Kis Ujsag, 1989 (67. [1.] évfolyam, 1-31. szám)
1989-11-09 / 24. szám
1989. november 9. Kis Újság A világ hallgat minket A Magyar Televízió Vállalkozási Irodája, a Magyar Rádió helyszíni közvetítése alapján, megjelentette Nagy Imre és mártírtársai temetéséről készült hangfelvételét, négy kazettán, könyv alakú dobozban, Végtisztesség címmel. A kiadvány felelős szerkesztője Rapcsányi László, aki az 1989. június 16-i adást is vezette. A szó nem szállt el; a magyar történelem jeles napja felidézhető. „A nap — melynek eljöttét hosszú évtizedeken át csak remélni lehetett — elérkezett.” Érdekes összehasonlításra nyílik alkalom: mire emlékszünk a gyásznapon történtekből, s mire nem, nem egészen úgy vagy másként. Miként viszonyulunk most, három hónap múltán, már távol a pillanat sokkjától, az elhangzott gyászbeszédekhez. Az eltelt idő politikai változásai, melynek katalizátora éppen e temetés volt, minden bizonnyal tárgyilagosabbá teszik a hallgatót. Akkor, azon a napon, a sztálini diktatúra hivatásos és laikus ellenzéke — politikusok és gyászolók, gyászoló politikusok — megfogalmazta és nyilvánosságra hozta azokat az alapvető követeléseket, melyek nélkül elképzelhetetlen a diktatúra meghaladása. Ebben az első lépés ez a temetés volt. Tíz óra van. Budapest, Hősök tere, 1989. június 16. Mensáros László, Rékási Károly és Orosz Helga színművészek felolvassák a megtorlások áldozatainak nevét, Alapi Lászlóval kezdve, Zsigmond Lászlóval végezve. Rapcsányi Lászlót idézem: „Istenem, mennyi halott... Kőkeménnyé fagyott sírhantok a szavak.” Sinkovits Imre tolmácsolásában elhangzik a hozzátartozók, a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Politikai Foglyok Szövetsége, valamint más ellenzéki és alternatív szervezetek nyilatkozata: „Ránk tekint a világ. Fegyelmezett méltósággal és egységgel fejezzük ki hűségünket 1956 forradalmához és mártírjaihoz, és képességünket egy új, emberibb korszak megnyitásához!” Élők és holtak a téren. Nagy Imre szól valamikori hallgatóihoz, ’56 októberében, és most, honfitársaihoz a mában, a jövőben: „Őrizzétek meg a forradalom vívmányait, minden erővel biztosítsátok a rendet, állítsátok helyre a nyugalmat! Ne folyjon testvérvér hazánkban!” Gyászbeszédekkel búcsúzik Magyarország Nagy Imrétől, Gimes Miklóstól, Losonczy Gézától és Szilágyi Józseftől, felkelőktől, harcosoktól, áldozatoktól, „a forradalom szent suhancaitól, akik a szívükkel politizáltak és visszaadták az ellopott hazát”. Koszorúk, virágok a téren, emberek cekkerrel. Rapcsányi László mondja: „Egy nemzet léte naponkénti népszavazás, itt most egy ország szavaz.” A nyilvános gyászszertartás végeztével változik a helyszín — Kozma utca 8—10. A Rákoskeresztúri köztemető. Nekropoliszi a holtak városa, egymillió lakóval. A valamikori szegények temetője. A kaputól három kilométerre a 301-es parcella, háromszázegy kopjafával. A műsorvezető kérdez: „Mi van egy üres sírgödör mélyén? (...) Biztos, élet is virágozhat. Nagyon messziről és nagy hittel ebből a sírból mégis életre támadt egy gondolat: mindaz a szép, tiszta törekvés, amelyet ’56 forradalma, népfelkelése, társadalmi mozgása jelentett a magyar nép számára.” Gyászbeszédek szólnak s beszentelik a sírokat, a Szózatot éneklik az egybegyűltek s közben lassan engedik le a hat koporsót. Rögök tompa puffanása a koporsók tölgyfadobozán. Végigpörög a gépen a magnószalag, íme a nap, melynek eljöttét hosszú időn át csak remélni lehetett. Összevetjük a hallottakat az azóta eltelt idővel, az azóta elhangzottakkal. Eltűnődünk tisztességről, pártokról, politikusokról. A kimondott szó, a nyilvánosság erejéről. A kimondott szó felidézhető. Tettenérhető hazug és igaz. Ott a polcon a mágnesszalag, kódolva, dekódolhatóan: „Az áldozatok helyzete nem lehet rosszabb a törvénysértőkénél. ’ ’ Ránk tekint a világ. A világ hallgat