Kis Ujság, 1951. október (5. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-16 / 241. szám

A. Hermann Abendroth • Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti-díjjal kitüntetett karmestere a Filharmóniai Társaság vezénylésével kezdte meg nálunk vendégszereplé­sét. Amikor a hatvanas életkorban járó, szálas termetű művész meg­jelent a pódiumon, a közönség nagy tapssal köszöntötte a német klasszi­kus muzsika nagynevű, avatott tol­­mácsolóját. Több évtizedes karmesteri és zene­pedagógusi múlt áll Abendroth mö­gött, nagy sikerek hosszú sorozata, rendkívül sok munkai de kifejező ereje ma is lankadatlan. Mély tudás, tökéletes biztonság, higgadt, világos értelmezés jellemzi vezénylését. Neve összeforrt a klasszikus zene hagyo­mányainak gondos ápolásával, magas színvonalú, méltó tolmácsolásával. Művészete a Bach- és Händel-zene szépségeinek felmutatásában ér a csúcsra. A hangversenyt megnyitó Händel D-dúr Concerto grosso tiszta barokk szellemben zengett". A szólóhangsze­rek és a vonósegyüttes szembeállítása világos szépséggel érvényesült. Külö­nösen az utolsó tétel, a Menuetto vonzó hangzatai, dallamos, sodró üte­mei maradtak emlékünkben. A szóló­hangszerek stílusos megszólaltatásá­val Mészáros György, Dömötör Ti­bor, Liebner János és Dénes Erzsébet működtek sikerrel közre. Mozart második fuvolaversenyét Hartai Ferenc játszotta virtuóz biz­tonsággal, majd Brahms negyedik szimfóniájában mutatta meg Abend­roth jellegzetes interpretáló erejét. A romantikus mesterek művei közül is azok állnak legközelebb művészegyé­­niségéhez, amelyek a klasszikus ha­gyományokban gyökereznek és azokat építik tovább. Az elégikus szimfóniá­nak klasszikusan épített, zárt for­mái, hangulatai, erővel, művészi biz­tonsággal szólaltak meg. A harminc­két változatú chaconne, Brahmsnak ez a formai remeklése, a negyedik tétel­ben a nagy karmester vezetésével a filharmonikusok zenekarának kiváló tudását is impozánsan mutatta be. A magas színvonalú koncert részt­vevőit és a kiváló vendégkarmestert, Hermann Abendrothot a közönség me­leg ünneplésben részesítette. Kiváló Vendég­karmesterünk, a Fő­városi Zenekar »Bachtól—Prokof­­jevig« sorozatának első zeneakadé­miai estjét vezényelte. Erőteljes mű­vészegyénisége, amivel a klasszikus és romantikus mesterek alkotásainak lényegét feltárja, az együttes kitűnő teljesítményében volt lemérhető. Bach D-dúr szvitjének nyitánya Abendroth közvetítésében csupa feszülő erő és duzzadó energia, hogy azután az Air-ban leheletfínoman bontakozzék ki a­ tétel megindító szépsége, utóbb a gavott kecsessége, a franciásan stili­zált Bourrée, végül a szvitet lezáró heves mozgású Gigue. Talán még na­gyobb hatást ért el az ellenpontozás kiváló mesterének, Regemek, Mozart­variációival, amelyekben az ismeretes Mozart-rész először az oboákon és a klarinétokon jelentkezik, majd a vo­nósok megismétlik, örömmel fogad­ták Schumann ritkán hallható D-moll szimfóniáját. Ez az alkotás jellemző módon tárja föl a nagy romantikus mester erényeit: az édes dallamszö­vést, örömet és bánatot, csüggedést és bizakodást, a­ zeneköltő lelki éle­tének válságait