Kisalföld, 1967. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-27 / 202. szám
1967. augusztus 27., vasárnap Trnava? üdvözlet (Szabó Zsigmond felv.) Egymillió reumás A gyógyvíz Bajiban utazik Az Egészségügyi Közlöny 1967. augusztus 1-i számából: „Az egészségügyi miniszter Mosonmagyaróvár városban a városi tanács végrehajtó bizottsága által fenntartott Lúcsony utcai hévízkút vízének elismert gyógyvízként való megnevezését engedélyezte. (726./Gyf./1967.)” M. Vilmos könyvkötő harminc évig panaszkodott a reumájára. Az idén január 4-e óta munkaképtelen. Járni sem tudott, amikor a mosonmagyaróvári kórház ideiglenes fürdőosztályára került. Aztán megfürdött a termálvízben, egyszer, kétszer, tizenötször. Fájdalmai három hét alatt teljesen megszűntek, botjait a szegre akasztotta. Ma már mindenféle mozgásra képes. D. Józsefné 23 esztendős fiatalasszony szülés után egy héttel mozgásképtelenné vált. Július 20-ától a mosonmagyaróvári kórházban kezelik. Állapota a fürdés és a nagyszerű orvosi kezelés során, alig két hét alatt gyökeresen megváltozott, a jövő héten gyógyultan elhagyhatja az intézményt. P. Endre tanácsi dolgozó 15 éve szenved bal oldali isiászban. Megjárta az ország gyógyfürdőit. Sem a fürdők, sem a gyógyszerek nem használtak. A mosonmagyaróvári kórház ideiglenes fürdőosztályán teljesen rendbe jött, mozgáskorlátozottsága egy hét alatt feloldódott, a napokban gyógyultan távozhat. Z. Józsefné, B. János, P. Istvánná, Sch. Ferencné és még számos, súlyos mozgásszervi beteg esete a bizonyíték: három-négy hetes fürdés (gondos orvosi felügyelet és ápolás mellett) kitűnő hatású. A mosonmagyaróvári kórház ideiglenes fürdőosztályán 1967. február 1-e óta mintegy 120 beteget kezeltek, és mindnyájan gyógyultan tértek haza. A Lúcsony utcai termálkút vízét sajtkocsin szállítják naponta a fürdőház mögötti két tartályba. A tartályokat a Timföld- és Műkorundgyár munkásai készítették. Az egyik szigetelt, a másik nem. A meleg és a hideg termálvizet keverik egymással, hogy értékes tulajdonságaiból, konyhasó, alkáli-hidrokarbonátos jódér fluoridtartalmából ne veszítsen. A mosonmagyaróvári kórház ősszel kezdődő felújítása során felszámolják a fürdőházat. Tízmillió magyarból több mint egymillió szenved reumás fájdalmaktól. A szakrendelésekre járók 65 százaléka aktív dolgozó. Egy reumás beteg egy év alatt 460 forint értékű gyógyszert fogyaszt; kivizsgálásokra, anyag- és műszerköltségre betegenként évente 80 forintot fordít államunk. A reumás betegek évente átlagosan három hetet táppénzállományban töltenek. Ez több mint ötezer forinttal terheli személyenként az államkasszát. (A nem dolgozó, nyugdíjas betegek gyógyszerköltsége évente 520 forint A tudomány tízesztendős és 90 éves reumás betegeket is ismer.) Ezer reumás betegre évente mintegy négymillió forintot költ a népgazdaság. Egymillió beteg kezelése négymilliárd forintos kiadás. Ebbe az összegbe nem számítottuk bele a kórházba kerülők ápolási díját. Csupán a mosonmagyaróvári járásban mintegy hathétezer reumás beteg él. Az iménti számítás szerint gyógykezelésük és a betegség miatti veszteség 24 millió forint évente. Ha a megfelelő időben és módon alkalmazott gyógyfürdő és egyéb kezelések révén egyharmadával csökkenthetnék a mozgásszervi betegek táppénzes idejét és gyógyszerfogyasztását, szerény számítások szerint évente nyolcmillió forintot megtakaríthatna az ország. Örömet szerezne mindez a csípő-, térd-, láb-, váll- és sokizületi elfajulásban szenvedőknek, azoknak, akiknek nyaki, ágyéki vagy csigolyaközti porckorongelváltozástól, idült ideggyulladástól évek óta pokol az életük, és azoknak a lányoknak, asszonyoknak, akik különféle nőgyógyászati panaszaik miatt heteket, hónapokat betegállományban töltenek. Százaknak, ezreknek az életkedvét adhatná viszsza a majdnem teljes gyógyulás. A gazdaságossági számítások ez alkalommal egészen mást jelentenek, mint az iparban, mezőgazdaságban. A millió forintok