Kis Újság, 2000. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

2000-10-20 / 42. szám

10 Szántai Lajos előadása a XVI. kerületi kisgazda székházban Szeptember végén ismét a ke­rületi Független Kisgazdapárt és a történelmi Keresztényde­mokrata Néppárt vendégei le­­­hettek a Zsélyi Aladár utcában történelmünk iránt ér­deklődő polgárok. A meghí­vott előadó Szántai Lajos tör­ténész, kutató volt. Melegh Géza elnöki meg­nyitója után Medve Lajos úgy fogalmazott, hogy igaz törté­nelmi gyökereink megismeré­sére azért van szükség, mert egészséges gyökér nélkül nem lehet egészséges fát, növényt nevelni. Giczi Gyula pedig emlékeztetett arra, hogy a Ma­gyar Tudományos Akadémiát Széchenyi István nem a finn­ugor, hanem a magyar nyelv és történelem ápolására hozta létre. Ilcsik István ismertette az októberi programot, amelyben Ópusztaszer- és a Szent Ko­rona-látogatás is szerepel. A történelmi hangulat előkészítéseként Balázs Judit Sík Sándor és saját versét, Mire Veronika két dalt, Sza­kács Gábor pedig két saját szerzeményét adta elő, ame­lyek közül az Örök Magyaror­szág című Bobula Ida sumero­­lógus versére íródott. Szántai Lajos előadásának témája Koppány és Szent Ist­ván ellentéte volt. Szántai La­jos elmondta, hogy a pogány fenevadnak beállított Koppány és a tehetetlen bábként sze­replő István torzképéért egy 1792-ben, a pesti Német Szín­házban előadott darab német szerzője a felelős. Erre írta meg válaszként Katona József 1813-ban az István, a magya­rok királya című drámáját. A véglegesített torzképet azóta is tovább növesztették és hami­sították különféle szerzők. Nem rockoperákból kell törté­nelmet tanulni, figyelmeztetett az előadó. Közben néhány új, sajátos elméletet is hallottunk: töb­bek között hogy Gizella, Ist­ván felesége nem bajor, ha­nem avar származású volt; hogy Géza első felesége és István anyja nem az erdélyi fejedelemlány Sarolt volt, ha­nem Adelheid lengyel her­cegnő; hogy Koppányt nem csatában győzte le az idegen csapatokból verbuvált túlerő, hanem tőrbe csalták, mégpe­dig Sarolttal, akibe szerelmes volt. Bár ilyen időbeli távolság­ból nem tudhatjuk, hogy Koppány valóban szerelmes volt-e Saroltba, vannak azon­ban történelmi tények, ame­lyek megnehezítik a békítést Koppány és István között. Friedrich Klára Szociálpolitika Baleseti rokkantsági nyugdíj Ki jogosult a baleseti rokkantsági nyugdíjra?­­Aki munkaképességét 67 szá­zalékban - túlnyomóan üzemi baleset vagy foglalkozási megbe­tegedés következtében - elvesz­tette, ezért rendszeresen nem dol­gozik, vagy dolgozik ugyan, de keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél. Mitől függ a baleseti rokkant­sági nyugdíj összege?­­ A rokkantság mértékétől, a nyugdíj megállapításakor szerzett szolgálati idő tartamától, az átlag­­kereset összegétől. Hogyan befolyásolja az ellátás összegét a rokkantság súlyos­sága?­­ A baleseti rokkantsági nyug­díj összege a rokkantsági csoport­nak megfelelően állapítható meg. I. rokkantsági csoportban a havi átlagkereset 70 százaléka, I. rok­kantsági csoportban a havi átlag­­kereset 65 százaléka, III. rokkant­sági csoportban a havi átlagkere­set 60 százaléka. A baleseti rokkantsági nyugdíj összege a szolgálati idő minden éve után a havi átlagkereset 1 szá­zalékával emelkedik. Mikor nem jár a baleseti rok­kantsági nyugdíj? - Ha sérülését szándékosan okozta. - Ha szándékosan késlekedett az orvosi segítség igénybevételé­vel, illetőleg a baleset bejelenté­sével. A baleseti rokkantsági nyug­díjjogosultság milyen esetekben szűnhet meg?