Kisalföld, 1966. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-01 / 206. szám

7 Újabb négertüntetések Washington (MTI) Már három középnyugati államra terjedt ki az Egyesült Államok északi részén a négertüntetések hulláma. Wisconsin, Illinois, és Michigan államban egyarántkészenlétbe helyezték a nemzeti gárda egységeit esetleges nagyobb arányú összecsapások elhárítására. A wisconsini Wauwatosa városban több mint egy hete tartanak már a négerek tüntető felvonulásai egy fajüldöző egyesület ellen. A tüntetőket, akikhez legújabban különböző felekezetek fehér lelkészei is csatlakoztak, több ízben támadtak meg fehér suhancok s a városi hatóságok a nemzeti gárda beavatkozását kérték a rend fenntartására. Illinois államban Waukegan városban folynak nagyobb szabású tüntetések. Chicago külvárosában, Ciceroben, egyébként vasárnap sor kerül egy nagyszabású tüntető felvonulásra. Mint ismeretes, dr. Martin Luther King elhalasztotta a múlt hétre tervezett felvonulását, mivel részleges megegyezésre jutott a chicagói hatóságokkal a négerek szabad beköltözését illetően. Más néger szervezetek viszont elhatározták, Kingtől függetlenül is megtartják a tiltakozó megmozdulást, hogy nagyobb súlyt adjanak követeléseiknek. Vasárnap Cicero utcáit is a gárda katonai egységei szállják majd meg, hogy elkerüljék az összecsapást a körülbelül ezer néger és a fehér fajüldözőik csoportjai között. A legújabb jelentések szerint a tüntetések hulláma átterjedt Michigan államra is. Benton Harbor városban a szerdán, virradó éjszaka a rendőrség erőszakkal akadályozta meg a néger fiatalok összejövetelét és több négert letartóztatott. A városban kisebb lövöldözésre is sor került: egy néger fiatal megsérült, valószínűleg egy fehér ellentüntető puskatüzétől. A beszéd, amelyet Sukamo indonéz elnök — hagyományosan — augusztus 17-én, a függetlenségi napon mondott, ha lehet, még tovább bonyolította az amúgy is nehezen áttekinthető indonéziai politikai szituációt. Az egyébként önmagában is bonyolult és nagyon ellentmondásos, a szokásos sukarnói pátosszal elmondott szónoklat újra felszította a július elején oly hevesen lobogó, Sukarno pozíciója körüli vita tüzének parazsát. Mindenesetre az elnök megnyilatkozása, amelyet az AP hírmagyarázója a „vezetőszerep megőrzésére irányuló végső elszánt igyekezetként” jellemzett, tartalmában és visszhangjában is jól tükrözi a jelenlegi indonéziai helyzetet. Az pedig változatlanul a világpolitika elsőrendű fontosságú kérdései közé tartozik, hogy hogyan áll az indonéz dráma, hiszen az amerikai hírügynökség kommentátora szerint „hosszú távon a roppant nagy és gazdag Indonézia jövője valószínűleg fontosabb lesz az amerikaiak és általában a nyugati világ számára, mint Vietnamé...!” A hatásköri vita, amelyet Sukarno a tényleges hatalom birtokosával, Suharto tábornokkal heteken át folytatott, természetesen említést kapott a beszédben. A saját hatalmi felülállását többször is sikertelenül bizonygató elnök ezúttal igyekezett hangsúlyozni együttműködését a tábornokkal, legalább bizonyos mellérendeltségi viszonyt sejtetni, bárha változatlanul kiemelte formális elnöki voltának csorbítatlanságát. Más kérdés, hogy rögvest e szavak után lépett az emelvényre Suharto, s aláhúzta kormányának teljhatalmát. Az nem vitás, hogy a tábornokok nem akarnak szakítani az indonéz szigetvilágban még ma is szimbólumnak tekinthető Sukamóval, s így bizonyos korlátok közé szorították a szélsőjobb törekvésűeknek a tavasz óta kibontakozott, Sukamo-ellenes hadjáratát. S az elnöki beszédet