Kis Ujság, 1990. július-december (68. [2.] évfolyam, 27-52. szám)

1990-12-20 / 51-52. szám

1990. december 20. Pásztorok karácsonyi vesszőhordása Karácsonykor a pászto­roknak különösen nagy je­lentőséget tulajdonítottak. Ilyenkor a néphitben fur­csa varázserővel ruházták fel őket. Sokfelé volt szo­kásban, hogy karácsony vi­gíliáján (december 24.) egész nap jártak a pászto­rok vesszőkkel, melyből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat. Ezekkel a vesszőkkel haj­tották azután ki tavasszal a jószágot. Úgy vélték, ha ez­zel megveregetik az állatai­kat, akkor egészségesek lesznek. Ipolyvárbón a gazd­asszony a kihúzott szállal a pásztort ütögette meg, de csak a disznópásztort, hogy a disznai egészségesek le­gyenek, a tehénpásztort nem, mert úgy tartották, hogy akkor rúgós lenne a te­hén. Paláston a tehén-, disznó- és kecskepásztor hosszú nyírfavesszőkkel járt a házakhoz. Ezt a ves­­­szőt ,,aprószentekének hív­ták. Itt a gazdasszony meg­­csapdosta a pásztor lábait, a­hogy majd úgy táncoljanak borjúk és báránykák, olyan egészségesek és für­gék legyenek majd. A pásztorok a verses vagy énekes köszöntőjükért és a vesszőkért jutalmul bort és kalácsot kaptak. T. ZS Kis Újság HÁZ, OTTHON, ELMÉT VNDÍTÓ ELEGY-BELEGY DOLGOK Ha Karácsony napján zöldek a rétek, hóval fedeztetnek Húsvét napján a házfedelek, ama mondás szerint: Midőn Karácsony hava zöld, Húsvét napján havas a föld. Karácsony éjtszakáján ha esik földre hó, ez reménységet ad, hogy lészen minden jó. Első napján ha Nap fénylik, az esztendő úgy tündöklik, ha második napján fénylik, a drágaságot reményük. Karácsony éjtszakáján ha napkeletről fúj a szél: marhák dögét, ha nap­nyugatról: emberek halálát jelenti, ha délről: sok betegséget, ha éjszakról: jó esztendőt hoz. Szilveszter éjtszakáján ha esik eső, reggel pedig a Nap fénylik, nincs reménység a termésbe; ha éjtszakája s napja lészen egyenlő, úgy mondja osztán a község. Szilveszter végezte jól nékünk az időt, várhatunk ezután boldog, jó esztendőt. (Győri Kalendáriom, 1749) New York kávéház kivitelezéséhez csak nemes anya­gokat, bronzot, márványt használ­tak. Velencei csillárok szórták fényü­ket az ünnepélyes hatású csavart márványoszlopokra, eredeti megol­dású karzati erkélyekre. A kávéház kulcsát a jókedvű új­ságírók (Molnár Ferenc és barátai) az első napon a Dunába dobták, hogy éjjel-nappal nyitva maradjon. Az első években igen tarka volt a publikum: kispolgárok és lumpok, pénzemberek és bohémek, mindenfajta művészek, és az első naptól kezdve sok újságíró. A kávéház tintatartót és kutyanyel­vet (írópapírt) is szolgáltatott fel. Minden idők legirodalmibb főpincé­re, Gyula bácsi pedig (akiről több anekdotát faragtak, mint akármelyik neves íróról) korlátlanul hitelezett. A fiatal íróvilág járt először ide. A ká­véház alkotóműhelyük és otthonuk volt, „fény, amelybe az albérleti szo­bák sötétjéből menekülhettek”. A New York a bontakozó modern irodalom jeleseinek nemcsak törzshe­lye volt, ahova tartoztak, hanem vita­fórum és fiókszerkesztőség, harci és játékporond, pihenő és munkahely — egyszóval: irodalmi kávéház volt. Gárdonyi Géza, az egri remete itt pihent meg, ha felrándult Pestre és szemlélődve szívta hosszú csibukját egy csendes sarokban. Krúdy Gyulá­nak számtalan kávéháza között azért volt fontos ez a hely, mert „itt lehe­tett látni mindenkit”, akiről tudnia érdemes. Bródy Sándornak is volt asztala, itt „ragyog, ágál, hízelkedik, mérget kever, dicsér és mond kriti­kát” esténként. És siheder koruktól idejárnak fiai, köztük a pesti éjszaka bohém hercege, Hunyady Sándor. A New Yorkban a Nyugat karza­tán a nagy szerkesztő, Osvát asztalá­nak helyét emlékplakett jelzi. Innen indult ki a szabadabb, új magyar iro­dalom. A Nyugat asztalától indult Móricz Zsigmond írói pályája, amikor a Hét krajcár kéziratával 1908-ban itt kereste meg Osvátot. Tersánszky Józsi Jenő, a Nyugat első nemzedékének