Kis Újság, 1999. július-december (2. évfolyam, 26-51. szám)
1999-10-22 / 42. szám
Kis Újság Bóna Rezső utóélete (folytatás az 1. oldalról) - Igen... Az emberek könnyen ítélnek. Nem értik, hogy ötvenhatos, szabadsághős, és akkor... Nem értik meg, hogy éppen azért, mert ezt tették velük, nem alakulhatott másképp az életük. Csak egyetlen utat hagytak a számukra. Az ő utóéletüket előre kijelölték. Másfél esztendő múlva rövid tudósítást olvastam az egyik napilapban. A 301-es parcellában eltemettek egy szabadságharcost. Bóna Rezsőnek hívják. Ő lenne az? Mansfeld Péter barátja? Hívtam telefonon Mansfeld Lászlót. Őt temették el: Bóna Rezsőt. Ahogy Péterék maguk között hívták: Bóna Rudit. Eltemették, de nem akármilyen előzmények után. Bóna Rezső felesége halála után elköltözött a Török utcából. Eladta a lakást, mert nem volt munkája, éhezett. Elköltözött valahová, ahol meghúzhatta magát. A pénz elfogyott, Bóna Rezső beállt a hajléktalanok közé. Azon a télen bevittek egy rongyos, szakállas férfit a János kórházba. Kérdezték tőle, hol lakik, ingatta a fejét. Hozzátartozója van-e? Nincs! Néhány nap múlva meghalt. Csak a nevét tudták. Aki így hal meg, nem jut ki egykönnyen a temetőbe. Se hozzátartozó, se ismerős - a halottat betették a fagyasztókamrába Ugyanakkor megindították a hivatalos keresést, ahogy azt a kórháznak tennie kell. Hátha mégis megtalálják a lakhelyét, hátha mégis előkerül egy rokon, aki az elhunytnak megadja a végtisztességet. Fél éve feküdt már Bóna Rezső a fagyasztókamrában, amikor az egyik 56-os szervezet listáján rátaláltak a nevére. Azonosították. A halott, aki végelgyöngülésben hunyt el a János kórházban, az ötvenhatos Bóna Rezső, így vitték ki végül a bajtársai közé, a 301-es parcellába. A sírjánál - mint a tudósításból kiderült - hárman álltak. Hárman, akik nem ismerték őt. - Péter legjobb barátja volt - mondja most, 1999 őszén Mansfeld László. - Kimentem volna a temetőbe, ott álltam volna a bátyám helyett. De nem tudtam a temetésről. Azóta már megkerestem a sírt, virágot tettem rá. És csöndesen hozzáteszi: - Ötvenhatos sors. Úgy halt meg, ahogy kijelölték az utóéletét. Bizottsági állásfoglalás Az Országgyűlés Ügyrendi Bizottsága - mint a Házszabály értelmezéséért felelős bizottság - a Házszabály 143. § (3) bekezdésében foglaltak alapján, az FKGP képviselőcsoportjának kérésére október 14-én az alábbi eseti jellegű állásfoglalást hozta: Dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke megsértette a Házszabály 116. § (4) és a 117. § (1) bekezdését azzal, hogy az Országgyűlés 1999. szeptember 28-i ülésén Molnár Róbert országgyűlési képviselőtől megvonta a szót és így az országgyűlési képviselő interpellációját nem mondhatta el, illetve, hogy intézkedése következtében az interpellációra az interpellált nem tudott választ adni. Salamon László a bizottság elnöke MAGYARORSZÁG Közlemény Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Kis Újság által meghirdetett előfizetési akció nyereménysorsolása 1999. október 26-án 10 órakor lesz, közjegyző jelenlétében. Az eredményről a következő lapszámban tájékoztatjuk Önöket. A Kiadó Parlamenti sarok Mi a titok? A minap otthon járva Debrecenben, azt kérdezte tőlem egy régi ismerősöm, miért van az, hogy a titkosnak vélt dolgok sorrarendre kiszivárognak, s úgymond, nagyon sok kényes ügy kerül mostanában napvilágra. Hát először is: ezek az ügyek valamikor keletkeztek, s nyilván azoknak, akiknek ez volt az érdekük, eltussolták őket. Emlékeztetőül elég csak utalni a híres, vagy inkább hírhedt Postabank történtekre, ha jól emlékszem, ott bizony az első ügyek sok-sok évvel ezelőtt keletkeztek, s igen sok víznek le kellett folynia a Dunán és a Tiszán, míg végre napvilágra kerültek. Igen ám, de hogy kerültek napvilágra? Nyilvánvalóan a sajtó útján! Ezzel nem a sajtót akarom kizárólag hibáztatni, bár ha valaki ott is szabályt szegett, akkor annak is meg lesz a következménye. De hát ha nem lennének ilyen ügyek, akkor nem lett volna mit nyilvánosságra