követő napok eseményei tanúsítják, hogy Sukamo „detronizálásának” kérdése alaposan felkavarhatta a kedélyeket, nem is csak az elnök mellett kiálló nacionalisták szimpátiája, miatt, hanem a nagy pártok, elsőbben is a muzulmán Nahdatul Ulama és, a Nemzeti Párt pozícióharca miatt. A döntő befolyásra törekvő muzulmán tömegpárt szervezetei a múlt hét végén hevesen szembefordultak a Sukamobeszéddel Alighanem főleg az úgynevezett NASASOS-vonal érvényességének hangoztatása keltett rosszallást körükben, tehát a többi áramlattal való egyenrangú együttműködés változatlanul emlegetése, fölött Sukamo a kommunistákat is magában foglaló, régi NASAKOM-politikája, helyett csak a ködös NASASOS-t hangoztatta, maga is teljes bizonytalanságban hagyva hallgatóságát, hogy mit ért a SOS-szótag szocialista erőin (hiszen még azt is mondta, hogy „NASA és bármi más...”). Nemcsak ez a fordulatváltoztatás és a változatlan ködösség jellemezte Sukarno beszédét Nem véletlen, hogy miközben a djakartai jobboldali sajtó nekiesett a beszédnek, annak valóban antiimperialista, antikolonialista és konkrétan Amerika-ellenes részei miatt, addig a külföldi lapok elsősorban arra figyeltek fel, hogy Sukarno először fordult szembe nyíltan a Szeptember 30-a mozgalommal. Mi több, visszamenőleg jóváhagyta a szerencsétlen akció nyomán történteket, márpedig közismerten ennek ürügyén indított az indonéz jobboldal vad antikommunista hadjáratot. Sukarno viszont a legmagasabb kitüntetését adományozta most azoknak az október elsején, tisztázatlan körülmények között megölt tábornokoknak, akiknek a neve a véres kampány lobogója volt, így aztán mindenesetre furcsa színezetet kapnak a beszéd antiimperialista részei is. Ráadásul ezeket a részeket néhány korábbi koncepció emlegetése tarkította, például az ENSZ-tagság felmondásához való ragaszkodás, illetve a visszalépés elleni kitételek. Márpedig — amint arra a múlt héten szovjet lapok rámutattak — ezt, avagy az atomháború és a békés együttélés kérdésében vallott korábbi indonéz vonalat aligha helyesli a haladó világ nagy része. Egyfelől a jobboldalnak tett engedmények, másfelől a merev ragaszkodás a már szeptember 30-a előtt vitatható vonalhoz — mindez nyilván hozzájárul Sukarno elszigetelődéséhez, megakadályozza, hogy a mai Indonéziában lévő kétségtelenül antiimperialista erőket töntörítse. Mert bár az antikommunista kampány súlyosan meggyengítette azokat az indonéz erőket, amelyek az ország antiimperialista vívmányaihoz, s mindenekelőtt függetlenségéhez ragaszkodnak, már csak a nyugati hatalmak rendkívül óvatos viselkedéséből is látható, hogy a nagy függetlenségi hagyományokkal rendelkező országban — ha tragikusan megosztottan is — van bázisa az imperialista-ellenes politikának. Indonézia valóságos függetlenségét kétségtelen nagy veszély fenyegeti, s a megígért nyugati gazdasági segítség igyekszik kikövezni az utat, amelyen nagyon messze juthat korábbi önmagától a háromezer sziget országa. Azonban sem Ázsia, sem a világ békéje szempontjából nem közömbös, hogy Indonéziából mi lesz, a hosszú dráma után hol köt ki, mely erők szövetségese lesz a nemzetközi porondon?! (—r —s) A NASAKOM-tól a NASASOS-ig Jelena Rzsevszkaja: HITLER VÉGNAPJAI ----------- mítosz 4. Göbbels és gyermekei Május 2-án este történt. A berlini helyőrség már néhány órája beszüntette az ellenállást. Még tart a fegyverek átadása (ez délután 3-kor kezdődött). A városháza előtti tér megtelik a géppisztolyok, puskák és gépfegyverek halmaival. Az utcákon összetört német ágyuk, csövükkel