említése csupán halvány érv ebben az esetben, hiszen a legdrágábbról, szocialista rendünk legnagyszerűbb vívmányáról, az emberek egészségének, életének védelméről van szó elsősorban! Most mi mégis a milliókat említjük. Dr. Péter Pál reumatológus szakorvos és dr. Kiss András belgyógyász főorvos, az ideiglenes fürdőosztály vezetője számtalan tanulmányt, felmérést végzett már a reumás és egyéb izületi betegségek megszüntetésére, gyógyítására. Elküldte programtervezetét a Győr-Sopron megyei Tanács Tervező Vállalatához, amelyben meghatározza: menynyiért milyen gyógy- és termálfürdőt lehetne létesíteni a Lacsony utcai kút köré. Tizenkét-tizennégy millió forintba kerülne a minden igényt kielégítő intézmény megépítése, berendezése, ahol nemcsak a mosonmagyaróvári járás, hanem egész Győr-Sopron megye reumás betegei gyógyulást, jobbulást nyernének, évek óta kínzó fájdalmaik csökkennének, szűnnének. Lehetőség nyílna a fürdő által Mosonmagyaróvárt gyógy- és üdülőhellyé nyilvánítani. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a városban egy napnál tovább tartózkodó idegen személyek napi két forint üdülő-, illetve gyógyhelyi pótdíjat kötelesek fizetni. Ha a város különösen kedvező földrajzi és természeti adottságait is figyelembe vesszük, naponta átlagosan ötszáz idegenre (1000 forint tiszta jövedelemre!) számíthat a város. Az idegenforgalom révén gyarapodnának az egyéb bevételek is, elsősorban a vendéglátóiparé. Elgondolkoztató megállapítás: a társadalom szempontjából azok a betegségekszámottevőek, amelyek a lakosság sok tagját érintik, a dolgozók jó részének gazdasági tevékenységét csökkentik, és amelyek ellen az egész társadalomnak idejekorán erélyes és kitartó védekezést kell folytatnia. Ezek a betegségek népbetegségek. Napjainkban harmincnégyszer több a reumás beteg, mint a tbc-s. Kevés viszont a reumatológus szakorvos, ezért kézenfekvő: minden lehetőséget megragadni a reumás betegségek korai felismerésére, gyógyítására. Kulcsár László KISALFÖLD Össznépi vélemény a fesztiválról Egyre fokozódó nyugtalansággal telnek napjaim, amióta rádöbbentem súlyos mulasztásomra: nemzeti nagylétünk nagy eseményéről, a táncdalfesztiválról eddig még egy sort sem írtam le. Se pro, se kontra. Sem mint a zsűri tagja, sem mint közönség. Az előbbi még csak természetes: elég volt ott egy újságíró, Hegedűs Tibor kollégám. Addig-addig bírálgatta a televíziót, míg meghívták a televízióba, hadd bírálgassa a közönség a televízióval együtt őt is. De nem tettem le a voksomat mint tv-néző sem, pedig számtalan levelezőlap és a protekcióm lévén a postán — több példány Rádió- és televízió-újság állt rendelkezésemre. Lusta voltam írni. (Van az úgy máskor is, nemcsak fesztivál idején.) Most azonban, hogy napokkal a nagy izgalommal várt eseménysorozat vége után is tovább gyűrűznek az indulatok, kénytelen vagyok papírra vetni a véleményemet. Persze ne tessenek azt gondolni, hogy az teljesen az én véleményem lesz — elvégre a táncdalfesztivál végeredménye sem csupán a zsűri véleménye, benne van abban a közönségé is. Jó is, hogy benne van, mert a zsűrit rosszul állították össze: nem szakemberekből kellett volna kiválasztani azt a tizenhat esküdtet — akik nem értenek hozzá, bár szakemberek —, hanem a közönség soraiból, akik bár nem szakemberek, de értenek hozzá. Ezért történhetett meg, hogy olyan nagy különbségek voltak a zsűri és a nézők véleménye között. Nos, az én véleményem szerint teljesen megérdemelten kapta az első díjat Majláth Júlia a Rövid az élet és a Nem várok holnapig című dalokért. Először ismert a szerző nő, és az emancipáció értelmében meg kell becsülnünk a nők alkotó tevékenységét, másodszor azért, mert sok alapvető igazságot tartalmaz a dalok szövege. Harmadszor, mert Toldy Mária ás Zalatnay Sarolta kitűnően énekel, és ráadásul Zalatnaynak szép a térde. Nem érdemelte viszont meg az első díjat Majláth Júlia, csak azért adták neki, mert nő, de kérem