Kisalföld, 1969. október (14. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-10 / 235. szám
•» KISALFÖLD Csanádi György nyilatkozata A közlekedési konferencia delegáció vezetőinek sajtókonferenciájáról szóló tudósításaikban a csütörtöki bőcsi lapok vezető helyen ismertették dr. Csanádi György magyar közlekedés- és postaügyi miniszter bejelentését. Az MTI tudósítója megkérdezte dr. Csanádi Györgyöt: Milyen magyar vonatkozású kérdés szerepelt a tanácskozás napirendjén? — Mindenekelőtt az E—5 számú, Londonból Isztambulon keresztül át a török— szíriai határig vezető, legfontosabb európai autópálya Bécs—Budapest szakaszának vonalvezetése, — mondotta a miniszter. Ausztria vállalta a maga szakaszának megépítését, mi pedig még az idén befejezzük a jelenlegi E—5-ös út magyar szakaszának korszerűsítését. Dr. Csanádi György a Ballhausplatzon hosszabb eszmecserét folytatott dr. Klaus osztrák kormányfővel. Arra a kérdésre, hogy miről volt szó, Csanádi György ezt válaszolta: " A kancellár úr a konferencia kapcsán kifejtette, véleménye szerint feltétlenül helyes, hogy a kis országok a műszaki a tudományos és általában a szakmai kérdések megoldásában magukra vállalják közös dolgaik intézését. Ezzel annál is inkább egyet lehet érteni, mert — mint ezt a magam tapasztalataiból is leszűrhettem, — a különböző országok szakminisztereinek jó, gyakorlati együttműködése nagy mértékben elősegítheti az érintett országok közeledését —, politikai vonatkozásban is. Mint megállapíthattuk, ez teljes összhangban van azoknak a kormányszintű tárgyalásoknak a szellemével, amelyeket Fock Jenő miniszterelnök Klaus kancellárral folytatott. — Ennek szellemében hangzott el a nagy tetszéssel fogadott magyar bejelentés is a konferencián? — Igen, bejelentettem ugyanis, hogy javaslatot teszek kormányomnak olyan budapesti közlekedési konferencia összehívására — természetesen alapos előkészítés után — amelyre Magyarország valamennyi szomszédját meghívnánk. Ez tovább bővítheti az érdekelt országok körét, és nemcsak a közlekedés koordinálását szolgálhatja, hanem — nézetem szerint — a további enyhülést és közeledés ügyét is egész Európában, — mondotta dr. Csanádi György. (MTI) Csehszlovákia Munkamegosztás a kormányelnökségben Frantisek Kouril a csehszlovák szövetségi kormány sajtótitkára, csütörtökön sajtóértekezleten ismertette a csehszlovák kormány elnökségén belül kialakított munkamegosztást. Oldrich Cernik miniszterelnök a külpolitika, állambiztonság és a honvédelem területén vezeti és hangolja össze a kormány munkáját és irányítja az általános kormánypolitikát. Josef Kempny és Peter Colotka minisztrelnök-helyettesek, mint a cseh, illetve a Szlovák kormány miniszterelnökei, az e funkciókból rájuk háruló feladatokat látják el. Vaclav Hula miniszterelnökhelyettes és tervezésügyi miniszter egyidejűleg a Gazdasági Tanács elnökeként is tevékenykedik.Karol Laco miniszterelnökhelyettes, aki a Törvényhozási Tanács elnöke, és a szövetségi nemzetgyűléssel és a köztársaságok törvényhozó testületeivel tartja a kapcsolatokat; összehangolja továbbá a nemzeti kormányok munkáját az állami és helyi közigazgatási szervek igazságszolgáltató, ügyészi és adminisztratív munkáiban. Frantisek Hamouz miniszterelnök-helyettes és külkereskedelmi miniszter, Csehszlovákia állandó képviselője a KGST-ben, valamint a Nemzetközi Gazdasági, és Tudományos-Műszaki Együttműködési Tanács elnöke. Miloslav Hruskovic miniszterelnök-helyettes és a műszaki és beruházás fejlesztési szövetségi bizottság elnöke hangolja össze a kormány, a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Nemzeti Front tevékenységét, valamint a szövetségi kormány oktatásügyi kulturális, egészségügyi és egyházpolitikáját. -k A jobboldali opportunizmus ideológiai és politikai vetületeiről, valamint az ellenük való harcról rendezett konferenciát csütörtökön a CSKP