minket. (S. L.) 1989. november 10. péntek MTV 19.05 Tévétérna nyugdíjasoknak 9.10 A „Caravaggio-művelet” (Angol film) 10.15 Egy óra múlva itt vagyok... (Tévéfilmsorozat, XIV/10.) Megfordult a szél 17.00 Péntek délután 18.00 Ablak 19.10 Esti mese Füles Mackó kalandjai (lengyel bábfilmsorozat) 19.30 Híradó 20.05 Gian Maria Volontésorozat: Még pár dollárral több... (olasz—spanyol— NSZK film) 22.10: Közvetítés a Nemzeti Színházból, a Magyar Művészetért díj átadásáról 22.40: Híradó 3. MTV 2 17.45 Bumm!!! Telefonos játék 18.00 Telesport 18.25 Gyerekeknek Praclifalva lakói (amerikai rajzfilm) 19.00 Kaland Bangkokban (NSZK film) 19.58 Célkoncert Az Erdélyből áttelepült fiatalok megsegítéséért 21.00 Híradó 21.30 Hárman egy témáról 22.15 Leszámolás (francia film) 23.45 Napzárta Osztrák TV 1 23.40 Fekete Nárcisz (angol játékfilm, 1947) 1989. november 11. szombat MTV 18.30 Tévézogi gyerekeknek 8.35 Az élővilág egysége (amerikai ismeretterjesztő filmsorozat, XV/6.) Mocsarak és sivatagok 8.50 Ász 10.05 A korona ékköve (angol tévéfilmsorozat, XIV/11.) Útitársak (ism.) 11.00 Hol mi? Ifjúsági magazin 12.00 Magazin cultural! 16.05 „Vigyázat! Törékeny!” Anglia—Magyarország 16.35 Mégis Tálentom Kyszlich (tévéjáték, 1973) 17.25 In memóriám Lehel György 18.05 A nap lovagjai (VIII/3.) Csiky Gergely 19.10 A nagy ho-ho-ho horgász télen (magyar rajzfilm) 19.30 Híradó 20.05 Oscar-díjas filmek Híd a Kwai folyón (angol film) 23.20 Híradó 3. MTV 2 14.15 Útkereső 15.10 Szép hangok özöne (angol filmsorozat VI/6.) A szinfónia története 18.00 Telesport 18.25 Gyerekeknek Hupikék törpikék (belga rajzfilmsorozat) 19.00 Séta a létra alatt (angol tévéfilm) 21.00 Híradó 2. 21.30 Pánik az első oldalon (amerikai bűnügyi tévéfilm) 23.45 Napzárta Osztrák TV 1 21.55 Keserű út (angol játékfilm, 1979) 23.25 Égő kanyon (amerikai western film, 1950) 1989. november 12. vasárnap MTV 1 8.40 Keménymesék Óvodások műsora 9.05 Thomas és Thomas bácsi (holland kisfilmsorozat, XI/5.) 9.35 Korról korra (angol ismeretterjesztő film, VII/2.) A léghajózás kalandjai 9.55 Zenebutik 10.55 Ferencváros—Vasas bajnoki vízilada-mékőzés 15.15 Savaria ’89 Nemzetközi táncverseny ___________________________ 16.15 „Eltűntnek nyilvánítva” (riport-dokumentumfilm) 17.00 Ízek mikrohullámon 17.15 Szó—zene—kép Műveltségi verseny 17.50 Kölcsönkapott föld (XV/6.) Gyárkémények árnyékában 18.15 Delta 18.50 Esti mese A legkisebb ugrifüles (magyar bábfilm) 20.00 Híradó 20.15 Vers mindenkinek 20.20 Gaudiopolis In memóriám Sztehlo Gábor Főszerepben: Huszti Péter, Takács Katalin 22.00 Telesport 22.15 Brabant oltárok MTV 29.00 Tévémagiszter 15.00 A Forsyte Saga Nincs visszaút (ism.) 16.10 Szinbád nyolcadik utazása (tévéfilmsorozat, XII/9.) 16.54 Álljunk meg egy szóra! 17.04 Rábai Miklós, a koreográfus 18.25 Benedek Elek meséi 19.00 Latinovits Zoltán filmszerepeiből A csárdáskirálynő (magyar—NSZK operett film) 20.45 Gyuszi ül a fűben... Műsorvezető: Bodrogi Gyula 21.20 Míg tart a bor és friss a rózsa (amerikai film) 23.15 Napzárta Cseh TV 2 10.45 Chemosvit Svit—NHKG Ostrava, férfi kosárlabdamérkőzés Osztrák TV 1 21.20 Nehéz a tolvajoknak... 20 évvel később (olasz játékfilm, 1985) 22.55 Pikáns ajándék (olasz—francia komédia, 1982) (Claudia Cardinale) 1989. november 13. hétfő MTV 1 9.05 Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10 Derrick (NSZK bűnügyi tévéfilm sorozat) A szemtanú 10.10 A hét (ism.) 11.10 Delta Tudományos híradó (ism.) 16.25 Hírek 16.55 Tízen Túliak Társasága 18.00 Egy szó, mint száz 18.50 Esti mese Pamacs és barátai (csehszlovák rajzfilm) 19.00 Új cím-cím Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek 19.30 Híradó 20.05 Családi kör „Okuljatok mindannyian e példán” 21.05 Panoráma Világpolitika percről percre 21.55 „Ez a mesterségem...” 