Heti Kis Ujság, 1991. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)
1991-01-11 / 1. szám
Bodor László, Bölcske HANGULATJELENTÉS A pesti utcákon sétálgatva figyeltem, hallgattam a köröttem lévő embereket. Úgy vettem észre, hogy a helyzet szinte már robbanásig feszült. A Blaha Lujza téri aluljáróban egy férfi fennhangon szidta az ott melegedő hajléktalanokat. Állítólag megtámadták őt. Odáig fajult a dolog, hogy szitkozódásának egy testes asszonyság vetett véget: „Uram, hagyja békén a szerencsétleneket! Gondoljon csak bele: maholnap mi is ide kerülhetünk, hiszen ki garantálja, hogy jövő hónapban ki tudjuk fizetni a lakbéreket? Nézze, ezért a kis csomó retekért, amit a három kicsi gyerekem fél perc alatt fog befalni, tíz forintot fizettem. Jövőre ráadásul újra felemelik mindennek az árát. Hogy akkor mi lesz? Nem tudom..." Az úr halkan mormogott valamit, összehúzta mellén a kabátját és (kissé szégyenkezve talán) megadóan távozott. így aztán itt már ne reméljen senki változást. A volt kommunista vezetők nyugodtan élhetik eddigi fényűző életüket, mert senki se fogja számon kérni, hogy jutottak vagyonukhoz. A nép pedig marad kulák és kizsákmányoló. Ezt fogja most véglegesíteni, szentesíteni a rendszerváltásnak nevezett kormány? Gratulálok, Miniszterelnök Úr! Kisházi Ödön, Sopron TISZTELT MINISZTERELNÖK ÚR! Nagy várakozással ültem a tévé elé az Ön beszéde előtt, de mint ahogy a képviselők is mást vártak, mint amit kaptak, úgy én is nagyon csalódtam. Volt az Ön beszédének a végén egy olyan kijelentés, hogy a gazdagoknak hozzá kell járulni az ország talpra állításához. Ezen sokat töprengtem, hogy mit jelent. Másnap reggel aztán megkaptam Balsai igazságügy-miniszter úrtól a választ. Negyven évig mindenki azt remélte, hogy egyszer ennek is vége lesz. Ehelyett pedig Önök a negyven év előtti szabad rablást, amit államosításnak neveztek, most véglegesnek akarják tudni. Mi majd kapunk egy értéktelen sajtpapírt, amivel szentesítik az állami tulajdont, hogy aztán szabadon értékesítsék szerte a világon, mint jogos állami tulajdont. Ehhez csak gratulálni tudok! Persze Antall József úrtól mást várna a nép. De mi olyan nagyon naivak vayunk, pedig a sajtóban gyakran feleresztenek bennünket, mikor arról írnak, hogyan is vélekednek egyes politikusok az idősebb korosztályról. Korom Attila belügyi államtitkár-helyettes a Reformban ezt nyilatkozta: " elhunyt, és még örökösöket sem hagyott hátra. A többieknek »sorry«.” De nem túl sokkal volt különb Magyar Bálint úr augusztus 20-i beszéde, mely szerint ha a parasztnak földet adnak, többet nem lesz kenyerünk. Biztosan úgy tanulta, hogy a kolhozok előtt meg fakérget rágtunk. Név és cím a szerkesztőségben KONCEPCIÓS ÜGYEK A DEMOKRÁCIÁBAN? Vajon felülvizsgálják-e valaha a tanácsok és az ügyészségek által a mai napig is folytatott koncepciós eljárásokat? Sajnos, válaszolni nem tudok, de példának okáért ismertetem az én családom esetét. Kálváriánk telekspekulációs ügyként kezdődött, majd a BTK 225. §-a szerint hivatali bűntettekkel, valamint közokirathamisítással folytatódott, s tart a mai napig is... 1982 októberében a III. kerületi és a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építési Főosztálya telekbérleményünket — törvénysértések tucatját elkövetve — elorozta, majd kiutalta egy önkéntes rendőr 19 éves egyedülálló fiacskája részére. Míg a tanács nevezett állampolgárnak előnyöket és kiváltságokat biztosított, addig nekünk többszázezer forintos anyagi és felbecsülhetetlen erkölcsi kárt okozott. A fiatalember 1982-ben törvénytelenül megszerzett telkén felépült háza még 1988-ban is üresen állott! Időközben mi sem akartuk igazunkat veszni hagyni, s minden illetékes hivatalhoz különböző beadványokkal fordultunk. Ők pedig hosszú éveken át hazug ígérgetésekkel félrevezettek bennünket, de mindezt csak időhúzásnak szánták. Céljuk valószínűleg az volt, hogy jogainktól megfosszanak és hogy megszabaduljanak a felelősségre vonástól. Sokáig naivan azt hittük, hogy a hivatali bűntetteket alsóbb szinten követték el és bíztunk abban, hogy a vétkesek felettesei ügyünket rendezni fogják. 