánosságban körvonalazott — határozott feladat megoldására. A 80-as évek után történeti festészetünk megszakadása folytán — a századfordulón inkább csak Greguss Imre tartja a színvonalat kuructárgyú festményeivel — jelenkori művészeinknek a fejlődés közvetlen előzményei nélkül, mesterségbeli hagyományok híján kellett megteremteniük új történeti festészetünket. Emiatt munkáik egy része még csak ígérettel biztató kísérlet. Frank Frigyes a költő Zrínyi Miklósról egyéni stílusú arckép-tanulmányát állította ki. Feltűnik Rákosi Zoltán halk színeiben, életeleven mozgalmasságában Hunyadi Nándorfehérvárnál című festménye, valamint ismert művészünk, Istókovics Kálmán Rozgonyi Cicelléje. Imre Jenő tehetségének határozott fejlődését bizonyítja lovas Hunyadi-festménye. Csáky- Maronyák József sötét tónusú Zrínyi-arcképe és több kisebb Komjáti- rézkarc emelkedik ki e kor ábrázolataiból. A kis szobrok közt Kisfaludi-Strobl Zsigmond egy korai alakcsoportja kelt érdeklődést: Magyar-török csatajelenet. Kitűnő szobrászi munka B. Farkas Sándor Kürtös hajdúja, valamint Tar István Zrinyi-portréja és Herényi Jenő Hunyadifejszobra. Egy vidéki szobrász, Orbán József márványba faragott lovas Zrínyije arányaiban ugyan nem kielégítő, egyébként azonban kidolgozásában tehetséges munka. A kuruckor festészetének élén első nagy festőnk, Mányoki Ádám híres II. Rákóczi Ferenc-arcképét látjuk. Ugyanott van Kupeczky János páncélos Férfiarcképe, amelyről korábban azt vélték, hogy I. Rákóczi Györgyöt ábrázolja. Két XVIII. századbeli festmény ismeretlen festőtől, Kuruc harcok csatajeleneteit ábrázolja. A kuruc szabadságharc forradalmi hagyománya élő művészeinket is erősen ösztönözte. Márffy Ödön kuruc lovascsapatot ábrázol stílusának eredeti eszközeivel. A valóságkifejezés és a történeti festészet hagyományainak szerencsés összehangolása Balog András kuruc szabadságharcosa. Finomérzékű művész munkája Istókovics Kálmán ecsetelt rajza Vak Bottyánról és G. Szabó Kálmán fametszete (Kuruc előőrs). A szobrászművészek munkái között kis remek Medgyesi Ferenc Vak Bottyánja. Kisfaludi-Sirobl Várbeli szobrának kicsinyített mását állította ki (XVIII. századi huszár). A legjobb plasztikai művek közül való Ispánki József Esze Tamás és Szabó Iván mozdulatábrázolásban jeles Táncoló kuruca. Több teremben szemlélhetjük a 48-as szabadságharc dicsőséges küzdelmeinek, hősi harcainak, forradalmi hagyomnyainak ábrázolásait. A gazdag gyűjteményben itt látjuk a múlt nagy művészeinek haladó szellemű alkotásait és egykorú metszeteket, valamint jelenkori művészeink nem egy megkapó munkáját. Borsos József jólismert Nemzetőrse, Kovács Mihály Kossuth-kalapos Önarcképe, Jákobés Károly kis olajképe, Táncsics a börtönben és pompás realista rajza, a Sebesült tiszt. Brocky Károly Damjanich és Kmetty tábornokok arcképe a korabeli festészet emlékezetes alkotásai. A metszetek rajzait olyan művészek alkották, mint Barabás Miklós, Szinyei Merse Pál, Lotz Károly. Kiemelkedik Than Mór — aki mint tábori festő járta a harctereket — korabeli rajza: »Az I. hadtest (Nagysándor Józsefé) rohama a fehérvári kapu ellen.