Kis Vasárnapi Ujsag, 1874 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1874-05-24 / 21. szám
1874. — 21. szám. KIS VASÁRNAPI ÚJSÁG. 325 A diótörő. — Mese. — Volt egyszer egy gyermek, a kinek egy czifra diótörője volt; ez úgy nézett ki, mint egy kucsmás , vörös katonaruhás fabáb, még kard is volt az oldalán. Egyszer a gyermek egy igen nagy diót tett a diótörő kitátott szájába és állát összenyomta. Hanem a dió nem tört össze. Ekkor a diótöröt a földre állitá és egész erejével rá nehezedett. Végre nagyot roppant s a dió száz darabra szakadt, és ime, a diótörö fájdalmasan följajgatott: — Oh jaj! oh jaj! — s egyszersmind mind a kezével arczához kapott, mint mikor valakinek a foga fáj, és hozzá elkezdett föl és alá futkosni a szobában, közbeközbe olyan magasakat ugorva, mint az asztal. És a mellé folyvást kiáltá: — Oh jaj! oh jaj ! A gyermek megrettenve mereszté rá szemét, s hirtelenében nem is birt helyéből elmozdulni. Végre azonban azt gondolá, hogy tanácsosabb lesz kereket oldani, és az ajtóhoz sietett. Hanem a diótörő megelőzte, állást foglalt az ajtó előtt s egyik kezével kiránta kardját, mig a másikat folyvást arczára nyomva tartotta. — Itt maradsz, — mondá, — beszélnem kell veled! — Ohó, — viszonzá a gyermek, kiben a fenyegetésre felébredt a bátorság, — ha velem ki akarsz kötni, akkor bizony pórul jársz! Látod, — folytatá, a szögletbe ugorva, — nekem is van kardom! Előrántotta atyjának régi huszárkardját, kihúzta, s hüvelyét csörömpölve a talajra vetette. — Vágj! — kiáltá a diótörő, és szemei örömtől fénylettek. Még a fejét is félrefordította és nyakát kinyújtotta, mintha azt óhajtaná, hogy a gyermek üsse le fejét, így álltak néhány pillanatig egymással szemközt. Ekkor a diótörő egy kissé megfordítá fejét, nagy szemeivel a gyermekre nézett és mondá: — No hát vágj! — Nem, — felesé a gyermek, kinek bátorsága megint tűnni kezdett, és leereszté a kardot. A diótörő pedig fölegyenesedett és mondá: — Bár csak megtetted volna! De — téve hozzá némi szünet múlva, és arczán fájdalom tükröződött — bizonyára neked sem sikerült volna engem megölni. Hogy ez az egész jelenet a gyermek előtt mindig csodálatosabbnak látszott, az nagyon természetes. — Bámulva tekintesz rám, — mondá a diótörő, — hanem maradj itt csak néhány pillanatig, s mindenről felvilágosítalak. Felugrott a tükörhöz, belenézett, kinyitotta száját, kihúzott belőle két összetört fogat, megmutatta a gyermeknek és modá: — Ez fájt. Mit gondolsz, ha valamikor valaki veled is így tenne ?! A gyermek önkénytelenül a szájához kapott kezével. A diótörő nevetett és mondá: — No ne félj, én nem bántalak! sőt ellenkezőleg jó indulattal vagyok irántad. Elbeszélem csodálatos történetemet, s remélem, hasznos tanulságot fogsz abból meríteni. Meg akarod hallgatni? Jól van, tehát üljünk le. A gyermek leült a zsámolyra, a diótörő letelepedett előtte a szőnyegre és kezdé: — Régen, régen, több száz esztendeje, gazdag ember voltam. Tömérdek kincsem vala, hanem szívem oly hideg és kemény volt, mint az arany és a drágakő. Egyszer egy barátom társaságában sétalovaglást tettem. Amint lovagoltunk, az út szélén egy öreg embert láttam ülni. Elsoványodott tagjait rongyok takarták, arcza fakószürke volt és beesett, hosszú fehér szakálla széltől és esőtől összekuszálva. Midőn pár lépésnyire valók tőle, hangosan Felébredt a virág Erdőn, mezőn s dombon; Felébredt a levél Minden fán és bokron... Anyám! Így ébredjen Fel az üdv szivedben ! Felébredt a balzsam- Szellő illatársa: Felébredt az egész Természet viránya ... Anyám! igy ébredjen Fel az üdv szivedben! Városy Mihály.