1987-ben azonban nyilvánvalóvá vált számomra, hogy felső szintről irányított szervezettel van dolgunk. Ekkor — 1987 novemberében — személyesen kértem dr. Szegvári Péter vb-titkárt, hogy (az akkor még 38 oldalnyi) bizonyítékaimat felhasználva kezdeményezzen rendőrségi vizsgálatot a hálózat felszámolására. Ezt dr. Szegvári Péter indoklás nélkül megtagadta. Ismét írásbeli ígéretet kaptunk ügyünk rendezésére, de semmi sem történt. Újabb egy esztendő telt el használható eredmény nélkül... Jelenleg tehetetlenségünk miatt szüneteltetjük a pereskedést. Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a számunkra kártérítésként felajánlott telekkel kapcsolatban — melynek furcsa módon csak a felét kaptuk meg — szintén nagyon gyanús módszereket alkalmaztak, csakúgy, mint az eredeti telkünk elorozásakor. Végül is... Nyugodtan tehetnek bármit, hiszen már az előző esetnél sem történt felelősségre vonás. Sem a tanács, sem az ügyészség nem vette figyelembe a Fővárosi Bíróság másodfokú döntését, sem a törvényes rendeletet, mely a telket nekünk biztosította. Minden eszközzel kitartottak a kis protezsáltjuk mellett. 1988. november 13-án feljelentést tettem dr. Kiss Imre, III. kerületi tanácselnök, Gulyás Teréz, a Fővárosi Tanács VÁÉP-osztályvezetője, dr. Pintér Gáborné, Fővárosi Tanács titkársági előadó és dr. Hajdú Mária, Fővárosi Főügyészség osztályvezetője ellen az akkori legfőbb ügyész úrnál. Erre a feljelentésre a mai napig nem kaptam választ, s ügyem kivizsgálása sem történt meg. 1990. augusztus 6-án dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész úrnál korábban tett feljelentésemet megerősítettem, s kértem: adjon módot személyes meghallgatásra. Tőle sem kaptam választ. Kénytelen vagyok tehát az újság adta nyilvánosságot felhasználva megkérdezni az illetékeseket: Hogyan létezik, hogy a már rég eltűnt pártállam korrupciója tovább folytatódik ebben a demokráciának nevezett valamiben? Boszorkányüldözés vétlen állampolgárok ellen? És a felelősségre vonás? Az önkormányzati ülésen a látszatdemokrácia fecsegésébe fulladt napirendi pontok után előterjesztették a pályázatot. Fájdalom, de csak egy pályázat érkezett, a tíz éve hivatalában lévő vb-titkáré. Kinek van kérdése? A képviselők, mint a sír, úgy hallgattak. Csak a falu orvosa emelte fel szavát, azonban ő sem mondta ki legmélyebb gondolatát, hogy ne ma döntsünk emberek, hiszen csak bólinthatunk! Nem fáj még a nyakatok? A jelenlévők közül hárman szóltak hozzá és megkérdezték, hogy vajon miként lesz itt rendszerváltás, mivel nemhogy hatalomváltás, de még személyi változások sem történnek a falu vezetésében? A polgármester holdudvara, a vb-titkár rokonsága is felszólalt. Természetesen a falu érdekének hangoztatásával, mint eddig is cselekedték. Igaz, hogy eddig az MSZMP köntösében tetszelegve tollasodtak, most azonban már függetlenek. Keményen kiálltak a jegyzői pályázat elfogadása mellett. A képviselők a szavazásnál lehajtott fejjel, mintegy vezényszóra emelték fel kezüket. Hogy a fejüket mikor fogják felemelni és választóik szemébe nézni, az nem tudható. Még a kereszténydemokraták, a rendszerváltás éllovasai is igennel szavaztak. De hát mi történt? Kiknek az érdekei győztek, csak nem a falué? Mi volt ez a jelmezbál, amelyen