« Munkácsy Mihály Tépéscsinálók című emlékeztes nagy műve uralkodik művészetével a szabadságharci történeti festészeten, de a többi mű is mind a honvédő sereg és a nép együttérzését szívének összedobbanását nyilatkoztatja a művészet eszközeivel. Itt látjuk Lányi Sámuel Garibaldi-sapkás Önarcképét és Hollósy Simon halk színeiben is lelkendező Zászlótartóját. Külön érdekesség a másik nagybányai halhatatlan művészünk, Réti István hatalmas sötét alapszínű Kossuth-alakképe a turini nagy száműzöttről. Lotz Károly lenkei huszárok című festménye, valamint az életében nemméltányolt Greguss Imre Honvédtábor című nagyméretű műve szintén a nagy idők emlékét idézi fel. újabb művészeink közül eredti kísérlet Jobbágyi Györgyi Miklós: Bem és Petőfi lovasképe. Komjáti Gyula rézkarca Bem apóról. Idősebb művészeink közül Herman Lipót Petőfi a csata reggelén és Mi Italovics Miklós Honvédrohama. A modern festészet kitűnő alkotása Sárkány Gyula kisdobosa. Abornyi Tivadart Pettenkofen metszetei ihlették Buda ostromának sikerült megfestésére. Az apró szobrok közül újra látjuk Istók János kis bronzát, budai Bem-szobrának mását valamint két finomművű 48-as szabadságharcosalakját. A plasztikai művészet apró remeke Ferenczy Béni lovas Bemszobra. A kiállítás történelmi részének egyik terme 1919 hősi harcosait idézi. Rozs János és Forgó Mihály vöröskatonákat és vörösőröket ábrázol. Érdemes ma Gábor Móric jeles művészünk Rákosi Mátyás Salgótarjánban című festménye, az újabbak közül kiemelkedik Szentgyörgyi Kornél Tűz a monitorok ellen című festői alkotása és Domonkos József Orosz és magyar géppuskások című festménye. Vidovszky Béla Stromfeld Aurél sikerült arcképével szerepel. A felszabadításra emlékeztetik Sándor drámai elevenségű és színhatásban is megkapó, ismert Budapest felszabadítása című festménye, Váradi Gábor Felszabadító szovjet katona és Olcsói Kiss Zoltán Rákosi Mátyás 1919-ben című kis szobra. A plasztikai alkotások közül kiemelkedik jeles művészünk: Mikus Sándor Sztálinszobrának modellje, amelyyel a budapesti Sztálin-szobor I. díját nyerte meg. A kiállítás másik része új Néphadseregünk életét ábrázolja mindennapi mozzanataiban. Szeretettel és elmélyedéssel vettek részt régi művészeink érdemes műveikkel ezekben az ábrázolásokban, mint Burghardt Rezső (Gyakorlaton), Maltioni Eszter (Katonaarckép), Bánovszky Miklós (Katonák a kultúrteremben), Aszódi Wil Erzsébet (Honvédek csépjéinél, rézkarc). újabb művészeink élén Benedek Jenő kifejezésben, színválasztásban, fénymegoldásokban és képszerkesztésben egyként kiváló munkákkal jár elöl. (Partizánok, Népnevelő honvédek, A nép fiai), Bencze László, Bartha Lajos, Domanovszky Endre (A 48-as zászlók átadása), Szervánszky József, Imre Jenő művei emelkednek még ki a gazdag anyagból. Forgách-Hann Erzsébet Csaszticska című vidám daloló honvédje művészetének újabb szobrászi remeke. Herczeg Klára Honvédcsalád című gipszcsoportja az annyagismeret és a plasztikai alakítás sikerült próbája. Jó munka Bíró Iván Szabadságharcos-kiképzés című kettős alakszobra. Örvendetes jelenség széphagyományú életképfestészetünk megújulása, amely tárgyban főleg az otthonát, faluját látogató, a kultúrteremben művelődő honvédet viszi vászonra. Történeti festészetünk haladó hagyományú remekeinek összegyűjtése, az eszmei tartalom és művészi kivitel tekintetében nagy lendülettel előretörő képíró és képfaragó művészetünk legújabb termésének bemutatása valóban a művészet meggyőző erejével szolgálja a kiállítás célját, a magyar katona és a nép megbonthatatlan egységének kifejezését. Tamás Ernő r b a n i ...és betelt a pohár! 