Kis Vasárnapi Ujsag, 1874 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1874-08-09 / 32. szám
502 KIS VASÁRNAPI ÚJSÁG, 1874. — 32. szám. az anyja hátat fordított, Liszka rögtön abbahagyta a munkát, s a padokon, székeken vagy éppen a földön nyújtózkodott és heverészett. Egy napon így szólt az anya : — Most jól figyelj arra, a mit mondani fogok: én elmegyek a vásárba, te meg az ajtó elé ülsz a kötéseddel. Hanem azt mondom neked, hogy ne lustálkodjál. Harisnyáid tele vannak lyukakkal s nemsokára mezítláb kell járnod, mert én nem veszek neked több harisnyát. Az anya elment, Liszka kiült az ajtó elé. De a kötés szépen ölében pihent, s ő maga is nemsokára elszundikált, észre sem vette, hogy a czirmos czicza a gombolyaggal játszik. Minden ember megnézte őt, aki arra ment, mert nagyon szép volt, és fürtjei úgy csillogtak a nap fényében, mintha tiszta színaranyból lennének. Sokan meg is álltak, s azt mondták: — Bel kár, hogy ez a szép leány olyan rest! Egyszerre jött arra egy csinos, derék legény, vörös bársony ujjasban, csillogó ezüst pitykékkel. Midőn Arany-Liszkát ott ülni látta, kiáltá: —• A mennykébe, ez ám a leány ! Hej, te ! ébredj fel egy kicsit, hadd lássam szemed fényét. Arany-Liszka kedvetlenül dörzsölé szemeit, s kérdé: — Kicsoda vagy tehát, és miért háborgatsz engem ? — Én Vig herczeg vagyok. — Azt nem hiszem, hiszen nincs korona a fejeden, — mondá Liszka. — Az ám, kincsem! A koronát így hétköznap a zsebemben hordozom. Itt van ni, csinos kis portéka! — ezzel kivett zsebéből egy papircsomagot, melybe az aranykorona bele volt csavarva, és — egy, kettő, három, — föltette azt Arany Liszka fejére. — „Mintha csak a te számodra csinálták volna!“ — kiálta jókedvűen nevetve, s tapsolt örömében. — Tudod mit? Te nagyon tetszel nekem. Akarsz-e velem jönni és herczegnöm lenni? Király nem vagyok még, hanem édes anyámnál lakom a királyi palotában. Arany-Liszka ránézett s kérdé: — Hát kicsoda a te anyád ? — Te nem ismered őt? — kiáltá Vig herczeg bámulva, — hiszen azt minden ember ismeri. Ő a Munka-királynő. — Az csúnya név, — mondá Arany- Liszka, — bizony te nem kellesz nekem. — Azt én pedig nagyon sajnálom, — felelé a herczeg busán. — Te tetszel nekem, s ha téged meg nem nyerhetlek, akkor sohasem fogok megnősülni. De tudod-e te, milyen szép minden nálunk ? És mindig jó kedvünk van, mert dolgozunk, s én vagyok a legvidámabb valamennyi közt. — De hát mit dolgoztok mindig? — Mindenfélét csinálunk: pompás meleg ruhákat, puha ágyakat, jóizű kenyeret, annál nincs jobb az egész világon. Ko, ne légy bolond ser oda velem. Senkinek sincs olyan jó dolga, mint nekünk. — De hát valami nyalánkságokat nem szoktatok készíteni? — kérdé Liszka. — Az a papír, a melybe a korona csavarva volt, csokoládé-szagú. — Az ám, csokoládét is készítünk, hanem az sok munkába kerül, a mig elkészül. — Akkor inkább megenném, a mig nem kész. — Azt te nem érted, hiszen akkor oly keserű, hogy meg sem lehet enni. — Hát akkor nem enném meg. De nem is akarok herczegnőd lenni, ha mindig dolgoznod kell Itt van a koronád, nekem nem kell. Ezzel lustán hátradőlt, lehunyta szemeit és tovább aludt. A herczeg pedig szomorúan folytatta útját, mert Arany Liszka nagyon megtetszett neki. Midőn ismét anyjához ért a királyi palotába, az csakhamar észrevette fia szomorúságát, s kérdé: — Mi bajod, édes fiam? És a herczeg elbeszélé, mennyire megtetszett neki Arany Liszka, s hogy ő sohasem fog mást nőül venni. A királynő sokáig gondolkodik, aztán mondá: — Tudom már, hogyan kell azt a szép, lusta leányt a te számodra megszerezni, csak bizd reám! Fölkelt, barnára festette kezeit és arczát, szegény vén anyókánaköltözött fel, botot vett kezébe s kivándorolt az országból.