a polgármester asszony az új demokrácia bohózataként a képviselőkkel előadatta a szocialista demokrácia színdarabját? Úgy tűnik, a képviselőtestület, jóindulata és akarása ellenére, amatőr színjátszók csoportja. Bevégeztetett. Kiütéssel győzött a múlt. Dunasziget községben a rendszerváltás befejeződött. Vagy még el sem kezdődött? SZERKESZTI AZ OLVASÓ TISZTELT CÍM! Heti Kis Újság Szerkesztősége (1085 Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3.) Legyen Ön is lapunk munkatársa! Fogjon tollat, írja meg, mi az, amin változtatni szeretne, amit kifogásol, s mit tart követendő példának! (E heti számunk leveleit az FKgP postájából válogattuk.) EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN AZ AGROCHE/MOL ■ ■ ¥ NÖVENYVEDOSZER KERESKEDELMI RT. Tóth István, Dunasziget A RENDSZERVÁLTÁS LEZÁRULT, FELEJTSE EL Dunasziget község a Szigetközben fekszik, messze az ország vérkeringését biztosító főútvonalaktól, nehezen jut el ide utasember, különböző áruk, de még az új eszmék is. A faluban a helynatósági választások előtt pártok alakultak. Kezdték elhinni az emberek, hogy egy új világ fog eljönni. Azonban már a polgármester jelölésénél kiderült, hogy nem mindenki akar egyformán változást. A tanácselnök asszony érdekében, aki pártbizottsági ejtőernyős, még a plébános úr is agitált. Az útkereső kereszténydemokraták saját jelöltet állítottak, de az utolsó pillanatban mégiscsak a tanácselnököt támogatták. A kisgazdák is állítottak jelöltet, aki talán képes lett volna az összegyűlt posványt eltakarítani. A plébános úr meggyőzött még egy negyedik jelöltet is, hogy jelöltesse magát. Mi lett az eredmény? Kis többséggel, de a tanácselnök asszony győzött. Divide et impera — vagy csak szalámitaktika? Megmaradt a régi tortaszeletelő, szívósan kitartottak mellette a tortaevők, de még a morzsákat söprögetők is. Ezután a polgármester asszony a bevált bolsevik taktika alkalmazásával rábírta a testületet, hogy főállásban láthassa el hivatalát. Mindezek ellenére ekkor talán még volt valami halvány remény, mert hátravolt még a jegyzői pályázat elbírálása. Baka István, Őcsény KI A FELELŐS A ROMBOLÁSÉRT? Munka- és családi körülményeim folytán úgy alakult, hogy Őcsényben tudtam építkezni. A helyet igyekeztem jól megválasztani. Igaz, mély volt a terület (kellett is tölteni), de mellette egy tiszta vizű, kis talajvízgyűjtő árok volt — akkor még tele halakkal —, ami többnyire csak akkor folyt, ha a talajvíz emelkedése mozgásba lendítette, s így a közeli Báta patakba vitte a fölösleges vizet. A telek egyik határa az árokba rúgott. Építkeztünk, sövényeket, fákat ültettünk... Aztán jöttek az első gondok: a szekszárdi tejüzem, a húsüzem, az autóbontó szennyvizét a mi árkunkba zúdította. Kihalt az élővilág, évekig még béka sem maradt meg a vízben. „Büdös árok" lett a neve. Mennyi gúnyt kellett elszenvednünk... A szennyvíz elvezetését azóta úgyahogy megoldották, ritkán még lottyan ugyan néhányszor szenny bele, ám a lakott területen átvezető árkot „korszerűsítették”. Ez abból állt: kb. 300 méter hosszan az alját, s a két oldalt kb. 80 cm magasságig betonba ágyazott járdalapokkal bélelték. Saroktelek lévén, duplán büntettek az árokrendezők: a szállítójárművek a partmenti fákat, bokrokat letarolták, s a telken forgolódva az egész kertet pusztították. Kérésemre aztán az udvaron át távoztak, összetörve az utcai járdánkat. (Amit utólag kinevezéssel térítettek, sőt, azt is mondták: „két méter a vízügye", így a területvesztésért sem kaptam semmit. Az árok alsó szakaszára — kb. 300 méter — elfogyott a pénz, ezért itt csak markolóztak, a partoldalt hatalmas kőtömbökkel „megerősítették" — minek? Nincs sodrás. Az ilyen felesleges kiadásokat kellene megtéríttetni. Azt hittük, ezzel részünkre a vízügy lezárult. Tévedtünk. 