a földbe fúródva. Szemerkél az eső. A Brandenburgi kapun vörös zászló leng, alatta pedig a megvert német csapatok menetelnek. Sok katonának a fején — immár céltalanul — ott van még a sisak. Mennek elkínzottan, megcsaltan, megfeketedett arccal, ki letörve és elcsüggedve, ki látható megkönnyebbültséggel, de a legtöbben leverten és közömbösen. A tüzek még nem aludtak el. Berlin ég, öreg fogatoskatona hajtja a lovát, és a füstölgő konyha zötyögve gurul át a torlaszokon. Egy kövezetbe fúródott német tankon katonák pihennek, ülnek a tornyokon, az ágyucsöveken, énekelnek, dohányoznak. Cigarettaszünet. Göbbels holttestét kihozzák a berlini utcára. Fekete, elszenesedett arc. A szél belekap félig elégett sárga nyakkendőbe. Rajta a náci formaruha cafatokban, rozsdaszínűre égve. Berlin pincékből előjött népe nézi ezt az embert, aki az egyik főbűnös nyomorúságában. Felvételeket készítenek róla a soron következő filmhíradó és a történelmi filmarchivum részére. Ő gyújtotta meg az első könyvmáglyákat, és ezeknek a máglyáknak a lángja rettenetes tűzbe borította Németországot. Berlin védelmi biztosaként aljasul halálra kárhoztatta honfitársait, hamisított és hazudott utolsó leheletéig: „Wenck hadserege közeledik Berlin felmentésére!” Felakasztatta a katonákat és a tiszteket, ha visszavonultak. Göbbels úgy rendelkezett, hogy halála után égessék el a holttestét. Amikor rohamcsapataink behatoltak a birodalmi kancelláriára, a tűz csak belekapott a ruhájába, és elszenesítette az arcát. Magda Göbbels mellett ott feküdt a ruhájából kiesett 1-es számú arany pártjelvény és az elégett cigarettatárca Hitler fakszimile aláírásával. Halála előtt Göbbels megölte a saját gyermekeit A gyilkos kör bezárult. A jegyzőkönyv így hangzik: „1945. május másodikén, Berlin városának központjában, a birodalmi kancellária épületének óvóhelyén, a bejárattól néhány méternyire Klimenko alezredes, Bisztrov és Hazin őrnagy, a német Lange Wilhelm — a birodalmi kancellária szakácsa — és Schnei nélkül (Fordította: Kiss Tamás) der Karl — a birodalmi kancellária garázsának technikusa —, berlini lakosok jelenlétében 17.00 órakor megtalálták egy férfi és egy nő elégett holttestét, mégpedig egy alacsony termetű férfi tetemét, akinek jobb lábfeje görbe (dongalábú), egy elégett, fém protézissel, az NSDAP egyenruhájának megégett maradványaival és egy elégett arany jelvénnyel együtt”. Klimenko alezredes akkor még fiatal, harmincegy éves ember volt és hivatásos katona. Hazin őrnagyot nem ismertem. Bisztrov őrnagy biológus, a tudományok kandidátusa, Szibériában élt, és a háború folyamán került a hadseregbe. A háború hosszú éveinek során végigjárták a kalinyini kerületnek, Szmolenszk vidékének, Belorussziának, majd Lengyelországnak szétdúlt, felégetett tájait. Láttuk, mit jelent a göbbelsi propaganda a valóságban: elpusztított vidékeket, haláltáborokat, megkínzott emberek jajkiáltásait, „új civilizációt”, ahol ember az embernek — hóhéra. A háború útjain jutottunk el a birodalmi kanceláriáig. Mostanában, annyi év eltelte után, néha megkérdezik tőlem: nem volt szörnyű a látvány? A dolog másképpen állt: megrendítő érzés volt, de nem volt borzalmas. És nemcsak azért, mert annyi szörnyűséget láttunk a háború négy esztendeje alatt, hanem inkább azért, mert ezek a megszenesedett maradványok nem emberiek, hanem sátániak voltak. A halott gyermekek látványa valóban rettenetes volt, akárkinek gyermekei voltak is. Az ágyukban feküdtek, betakarva, öt kislány és egy kisfiú; a szüleik gyilkolták meg őket. — Kinek a