Heti Kis Ujság, 1991. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)

1991-01-11 / 1. szám

Bodor László, Bölcske HANGULAT­JELENTÉS A pesti utcákon sétálgatva figyel­tem, hallgattam a köröttem lévő em­bereket. Úgy vettem észre, hogy a helyzet szinte már robbanásig fe­szült. A Blaha Lujza téri aluljáróban egy férfi fennhangon szidta az ott melegedő hajléktalanokat. Állítólag megtámadták őt. Odáig fajult a do­log, hogy szitkozódásának egy tes­tes asszonyság vetett véget: „Uram, hagyja békén a szerencsétleneket! Gondoljon csak bele: maholnap mi is ide kerülhetünk, hiszen ki garantál­ja, hogy jövő hónapban ki tudjuk fi­zetni a lakbéreket? Nézze, ezért a kis csomó retekért, amit a három ki­csi gyerekem fél perc alatt fog befal­ni, tíz forintot fizettem. Jövőre ráadá­sul újra felemelik mindennek az árát. Hogy akkor mi lesz? Nem tu­dom..." Az úr halkan mormogott va­lamit, összehúzta mellén a kabátját és (kissé szégyenkezve talán) meg­­adóan távozott. így aztán itt már ne reméljen senki változást. A volt kommunista veze­tők nyugodtan élhetik eddigi fény­űző életüket, mert senki se fogja szá­mon kérni, hogy jutottak vagyonuk­hoz. A nép pedig marad kulák és ki­zsákmányoló. Ezt fogja most véglegesíteni, szen­tesíteni a rendszerváltásnak neve­zett kormány? Gratulálok, Miniszterelnök Úr! Kisházi Ödön, Sopron TISZTELT MINISZTERELNÖK ÚR! Nagy várakozással ültem a tévé elé az Ön beszéde előtt, de mint ahogy a képviselők is mást vártak, mint amit kaptak, úgy én is nagyon csalódtam. Volt az Ön beszédének a végén egy olyan kijelentés, hogy a gazdagoknak hozzá kell járulni az or­szág talpra állításához. Ezen sokat töprengtem, hogy mit jelent. Más­nap reggel aztán megkaptam Balsai igazságügy-miniszter úrtól a választ. Negyven évig mindenki azt remélte, hogy egyszer ennek is vége lesz. Ehelyett pedig Önök a negyven év előtti szabad rablást, amit államosí­tásnak neveztek, most véglegesnek akarják tudni. Mi majd kapunk egy értéktelen sajtpapírt, amivel szente­sítik az állami tulajdont, hogy aztán szabadon értékesítsék szerte a vilá­gon, mint jogos állami tulajdont. Ehhez csak gratulálni tudok! Per­sze Antall József úrtól mást várna a nép. De mi olyan nagyon naivak va­­yunk, pedig a sajtóban gyakran fel­­eresztenek bennünket, mikor arról írnak, hogyan is vélekednek egyes politikusok az idősebb korosztályról. Korom Attila belügyi államtitkár-he­lyettes a Reformban ezt nyilatkozta: "­ elhunyt, és még örökösöket sem hagyott hátra. A többieknek »sorry«.” De nem túl sokkal volt különb Magyar Bálint úr augusztus 20-i beszéde, mely sze­rint ha a parasztnak földet adnak, többet nem lesz kenyerünk. Bizto­san úgy tanulta, hogy a kolhozok előtt meg fakérget rágtunk. Név és cím a szerkesztőség­ben KONCEPCIÓS ÜGYEK A DEMOKRÁCIÁBAN? Vajon felülvizsgálják-e valaha a ta­nácsok és az ügyészségek által a mai napig is folytatott koncepciós el­járásokat? Sajnos, válaszolni nem tudok, de példának okáért ismerte­tem az én családom esetét. Kálvári­ánk telekspekulációs ügyként kezdő­dött, majd a BTK 225. §-a szerint hi­vatali bűntettekkel, valamint közok­irathamisítással folytatódott, s tart a mai napig is... 1982 októberében a III. kerületi és a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építési Főosztálya telekbérlemé­nyünket — törvénysértések tucatját elkövetve — elorozta, majd kiutalta egy önkéntes rendőr 19 éves egye­dülálló fiacskája részére. Míg a ta­nács nevezett állampolgárnak elő­nyöket és kiváltságokat biztosított, addig nekünk többszázezer forintos anyagi és felbecsülhetetlen erkölcsi kárt okozott. A fiatalember 1982-ben törvénytelenül megszerzett telkén felépült háza még 1988-ban is üre­sen állott! Időközben mi sem akar­tuk igazunkat veszni hagyni, s min­den illetékes hivatalhoz különböző beadványokkal fordultunk. Ők pedig hosszú éveken át hazug ígérgeté­sekkel félrevezettek bennünket, de mindezt csak időhúzásnak szánták. Céljuk valószínűleg az volt, hogy jo­gainktól megfosszanak és hogy meg­szabaduljanak a felelősségre vonás­tól. Sokáig naivan azt hittük, hogy a hi­vatali bűntetteket alsóbb szinten kö­vették el és bíztunk abban, hogy a vétkesek felettesei ügyünket rendez­ni fogják. 