­­ Ha a nyugdíjas munkaképes­ség­ csökkenése a 67 százalékot, szilikózis, azbesztózis miatt az 50 százalékot már nem éri el. Ebben az esetben a munkaképesség csökkenés mértékének megfelelő baleseti járadékot kell megállapí­tani. Ha a baleseti rokkantsági nyug­díjas rendszeresen dolgozik és ke­resete 4 hónap óta lényegesen nem kevesebb annál a keresetnél, amelyet a megrokkanása előtti munkakörében rokkantság nélkül elérhetne. Ez esetben a baleseti sérült részére a­­ baleseti rokkant­sági nyugdíj helyett - 4. fokozatú baleseti járadékot kell megállapí­tani. Mennyi a baleseti rokkantsági nyugdíj legkisebb összege 2000- ben? - I. rokkantsági csoportban havi 18 150 Ft - II. rokkantsági csoportban havi 17 540 Ft - III. rokkantsági csoportban havi 16 700 Ft. Füzy Mártonná Faragott álmok A Független Női Szövetség és a Független Kisgazdapárt Országos Központjának Értelmiségi Klubja szeretettel meghív minden érdek­lődőt Juhász András népi fafaragó kiállítására október 20-án 17 órára a Független Kisgazdapárt Kiállí­tótermébe (Budapest V, Belgrád rakpart 24.). Az est háziasszonya Korányi Attiláné, a Független Női Szövetség országos alelnöke. A kiállítást Krizsovenszky Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg. A kiállítás november 5-ig, naponta 10 órától 18 óráig tekinthető meg. HISTÓRIA - LEVELEK Kis Újság Andersen Magyarországon (1842) H. Ch. Andersen (1805-1875), a világhírű, dán meseköltő és író beutazta egész Európát, s járt Afrikában és Ázsiában is. Ázsiából, illetve Törökország­ból visszatérve, keresztüluta­zott Magyarországon, s több napot töltött Pest-Budán. Erről a keleti útjáról: En Dig­­ters Bazar (Egy költő bazárja) című könyvében számol be. Micsoda kilátás! De hogyan is lehetne ezt szavakkal lefes­teni? Hogy volna érzékelhető a napfény, amely beragyogta a szemünk elé táruló látványt. A pesti épületsor: a part mentén, mintha palota állna palota mel­lett, milyen élet és mozgalmas­ság! Magyar gavallérok, keres­kedők, görögök és zsidók, ka­tonák és parasztok csak úgy to­longanak. Éppen Szent Medárd napi vásár van. A túlsó parton, a magas, pázsitzöld hegy lábá­nál kisebb tarka házak sora­koznak, egy-két házsor már a hegy lejtőjén húzódik fölfelé. Ez Buda, Magyarország fővá­rosa, a vár, a magyar Akropo­­lisz, fehér falaival a zöldellő kertek fölé emelkedik. Hajóhíd köti össze a két várost. Milyen tolongás, milyen lárma! A híd meginog, amint a kocsik végig­gördülnek rajta, katonák vo­nulnak, bajonettek villannak meg a napfényben. Paraszti za­rándokok processziója megy amott, most értek a híd köze­pére, a kereszt ragyog, énekszó hangzik el hozzánk. A folyót szinte ellepik a hajók, s a ki­sebb vízi járművek. De hal­lga! Zene szól! Csónakosok cso­portja evez fölfelé a folyón, a magyar zászlók tucatjával len­gedeznek a csónakokból, a part tele emberekkel. Miféle menet lehet ez? A csónakosok mind majdnem meztelenek, de há­romszínű sapka van a fejükön. A zene felhangzik, a zászlók lobognak, az evezők meg-meg­­csobbannak. Vajon mit jelent mindez? Megkérdeztem egy fi­atal hölgyet, aki velem együtt nézi az ünnepséget, ő aztán mindent megmagyarázott. A katonai úszóverseny zajlik most le itt, tisztek és kadétok úsznak versenyt a Szent Gel­­lért-hegy irányában, de vissza­felé, a folyó sodra ellenében úszniuk lehetetlen volna, ezért zeneszó mellett, zászlókkal dí­szített csónakokban eveznek fölfelé. Szép és érdekes lát­vány. Minden csupa ujjongás, csupa ünnep, a harangok zúg­nak, pünkösdi hangulat. A partra lépünk, vendéglőt keresünk. A vendéglő tágas és szép,­­se szemérmetlenül drága. Vásár idején nincsenek itt meg­szabott árak. Ide-oda bolyon­gunk Pesten, és úgy érezzük, mintha Bécset vagy legalábbis Bécsnek egy darabját látnánk. Ugyanolyan üzletházak, kira­katok, ugyanolyan cégtáblák, arcképekkel és allegorikus raj­zokkal; az embernek kedve tá­mad, hogy szótlanul elálldo­gáljon előttük. Íme a kávéhá­zakban arany betűkkel áll a fel­írás, s alatta ott a kép, amely a „mennyei kávéforrást” ábrá­zolja. Az asztal körül angyalok ülnek, a legszebbik hordja az italt a forrásból, amelyből sö­tétbarnán, virágok közül bu­­gyog a kávé. Az egyik utcában egy vasfa áll, éppen úgy, mint Bécsben, a Dunamenti