akkor legifjabb tagja sok derűs epizódot mesélt el a kávéházról Nagy árnyakról bizal­masan című könyvében. A kávéház külön nevezetessége a körúti ablak mellett felállított óriá­si ellipszis alakú „veseasztal” volt. Itt minden irodalmi és művészeti esemény ítélőszék elé került: ,,ve­­sézték”. A New Yorkban nőtt fel a magyar film- és moziszakma első nemzedéke. A kávéház karzatáról indult el a nagyvilágba Korda Sándor , és Sir Alexander Korda, a világ neves film­rendezőinek egyike lett belőle. A húszas években az írók szétszó­ródtak. Az irodalmi karzat megszűnt. A Nyugat asztaltársasága visszaköl­tözött szülőhelyére, a Centrálba. Új korszakot nyitott meg Tarján Vili, az egykori riporter, a pesti éj­szaka ismerője. Fantasztikus kár­tyanyereségéből vette meg a New Yorkot, és átalakítva, újjáépítve nyitotta meg. De a válság, majd a háború miatt a hangulat egyre ke­serűbb. A kávéházat bezárták. 1945 januárjában viszont ebben az épületben jelent meg az első saj­tótermék, a Magyar Hírlap. Azóta is újságpalota maradt. A kávéház sorsa még sokáig válságos volt. A palota műemlék és idegenfor­galmi nevezetesség, kávéháza a régi műfajnak megmaradt bástyája. Szólnak róla versek és cikkek. Színdarabok és regények színhelye. Született itt számtalan anekdota, szállóige, szójáték. Sok ezer oldal irodalom örökíti meg. Falaihoz a fővárosi szellemi élet emlékei ta­padnak, varázsa azért élő ma is. (Budapest Enciklopédia, 1981) Mit főzzünk az ünnepre? BORLEVES Hozzávalók: 2 dl jó fehérbor, 5 tojássárgája, 15—20 dkg cukor, kis darabka fahéj, citromhéj, 1 db szegfűszeg. A fehérbort 4 dl vízzel a tűzre tesszük a cukorral, fahéjjal és cit­romhéjjal, melybe beleszórjuk a szegfűszeget. Mielőtt megmeleged­ne, félreteszünk belőle fél csészé­nyivel. A levesestálban habverővel jól elhabarjuk a tojássárgáját a fél csészényi borral. Mintegy 8—10 percnyi lassú forralás után hozzá­habarjuk a bort a tojássárgájához, a fahéjat és a citromhéjat kiha­lásszuk belőle, és tálaljuk. TEJFÖLÖS GOMBÁS PONTY Hozzávalók: 1,80 kg ponty, só, 4 dkg liszt, 8 dkg vaj, törött bors, 1 dl tejszín, 2 dl tejföl, 20 dkg gom­ba, 5 dkg hagyma, 1 csomag zöld­petrezselyem, 1,5 dl fehérbor. A megtisztított pontyot a gerinc­csontról lefejtjük, feldaraboljuk, és besózva a tepsibe helyezzük. Rá­öntjük a fehérbort, meghintjük a szeletekre vágott gombával, finom­ra vágott hagymával, vagdalt zöld­petrezselyemmel és törött borssal. Megvajazott fehér papírral befed­jük, kevés víz hozzáadásával fel­forraljuk, és készre pároljuk. Ha a ponty megfőtt, ráöntjük a liszttel összehabart tejfölt és tejszínt, még egyszer felforraljuk, ízesítjük, és tálaljuk. Vajas burgonyát adunk hozzá. GESZTENYÉVEL TÖLTÖTT PULYKA Hozzávalók: 1 közepes nagyságú hízott fiatal pulyka (kb. 2,5—3 kg), 60—80 dkg darált zsíros ser­téshús, 80 dkg gesztenye, 2 tojás, 12 dkg zsír, só, bors, 2 dl tejszín. A gesztenyét megtisztítjuk és egy kevés levesben vajjal megpároljuk, majd lehűtjük. A finomra darált húst megsózzuk, megborsozzuk, tejszínt öntünk hozzá, és egy-két tojással jól összegyúrjuk, majd könnyedén hozzákeverjük a geszte­nyét. Közben a megtisztított puly­ka mellcsontját hegyes, éles késsel óvatosan kifejtjük. A pulyka belse­jét besózzuk és az elkészített töl­telékkel megtöltjük. A nyílást vé­kony zsineggel bevarrjuk, meg­formázzuk, a pulykát besózzuk, a tepsibe tesszük. Ezután ol­vasztott zsírral leöntve, nem túl forró sütőben többszöri locso­lással szép pirosra, puhára süt­jük. Zsírjából pecsenyelevet készí­tünk, hasábburgonyát adunk hozzá. MÉZESKALÁCS-TÉSZTA Hozzávalók: 50 dkg méz, 50 dkg liszt, 20 dkg őrölt pörkölt mogyoró vagy mandula, 4 egész tojás, 5 d­ rum, kevés fahéj és szegfűszeg, 5 g szódabikarbóna vagy hamuzsír és 5 dkg fehér mandula. Az 50 dkg mézet felforraljuk, majd a tűzről levéve hozzávegyít­jük az 50 dkg lisztet. Ezt követően pihenni hagyjuk fél vagy egy napig. Ekkor beletesszük