gyermekei ezek? — kérdezte Bisztrov Voss altengernagytól. Őt csak az imént hozták ide a pincében Voss kapta a feladatot, hogy jusson el Dönitz tengernagyhoz, és adja át neki a Hitler által rá hagyományozott hatalmat és a parancsot: folytassa a háborút, ha törik, ha szakad. Kapitulációról szó sem lehet! Voss megkísérelte, hogy a birodalmi kancelláriát védelmező csapatok maradványaival a Friedrichstrasse környékén áttörje a gyűrűt, de fogságba esett. Voss altengernagyot, aki Hitler főhadiszállásán a haditengerészet képviselője volt, Bisztrov végigvezeti az elfoglalt Berlin utcáin. Hadifoglyok vánszorgó oszlopai jönnek velük szemben. Voss egyfolytában kibámul a kocsi ablakán. Szörnyű, füstölgő romok. Berliniek tömegei a tábori konyhák előtt, ahol az orosz szakács forró levest osztogat... Az autó szétbontott barikádokon kapaszkodik át, és tovább halad a szűk ösvényeken, amelyeket az utcán heverő leomlott törmelékek, kövek és szeméthalmok között nyitottak... Következik AMPULLÁK CIÁNNAL. " KISALFÖLD "» Apartheid-szeminárium BRAZÍLIA (MTI) Az ENSZ védnöksége mellett Brazíliában folyó apartheid-szeminárium keddi vitájában Robert Segal dél-afrikai író éles szavakkal vádolta Nagy-Britanniát, amiért a rhodesiai telepes kormány irányában tanúsított passzív magatartásával hozzájárul a faji megkülönböztető politika folytatásához Dél-Afrikában. Az EAK küldötte elítélte Izraelt a Palesztinát arab kisebbség elnyomásáért. A Marof guineai küldött megbélyegezte a portugál gyarmatosító politikát, majd felhívással fordult valamenynyi afrikai ellenálló mozgalom vezetőjéhez, sürgetve őket, ragadjanak fegyvert a dél-afrikai rezsim ellen, így kényszerítsék ki, hogy az ENSZ konkrét intézkedéseket hozzon a Verwoerd-kormány gyalázatos rendszerének megszüntetésére. 1956. szeptember 19 zsuforter Nem kerek évforduló. Huszonhét esztendeje annak, hogy a csukaszürke áradat átcsapott Lengyelország határain, s a náci Németország támadása kirobbantotta a második világháborút. Nem valami történelmi protokoll ösztönöz tehát az emlékezésre. Sokkal súlyosabb indok: ez a háború máig is élő, kollektív élménye nemzedékünknek, tanulságai időszerűbbek, mint valaha. A hitleristák éveken át készültek erre a háborúra, roppant katonai erőket összpontosítottak. A kezdeti villámháborús sikerek nyomán Európa tekintélyes részét hadigépezetük szolgálatába állították. Nem csekély magabiztossággal nyomtatták ki előre az Anglia megszállását bejelentő, kétnyelvű falragaszokat, sőt elkészítették moszkvai bevonulásuk forgatókönyvét is. De akárcsak annyi más támadó a történelemben, ők is elszámították magukat Szeptember elsejére május kilencedikét idézzük, a fasizmus feletti nagy győzelem napját A fasizmus nem törhetett át mert összefogott ellene minden erő, amely a jövőt féltette. Az első vonalban pedig a Szovjetunió állt viselte a háború legsúlyosabb terhét s a halálos csapást mérte a Harmadik Birodalomra. A győzelmet nem adták olcsón. Több mint fél évtizeden át patakzott a könny és a vér. A csatatereken és a hátországban, lövészárkokban, romok alatt, koncentrációs táborok halálgyáraiban ötvennyolcmillió ember vesztette életét Mindez kézenfekvővé teszi a második világháború legfontosabb tanulságát: az emberiségnek fáradhatatlanul küzdenie kell a béke megőrzéséért, fenntartásáért. Ez sokszorosan érvényes a nukleáris tömegpusztító fegyverek korszakára, amelynek nyitányát tulajdonképpen a második világháború vége jelentette. A békevágy nem pusztába kiáltott szó, száz és százmilliók tökélték el magukat tevékeny