hozni sem. A mai, információvezérelt társadalomban ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy hosszabb ideig semmi sem maradhat titokban, így is elég elképesztő, hogy mondjuk egy távoli földrészen lezajlott államcsíny percek alatt eljut a világ minden részére, számos hazai ügynek pedig, ami évekkel ezelőtt történt, még ma sincs megismert története. Tagadhatatlan azonban, hogy a folyamatosan áramló hazai szenzációknak, amelyek egyike-másika botrányszagú, nincs jó hatásuk a hazai közéletre, nemcsak azért, mert vannak olyan estek is, amelyek joggal keltenek aggodalmat, hanem mert fontosabb munkáktól is elvonhatják az erőt és a figyelmet. Ha az Országgyűlésben sorra kell alakítani az úgynevezett eseti bizottságokat, akkor az a normális, ügymenetben illeszkedő bizottsági munkát is hátráltatja, s időt von el például attól, hogy a képviselők többet, elmélyültebben foglalkozhassanak a választóik által felvetett problémákkal. A polgári kormánykoalíciónak, s benne a Független Kisgazdapártnak elsődlegesen az az érdeke, hogy a választóinak tett ígéreteket valóra váltsa, ennek útja a kormányprogram végrehajtása. Ha időarányosan nézzük, nem vagyunk elmaradva, de nyilván még előbbre tartanánk, ha nem kellett volna, s nem kellene az úgymond rendkívüli ügyekkel foglalkozni. De arra sincs mód, hogy kitérjünk ezek elől. A rendkívüli helyzetek ugyanis nem megrendelésre érkeznek. Persze az is tagadhatatlan, hogy az elmúlt másfél évben - a délszláv háborútól az árvizeken át a különböző rendkívüli estekig - több üggyel kellett szembenézni, mint az ezt megelőző négy év alatt. Másrészt pedig nem feledkezhettünk meg arról sem, hogy a közvéleményt foglalkoztató botrányügyek tisztázására ez a koalíció tett ígéretet. Mi kisgazdák külön is kényesek vagyunk erre. A párt fennállásának hosszú évtizedei alatt egyetlen korrupciós botrány sem tapadt nevünkhöz. Ebből a pártból még senkit nem neveztek meg, mint olyat, aki közpénzt használt volna magáncélra. Ha bármilyen ügyet is tisztázni kellett, mi mindig nyíltan álltunk a dolgok elébe, s ekként teszünk a jövőben is. Ebben különös erőt jelent számunkra, hogy elnökünk, Torgyán József mindig is ezt a nyíltságot követte és képviselte. Ezért hallattuk a szavunkat az elmúlt ciklus híres botrányaiban, az olaj-gate, a Tocsik-ügy és más esetek kapcsán, s ezért természetes, hogy egy most sokakat foglalkoztató eset, a békés megyei olaj-ügyekhez kapcsolódó szövevényes ügy kapcsán egy padsorainkban helyet foglaló képviselőtársunk vállalt kezdeményező szerepet. A kényes ügyek azonban nagy körültekintést igényelnek. Nem csak azért, mert a jogban jártas ember számára az ártatlanság vélelme, a legszentebb jogok egyike, hanem azért is, mert a botrány mély nyomokat képes hagyni a közéleten, az ártatlanul meghurcolt emberek becsületét az esetek többségében aligha lehet helyreállítani. Az igazság kiderítése viszont a közélet megtisztulásának nélkülözhetetlen feltétele. A parlamentáris demokrácia érvényesülése ugyanis csak a nyíltság elvére épülhet. Nem létezhet tehát olyan „titok”, amely ugyan a közvéleményre tartozik, de nyilvánosságra kerülését egyéni vagy csoportérdekből egyesek akadályozzák. Ugyanakkor a közügyek képviselői számára az ilyen esetek tisztázása kapcsán az információk ide-oda szivárogtatása nem lehet tartós politikai befektetés sem. Aki ugyanis azt képzeli, hogy helyzeti előnyhöz juthat akkor, ha valamit a saját megfogalmazásában előbb juttat el a sajtón keresztül a nyilvánossághoz, mint az, aki óvatosabb, körültekintőbb, az később súlyos árat kénytelen fizetni mindezért. Hiszem, hogy előbb-utóbb mindannyian jól megtanuljuk majd Bibó István híres mondását: a politikában lehet ugyan hazudni, de a politikát hazugságokra építeni nem lehet. Bánk Attila 3 Augsburg - október 31. A katolikus és az evangélikus egyház közös nyilatkozata a megigazulásról D. Szebik Imre Ez év október 31 -én az augsburgi Szent Anna templom egyháztörténeti esemény színhelye lesz. Maga a