1987-ben azonban nyilván­valóvá vált számomra, hogy felső szintről irányított szervezettel van dolgunk. Ekkor — 1987 novemberé­ben — személyesen kértem dr. Szegvári Péter vb-titkárt, hogy (az akkor még 38 oldalnyi) bizonyítékai­mat felhasználva kezdeményezzen rendőrségi vizsgálatot a hálózat fel­számolására. Ezt dr. Szegvári Péter indoklás nélkül megtagadta. Ismét írásbeli ígéretet kaptunk ügyünk ren­dezésére, de semmi sem történt. Újabb egy esztendő telt el használ­ható eredmény nélkül... Jelenleg tehetetlenségünk miatt szüneteltetjük a pereskedést. Nyil­vánvalóvá vált azonban, hogy a szá­munkra kártérítésként felajánlott te­lekkel kapcsolatban — melynek fur­csa módon csak a felét kaptuk meg — szintén nagyon gyanús módszere­ket alkalmaztak, csakúgy, mint az eredeti telkünk elorozásakor. Végül is... Nyugodtan tehetnek bármit, hi­szen már az előző esetnél sem tör­tént felelősségre vonás. Sem a ta­nács, sem az ügyészség nem vette figyelembe a Fővárosi Bíróság má­sodfokú döntését, sem a törvényes rendeletet, mely a telket nekünk biz­tosította. Minden eszközzel kitartot­tak a kis protezsáltjuk mellett. 1988. november 13-án feljelentést tettem dr. Kiss Imre, III. kerületi ta­nácselnök, Gulyás Teréz, a Főváro­si Tanács VÁÉP-osztályvezetője, dr. Pintér Gáborné, Fővárosi Tanács tit­kársági előadó és dr. Hajdú Mária, Fővárosi Főügyészség osztályveze­tője ellen az akkori legfőbb ügyész úrnál. Erre a feljelentésre a mai na­pig nem kaptam választ, s ügyem ki­vizsgálása sem történt meg. 1990. augusztus 6-án dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész úrnál korábban tett feljelentésemet megerősítettem, s kértem: adjon módot személyes meghallgatásra. Tőle sem kaptam választ. Kénytelen vagyok tehát az újság adta nyilvánosságot felhasználva megkérdezni az illetékeseket: Ho­gyan létezik, hogy a már rég eltűnt pártállam korrupciója tovább folytató­dik ebben a demokráciának neve­zett valamiben? Boszorkányüldözés vétlen állampolgárok ellen? És a fe­lelősségre vonás? Az önkormányzati ülésen a látszat­demokrácia fecsegésébe fulladt na­pirendi pontok után előterjesztették a pályázatot. Fájdalom, de csak egy pályázat érkezett, a tíz éve hivatalá­ban lévő vb-titkáré. Kinek van kérdé­se? A képviselők, mint a sír, úgy hall­gattak. Csak a falu orvosa emelte fel szavát, azonban ő sem mondta ki legmélyebb gondolatát, hogy ne ma döntsünk emberek, hiszen csak bó­linthatunk! Nem fáj még a nyakatok? A jelenlévők közül hárman szóltak hozzá és megkérdezték, hogy vajon miként lesz itt rendszerváltás, mivel nemhogy hatalomváltás, de még személyi változások sem történnek a falu vezetésében? A polgármester holdudvara, a vb-titkár rokonsága is felszólalt. Természetesen a falu ér­dekének hangoztatásával, mint ed­dig is cselekedték. Igaz, hogy eddig az MSZMP köntösében tetszelegve tollasodtak, most azonban már füg­getlenek. Keményen kiálltak a jegy­zői pályázat elfogadása mellett. A képviselők a szavazásnál lehajtott fejjel, mintegy vezényszóra emelték fel kezüket. Hogy a fejüket mikor fog­ják felemelni és választóik szemébe nézni, az nem tudható. Még a ke­reszténydemokraták, a rendszervál­tás éllovasai is igennel szavaztak. De hát mi történt? Kiknek az érdekei győztek, csak nem a falué? Mi volt ez a jelmezbál, amelyen a polgár­­mester