harcra. Az elmúlt két évtized során alapvetően megváltoztak az erőviszonyok, létrejött a szocialista világközösség, felbomlott a gyarmati rendszer, megizmosodtak a haladó erők, a nyugati országokban pedig mind több józan államférfi teszi magáévá a békés egymás mellett élés kétszerkettőjét. ■ Sajnos, mégsem mondhatjuk el, hogy már mindenki megtanulta a történelmi leckét. Imperialista körök, élükön az Egyesült Államok vezető csoportjával, megvalósíthatatlan világuralmi terveik gőzében, újra a tűzzel játszanak. Délkelet-Ázsiában súlyos válságot robbantottak ki, Vietnamban háborút folytatnak, eszkalációs terveikben további provokációkat készítenek elő. Európa szívében, Nyugat- Németországban összefogtak az egykori ellenséggel — az egykori szövetséges ellen. A Bundeswehrrel lényegében megteremtették a náci Wehrmacht örökösét — vezetői nemegyszer személy szerint is ugyanazok! — s a nyugatnémet hadsereget atomfegyverekhez akarják juttatni. Ezért tölt el mindannyiunkat kettős érzés ezen az évfordulón. Magabiztossá tesz erőnk tudata, ám nem hunyhatunk szemet a meglevő veszélyek előtt sem. S ilyen körülmények között, a második világháború kezdetének és végének felelevenítése nem történelemkönyvek vagy archívumok anyaga, hanem örök emlékeztető barátnak és ellenségnek, R. F. „Varsó hónapja66 VARSÓ (MTI.) Húsz évvel ezelőtt, 1946-ban született meg az a lengyel kormányhatározat, amely szerint szeptembert Varsó újjáépítése hónapjának nyilvánítják. Ez a dátum a hitleristák orvtámadásának napjára és hónapjára emlékezteti Varsó népét. Szeptember ezúttal is a háború és az újabb háborús veszély elleni tömegtüntetéssel kezdődik. Szeptember 14-én nagy katonai ünnepségen emlékeznek meg a Visztula keleti partján fekvő Prága-városrész szovjet hadsereg által történt felszabadításának és a szovjet hadsereg kötelékeiben harcoló lengyel néphadsereg egységes partraszállási kísérletének évfordulójáról. CSALÓDÁSOK A horgászverseny izgalmai még mindig nem ültek el. Utcán és a szerkesztőségben arról faggatnak ismerőseim: hogyan lehetséges, hogy valaki három óra leforgása alatt 228 halat fog? — Ez úgy lehetséges csak — szoktam válaszolni —, hogy Kocsis Sanyinak és Palasics Gyurkának is rossz napja volt, különben négyszázon felüli darabszámmal örvendeztettek volna meg bennünket. — Jól írtam, négyszázon felül! A verseny előkészületei során ugyanis nem egy alkalommal másfél óra alatt fogtak annyit mint a vasárnapi versenyre. Erre aztán tényleg nem lehet mást mondani, mint hogy ördöngős ügyesség. Hogy miért? Ezt is megmagyarázom. Alighogy felröppent a rakéta, amely a verseny végét jelentette, beültem a bajnok ladikjába. Próbálkoztam vízszínen és fenéken, válogattam a csalétket is, ahogy máskor szoktam. A halak azonban, úgy látszik, megérezték, hogy holmi vasárnapi pecással van dolguk, feléje sem szagoltak a felkínált csemegének. Pedig két óra hosszat áztattam a zsinórt. Ennél sokkalta nagyobb csalódás érte kitűnő kapuvári horgászunkat, aki augusztus második felében hét kiló öt dekás pontyot vezetett merítőszákjába. No, nem ez a ponty okozta a csalódást, hanem az Adria, ahová barátai társaságában túrára indult Egész úton mást sem hallottak ismerősei, mint ezt: „majd meglátjátok, mit horgászok én nektek a tengerből?!" Meglátták. Egy hét alatt fogott összesen mondd és írd: két darab, ujjnyi nagyságú szardíniát, vagy valami ehhez hasonlót. És a két darab tengeri nyomorék csalogatására horgára tűzött összesen három kiló válogatott hazai gilisztát. Ez is világcsúcs — mínuszban! —ez —.