szépen, az emancipációt nem szabad túlzásba vinni. Nem érdemelte meg azért sem, mert a dalok csupa alapvetően közhelyszerű igazságokat tartalmaznak. Sem a Toldy, sem a Zalatnay nem tudnak énekelni, ráadásul a Zalatnay csak azért állt a mikrofon elé, hogy a térdét mutogassa, pedig ha tudná, hogy... illetőleg legalább az szép neki. (Ki-ki választhat kora szerint.) Más a helyzet Dobos Attila Annál az első ügyetlen csóknál kezdetű dalával, amely megérdemelten kapta a második díjat, mivelhogy a szerző következetesen folytatta az Isten veled, édes Piroskám kitűnő stílusát. A sikerben nagy része volt Aradszky László rokonszenves egyéniségének. Különben is a döntő zsűrije jóvátette az elődöntő zsűrijének hibáját, és a méltatlanul lepontozott dalt méltó helyére emelte. Hiába, a nemzetközi zsűri ért hozzá, ha a hazai nem is. Ugyanakkor nem érdemelte meg még a döntőbe jutást sem az Annál az első ... kezdetű dal, hiszen nyilvánvaló, hogy már csak az Isten veled .. .-féle stílust tudta variálni a szerző. Nem ért a dolgához a nemzetközi zsűri sem, de az is lehet, hogy a külföldieket — akik értenek hozzá — leszavazták a hazaiak, akik nem értenek hozzá, hiszen mint a lapokban olvastuk, csak egyharmad részük volt külföldi, a többi hazai. Márpedig, mint a tv-ben hallottuk, a döntést egyszerű szótöbbséggel hozták. Hát így kapott második díjat az Annál az első ügyetlen csóknál! És egyébként is: nem tudom, mit esznek azon az Aradszkyn. Olvasó! Folytatnám, de unnád. Gondolom, véleményem össznépi jellegéről már eddig is meggyőződhettél, örülj, ha véletlenül felismerted közte a magadét is. Nem baj, hogy mindegyiket a magadénak érzed az fontos, hogy ne egyezzék meg a másokéval. Addig örülj, míg nem vagy a zsűriben, mert addig menthetetlenül szakember vagy. De ha egyszer — ne adj' isten — bármiféle zsűribe beválasztanak, lehetsz akármilyen szakember, nem értesz többé hozzá te. k s A reform és a vendéglátóipar A hangulat nem csodaváró A vendéglátóipar mindig divatban volt, így van ez most, így lesz a jövőben is. Olyan szolgáltató szakma, amely látványos. Gyorsan híre megy a jónak, de még inkább a rossznak. Ezért ha valahol lehet ötletesebben, jobban dolgozni, akkor a vendéglátóiparban igen. Négy szerv osztozkodik a magyar vendéglátáson: a tanácsi és a reprezentatív vendéglátóipar, a fogyasztási szövetkezetek és az Utasellátó Vállalat. Győr- Sopron megyében mind a négy szerv képviselteti magát. Az egészséges konkurrencia, a verseny feltételei adottak. Az új mechanizmusban ennek nagy jelentősége lesz. Már az előkészítés során érezhető ennek kedvező hatása. A különböző felügyeleti szervekhez tartozó vendéglők, éttermek dolgozói versengenek a vendégért. A verseny érvényesül a saját hálózatban is. Például a győri Vörös Csillag Szálló egységeiben szocialista brigádok dolgoznak. A vendégért házon belül is versengenek, hogy melyik egységben fogyasztja el ebédjét, issza meg kávéját. fl konkurrencia A konkurenciából adódtak szakmai viták, amelyek nemegyszer ki is éleződtek. A vállalatok nem egyenlő esélyekkel indultak. Adottságaik annyifélék, ahány a forma, a megye, a város és a tájegység. Az elmúlt években a földműves-, illetve a fogyasztási szövetkezetek látványosan felfejlesztették hálózatukat. „Betörtek” a városokba, és az idegenforgalom céljaira is jelentős beruházásokat eszközöltek. A tanácsi vendéglátóiparnak korántsem voltak ilyen anyagi lehetőségei. A hálózat döntő része azonban a tanácsi vállalatok kezében van, és ellátási körzetük is a legnagyobb. Ezért az ő munkájukat, sorsukat, fejlődésüket is méltó figyelemben szükséges részesíteni. A tanácsi vendéglátóipar, mivel jórészt objektív okokból nem tudott annyi újat adni, mint konkurrensei, sok támadást, bírálatot kapott. Sokan már azt hangoztatták, hogy az új mechanizmusban ezek a vállalatok életképtelenek lesznek. Ez nagy tévedés, hiszen forgalom szempontjából éppen ezek a vállalatok vannak a legkedvezőbb