asszony az új demokrácia bohózataként a képviselőkkel előa­datta a szocialista demokrácia szín­darabját? Úgy tűnik, a képviselőtes­tület, jóindulata és akarása ellenére, amatőr színjátszók csoportja. Bevégeztetett. Kiütéssel győzött a múlt. Dunasziget községben a rend­szerváltás befejeződött. Vagy még el sem kezdődött? SZERKESZTI AZ OLVASÓ TISZTELT CÍM! Heti Kis Újság Szerkesztősége (1085 Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3.) Legyen Ön is lapunk munkatársa! Fogjon tollat, írja meg, mi az, amin változtatni szeretne, amit kifogásol, s mit tart követendő példának! (E heti számunk leveleit az FKgP postájából válogattuk.) EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN AZ AG­ROCHE/MOL ■ ■ ¥ NÖVENYVEDOSZER KERESKEDELMI RT. Tóth István, Dunasziget A RENDSZERVÁLTÁS LEZÁRULT, FELEJTSE EL Dunasziget község a Szigetköz­ben fekszik, messze az ország vér­keringését biztosító főútvonalaktól, nehezen jut el ide utasember, külön­böző áruk, de még az új eszmék is. A faluban a helynatósági választá­sok előtt pártok alakultak. Kezdték elhinni az emberek, hogy egy új vi­lág fog eljönni. Azonban már a pol­gármester jelölésénél kiderült, hogy nem mindenki akar egyformán válto­zást. A tanácselnök asszony érdeké­ben, aki pártbizottsági ejtőernyős, még a plébános úr is agitált. Az útke­reső kereszténydemokraták saját je­löltet állítottak, de az utolsó pillanat­ban mégiscsak a tanácselnököt tá­mogatták. A kisgazdák is állítottak je­löltet, aki talán képes lett volna az összegyűlt posványt eltakarítani. A plébános úr meggyőzött még egy ne­gyedik jelöltet is, hogy jelöltesse ma­gát. Mi lett az eredmény? Kis többség­gel, de a tanácselnök asszony győ­zött. Divide et impera — vagy csak szalámitaktika? Megmaradt a régi tortaszeletelő, szívósan kitartottak mellette a tortaevők, de még a mor­zsákat söprögetők is. Ezután a pol­gármester asszony a bevált bolsevik taktika alkalmazásával rábírta a tes­tületet, hogy főállásban láthassa el hivatalát. Mindezek ellenére ekkor talán még volt valami halvány re­mény, mert hátravolt még a jegyzői pályázat elbírálása. Baka István, Őcsény KI A FELELŐS A ROMBOLÁSÉRT? Munka- és családi körülményeim folytán úgy alakult, hogy Őcsényben tudtam építkezni. A helyet igyekez­tem jól megválasztani. Igaz, mély volt a terület (kellett is tölteni), de mellette egy tiszta vizű, kis talajvíz­gyűjtő árok volt — akkor még tele ha­lakkal —, ami többnyire csak akkor folyt, ha a talajvíz emelkedése moz­gásba lendítette, s így a közeli Báta patakba vitte a fölösleges vizet. A telek egyik határa az árokba rú­gott. Építkeztünk, sövényeket, fákat ültettünk... Aztán jöttek az első gondok: a szekszárdi tejüzem, a húsüzem, az autóbontó szennyvizét a mi árkunk­ba zúdította. Kihalt az élővilág, éve­kig még béka sem maradt meg a víz­ben. „Büdös árok" lett a neve. Men­­nyi gúnyt kellett elszenvednünk... A szennyvíz elvezetését azóta úgy­­ahogy megoldották, ritkán még lot­­­tyan ugyan néhányszor szenny be­le, ám a lakott területen átvezető ár­kot „korszerűsítették”. Ez abból állt: kb. 300 méter hosszan az alját, s a két oldalt kb. 80 cm magasságig be­tonba ágyazott járdalapokkal bélel­ték. Saroktelek lévén, duplán büntet­tek az árokrendezők: a szállítójármű­vek a partmenti fákat, bokrokat leta­rolták, s a telken forgolódva az egész kertet pusztították. Kérésem­re aztán az udvaron át távoztak, ös­­­szetörve az utcai járdánkat. (Amit utólag kinevezéssel térítettek, sőt, azt is mondták: „két méter a víz­ügye", így a területvesztésért sem kaptam semmit. Az árok alsó szakaszára — kb. 300 méter — elfogyott a pénz, ezért itt csak markolóztak, a partoldalt ha­talmas kőtömbökkel „megerősítet­ték" — minek? Nincs sodrás. Az ilyen felesleges kiadásokat kellene megtéríttetni. Azt hittük, ezzel részünkre a víz­ügy lezárult. Tévedtünk. 