az őrölt mogyo­rót vagy mandulát, a­z egész tojást, a rumot, a fűszereket és a szódabi­karbónát vagy a hamuzsírt. Jól összegyúrjuk, kidolgozzuk, és akár egyben, akár formákra (pl.: an­gyalka, betlehemi csillag) szag­gatva, lisztezett tepsiben kisüt­jük. Sütés előtt félbevagdosott fe­hér mandulát nyomjunk a kö­zepébe. * PÍ8MÍ Szállást keres a szent család, de senki sincs, ki helyet ád. Nincsen, aki befogadja őt, ki égnek s földnek ura. Az idő már későre jár, a madár is fészkére száll, csak a szent Szűz jár hiába Betlehemnek városába. Legalább ti, jó emberek, fogadjátok a Kisdedet! Házatokra szent áldás száll, ha betér az égi király. Ne sírj tovább, Szűz Mária, ne menjetek ma máshova! Szállásunkat mi megosztjuk, a kis Jézust befogadjuk. (Dunántúli betlehemes rigmus) 25 A karácsonyi asztal December 24-e karácsony vigíli­ája, más néven karácsony böjtje. A hagyományos magyar paraszti élet­ben a házon belül a karácsonyi asz­tal körül zajlottak az események. A karácsonyi asztalra, alá vagy akár csak a közelébe helyezett tár­gyak, eszközök a néphit szerint mágikus hatalommal ruházódtak fel. Magát a karácsonyi abroszt is többnyire csak erre az egyetlen al­kalomra használták, ezentúl vető­vagy sütőabroszként alkalmazták, hogy a termés bő legyen, a kenyér pedig jól sikerüljön. Mi is került a karácsonyi asztal­ra? Elsősorban egész kenyér, sőt néhol kalács is, hogy ezekből egész esztendőben bőven legyen. Az asz­tal alá szénát, szalmát vitt be a gaz­da, hogy az ünnep elmúltával az ál­latok alá tegye, s így biztosítsa egész esztendőre az egészségüket. Néhol még szerszámokat, házi esz­közöket is tettek az asztal alá, hogy azokban is szerencséjük legyen. A bő termést még azzal is igyekeztek befolyásolni, hogy az asztal alá magvakkal, szemes terményekkel teli szakajtót tettek. A karácsonyi asztal ily módon való előkészítése Dél- és Nyugat-Dunántúlon, a pa­lócoknál és Dél-Alföldön volt szo­kásban. Nemcsak a jövő év jó termését, az állatok egészségét igyekeztek biztosítani, hanem a személyes bol­dogulásukat és egészségüket is. En­nek fő eszközei a karácsonyi asztal­ra kerülő különleges hatással felruházott ételek voltak. Ezeket az ételeket megfelelő sorrendben kel­lett elfogyasztani. Pl. először szen­telt ostyát ettek fokhagymával, borssal, mézzel, azután almát, diót, valamint bojtosan elkészített babot, lencsét és sokfelé mákos gubát. Jászdózsán hétféle ételt ettek: pálinkaivás, fokhagymanyelés után habart bableves, mézes­mákos csík, aszalt szilva, aszalt alma, dió és sült tök volt a karácso­nyi vacsora. A fokhagymának álta­lában mindenféle rosszat elűző ha­tást tulajdonítottak. A sokféle étel között mindig sze­repelt az alma. Almával jósoltak a lányok Luca-naptól fogva, almáról mosakodtak karácsonykor, hogy szép pirosak és egészségesek legye­nek, mint az alma. Almáról itatták a jószágot, hogy egészséges legyen. A palócoknál él az a szokás, hogy a családfő egy szép piros almát annyi gerezdre vág, ahány tagja van a családnak, mindenkinek ad belőle, hogy egész évben össze­tartson a család, együvé tar­tozzon, mint ahogy az alma ge­rezdjei is egybetartoztak. Van olyan vélemény is, hogy ha valaki eltévedne, a karácsonykor kö­zösen evett almára gondolva visszatalál. A karácsonyi dióevés ugyancsak elmaradhatatlan volt. Az egész ma­gyar nyelvterületen ismerik. Min­denki feltör egy diót, akinek hi­bátlan jut, úgy véli, egész évben egészséges marad, akié rossz, an­nak betegséget jósol. Különfé­le magyarázattal volt szokás a diódobálás a szoba négy sarká­ba. Dióval játszottak is a gye­rekek karácsonykor. A hüvelyesek, a sült tök, újabban a hal a követke­ző év pénzbőségét hivatottak bizto­sítani. A karácsonyi ételek maradékát, az ún. karácsonyi morzsát nagy becsben tartották. Vászonzacskó­ban őrizték és a beteg embert, álla­tot ezzel füstölték, mint a szentel­­ményeknek, olyan gyógyerőt tu­lajdonítottak neki. T. ZS.

Next