és a himnikus lendü­letet. Hermann Abendroth karmestert és a zenekart a koncert befejezte után hosszasan ünnepelte a közönség. FIATAL ÍRÓK ANTOLÓGIÁJA Népművelésünk irányítói az új ma­­­gyar irodalom fejlődése érdek­ben megteremtették az írók számára a gondoktól mentes alkotási lehetőséget és megismertetik velük az átalakult magyar élet minden területét. Gondos­kodtak arról is, hogy ismeretlen népi tehetségek el ne kallódjanak, mint ez a múltban annyiszor megtörtént. Ezt célozzák a Fiatal írók Antológiája so­rozatosan megjelenő kötetei is. A Magyar Írók Szövetségének lek­torai állították össze az antológia má­sodik kötetét, amelynek végén közük a munkatársak születési, származási, foglalkozási adatait. Megtudjuk így, hogy közülük 14 paraszti, 10 munkás, 5 értelmiségi, 4 polgári és 1 kisiparos családból származik A legfiatalabb 18 éves, legtöbbjük 20—30 év körüli, de van 55 éves is, aki ha nem is fia­tal, de új író. (Ilyen utóbb több is akadhat, helyesebb volna tehát az »új írók Antológiája« elnevezés.) Számos egyetemi hallgató és tanuló írt kötetbe, de van köztük földműves, munkás, gyári kapus. Ezek az adatok nem csu­pán a kezdő írók egy csoportjának szo­ciológiai összetételéről adnak képet Mivel az antológia kötetei tulajdon­képpen tehetségkutatással felfedezett kezdő írókat mutatnak be, adataikból következtethetünk arra is, honnan, mily rétegekből várhatjuk a jövendő magyar írókat, új irodalmunk felfrissü­lését. A számadatokon kívül írásaik több-kevesebb eredetisége, színvonala is ama korábbi megfigyelésünket tá­mogatja, hogy a legtöbb tehetséges új írót, költőt a föld népe adja, ami ért­hető is, hiszen a népmese, a népkölté­szet az irodalom anyja. Az újabb gyűjteményről általános­ságban azt mondhatjuk, hogy — az első kötethez hasonlóan — számos te­hetség figyelemreméltó írásait hozza nyilvánosságra és ezúttal is a prózai munkák közt lelünk több sikerült, jö­vővel biztató elbeszélést. A munkatár­saknak majdnem fele (14) verssel vagy elbeszéléssel szerepelt az előbbi gyűjteményben is, némelyikük munkája határozott fejlődésről tanúskodik (Fülöp János, Galgóczi Erzsébet.) A legsikerültebb prózák a múlt rendszer vétkeit tárják fel, különösen Győri György munkája (Tűz). Egy tűzbizto­­sítási csalás »nyomozásának« pusztán drámai elevenségű elbeszélésével meg tudja mutatni, hogy miért kellett ösz­­szeomlania a tőkés rendszernek. (A szerző — vasesztergályos.) A tisza­­parti falu életének rajzai, alakjainak ta­láló jellemképe, a cselekményt előmoz­dító párbeszédei fejlődéssel biztatnak. Hustáczi Sándor regényrészlete (For­radalom előtt) az olasz harctérről a forradalom viharszelében hazatérő magyar katonákról ad életeleven, moz­galmas kénét. Nagy Piroska regény­­részlete (Károly bácsi) a falu múlt pa­raszti életének viszonyait tárja fel ki­tűnő lélekrajzzal, élénkszínű jellemfes­téssel, a jövőbe mutatón, valóságkife­jező és magával ragadó elbeszélő erő­vel. A részletek után érdeklődve vár­juk a regényeket. A dolgozó parasztok belső átalakulását, öntudatra ébresz­tését, az öregek és fiatalok összeüt­közését, a szövetkezeti falu építésének