1991. január 11 Azt mi is látjuk, hogy van laza üledék, de szerintünk csak kézi erővel tisztítható ki. Az őszön látjuk: rendezik az alsó szakaszt. A járművek vandál rombolást végeztek, a külön fizetett utunkat sárral telítették, veszélyes még a gyalogos közlekedés is, tisztításról nem gondoskodnak, a több tonnás lánctalpas kotró végigdübörgött kis utcáinkon (jó, hogy nem tört-zúzott), csemetefát törnek ki, kukákat lapítanak... Ezek is „vízügyi jogok”? S most várhatjuk, hogyan büntetnek bennünket újra. Ugyanis megint telepítettünk: több éve termő gyümölcsfáink vannak. Újra tarolnak? Ismét van jog újabb területre? Kérdéseinket azért nem az „illetékesektől” kérdezzük, mert az újabb megalázásokat szeretnénk megtakarítani. Utóirat: Mint várható volt, a fagy meggátolta a munkák befejezését. A talajvízgyűjtő árok elrekesztve, duzzasztja a vízszintet, amit a téli csapadék jelentősen gyarapítani fog. Azt pedig már a legegyszerűbb ember is tudja, hogy az emelkedő talajvízszint több kilométeres körzetben károsítja az építményeket, itt főképp a lakóházakat. Jog szerint ki a felelős ezért? Özv. Széll Ferencné, Kistőke NAGY KÉRDÉS? A Heti Kis Újság hasábjain kérdést intézek a föld és ingatlanok visszaadását ellenzőkhöz. Vajon, ha önöktől is egy rendelkezéssel, térítés nélkül elvennék a lakásukat, üdülőjüket, akkor is helyeselnék-e a döntést, nem vitatnák-e jogosságát? Mert a sok szerencsétlen parasztember esetében ez történt. Saját Édesanyámmal is. 1910-ben született, s volt nyolc testvére. Nem volt számukra más megélhetés, csak a föld. Éjjel-nappal, magukat nem kímélve dolgoztak, ennek eredményéből vették, illetve örökölték a kis birtokukat. Édesapámat 1945-ben szovjet hadifogságba hurcolták, 1948-ban súlyos betegen került haza. Édesanyám egyedül munkálta a 15 holdas földet, nyögte a beszolgáltatások terheit. Kényszer hatására aláírt a téesznek. Édesapám 1986-ban meghalt. A földjükért összesen két év alatt megváltás címjén fizettek nekik kb. 2000 forintot. Ők, és a hozzájuk hasonló szerencsétlen sorsú emberek azért dolgoztak, azért vették azt a kis földjüket, hogy majd öreg korukra ebből megéljenek. Édesanyámnak jelenleg a tanács ad évente kétszer 3—3 ezer forintot. A létminimum körül tengődik még jelenleg is a saját kis tanyájában. Tisztelt Miniszter Urak, Képviselő Urak, ha volna egy pici kis emberi érzés Önökben, akkor nem így állnának hozzá ezeknek a sokat szenvedett embereknek a sorsához! Katona Kálmán, Budapest VAKVÁGÁNY HELYETT Nem tartom helyesnek a földtörvénnyel kapcsolatban az egyenlősdit, véleményem szerint az a helyes, hogy aki gazdálkodni akar, annak tessék földet adni, aki pedig nem óhajt gazdálkodni, annak vagyonjegyet tessék adni. Én is vagyonjegyet kérek Édesapám 12 hold földje után. Ahogy a nagyiparhoz nélkülözhetetlen a kisipar, ugyanúgy kell a nagybirtokhoz is a kisbirtok, ahol lehet belterjes gazdálkodást folytatni. Ahol a sertés, a baromfi tartható, s a gyümölcs megterem. A kisparaszt nem fog gyomirtózni, az kapál, vagy lókapával írtja a gyomot, tehát nem mérgezi a környezetét, mint a kolhozok, és a termés biztonsága is jobb, mint ott, ahol nem porhanyítják a talajt. Tehát mi is kevesebb mérget kapunk a szervezetünkbe, a képviselő hölgyeknek és uraknak ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert itt saját családjuk egészsége is veszélyben van a sok gyomirtó szertel. Tehát aki földet akar, kapjon, ha vállalja, hogy azt meg is műveli. Erre szüksége van az egész országnak, hogy végre már induljon el a gazdaság arról a vakvágányról, amelyen több mint negyven éve fut céltalanul.