1942-t írtak. Nyomasztóan párás hőhullám nehezedett a városra. A müncheni utcák idegbénítóan fülledt levegője belopakodott az egyetem máskor hűvös helyiségeibe is. Otto Keisler, az egyetem kémiaprofesszora már közel egy órája várakozott a rektori előszobában. Idegesítette a hosszú várakozás, mert egyelőre nem is sejtette, miért kérette magához a rektor a szünidő kellős közepén. A nemzeti szocialista párt egyetemi szervezetének legutóbbi gyúráséról , tüntetően távolmaradt s a tanévzáró kari ülésen sem szólt hozzá a náci hóborttól megszállott kollégák előadásaihoz. Mélységesen undorodott az egész rendszertől. éppen a tudomány szabadságának védelmében elmondandókat fogalmazta magában, amikor hirtelen feltárult a párnázott ajtó s a rektor bocsánatkérő mosollyal tessékelte be a fogadószobába. Otto Keisler a szíves fogadtatás ellenére is egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Észrevette, hogy a rektor maga sem tudja, hogyan térjen rá a beszélgetés tulajdonképpeni tárgyára s a rektor növekvő zavarának láttán Keislert szorongó érzés töltötte el. — Hát igen, barátom... — szólalt meg egyszerre a rektor, mikor már majdnemelakadt a beszélgetés. — Szóval térjünk a tárgyra... Mennyi a te fizetésed voltaképpen? — Ezer márka. A rektor szűrős tekintete áthatóan fürkészte Kessler arcát. — Mondd — kérdezte kis szünet után —, elfogadnál havi tízezer márka fizetést? — Megőrültél? — ugrott fel izgatottan Keisler. — Egyáltalán nem Egyik kísérleti telep keres valakit ennyi fizetéssel. Téged ajánlottalak, mert ismerlek és tudom, hogyan dolgozol. Keislernek valami megmagyarázhatatlan érzés szorította össze a torkát. — Miről van szó tulajdonképpen? — kérdezte rekedten. — Ekkora öszszeget nem kínálnak akármiért. — A robbanó gázok alapos, többféle és újszerű vizsgálata és a háború céljaira felhasználható újfajta gázok kikísérletezése — olvasta a rektor jegyzeteiből. Súlyos csend szakadt közéjük. Keisler éppen elutasító válaszra készült, amikor erélyes kopogtatás után feltárult a fogadószoba ajtaja. A rektor örvendő mosolygással fordult a belépő felé. — Kitűnő alkalom — mondta. — Engedd meg, Ottó, hogy bemutassam Fritz Hallenberg őrnagy urat, az említett kísérleti telep katonai parancsnokát. Az őrnagy kutatva mérte végig Keislert,majd választ kérően a rektor szemébe nézett. Az alig észrevehetően bólintott. Keisler alig tudott felocsúdni meglepetéséből. Agyában kínzó gyorsan, Sággal kergették egymást a gondolatok. Mintha már hallotta volna ezt a nevet. — Fritz Hallenberg? ... Hallenberg?! Ki ez? — Megvan! — Ez a fickó a mauthauseni tábornak volt a parancsnoka. Ezer és ezer külföldi és német hazafivére tapad a kezéhez... Teljes magasságában kiegyenesedett. — Nem vállalom a feladatot — mondta keményen — keressenek olyan »tudóst«, aki még nem undorodott meg a vérszagtól , akit nem hatnak meg az árvák könyei... akinek gyönyörűséget okoznak a háború pusztításai ... aki ... Nem tudta folytatni. Hangja elfulladt a felháborodástól. Az őrnagy gúnyosan nevetett. — Talán még azt is tegye hozzá, professzor úr, hogy gyűlöli a mostani kormányt, utálja a háborút... Kessler agyát elöntötte a vér. Hevesen vágott közbe. — Miért? Talán ön hazafiságnak nevezi a gyilkolást? Embereken való kísérletezést?... — Most már elég! — sziszegte az őrnagy, majd a halálsápadt rektorhoz fordult. — Ezek után beláthatja, professzor úr... Keisler a felindulástól félig aléltan állt közöttük. Azt sem érezte, amikor megkötözték és elvitték. Otto Keisler 1945 tavaszán szabadult az internálótáborból. Alakját nem törte meg a fogság. Az emberi jóságba és tudásba vetett hite éppen olyan tiszta maradt, mint egykor. Csak a haja lett ősz és az arca fáradtabb a nélkülözésektől. 