őserdő utolsó emléke. Minden ván­dorló mesterlegény belevert egy-egy szeget a fába, amíg csak akadt hely, ahová belever­hette, s a fából valóban „vas­fa” lett, olyan fa, amelyik csupa vasszögből áll. Ilyen do­rongja Herkulesnek sem igen lehetett. Már nyomát sem látni a nagy árvíznek, minden ház újra felépült, sőt újabb és szebb lett minden. Budának színháza is van, Pestnek kettő is (nem is szólva a városligeti, nyári színházról). Legneveze­tesebb a Nemzeti Színház, amelyben csak magyar szín­darabokat játszanak. A színhá­zat koncertteremnek is hasz­nálják, én meghallgattam itt magyar fordításban Mendels­­sohn-Bartholdy: Paulus- vagy amint magyarul mondják, Pál­­oratóriumát. A királyi városi színház nagy és szép, de a vi­lágítása rossz. A Németor­szágban ünnepelt Emil Dev­­rient mint vendégszereplő ját­szotta itt Sanchot, Raupach: Die Königstochter ein Bettel­weib, és Bolingbroke-ot Seribe: Egy pohár víz című színdarabjában. Természetes­ség és igazság volt a művész játékában, messzire kimagas­lott társai közül. Mégis voltak ott többen, szemlátomást a közönség kedvencei, különö­sen egy hölgy, akit én nagyon is modorosnak találtam, de minél veszettebbül gesztiku­lált, annál inkább tapsolt neki a közönség. A Nemzeti Casinóba is be­vezettek, ez valóban nagysza­bású, kitűnően ellátva köny­vekkel és napilapokkal. Az idegent leginkább az ország nyelvén írt, különféle újságok és folyóiratok sokasága ér­dekli. A legjelentősebb és leg­híresebb költőnek Jósikát mondják, különösen Csehek Magyarországon című regé­nyét dicsérik. Kérdezték tőlem, hogy ismerek-e valami magyar munkát dán fordítás­ban, én csak egyet tudtam megnevezni, Széchenyi köny­vét a lovakról. Hozzátettem, hogy ezt a könyvet éppen leg­kedvesebb barátom fordította. A magyarok nagy rajongással beszélnek Széchenyiről és ha­zája felemelkedésében szer­zett érdemeiről; mint legérde­kesebb művét, a Hitelt emle­getik. Ennek az írónak a képe ott látható minden könyvke­reskedés kirakatában, és az ő képe díszítette annak a gőzha­jónak a kajütjét is, amely min­ket tovább vitt fölfelé a Du­nán. De mielőtt folytatnánk utun­kat, hadd tegyünk még egy kis sétát a budai oldalon, Gül baba sírjához, a Császárfürdő fölött. A török szentnek Ke­letről hozunk üdvözletet, a vén Sztambulból, Mohamed zöld zászlójától. De vajon ki fekszik odabenn, arcára bo­rulva? Karimátlan, fehér filc­kalap borul a homlokára. Nem őt láttam-e már egyszer ör­vénylő tánc közben, Pera morlevijei között? Valóban ő az, dervis, aki gyalog vándo­rolt el ide, hegyeken, puszta­ságokon át, ide, idegen ke­resztények városába. Zarán­dokújának céljához ért. Em­lékül még egy tarka fadarabot akaszt a falra, megint arccal borul a földre, úgy mormolja: „Nincs isten, az egy igaz iste­nen kívül és Mohamed az ő prófétája!” Este van. A nap mint hatal­mas, vörös korong száll alá. Hallgatagon lépked Kelet fia a sírból a magas vár felé. A legel­­hagyatottabb utat, a legfélre­­esőbb bástyát ke­reste fel, le­hajtja fejét és megint imát mond. Távolabb a nép fia áll, tekintetét az idegenre szegzi, és neki is megvannak a maga gondolatai. Éjszaka, ennyit tud, nincs béke e helyen; éjfél előtt egy órával egy boldogta­lan lélek bolyong itt, egy óriás termetű török. Felkapja a leg­nagyobb ágyút, a vállára emeli, és körüljárja vele a sán­cot. Mire az óra elüti a tizen­kettőt, visszateszi a helyére az ágyút és eltűnik. Talán ezen az éjszakán az élő a halottal fog szavakat cserélni. Csend van a bástyán és csend a sírkamrában, ahol Gül Baba szunnyad. Trócsányi Zoltán A Felvidéken a hagyományban ma is él még egy elsüllyedt várkastély emléke. A történet népképzelet szülte mesének látszik, azonban gróf Zichy Géza Emlékeim I. kötetében közli a különös esetre vonat­kozó írásbeli dokumentumokat is. Az elsüllyedt várkastély a sárosmegyei Tarkő vára volt, amely évszázadokon keresztül a Szirmay