színhely és az időpont is jelképes jelentőségű. A németországi Augsburg (magyarul Ágosta) városában terjesztették 1530-ban az evangélikusok V. Károly császár elé az Ágostai Hitvallást. Akik ennek a hitvallásnak a bizonyságtétele szerint hisznek Jézus Krisztusban, ma is ágostai hitvallású evangélikusoknak nevezik magukat. Bár a reformáció kezdete nem rögzíthető egy dátumhoz, az evangélikus egyházban évente a reformáció ünnepén, október hó 31-én emlékeznek arra, hogy Luther Márton ezen a napon szögezte ki az egyház megújítására megfogalmazott, híressé lett 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. így lett ez a nap a reformáció megindulásának jelképes kezdetévé. Az 1517-ben Wittenbergben elindult egyházi reformációt (megújulást) a római katolikus egyház a Trentóban 1545— 1563-ig tartott zsinatán kiátkozta. Az evangélikus hitvallási iratok pedig a katolikus tanítást ítélték el. A katolikus egyház II. Vatikáni Zsinata után a Vatikán és a genfi székhelyű Lutheránus Világszövetség 1967 óta folytat teológiai párbeszédet nemzetközi szinten. Egy dialógus-bizottság 1986- 1994 között elkészített egy Közös Nyilatkozatot a megigazulásról. Ezt a Közös Nyilatkozatot írják alá ez év október 31-én az augsburgi evangélikus Szent Anna templomban a két egyház képviselői. Az aláírás eseményeit a Bajor Televízió az Eurovisio-val együtt élő adásban közvetíti. Az ünnepségek már október 30-án ökumenikus istentiszteletekkel kezdődnek Augsburg városának templomaiban. Október 31-én, vasárnap de. 10:30-kor a katolikus katedrálisból indul a menet az evangélikus Szent Anna templomba, ahol ökumenikus istentisztelet keretében kb. 11:15-kor írják alá a Közös Nyilatkozatot. Ennek leglényegesebb megállapítása: „A Lutheránus Világszövetség és a Katolikus Egyház együtt jelenti ki a következőket: Az evangélikus egyházak tanítása amint ebben a Közös Nyilatkozatban kifejezésre jutott, nem esik a Trentói Zsinat elítélő határozatai alá. Az evangélikus hitvallások elítélő nyilatkozatai nem illetik a Római Katolikus Egyház tanítását, amint ebben a Közös Nyilatkozatban kifejezésre jutott... Együtt valljuk meg: Egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő munkájába vetett hit által és nem a mi részünkről meglévő bármely érdem szerint fogad el minket Isten és kapjuk a Szentjelket, aki megújítja szívünket és felhív a jócselekedetekre.” Vagyis egyedül Jézus Krisztusért, egyedül kegyelemből fogad el minket Isten, újítja meg szívünket és nem emberi érdemekért. Ez az úgynevezett megigazulásról szóló tanítás. Más szavakkal: Jézus Krisztus áldozatáért fogad el minket Isten igaznak, s teszi „igazzá”. Isten szerintivé életünket. Kiengesztelődik, megbékül velünk az Isten. Ez a kegyelem tesz képessé minket is, hogy kibéküljünk, „kiengesztelődjünk” Istennel és egymással. Ezt jelenti ez a két egyházi kifejezés: megigazulás és kiengesztelődés. Ebben a kérdésben volt a legnagyobb a különbség a két egyház tanítása között. Most ebben sikerült közös hitbeli látásra eljutni. A párbeszéd folytatódik. Az evangélikus-katolikus közös bizottság társelnökei a Vatikán megbízásából Walter Kasper professzor, a Lutheránus Világszövetség megbízásából Harmati Béla magyar evangélikus püspök. A párbeszéd résztvevői folytatják és elmélyítik a megigazulásról szóló bibliai alapok tanulmányozását. A folyamatos párbeszéddel igyekeznek tisztázni a megmaradt különbözőségeket és a megigazulásról szóló tanítást a mai emberek számára érthetővé tenni. A hit általi megigazulás közös értelmezésében osztoznak: Jézus Krisztus az egyetlen szabadító és közbenjáró Isten és az ember között. Ő az egyetlen Megváltó. Az aláírásra kerülő Közös Nyilatkozat azonban nemcsak egy hivatalos dokumentum, hanem annak pozitív hatása kihat a gyülekezetek és hívek életére is. Mindenekelőtt egy kihívás az evangélikusok és katolikusok közötti kiengesztelődés és egység keresésében. Segít kigyógyulni az évszázadok során lerakodott keserű emlékekből. Mindkét részről elmélyültebb