mozzanatait Szálát János, K. Szabó József, Tuti József, Molnár Zoltán és Fábián Zoltán érzékeltetik friss, ma­gyaros nyelvezetű elbeszéléseikben Némely szerző kísérletét az gyengíti, hogy emz­ eny fel­világosító beszélge­téssel oldják meg a tétovázó, vagy a szocializmus építésével éppen szem­benálló főalakjuk öntudatra ébreszté­sét. A versek száma nagy, de alig akad köztük eredeti tehetség egyéni műve. Évek óta rengeteg vers jutott nyilvá­nosságra, de­ ezek legtöbbje a közös eszmei tartalmat egymástól alig kü­lönböző módon fejezi ki. A kötet vers­­özönéből Kiss Károly két hosszabb munkája emelkedik ki, mondanivaló­jával és eléggé gondos formájával. Szinte vele látjuk a gyárból elhurcol kommunista lányt, amint: »Ketten kí­sérték kifelé — / emlékszem, hosszan visszanézett. / Fém csillant összezárt kezén, / mikor a gépkocsiba lépett.« A költővel rendülünk meg és hiszünk fájdalmasan zendülő szavának: »Ha­lotton is, mint életében, / tovább taní­tott s biztatott­­ emléke vöröslő füzé­vel.« Sebők Éva elbeszélő költeményé­nek (Hübele Balázs) érdeme, hogy népköltészeti elemek ihletében énekli meg paraszti hősét, aki bár eleinte »hübele« módon néz körül a sohasem látott Pesten, hamarosan felismeri az új valóság lényegét: »Mindenhol ott fagy, / Mert tiéd az élet, / Lépten­­nyomon kezed nyomát csodáltam, / Kezed nyomát, a munkát és a rendet, / Mert te vagy a munkás és te vagy az állam«. Szabó László (egyébként külső formában sikerült) »Sztálini kor­­szak«-a viszont újságcikkek megálla­pításait szedi versbe. Fekete Sándor Meleg szobában című verse az idő­szerű mondanivaló finom és mélyha­tású, közvetett kifejezésére ad példát. Takács Imre mindinkább lesiklik ere­deti útjáról, amelyen indulva a népdal felújítására törekedett. Csupán Egy régi újév című tömör, megrázó verse emlékeztet korábbi költeményeire. Donga György, Csoóri Sándor, Szécsi Margit, Eörsi István versei közt tal­lózva akadunk egy-egy sikerültebb da­rabra, a többiek verseiben legfeljebb néhány szép sor, megkapó strófa tű­nik fel. Kevesebb több lett volna: »Tűzbe felét — Vetem. — újra felét. — Ím. — Harmadikát még. — Lángol az is. — Jer most, vár az olympusi kar.« Kazinczy e Himfyről írt intését ajánl­juk a könnyen termő költők és kis­igényű lektorok figyelmébe, mert bi­zony a költészet nemcsak tehetség, kér­dése, de »kemény iskola« is. Erre fi­gyelmeztet a nagy szovjet író, írja Erenburg is: »... a valóban nagy köl­tők mindig kivételek, verseik nem futó­szalagon készülnek«. El kellett ezeket mondanunk, mert úgy látjuk, a költők, sőt a lektorok egy része is félreértette Révai Józsefnek az írók Kongresszusán elhangzott eme szavait: »...légy korod, néped, álla­mod, Pártod szócsöve, szószólója, se­gítője — ez legyen és ne a műgond a főgondod«. — Igen ám, de azt is mon­dotta ugyanekkor, hogy »...a tehetség igen kívánatos dolog! De ... nem azo­nos az úgynevezett őstehetséggel, amelynek jellemzője az, hogy megelég­szik önmagával és nem igyekszik fej­lődni, csiszolódni, tanulni.