grófoknak szolgált lakóhelyül. Vízzel körülárkolt, hatalmas épület emelkedett egy magas domb tetején kéttornyú temp­lomával. Díszes termek sora­koztak az emeleten, melyekben a művészlelkű Szirmay család valóságos múzeumot rendezett be értékes műkincsekből: olasz nagy­mesterek festményei, re­mekművű bútorok, malachit­­asztalkák és konsolok díszítet­ték a termeket. A család levél­tárát a földszinten őrizték. A XII. századig visszamenő okmányok kiszámíthatatlan értéket képvi­seltek a tudomány terén. Temp­lomi kincsei között felemlítésre méltó egy drágakövekkel kira­kott szentségtartó, mely oly ne­héz volt arany- és ezüstben, hogy három ember is alig bírta megemelni. Az 1813. év augusztus 25. napján - írja gróf Zichy Géza - a torisszai (tarkői) várkastély eltűnt kincseivel együtt; egyet­len éjnek a rémes eseményei eltörölték a föld színéről, nem maradt más belőle, mint a tra­díció. Ez úgy hangzik - írja Zichy -, mint valami mese s magam is kételkedve forgatom kezemben az elsárgult levéltö­redéket, melyet a torisszai tiszttartó, Sztrázsik Iván írt a várkastély urának, jelentést té­vén arról, hogy a várat egy éj alatt elnyelte a föld. „Szemem könnybe lábbad, kezem reszket kegyes jó uram, midőn e sorokat írom. A Mindenható­k Szent Felsé­gének tetszett rejtelmes és borzalmas eseményeket kül­deni szegény bűnös fejünkre: Torissza vára nincs többé! Augusztus havának 24. éjje­lén a várkastélyt környező vízárokban számtalan forrá­sok fakadának föl, melyek szökőkutak módjára törtek elő a föld mélyéből...” Az összefüggéstelen mondatok­ban írt levélből a követ­kezőképpen lehet elképzelni a katasztrófa szörnyű részleteit. Éjfélkor egyszerre megkon­­dultak a templom harangjai, tompa kongásokat hallatva egymás után. Mindenki tűzve­szélyre gondolt, s midőn a falu lakossága a vár felé ro­hant, rémülve látta, hogy a templom két tornya órainga módjára inog a magasban. Borzalmas föld alatti moraj reszkettette meg a jéget, a sír­bolt ajtaja felpattant s zuhatag tört elő a föld mélyéből. Az ősök koporsói egymás után úsztak ki békés hajlékukból és a vár valamennyi élő lakója a harmincnyolc tagból álló zenekarral élén, sietve mene­kült a süllyedő várból. A plé­bános a templomba rohant s a szentséget saját élete veszé­­lyeztetésével melléig érő víz­ben hozta ki. Ez alatt a várkastély folyton süllyedt a földbe, s mire a nap első sugarai ráestek a dombra, már csak a templom tornyának két keresztje állott ki félölnyire a földből; reggeli hét órára az is eltűnt, a várkastély helyét fénylő sárga homok borította. A várárok közvetlen közelében egy kis kápolna állott, ez a ká­polna ma is megvan, valamint a kissé távolabb álló major és istálló szintén sértetlenül ma­radtak, de a várkastély eltűnt összes műkincseivel, templo­­mostól-tornyostól elnyelte a föld. (Zichy Géza gróf: Emlékeim) Az elsüllyedt várkastély Haj­dúsági Ősz 2000 Hatodik alkalommal rendez­ték meg Hajdúböszörmény­ben a regionális kiállítást és vásárt. Idén a szakmai prog­ramok mellett kulturális, szó­rakoztató és sporteseménye­ket is rendeztek. A helyi ka­mara elnöke, Erdős Sándor arról tájékoztatott, hogy most a vállalkozások és az EU-s csatlakozás problémakörét domborították ki a szakmai programok keretében. Szó volt az újraszerveződő kama­rák feladatairól, a marketing szerepéről és a szakképzés helyzetéről is. A kezdő vál­lalkozók, az őstermelők hite­leihez adható kamattámoga­tásról és a Sapard-program jelenlegi állásáról is elhang­zottak előadások. Érdekes­ségként számított még az Erdős Sándorék kezdemé­nyezte 201 méter hosszú cuk­ros májas hurka sütése is, amely Guiness-rekordnak számít. A kétnapos vásárhoz kapcsolódó kulturális és szó­rakoztató műsorok közül fel­tétlenül érdekesnek bizonyult a kézművesek bemutatója, a falmászás, a vállalkozók és az önkormányzat közötti fo­cimeccs, a divatbemutató és a sakkbemutató. (b)

Next