22.40 Híradó 3. RETKES JÁNOS HALÁLÁRA Rövid, de megdöbbentő a hír: Retkes János, a Független Kisgazdapárt Abony községi szervezetének létrehozója, országos nagyválasztmányi tag 1989. október 4-én szívroham következtében váratlanul elhunyt. Retkes János azok közé az emberek közé tartozott, akik önzetlenül szolgálták a közösség, a magyarság és a haza érdekeit. Mint aranykalászos gazda, már a negyves évek elején részt vett Vörös Vince mellett a Kalászos Mozgalomban, a Magyar Parasztszövetség munkájában, és hű tagja és szervezője volt mindig a Független Kisgazdapártnak. Amellett mintaszerűen gazdálkodott, megtestesítője volt a magyar parasztember szorgalmának, a jó gazdának. Elhunyt a nagy vesztesége a paraszti életnek és a Kisgazdapárt által újból felvállalt nemzetet szolgáló közösségnek. A Független Kisgazdapárt elnöksége tisztelettel őrzi emlékét. Penészfolt van — megoldás nincs?! Az új otthon nem boldogít Nem egyszerű manapság lakáshoz jutni. Öt gyerekkel még nehezebb megteremteni az ehhez szükséges anyagi feltételeket. De talán ennél is nagyobb gond, ha a megálmodott új otthon mégsem felel meg, sőt, kifejezetten káros az egészségre — mert nedves és penészes. A történet onnan indul, hogy Kristóf Lajos és felesége — ötgyermekes szülők —, vállalva a család hosszabb távú gazdasági csődjét, tavaly házat vásároltak a Bököd és Vidéke Takarékszövetkezettől, hogy igazi otthont teremtsenek gyerekeiknek. A házfalon látható nedves foltokra a vételkor azt a magyarázatot kapták, hogy nemrégiben csőtörés volt, továbbá lyukas az ereszcsatorna, s az is hozzájárul a vizesedéshez. Kristófék 1988. augusztus végén fejezték be a lakás belső felújítását, a külső tatarozást idén tavaszra tervezték, de már hozzá sem kezdtek. Ugyanis a téli hóolvadás után a lakás penészesedni kezdett, mégpedig több falfelületen egyszerre, kiterjedő foltokban. A tulajdonosok ezt levélben jelezték a takarékszövetkezetnek. A szerződés felbontását kérték, beteg gyermekükre is hivatkozva, aki allergiás asztmában szenved, és nehézlégzéses panaszai vannak, s akinél gomba- és pollenérzékenységet állapítottak meg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Gyermekklinikáján. A klinika szerint csak ezektől gondosan óvva tartható fenn a gyermek tünetmentes állapota. A Bököd és Vidéke Takarékszövetkezet nem tett eleget a kérésnek, hanem megbízást adott Pethő Zoltán szakértőnek a lakóház penészesedése okainak kivizsgálására és szakvélemény készítésére. Alaposan részletezve a tényeket, a tízoldalas szakvélemény a következő megállapítást tartalmazza: ,,A jelenlegi lakó mulasztását a problémákban 60 százalékra, míg az épület korábban is meglévő állapotát 40 százalékra teszem a penészesedés okait illetően.” Ezt az arányt a szakértő szerint az indokolja, hogy az új lakó elmulasztotta a külső felújítást, a belső átalakítás pedig, sorrendjét és kialakítását tekintve is, szakszerűtlen volt. Kristóf Lajosék arra hivatkoznak, hogy lakniuk kellett valahol, ezért kezdték belülről a munkát, amit viszont kőművessel és más szakemberekkel végeztettek el. A szakvélemény szinte valamennyi pontját cáfolják, nem fogadják el. Ezt levélben meg is írták a takarékszövetkezetnek. Kristófék megpróbálták az ügyük peren kívüli elrendezését, de ettől a takarékszövetkezet elzárkózott. A héttagú családnak viszont sem perköltségre, sem ügyvédi kiadásokra, sem a szakvéleményben javasolt falfűtési rendszer alkalmazására nincs pénze. Hiszen ha lenne, az asztmás gyerek miatt már albérletbe költöztek volna. A szövetkezet pedig elhárítja a felelősségét — bár a vizes falakért elég szép vételárat kértek — azzal, hogy a vevők megtekintett állapotban vásárolták meg a házat. Kristóf Lajosék gyereke beteg. Nem élhet penészes lakásban. Ha éjjel elkezd fulladozva köhögni, rohannak vele a kórházba. Állandó rettegés a család élete. Sürgős megoldásra lenne szükség! (szekeres) 11 RÉGI MAGYAR ÚTLEVÉL