« Költőink­nek meg kell érteniök, hogy pusztán az eszmei tartalom nem elég arra, hogy koruk, népük, államuk, Pártjuk szó­szólói, segítői lehessenek — gondola­taikat eredetien, művészi erővel kell kifejezniük, mert Bacsányi, Petőfi, Ady és mindazok, akiknek életműve ma tanító haladó hagyomány, így tudták csak, mint népük szószólói, koruk szellemi talaját megtermékenyíteni. A gyűjtemény (amelyet a Szépiro­dalmi Könyvkiadó adott ki) mégis ör­vendetes eredmény a tehetségkutatás terén, mert — különösen a m­ózaírókat tekintve — számos jelentékeny tehet­séggel ismerteti meg az olvasót. T. E. kisújság A szovjet rádió műsorából Kedd, X. 16. Moszkva I. 16.30: Üzbég zene­művészek a békeharcban, hangvr­seny. — 18.00: Szovjet dalest. 19.00: Fúvószenekar. — 21.00 Az esztrád- zenekar hangversenye. — 22.05: Operaáriák. — 22.30: Népihang­­szer-együttes. — 23.00: Báhedzanyán: Hősi ballada. — 23.30: Esztrád-h­ang­­verseny. Moszkva II. 17.00: Glier-művek. — 17.25: Esztrád-hangverseny. — 19.50: Hangverseny közvetítés. — 20.30: Arenszkij­ kamaraművei. — 22.35: Strauss- és Lehár-operettekből. . A szentendrei Művésztelep kiállítása­ ­i. szentendrei Művésztelep a Mú­zeumok és Műemlékek Országos Köz­pontja rendezésében kiállítást rende­zett a szentendrei Ferenczy Károly­­múzeumban. A város, melynek mű­vészi ízlését és kultúráját a művész­­telep már évtizedek óta irányítja, néhány hónappal ezelőtt múzeummá­ gazdagodott. Ez a múzeum a művészi Hagyományokkal átitatott légkörben most még szorosabb kapcsolatot te­remt közönség és művészek között. Az első kiállítás, vándorkiállítás kere­tében, »Az Első Magyar Képzőmű­vészeti Kiállítás« vázlatait mutatta be. Azoknak a képeknek és szobrok­nak a vázlatait, melyek már új éle­tünket tükrözik. A második kiállítás az elmúlt 150 év művészetének ke­resztmetszetét adta. A XIX. század elején meginduló és életre ébredő ma­gyar festészet alkotásait, a külföldön élő, vagy külföldi iskolákban tanult mesterek, a nagybányaiak s a modern művészet különböző stílusirányzatait követő művészek képeit láttuk. Ez a két kiállítás teljes képet nyújtott a magyar művészetről napjainkig, mely­nek most kiegészítője a Művésztelep kiállítása. Szentendre, a héttornyú kis barokk város, zeg-zúgos, hegyre kapaszkodó utcáival, olasz városokra emlékeztető légkörével már a múlt század elején vonzotta művészeinket. Ferenczy Ká­roly töltött itt pályája kezdetén négy évet, mialatt szinte állandóan figurá­lis kompozíciókat festett. Az 1930-as években még Tornyay János kereste fel hoszabb időre Szentendrét. A vá­ros majdnem ugyanebben az időben lett állandó lakóhelye festői tájakat kedvelő művészeinknek. A Képzőmű­vészeti Főiskola néhány növendéke telepedett itt le, megalkotta a Szent­endrei Festők Társaságát s súlyos anyagi nehézségek ellenére folytatta működését. Később az ideiglenes mű­termekből átköltöztek mai­ telepükre s azóta állandóan itt élnek. Tagjainak száma egyre több lett s művészetük­kel, fejlődésükkel a művésztelep hatá­sát bizonyították. A gondosan összeállított és szakér­telemmel rendezett kiállítás szent­endrei tájakat és jeleneteket mutat be. Perlrott­­Csuha Vilmos »Szentendrei tájkép«-e dinamikus, eleven színfolt­jaival lüktetést, életörömet