1945 őszén visszakapta tanszékét és meleg családi körben élt, csaknem naponta ünnepelve a német nép felszabadulását. Azt hitte, hogy az egész német nép szabad lett. Azt hitte, hogy most nyugodtan hagyják majd dolgozni. A müncheni amerikai katonai parancsnokságon, nagy volt a forgalom. A telefonok szakadatlanul szóltak és a segédtiszt ásító közönnyel telefonált. Körötte kényelem, illatos cigaretták, a legjobb márkájú italok — hiszen valamivel csak meg kell oldani a nyelveket. Megszólalt a telefon. — Halló... Igen, itt Jack Smith... A parancsnok úr? .... Nem, pillanatnyilag nincs itt... Halló... Yes, yes, okay! Kopogtattak. Magas, ősz férfi jelent meg az ajtóban. Első szempillantásra látszott rajta, hogy tudós, de határozott magatartása s keménytekintetű szeme azt is elárulta, hogy nem a szórakozott professzorok fajtájából való. A segédtiszt felnézett, de lábait nem vette le az asztalról. — Halló, tessék! Bocsásson meg, véletlenül nem Ottó Keisler? Küldtünk önnek egy értesítést, mint a kémia professzorának, ugy-e? Keisler nyugtalanul bólintott. — Nem tudom, miért van rám szükség — mondta halkan és fürkészve nézett az amerikaira, aki halványan elmosolyodott. Keisler ugyanazt a szorongást és zavart érezte, mint 1942-ben, amikor a rektorral állt szemben, de az sápadt volt és küzdött magával, míg emez vigyorogva dőlt hátra a széken s a hódító fölényével nézett rá. Nehezen szánta rá magát, hogy megszólaljon. — Akiról van szó tulajdonképpen? — kérdezte végül. Az amerikai szárazon kérdezett vissza. — Mennyi fizetése van önnek? — Havi kétezer márka. Sajnos, nincs több. — Felesége, gyermeke van? — Egy fiam és feleségem meghalt a háború alatt. Most a leányommal és családjával élek együtt. — S nem szeretné őket jobb anyagi helyzetben látni? Kessler arca elborult. A segédtiszt hosszasan tanulmányozta a kemény vonásokat. — Mit szólna ön ahhoz, ha mi havi kétezerdolláros álláshoz juttatnánk. És aztán mi... — Kérem, Miszter... Miszter... — vágott közbe Keisler határozottan, bár látható zavarban volt, mert nem tudta, mi a neve az amerikainak. _ — Jack Smith... — mondta a másik udvariasan. — Bizonyára nem jegyezte meg a nevemet, pedig az értesítőn is rajta volt. Na, de ez nem tesz semmit, arról valn szó, hogy itt München környékén egy kísérleti telepet akarunk átvenni s önt találtuk a legalkalmasabbnak arra, hogy ezt az intézetet vezesse, mert az ön európai hírneve biztosíték a sikerre. Kessler néma maradt, de az amerikai nekiugrott a kérdéssel. — Megfelelne? Teljesen önállóan dolgozhat majd s a családját is ellátjuk. Nagyjából nincs új dologról szó, hiszen a háború alatt önök állították fel ezt a telepet, de már nem sokáig tudtak dolgozni. A robbanó gázok alapos, többféle és újszerű vizsgálata s újfajta, háborúkban is felhasználható gázok kikísérletezése... — magyarázta a segédtiszt és meglepetten látta, hogy a professzor kövédermedten ül a helyén és arcán verítékcsöppek gyöngyöznek. Keisler hirtelen felállt. — Kivel dolgoznék együtt? — kérdezte és maga is meglepődött azon, hogy a hangja milyen idegenül cseng. Az amerikai írásai között turkált. — Stephen Taylor, angol profeszszor, Herbert Neumann, berlini tanár, de természetesen ön volna a kísérletek vezetője. Katonai parancsnokuk volna, akit talán ön is ismer. Nagyon derék katona s most egyik őrségalakulatunk tagja: Fritz Hallenberg őrnagy úr. Talán már nem emlékszik reá? — De emlékszem — mondta Keisler tompán s úgy érezte, ezt már nem tudja elviselni. Forgott vele a szoba. Olyan ördögien kiszámítottnak látta a helyzetet, hogy kedve lett volna hangosan felnevetni. — Kétheti gondolkodási ideje van — fejezte be a segédtiszt a beszélgetést.• Két nap telt el. Jack Smith szobájában türelmetlenül csengett a telefon. — Halló, igen ... Hogyan? Nem értem. Ismételje csak... Kicsoda? Ottó Keisler? . . Hja, igen, a kémiaprofesszor. .. Mit akar vele?... Megszökött? Orosz zónába?... Hogyan? Jó, majd jelentést teszek. Némán tette le a kagylót. — Megint eggyel több — gondolta, s fásultan nézett ki az ablakon. Varga Klára Kedd, Idét október 2 A néphadsereg napjának filmjei A film is ünnepelte honvédeinket, négy dokumentációs film, négy művészi alkotás került közönség elé a néphadsereg napján. »Néphadseregünk a békénk, szabadságunk őre!