Kis Újság, 2002. január-június (5. évfolyam, 1-16. szám)
2002-01-04 / 1. szám
2 Magyarország KBlbsXG 2002. január 4. Napirend előtt, a Nép előtt • Napirend előtt, a Nép előtt • Napirend előtt, a Nép előtt Egy falunak egy ura lesz?! (Folytatás az 1. oldalról) Ő Kr.e. 177 körül a világ akkori legnagyobb birodalmának volt az uralkodója. Neve a mai fogalmaink szerint nem tekinthető magyarnak, a szíve annál inkább. Sőt, Mao-Tun álláspontja földügyben olyannyira egyezik a mi megítélésünkkel, hogy tulajdonképpen a legrégibb kisgazdának tekinthetjük. Története olyan fontos a földek és a haza birtoklása elválaszthatatlanságának tisztánlátására, hogy itt ismét hivatkozom rá, noha nem először teszem. Mao-Tun a legnagyobb hun fejedelem volt. Birodalma keleten Koreáig, északon pedig a Kerulen, a Jeniszej, sőt az Ob- Irtis és még az Isim forrásvidékét is magába foglalta. Nyugaton csaknem az Arang, délen pedig a Karakorum sivatagig terjedt. Nevéhez főződött az úgynevezett „fütyülőnyilak” készíttetése önmaga számára és azoknak a harcokban való eredményes alkalmazása. Ahová nyílvesszeje zengve szállt, követte az egész sereg nyílerdeje. Aki nem követte vakon parancsát, a halál fia lett. Nem volt senki, aki ellen tudott volna állni hun ősünknek. Mégis a szomszéd rivális hadak vezére követeket küldött ősünkhöz és követelte tőle „ tízezer mérföldes” lovát. Mao- Tun tanácsadói, főemberei és vezérei erre hangosan tiltakoztak, de Mao-Tun álláspontja az volt, hogy csak nem becsül többre egy lovat a jó szomszédságnál és odaadta a híres lovat a szomszédainak. Erre vérszemet kapott a szomszédok rivális vezére és újra elküldte Mao-Tunhoz a követeit. Most már az egyik feleségét követelték. A tanácsadók még nagyobb felháborodással tiltakoztak, de Mao-Tun álláspontja megint az volt, hogy odaadja az asszonyt, mert a jó szomszédi viszonyt az asszonynál is többre tartja. Harmadszorra is megjelentek a szomszédok követei és a két ország között elterülő lakatlan, értéktelen földet követelték. Mao-Tun tanácsadói ekkor úgy vélték, ha vezérüknek megérte a kedvenc lovát és az egyik asszonyát a jó szomszédságért odaadni, akkor egy értéktelen földdarabhoz nem érdemes ragaszkodni. Ezért azt tanácsolták, hogy adja oda a kért földet. Mao-Tun erre éktelen haragra gerjedt és ráförmedt a tanácsadóira és a követekre egyaránt. Földet? Földet? Az ország alapját? Soha! Nyomban lenyakaztatta rossz tanácsadóit és egész seregével nekirontott a szomszédainak, akik felett megsemmisítő győzelmet aratott, elvéve a szomszédoktól mindent, hogy ne áhítozzanak többé a hunok földjére. Őseink géniuszokhoz méltó nemzetteremtő tettei után szinte eltörpül a mi mozgalmunk, „A Haza nem eladó!” címen indított törekvésünk éppúgy, mint a földért felelős tárca minisztereként megfogalmazott . Idézet a szerzőnek a Kis Újság 2001. november 30-án megjelent cikkéből álláspontom is, melyet 1999. március 3-án a T/759. számon előterjesztett miniszteri expozémban hangoztattam: „A Kormány továbbra sem kívánja lehetővé tenni, hogy a külföldi természetes és jogi személyek, továbbá a belföldi jogi személyek termőföld-tulajdont szerezhessenek.” A fideszesek azonban, bár álságos módon megtapsolták e szavaimat, már rég elhatározták hazánk végkiárusítását. A Fidesz terve földjeink idegen kézbe adására Amint arról már korábban beszámoltam, amikor 1997-ben az MSZP-t térdre