1991. január 11 Azt mi is látjuk, hogy van laza üle­dék, de szerintünk csak kézi erővel tisztítható ki. Az őszön látjuk: rendezik az alsó szakaszt. A járművek vandál rombo­lást végeztek, a külön fizetett utun­kat sárral telítették, veszélyes még a gyalogos közlekedés is, tisztításról nem gondoskodnak, a több tonnás lánctalpas kotró végigdübörgött kis utcáinkon (jó, hogy nem tört-zúzott), csemetefát törnek ki, kukákat lapíta­nak... Ezek is „vízügyi jogok”? S most várhatjuk, hogyan büntet­nek bennünket újra. Ugyanis megint telepítettünk: több éve termő gyü­mölcsfáink vannak. Újra tarolnak? Is­mét van jog újabb területre? Kérdéseinket azért nem az „illeté­kesektől” kérdezzük, mert az újabb megalázásokat szeretnénk megtaka­rítani. Utóirat: Mint várható volt, a fagy meggátolta a munkák befejezését. A talajvízgyűjtő árok elrekesztve, duzzasztja a vízszintet, amit a téli csapadék jelentősen gyarapítani fog. Azt pedig már a legegyszerűbb ember is tudja, hogy az emelkedő ta­lajvízszint több kilométeres körzet­ben károsítja az építményeket, itt fő­képp a lakóházakat. Jog szerint ki a felelős ezért? Özv. Széll Ferencné, Kistőke NAGY KÉRDÉS? A Heti Kis Újság hasábjain kér­dést intézek a föld és ingatlanok vis­­­szaadását ellenzőkhöz. Vajon, ha önöktől is egy rendelke­zéssel, térítés nélkül elvennék a la­kásukat, üdülőjüket, akkor is helye­selnék-e a döntést, nem vitatnák-e jogosságát? Mert a sok szerencsétlen pa­rasztember esetében ez történt. Sa­ját Édesanyámmal is. 1910-ben született, s volt nyolc testvére. Nem volt számukra más megélhetés, csak a föld. Éjjel-nap­pal, magukat nem kímélve dolgoz­tak, ennek eredményéből vették, il­letve örökölték a kis birtokukat. Édesapámat 1945-ben szovjet hadi­fogságba hurcolták, 1948-ban sú­lyos betegen került haza. Édesa­nyám egyedül munkálta a 15 holdas földet, nyögte a beszolgáltatások ter­heit. Kényszer hatására aláírt a té­­esznek. Édesapám 1986-ban meg­halt. A földjükért összesen két év alatt megváltás cím­jén fizettek nekik kb. 2000 forintot. Ők, és a hozzájuk ha­sonló szerencsétlen sorsú emberek azért dolgoztak, azért vették azt a kis földjüket, hogy majd öreg koruk­ra ebből megéljenek. Édesanyám­nak jelenleg a tanács ad évente két­szer 3—3 ezer forintot. A létmini­mum körül tengődik még jelenleg is a saját kis tanyájában. Tisztelt Miniszter Urak, Képviselő Urak, ha volna egy pici kis emberi ér­zés Önökben, akkor nem így állná­nak hozzá ezeknek a sokat szenve­dett embereknek a sorsához! Katona Kálmán, Budapest VAKVÁGÁNY HELYETT Nem tartom helyesnek a földtör­vénnyel kapcsolatban az egyenlős­­dit, véleményem szerint az a helyes, hogy aki gazdálkodni akar, annak tessék földet adni, aki pedig nem óhajt gazdálkodni, annak vagyonje­gyet tessék adni. Én is vagyonjegyet kérek Édesapám 12 hold földje után. Ahogy a nagyiparhoz nélkülözhe­tetlen a kisipar, ugyanúgy kell a nagybirtokhoz is a kisbirtok, ahol le­het belterjes gazdálkodást folytatni. Ahol a sertés, a baromfi tartható, s a gyümölcs megterem. A kisparaszt nem fog gyomirtózni, az kapál, vagy lókapával írtja a gyo­mot, tehát nem mérgezi a környeze­tét, mint a kolhozok, és a termés biz­tonsága is jobb, mint ott, ahol nem porhanyítják a talajt. Tehát mi is ke­vesebb mérget kapunk a szerveze­tünkbe, a képviselő hölgyeknek és uraknak ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert itt saját családjuk egészsége is veszélyben van a sok gyomirtó szertel. Tehát aki földet akar, kapjon, ha vállalja, hogy azt meg is műveli. Erre szüksége van az egész országnak, hogy végre már induljon el a gazda­ság arról a vakvágányról, amelyen több mint negyven éve fut céltalanul.

Next