« címmel három filmet a Fáklya és a Fény mutatott be és két vidéki város: Sopron és Békéscsaba mozija. A negyedik film, a »Békénk őre«, mint kísérőműsor került vászonra az Urániában, a Dózsában, a Táncsicsban és kilenc vidéki filmszínházban. SZIKRÁZIK AZ ACÉL és szikrát vet a szemek lobogó fénye a Hősökterén: honvédeink május 1-i díszszemléjét mutatja a filmszalag. Feszes díszoszlopok, parázsló tekintetek, aztán »hurrá« harsan a derült ég felé!... Majd elindul a menet és az embernek meg a páncélnak, a lelki szilárdságnak, meg az anyagba kovácsolt erőnek, az öntudatos fegyelmezettségnek, meg az elszántságnak életrekelt folyama árad tova a dolgozó nép és vezetői előtt. Azzal végzett nagy figyelmet érdemlő munkát a Honvéd Filmintézet alkotóegyüttese, hogy a dübörgő lövegek, csattogó harckocsik mellett mindvégig érezteti: ez a hadsereg a népből jött, a népet, munkáját, békéjét őrzi és most a néppel ünnepel — ezt fejezi ki a film. Címe: »Május 1. díszszemle«. »... A FIZIKAILAG ERŐS EMBEREK milliós hadseregére van szükség, az akarat, a férfiasság, az energia és a kitartás emberére. Az övék, a jövő, az ő kezük harcolja ki a jogot az emberi társadalom új alapjainak megépítésére« — ezt tanítja Lenin. Fizikai erőhöz a sport juttatja az embert. Ezért sportol ma már a magyar honvéd is. Hogyan — erről számol be a »Honvéd sportversenyek« című film. Kockáin a tavalyi Hadsereg Bajnokság legszebb eseményei élnek a salakpályától a lövészetig, az úszómedencétől a vívóplansig, izgalmasan, tanulságosan. Ám valójában többet mond a film, mint a legjobbak nemes vetélkedését. Azt mondja, hogy katona és sportember mindinkább egyet jelent néphadseregünkben is: ma már minden honvéd sportolhat és sportol is! GAVRILOV EGYÜTTESÉT, a Szovjet Hadsereg kiváló énekeseit, táncosait hozza elénk a harmadik film. Címe: »Gavrilov ének- és táncegyüttes«, a Honvédség Házában rendezett díszelőadást eleveníti meg. Jelesen alkalmas a film arra, hogy annak, aki ismeri Gavrilovék műsorát , diadalmas indulóikat, tarka pompázatú dalaikat, fergeteges táncaikat, melyek mind a nép művészetéből fakadnak és a népek barátságát szolgálják — felfrissítse az előadás legszebb emlékeit. Annak viszont, aki nem ismeri, megragadó képet ad a katona-együttes élenjáró művészetéről (Honvéd Filmintézet.) ÜNNEPI FILM a »Békénk őre«. A Néphadsereg Napjára készült, főiskolások kitűnő munkája. Azt mondja el, hogy a dolgozó népnek már van hadserege, edzett, bátor, az alkotó munkát és a békét védelmező hadserege. Továbbá azt, hogy kik voltak ennek a hadseregnek az elődei. Hogy kiknek a példáján nevelkedik, kiknek a hagyományait, fejleszti tovább a szocializmust építő nép katonája. Boglár András, a film moszkvai filmfőiskolás írója és rendezője, egyszerű eszközökkel építi fel a mondanivalót. A törökverő végvári vitézeket, Rákóczi kurucait, Esze Tamás mezítlábasait, Kossuth pirossipkás honvédeit tükröző egykorú metszetektől a legendás magyar Vörös Hadsereget idéző korabeli híradórészeken keresztül vezeti át a filmet a jelenbe, egy mai honvédtábor életébe. Rákosi Mátyás alakja többször megjelenik a vásznon. Látjuk, mint a Vörös Hadsereg szervezőjét, a salgótarjáni csaták hősét, majd látjuk Néphadseregünk fiai közt, szeretettől körülvéve, velük eggyé forrva. A film igen jelentős nevelő feladatot tölt be. Hogy eszmeileg helyes, művészileg erőteljes, ez a fiatal alkotók szép érdeme, (Híradó- és Dokumentum Filmgyár.)