helyzetben. Ha jól élnek a lehetőséggel, pótolhatják a sokéves lemaradást. Magyarázat a langyos sörre A vendéglátóipar vezetői, dolgozói az új gazdaságirányítással kapcsolatban még csak egy dologban biztosak: abban, hogy értéktelen állóeszközök nem rontják majd a nyereségüket. Elvileg az is biztos, hogy önállóságuk növekedik. Ennek szellemében már új vonások tapasztalhatók munkájukban. Összejöveteleken, értekezleteken állandóan vita tárgya a felkészülés. Az üzlet- vezetők többsége kezdeményező. Már most sok mindent másképpen csinálnak, mint például a múlt nyáron. A Győr-Sopron megyei Vendéglátóipari Vállalatnál belső átszervezés van folyamatban. Az áruforgalmi osztályon belül létrehoznak egy technikai csoportot. Ha szombaton valahol elromlott egy hűtőgép, rendszerint hétfőn javították meg. Megtörtént, hogy a vállalat dolgozója, akivel szerződtek, szombaton délben abbahagyta a javítást, és hétfőn reggel folytatta, mondván, munkaideje lejárt, túlóra meg nincs. Nem volt könnyű megmagyarázni a vendégnek, miért langyos a sör. Ésszerűbb. Dicsőbb is Csupán a győri vállalat évente egymillió forintot fizetett ki eddig gépek javítására. Elhatározták, hogy ezt a jövőben saját maguk végzik el. Ezzel a munka meggyorsul, és mintegy 300 000 forintot még meg is takarítanak. Akkor dolgoztatják az embereiket, amikor a munka megkívánja, ha szükséges, akár szombaton este vagy vasárnap délután is. Mondhatnánk erre azt, hogy ez mind szép, de erre az új gazdaságirányítás nélkül is rá lehetett volna jönni. Ez részben igaz, de éppen a reform teremtette máris meg azt a pezsgő légkört ebben a szakmában is, hogy az emberek akarnak és kutatják a lehetőségeket. A vezetők és a dolgozók erre most ösztönzést kapnak. Nem várják meg tehát a miniszteri vagy a kormányrendeletet, hanem anélkül is legjobb tudásuk szerint igyekeznek jobban, eredményesebben dolgozni. Kikapcsolták a nagykereskedelmet A jó áruellátás már fél siker a vendéglátóiparban. Sok merev intézkedés, szokás gátolta ezt a fontos munkát. Egyre inkább rugalmasan oldják meg az árubeszerzést. A vendéglők, éttermek vezetői vásárolhatnak gyümölcsöt, zöldséget, halat és más cikkeket. A fogyasztási szövetkezetek, a tanácsi vendéglátóipar az idén már számos jó üzletet kötött például állami gazdaságokkal. A haszon bizonyos százalékáról lemondtak a gazdaság javára. Mindkét üzletfél jól járt. Az eladó többet kapott, a hiánycikkek csökkentek. Keresett őszi, téli cikk a gesztenye, de mindig baj volt vele. A Győr-Sopron megyei Vendéglátóipari Vállalat beszerzői elutaztak Zalába és Ágfalvára. Háromszáz mázsa gesztenye szállítására kötöttek szerződést. A gesztenyét feldolgozva tárolják majd a hűtőházban. A nagykereskedelmet kikapcsolták. Nem várnak a bizonytalan behozatalra sem. Egyforma minőséget tudnak adni mindenütt egészen a tavaszig. Amire választ várnak Figyelemre méltóak a szakma törekvései. Azok vannak többségben, akik nem várnak csodát 1963 január elsejétől, hanem tisztában vannak azzal, hogy nekik maguknak kell a jobbat megteremteni. Abból indulnak ki, hogy szomjas, éhes vendég az új mechanizmusban is lesz. Attól nem kell tartani, hogy a jó ételek és italok megmaradnak. Ezen belül kisebb-nagyobb adminisztratív és technikai változtatásokkal többet lehet produkálni, mint eddig. A felkészülési időszak hátralevő részében a szakma dolgozói természetesen mielőbb szeretnének határozott választ kapni alapvető kérdésekre. Ilyen például az alapképzés, a forgalmi adó, a haszonkulcs, a bérezés. A bérezés a vendéglátóiparban eléggé bonyolult. Alapvetően helytelen például az, hogy az érvényben lévő intézkedések meghozatalánál beszámították a a különböző mellékes kereseteket. A felszolgálói fizetések olyan alacsonyak, hogy nem lehet csodálkozni, ha „egyéb mellékes” után néznek. A fenti néhány kérdés mielőbbi tisztázása lendületet adna e fontos szolgáltatási ágban az új gazdaságirányításra való felkészülésben. Cseresznyék István