kényszerítettük földügyben és az országosan sikeresen folytatott aláírásgyűjtéssel (a rövid néhány hét alatt összegyűjtött hozzávetőleg négyszázezer aláírással) úgy megrettentettük Horn Gyulát, hogy kénytelen volt a külföldiek földvásárlását is lehetővé tevő javaslatát visszavonatni, többen közülünk úgy vélték, ezzel az országos akcióval véglegesen sikerült földjeinket megvédenünk. Sajnos, nem így történt. Még az 1998. évi általános országgyűlési képviselő-választások előtt ugyanis egy sokunk által ismert szélsőbaloldali, agrárügyekben jártas személyiség felkeresett egy budapesti ingatlanügynökséget és megbízást adott egy ezer főt alkalmazó luxus iroda keresésére. Az ügy útjára is indult, azonban a megrendelő az irodával kapcsolatban olyan igényeket támasztott, amelyek az ingatlanforgalmazó cég álláspontja szerint magyarországi viszonylatban irreálisnak tűntek. Erre a megrendelő - nehogy komolytalannak tartsák - tájékoztatta az ingatlanügynökséget, hogy óriási üzletről van szó. Főleg a nyugati világ tőkés érdekeltségeire számítanak, ezért kell az ezer főhöz viszonyítva olyan sok luxustárgyaló. Hogy az ingatlanügynökség megértse, mi az elvárás velük szemben, a megbízó közölte, hogy ő az MSZP megbízása alapján jár el. Beszámolt arról, hogy az MSZP biztos a választási győzelmében, ezért hozzákezdett mezőgazdasági programjának a jogszabályi előkészítéséhez és a terv megvalósításához. Nyomban a feltételezett választási győzelme után az MSZP hozzá akart kezdeni 2500-3000 hektáros „grand-farmok” kialakításához. A tőkét ehhez ugyanazok a pénzügyi csoportok biztosították volna, amelyek a bevásárlóközpontok többségét létrehozták, így a „grandfarm”-okon megtermelt termékeknek biztos piacuk lett volna bevásárlóközpontokban, amelyek viszont mezőgazdasági vagy élelmiszeripari termékeket másoktól át sem vettek volna. Amikor a várt MSZP-győzelmet a Független Kisgazdapárt 82 esélyes képviselőjelöltjének visszaléptetésével meghiúsította és önfeláldozásával elérte, hogy polgári kormány léphessen hivatalba, az ingatlanügynökség irattározta az ügyet. A legnagyobb meglepetésükre azonban rövidesen ismét megjelent az MSZP-t képviselő megrendelő és tájékoztatta az ügynökséget arról, hogy először ő is azt gondolta, hogy a kisgazdák miatt meghiúsult minden idők legnagyobb üzlete, de azután másként alakultak a dolgok. Elmondta, hogy hivatalos volt a Fidesz győzelmi ünnepségére, ahol tárgyalt a legfontosabb Fidesz-vezetőkkel, akik jó véleménnyel voltak a 2500-3000 hektáros földbirtokok kialakításának MSZP-s tervéről. Vállalták, hogy ezt a tervet a nyugati pénzügyi csoportok velük megvalósíthatják, de nem titkolták azt sem, hogy pillanatnyilag én komoly akadály vagyok e terv útjában. Közölték vele a fideszes vezetők, hogy azért nem tudnak pontos időt megjelölni a „grandfarm”-ok kialakítására, mert előbb engem a „cselekvőképtelenség” helyzetébe kell hozniuk. Jelezték, még nem tudják, hogyan és mikor, de cselekvőképtelen helyzetbe fognak hozni. Ezért a volt MSZP-s megbízott, mármint a Fidesz megbízottja kérte az ingatlanügynökségtől a szerződés továbbvitelét. Az, hogy a Fidesz a „harmadik évezred üzletének”, a magyar haza végkiárusításának érdekében milyen támadást indított a Független Kisgazdapárt ellen, továbbá ellenem és a családom ellen, és miként kényszerítettek arra, hogy távozzam a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium éléről, és miként hallgattattak el az Országgyűlésben - valamennyiük előtt ismert. Ezért az engem ért sérelmekkel nem kívánok foglalkozni, mint ahogy a szűkebb és tágabb értelemben vett családom sérelmeivel sem. Ezek ugyanis eltörpülnek nemzetünk végveszedelméhez viszonyítottan. Amíg a Független Kisgazdapárt nem csak formálisan, hanem a valóságban is a kormány részének számított, a kormány hivatalos álláspontja az általam kifejtett (és fentebb már idézett) vélemény volt: „A Kormány továbbra sem kívánja lehetővé tenni, hogy a külföldi természetes és jogi személyek, továbbá a belföldi jogi személyek termőföld tulajdont szerezhessenek.” Ezeket a szavakat (mint fentebb már idéztem) 1999. március 3-án a T/759. számon előterjesztett indítványom miniszteri expozéjában, a kormány nevében hivatalosan mondtam. Most nézzük meg, hogy a miniszteri tisztségemből való eltávolításom után a Fidesz szolgálatába szegődött Dr. Vonza András miniszter milyen módosítást szeretett volna elérni az én miniszterségem idején érvényben volt Földtörvényen. Dr. Vonza András T/5263. számú törvényjavaslatával úgy kívánta módosítani a Földtörvény legfontosabb rendelkezéseit, hogy az nyílt elárulását jelentette azoknak az értékeknek, melyek védelmére jelöltem erre a posztra. Az, hogy Dr. Vonza András engem hátbaszúrt, az én szememben nem minősül bűntettnek, de még csak vétségnek sem. Ezt a tisztességtelen eljárást ugyanis én Dr. Vonza András rendkívül visszafogott szellemi képességeinek terhére rovom, hiszen képtelen volt felfogni, hogy ő addig valaki, amíg én állok mellette és azt teszi, amit én a kisgazda eszmeiségből fakadóan a kötelességévé teszek. Az azonban, hogy Dr. Vonza András elárulta a kisgazdatársadalmon túlmenően az őt a tisztségébe juttató Szabolcs- Szatmár-Bereg népét és az egész magyar agráriumot, és el akarta venni attól a szegényparaszti osztálytól a földjeit, akiket éppen Dr. Vonza Andrásnak kellett volna megvédenie a bűzös gyomrú éhes cápáktól, halálos bűnnek minősül. Ha az Országgyűlés ebben a formában elfogadta volna Dr. Vonza András előterjesztését, úgy rövidesen egy falunak egy ura lett volna, „köszönhetően” a kötelességeit nem teljesítő miniszternek. A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Pártnak ugyanis 1930. október 12- e óta, a „békési program” nyilvánosságra hozatala óta két vezéreszméje van: a „Mindent a nemzetért!” és a „Mindent a mezőgazdaságért!”. Dr. Vonza András mindkét alapeszménket elárulta, így szembefordult pártjával és eszmeiségével, de szembefordult egész népével és a paraszti társadalommal is. Emiatt a Független Kisgazdapárt országos pártfőügyésze fegyelmi eljárást kezdeményezett a Független Kisgazdapárttból ténylegesen már távozott, de tagsági jogviszonyát formálisan fenntartó Dr. Vonza András ellen, indítványozván a Független Kisgazdapártból való kizárását mindkét vezéreszménkkel való szembefordulása és a Független Kisgazdapárt tagjához méltatlan magatartás tanúsítása miatt, mely elítélendő magatartását az sem enyhíti, hogy árulását már mint fideszes szoldateszka követte el. Az a tény ugyanis, hogy Dr. Vonza András a külföldiek földhasználatának biztosításán túl szerette volna biztosítani, hogy egy magánszemély (a korábbi „belföldi” megszorító rendelkezés elhagyásával), akár külföldi is 2500-3000 hektár termőföldet birtokolhasson ötven évi