Biblia-tanulmányozásra késztet. A párbeszéd segíti a szívbeli megújulást. S késztet az egységért való imádkozásra. A közös tanúságtétel hitelesebbé teszi a missziót is, mert a keresztények elkülönülése miatt a misszió is kárt szenved. A Közös Nyilatkozat létrejötte és aláírása egy olyan vita megoldását jelentheti, amely évszázadokon keresztül elválasztotta egymástól a keresztény egyházakat. A további munkához és közeledéshez azonban Krisztusban gyökerező szeretetre és türelemre van szükség. (A szerző az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke) Erős Európa és USA A Nyugat-Európai Unió Katonai Törzs igazgatójának magyarországi látogatása Fodor Im jos vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök meghívásának eleget téve október 14-től delegáció élén háromnapos hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodott Jean Marie Viriot altengernagy, a Nyugat-Európai Unió Katonai Törzs igazgatója. Fodor Lajos vezérezredes tárgyalásaikat követő közös sajtótájékoztatójukon elmondta: négyszemközti megbeszélésük során tájékoztatta vendégét a Magyar Honvédség átalakításának folyamatáról, s a küszöbönálló reformokról. Ezenkívül értékelték az európai helyzetet, országunk Nyugat-Európai Unióban betöltött szerepét, valamint részvételét a balkáni válságkezelésben. Jean Marie Viriot altengernagy a tárgyalásaikon elhangzottakról beszámolva nyomatékosan hangsúlyozta: a NATO és a Nyugat-Európai Unió nem vetélytársak, s nem szembenálló erők, hiszen azonos célokért, célkitűzésekért küzdenek. Mint mondta, a Magyar Honvédség parancsnokával folytatott tárgyalásaikon a politikai és katonai kérdések megvitatásán túl tisztázták az európai biztonsági, védelmi kezdeményezéseket, amelyek nem mindenki számára egyértelműek. Véleménye szerint Európa és az Amerikai Egyesült Államok között olyan akcióegyeztetésekre van szükség, amelyek tovább erősítenék Európa biztonsági helyzetét, s a nagyobb biztonság megteremtésének folyamatában pontosan meghatároznák az Egyesült Államok szerepét. „Annak érdekében, hogy a demokratikus folyamatok, értékek maradéktalanul érvényesüljenek, Európának erős Amerikára, az Amerikai Egyesült Államoknak pedig erős Európára van szüksége” - jelentette ki az altengernagy. de Gyásznap után, ünnep előtt Mintha csak egyféleképpen tudnánk megemlékezni: ünnepléseink gyakorlata egyre inkább tucatáruminőségűvé válik. Maga az ünnep sohasem lesz bóvli, azonban a megemlékezés módja könnyen válik üres formalitássá, ha kötelező iskolai gyakorlatként kezelik. Ilyenkor nem különül el a gyász és az ünnep arculata. Semmivel sem menthető az az oktatási-nevelési szokás, hogy a pedagógusok nagy része máig sem tartja kötelezőnek megtartani, mi köze az ifjúságnak a nemzethez és a megemlékezés tárgyához. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a történelem a kommunista uralom alatt évekig nem volt érettségi tárgy. Ez azonban nem indokolja azt a veszteséget termelő takarékosságot, hogy állami jóváhagyással - anyagi okok miatt -ma is forgalomban lehet olyan történelemkönyv, amely szerint itt 1956-ban ellenforradalom volt. Ennek tudatában értelmetlen kérdezgetni, hogy vajon miért olyan kevés a fiatal a magyarság ünnepein. Az ünneplők az elmúlt évek sok kötelező álsága után nem tudják, hogyan szabad ünnepelni. A legfontosabb kritériumot sem ismerik, hogy a Himnusz és a Szózat alatt kalaplevéve, vigyázzállásban. Mert Istenhez és a nemzethez szólva illik levenni a fejfedőt. Hova züllesztett a tudatlanság? Századunk legjelesebb magyar tettének ünnepén kiáll az ünneplők elé a város polgármestere, és beszédet mond. A zenekar zenél, a népdalénekes énekel, ketten verset mondanak. Ezzel vége a hivatalos megemlékezésnek. Utána a temetőben néhányan megkoszorúzzuk hősi halottaink sírját. Ennyi. Haza lehet menni. Március 15-én pedig a műsor a temetői koszorúzás után volt, van és lesz így alakult. Tavaly már csak ketten viseltünk kokárdát: a bóvli ünneplés nem bíbelődik érdektelen részletekkel. Szitányi György