sugároz. Mellette Gráber Margit alt hangja szólal meg, mély, tompított színeivel. »Kertben« című vásznán lendületes, határozott kontúrokkal keretezi plasz­­tikus alakjait. Czóbel Béla egy Páris­­ban készült »Csendéletvázlat«-tal »vendégszerepelt. Leegyszerűsített formái, ökonomikus színkezelése a sima háttérből erőteljesen kiemelkedő tárgyainak térbeliséget biztosít. Fele­ségének, Modok Máriának »Kisleány«­­portréja üde, világos színfolt a sötét­tónusú képek között. Diener Dénes Rudolf pasztelljein és »Boglya« című olajfestményén érezzük a művész realista törekvéseit. Barnába ágyazott, élénken vibráló zöldjei vérbeli kolo­ristára vallanak. A zöldek harmoni­kus skálájából építi fel kompozícióját Fényi Géza is. »Tájkép­én az erdő fáin keresztülhatoló fénysugár finom árnyalatokra bontja az egyetlen színre alapozott munkát. A Művésztelep fái­val találkozunk Miháltz Pál »Kert­ben« című művén is. Levegős elren­dezése, nemes, leszűrt színei, köny­­nyed ecsetkezelése nagy biztonságot árulnak el. Láttuk Barcsay Jenő rea­lista »Munkásait«, Ilosvai Varga Ist­ván erőteljes »Csendélet«-ét és Bán Béla Ranoult színeire emlékeztető »Műterem« aquarelljét. Csernátonyi Zsuzsa EVA FLEISCHER, a Német De­­mokratikus Köztársaságból hazánkba érkezett énekművésznő, Heinz Rögner lipcsei zongoraművész kíséretével Gluck, Beethoven, Schuman, Schubert, Brahms és Kodály műveiből dalestét adott a Bartók-teremben. Kellemes, szép színezetű altja különösen a kö­­zépfekvésben zeng erőteljesen és tol­mácsolása a nagy szerzők szellemé­ben, bensőséges hangulati közösséget teremt. Nagy sikere volt a kedvesen botladozó , magyarsággal előadott /Cocá/j/-daloknak, amelyek közül a »Kizrákozy mesé«-t meg kellett ismé­telnie. Színházak hétfői műsora Operaházi A Kínai Ifjúsági Művész­­együttes előadása: A fehérhajú lány (7). —■ Nemzeti Színház: Bánk bán (7). — Katona József Színház: Viadukt (7). — Madách Színház: Égő híd (7). — Fővárosi Operett: Havasi kürt (7). — Ifjúsági: az úrhatnám polgár (7). — Úttörő: Az ezred fia (4). — Fővárosi Víg Színház: Peleskei nótárius (fél 8). — Vidám Színpad: Ki vagytok értékelve (7). — Zeneakadémia: Fővárosi Zenekar (8). — Adami Bábszín­ház: Sztárparádé (fél 8). — Artista Va­rieté: Csipkelődjünk (6, fél 8, 9). Sztojan Daszkalov Dimitrov-díjas bolgár író Magyarországon gyűjt anyagot a felszabadításról szóló új regényéhez Sztojan Daszkalov Dimitrov-díjas bolgár író többhetes tanulmányúton tartózkodik Magyarországon. A bolgár irodalom kiváló képviselője most nyi­latkozatban vázolta a­ bolgár iroda­lom felszabadulás utáni fejlődését. Bevezetőben Daszkalov elmondotta, milyen segítséget jelentett a szocia­lista-realista bolgár irodalom megte­remtésében az a tény, hogy a bolgár irodalom kezdettől fogva az orosz irodalom hatása alatt fejlődött. A for­radalmi demokraták, Csernyisevszkij és társai mutattak utat a haladó bol­gár irodalom jeleseinek. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom után kifejlődő szovjet irodalom lelkes visszhangra talált az elnyomott bol­gár nép körében. — Szeretném elmondani — foly­tatta —, hogy Bulgáriában, ahol már évtizedekkel ezelőtt lefordították Pe­tőfi verseit, szívesen és érdeklődéssel olvassák a dolgozók a magyar írók, Illés Béla, Rideg Sándor s a többiek írásait. Most jelent meg bolgár nyel­ven Petőfi válogatott verseinek új ki­adása, előkészületben van egy ma­gyar költészeti antológia s József At­tila válogatott verseinek kötete is. Végül magyarországi benyomásai­ról beszélt. — Egyhónapos tanulmányutamom anyagot gyűjtök készülő regényem­hez — mondotta —, amelyben s Ma­gyarország felszabadításáért a Szov­jet Hadsereg oldalán küzdött bolgár katonáknak állítok emléket. A felsza­badító háború idején a hadsereg so­raiban én is jártam Magyarországon s annál nagyobb öröm számomra, hogy a rombadőlt ország helyén vi­rágzó, szocializmust építő Magyaror­szágot találtam. az „Hitet akadtunk tenni ig­azi hazafisság­ mellett..." — mondja Kalmár László, a „Déryné“ rendezője A kedvező hírek nyomán, hetek óta nagy várakozás nyilvánul meg az első magyar operaprimadonnáról szóló film, a »Déryné« közeli bemu­tatója iránt. Ebben az átmel­egedett, várakozásteljes premier előtti hangu­latban kérdeztük meg Kalmár Lászlót, a film rendezőjét: — A cselekmény a XIX. század ele­jén játszódik, akkor, a­mikor az ország szívében, Pest Budán, az utcán meg­fordultak az emberek, ha magyar szót hallottak. A Habsburg-ház és az érdekeit kiszolgáló magyar ural­kodó osztály mindent elnémetesített. A magyar mágnás csak annyiban volt »magyar«, hogy ennek a földnek jö­vedelméből élt. Ezekben a nehéz idők­ben ébresztették fel a köt­ők és a színészek a nemzeti öntudatot és a magyar nyelvet. Ők nemesítették és szerettették meg a hazai nyelvet a falvakban és a városokban, hirdetve, hogy a magyar nyelv ápolása, szere­­tete nélkül nincs erkölcsi megújhodás. Nem lehetséges a nemzeti kultúra megteremtése. — A film főhőse Déryné, akinek fejlődése jelképe a magyar színészet új útjainak. Hazáját szerető, lelkes, áldozatkész magyar asszony. A múlt század elején az igaz magyarság te­mérdek küzdelmet, nyomort, megaláz­tatást jelentett de Déryné hű maradt hazájához, magyarságához. Bár tud­ta, hogy kivételesen szép hangja nemzetközi érték, ellenállt a német és egyéb európai színpadok kecsegtető csábításainak. Társaival együtt nem­csak a magyarországi német színé­szettel vette fel a harcot, hanem küz­dött a magyar nemesség közömbös vagy rosszindulatú rétegeivel is. A magyar színészsors minden keservét vállalták Déryné és társai, a »komé­diások«, akiket akkortájt a csavar­gókkal és csepűrágókkal egysorban­ emlegettek Déryné és a hozzá ha­sonlóak, noha nevük az országban visszhangzott, koldusszegényen haltak meg. Déryné és társai kultúrforradal­­márok voltak, új korszakot nyitottak meg a nemzet életében. Kapcsolatuk a néppel rávilágít arra, hogy nemcsak a népnek­­van szüksége a művészetre, hanem a művészet sem nélkülözheti tiszta forrását, a népet. — A film harcosan derűlátó alko­tás. Béke­fi István forgatókönyve, a szovjet példa nyomán, új utakon ha­ladva, szociális a-realista módon dol­gozza fel a komoly mondanivalót és a rendezés is azon igyekezett, hogy a figurák reális megelevenítésével