időtartamra, olyan helyzet kialakulásához vezetett volna, hogy rövid időn belül egy falunak egy ura lett volna és ez az egy „úr” is többnyire külföldi lett volna. Mi azonban nem azért küldtük Dr. Vonza Andrást a kormányba, hogy a magyar gazdát cseléddé süllyessze! Annak érdekében, hogy tisztelt Olvasóim megítélhessék, hogy a fentebb írtak mennyiben fedik a valóságot, hadd idézzem a termőföldről szóló törvény módosítására Dr. Vonza András miniszter által a kormány nevében 2001. októberi dátummal ellátott előterjesztését. 8.§ A Tjt. [a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény, röviden Földtörvény - a szerk.] 22. §ának helyébe a következő rendelkezés lép: „22. § Egy személy legfeljebb 2500 hektár nagyságú vagy 50000 AK értékű termőföldet vehet haszonbérbe. Gazdasági társaság és szövetkezet esetében a korlátozás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azt a termőföldet, amelyet a szövetkezet a tagjától, illetőleg a gazdasági társaság a tagjától vagy névre szóló részvénye tulajdonosától, illetve a Nemzeti Földalap Kht-tól haszonbérel.” Bizonyára feltűnt Olvasóimnak, de ha nem, akkor hadd hívjam fel a figyelmüket arra a jelentős tényre, hogy míg a termőföldről szóló többször módosított törvény a „belföldi magánszemély” kifejezést használja. Dr. Vonza András az általa benyújtott törvénymódosításból kifelejtette a „belföldi” megszorító rendelkezést, így a hírhedt 8. §-ból is, amely úgy rendelkezik, hogy „Egy személy legfeljebb 2500 hektár nagyságú vagy 50000 AK (aranykorona) értékű termőföldet vehet haszonbérbe.” a) Dr. Vonza András tehát kifelejtette a „belföldi” szűkítő rendelkezést, miáltal a külföldi is hozzájut ugyanezen földszerzési lehetőséghez. b) Egy falu határa általában 2500 hektár körül van. Igaz tehát az állításom, hogy a magyar paraszti társadalmat eláruló I Vonza András elhatározta, hogy végrehajtja fideszes gazdái gyalázatos tervét: az egy falunak egy ura lesz nemzetellenes koncepcióját. E törvényjavaslat nemzete; áruló mivoltáról tovább árulkodik a módosító törvényjavaslat 16. § (2) bekezdése, amely kiegészíti a Tft. (a Földtörvény) 13. §-át a következő (5) bekezdéssel: „(5) Az NFA Kht. [Nemzeti Földalap Kht. - a szerk.], mint haszonbérbe adó által kötött haszonbérleti szerződés leghosszabb időtartama legfeljebb 50 év lehet.” Ez a rendelkezés fedi fel igazán a törvényalkotó sunyi szándékát, nemzeti érdekeink elárulását. Az 50 évi használat ugyanis több, mint egy emberöltő. Az elbirtoklási idő (mellyel tulajdont lehet szerezni) pedig tíz év. Ebben a szövegkörnyezetben „belföldi” megszorító rendelkezés már nem található. Az NFA Kht. mint haszonbérbe adó a most létrehozott Nemzeti Földalap által köthető haszonbérlet idejét ötven évben határozza meg. Ez a „Közhasznú Társaság” azonban nem közhasznúan, hanem nemzetellenesen tevékenykedne. Ez a megállapítás következik Nemzeti Földalapnak a nemzet a helyett a Fidesz érdekkörébe történt utalásából és Dr. Vonza András előterjesztésének 15. §ából. Ugyanis ez a törvényhely sorolja fel azokat az eseteket, melyekben a Kormány rendeletekkel jogosult a kérdéseket szabályozni. Az Országgyűlés törvényalkotói jogának kormányrendeletekkel való szűkítése pedig a demokratikus intézményrendszer megkurtítását jelenti. (Folytatás a 3. oldalon) Miként kívánta a Fidesz a földjeink kiárusítása előtt tornyosuló jogi akadályokat lerombolni?