és a színes muzsika révén, híven vissza­adja a forgatókönyvet. Híven a tör­ténelmi igazsághoz, olyan hősöket akartunk élet­re kel­teni, akik lelkesítő pé­lái napjaink dolgozó társadalmá­nak és művészetének. Hitet­­ akartunk tenni ezzel a filmmel az igazi h­aza­­fiság mellett, hogy újra megvilágít­suk: közösen kell küzdeni az elavult ellen, a polgári csökevények ellen, az áruló kozmopolitizmus ellen, a dol­gozó népért — úgy, ahogyan Déryné és társai harcoltak. Kedd, 1951 október 16. VIDÁM SZÜRET: (Szovjet film) SZIKRA (Lenin-krt 120) f5, h7, 9. — MÁJUS 1. (Mártírok­ utja 55.) 4, n7, f9. — MUNKÁS (Kápolna­utca 3/b.) n6, f8, v. 3. NICSA-NAGAR: (Hindu film) DUNA (Fürst Sán­­dor­ utca 7.) f5, h7, 9. —• BRIGÁD (Pest­szentlőrinci f6, h8, v. f4. BOLDOG NYÁR: (Színes, zenés szovjet filmvígjáték) FELSZABADULÁS (Fló­­rián-tér 3.) 4, n7, f9. DONYECI BÁNYÁSZOK:. (Magyarul be­szélő szovjet színesfilm) DÓZSA (Róbert Károly­ körút 61.) f5, h7, 9. — SAVOY Üllői­ út 4.) 4, n7, f9. — PÁTRIA (Népszín­ház­ utca 13.) h4, 6, n9. — SZABADSÁG (Újpest) n7, f9, v. 4. — TAVASZ (Rákos­palota) h6, 8, v. 14. POPOV, A NAGY FELTALÁLÓ: (Ma­gyarul beszélő szovjet film) ALKOT­MÁNY (SCORZO) (Újpest) 4, n7, f9. — ROYAL (Kispest) 4, n9, v. 4. LESZ MÉG TAVASZ: (Francia film) PUSKIN (FORUM) (Kossuth Lajos­ Utca 18.) 4, n7, f9. — TÁNCSICS (Csepel) f6. h8, v. n4. — TÁTRA (Pesterzsébet) 6. n9, v. h4. SZIKRÁK: (Kínai játékfilm) SZABAD­SÁG (Bartók Béla­ út 64.) 4. n7, f9. — CSILLAG (Csillaghegy) h6. 8, v. f4. FARKASVEREM: (Csehszlovák film) VÖ­RÖS CSILAG (Lenin-körút 45.) 15, h7, 9. KÍNAI CIRKUSZ: (Színes szovjet film) FÁKLYA (Lenin-körút 88.) 15-től 11-ig, v. fll-től este 11-ig. — FÉNY (Újpest) 5-től fl0-ig, v. f4-től fl0-ig. ÖTÉVES TERV IPARI HÍRADÓ: (Ma­gyar film) Kísérőfilm a SZIKRA. COR­VIN FELSZABADULÁS, MUNKÁS. MARX és TÁTRA (Pesterzsébet) mozik­­ban. GAVRILOV TÁNCEGYÜTTES: (Magyar­ film) Kísérőfilm a TATRA (Pesterzsé­­bet) moziban. KÍNA LÁNYA: (Az első magyarul be­szélő kínai film) TOLDI (Bajcsy-Zslin­­szky-út 38.) 14, h6, 8. GYARMAT A FÖLD ALATT: (Új ma­gyar film) KOSSUTH (Váci-út 14.) 15, h7, 9. — BÁSTYA (Lenin-körút 8.) 11, 1, 3, 5, 7, 9. — UGOCSA (Ugocsa-utca 10.) 14, h6, 8. UTOLSÓ ÁLLOMÁS: (Lengyel film) STUDIO (Akácfa­ utca 4.) 4, r­7, f9. EGY IGAZ EMBER: (Magyarul beszélő A KÉK KARDOK: (Német film) ADY (Somogyi B.­út 3.) f4, h6, 8. — BO­DOGRÁF (József­ körút 63.) h4, R, n9. szovjet film) JÓZSEF ATTILA (Kálvá­ria­ tér 7.) 4, n7, f9. — MARX (Landler Jenő­ út 39.) f4, h6, 8. A TRUBADÚR: (Olasz film). ELIT (Szt. István­ körút 16.) n5, f7, h9. A TÁTRA (Üllői­ út 63.) 4, n7, f9. ELLENSÉG KEZE: (Német film) BETHLEN (Bethlen G.-tér 3.) 4 n7, f9. NÉGY SZÍV: (Szovjet film) ZUGLÓI (An­gol­ utca 26.) n5, f7, h9 Windmir víg nők: (Német film) GLORIA (Thököly­ út 56.) 4, n7, f9. — STE­FÁNIA (Kispest) n7, f9, v. n5. BAJAZZÓK: (Olasz film) PHÖNIX (Rákóczi-út 68.) 11, 1, 3, 5, 7, 9. — ELŐRE (Del Pi­ntea 41.) f6, h8, v. n4. — HÍRADÓ: (Lenin-körút 13.) 1. Magyar híradó, 2. Szovjetunió ma, 3. GAZDAG ARATÁS, 4. Évszakok változása, 5. Vasutas jazz. Reggel 9-től este 11-ig folyt.

Next