KB Irodája. A sajtó munkatársai, a főszerkesztők, publicisták, a központi és helyi lapok és más tájékoztatási eszközök pártszervezeteinek elnökei számára rendezett értekezleten Vladimir Gerlach, a CSKP KB Irodája ideológiai osztályának vezetője tartott tájékoztatót a jobboldali opportunizmus ellen folytatott ideológiai küzdelem fő kérdéseiről. (MTI) Ném „elég szigorú” az ellenőrzés A genfi leszerelési értekezleten csütörtökön folytatódott az amerikai és a szovjet társelnök által beterjesztett határozati indítvány vitája a tengerfenék atomfegyvermentesítéséről. A munkaokmány egyik cikkelye előírja, hogy a szerződéshez javasolt módosításokat, azoknak érvénybe lépése előtt, a nukleáris fegyverekkel rendelkező hatalmaknak jóvá kell hagyniuk. A kanadai küldöttség vezetője, George Ignatieff, bírálta ezt az előírást. Ugyancsak ezt a szövegrészt kifogásolta Olaszország képviselője, Roberto Caraccioli nagykövet. Mindkét felszólaló kifogásokat emelt az ellen is, hogy a szerződéstervezet — szerintük — nem alkalmazkodik a fegyverrendszerek fejlődésével előállható új körülményekhez, és azt hangoztatták, hogy a szerződéstervezet nem ír elő "„elég szigorú" ellenőrzési módszereket., (AP, Reuter) Elsöprő lelkesedés Muammer el Kadhafi, a Líbiai Forradalmi Tanács Parancsnokságának elnöke, a hatalomátvétel óta csütörtökön látogatott először a nyugati fővárosba, Tripoliba, hogy átvegye az új amerikai és angol nagykövet megbízólevelét. Az AP hírügynökség tudósítója kiemeli azt a tényt, hogy Tripoli lakossága a szó szoros értelmében elsöprő lelkesedéssel köszöntötte az új rendszer legmagasabb közjogi méltóságát, el Kadhafit. Az AFP jelentése szerint Abdusszalam Ruszavi libanoni külügyminiszter, aki csütörtökön délután megbeszélést folytatott Jean Villott vatikáni államtitkárral, este befejezte római látogatását és hazaindult. A szentszék képviselője és Abdusszalam a közel-keleti helyzetről tárgyalt. (MTI) Egyenesen Győrből (Folytatás az 1. oldalról.) — Igen, ők ketten azok, akiket majd megkérdez a riporter... Nem, előre nincs megbeszélve a szöveg nincs előkészítve... Hogy mit kérdez? Először is azt, mióta vannak a gyárban. Egyikük húsz, másikuk öt éve. Azután megkérdezi a riporter, hogy érzik magukat a munkások ,ez egy vállalattá öszszevont három üzem egyikében, a Kisalföldi Gépgyár gyáregységében. Mire ők azt felelik... Távozás után reklamációt nem fogadunk el, jelszóval kellett volna bevezetni a másik győri üzemből, a Hűtőházból az ottani és a Sütőipari Vállalat igazgatójával lebonyolított beszélgetéseket. A két vállalat vezetői a Kisalföldi Gépgyárral való kapcsolataikról nyilatkoztak, s nemcsak egymás között, de a tv nyilvánossága előtt is elmondták véleményeiket. A tv-nézők a „Többet, jobban, olcsóbban" műsor után nyugodt lélekkel hajtották álomra fejüket, vagy készülődtek vacsorához, mert megtudták, hogy a derékszögben hajlított lemez helyett minden további nélkül alkalmazható az ívben hajlított lemez is a süteménysütő kemencében — Tóth — 1969. október 10., péntek Schumann-nyitány Moszkvában Indiában visszavágott a jobbszárny Az a hír, amely szerint Andrej Gromiko szovjet és Maurice Schumann francia külügyminiszter Moszkvában megkezdte tárgyalásait, világszerte nagy figyelmet keltett — persze, nem mindenütt azonos előjellel. Már az első visszhangokból kitűnik, hogy Washingtonban, Londonban és Bonnban keserű csalódást keltett a francia külpolitikának ez a látványos lépése. De Gaulle tábornok visszavonulását, mint emlékezetes, felfokozott reményekkel kommentálták atlanti körökben. Nem csináltak titkot abból, hogy a tábornok-elnök távozásától minden szempontból új kurzust vártak a francia külpolitikában, mindenekelőtt a NATO-hoz és a Szovjetunióhoz való viszonyt illetően. Maurice Schumann moszkvai látogatása elhervasztotta a hidegháború bajnokainak a francia—szovjet kapcsolatok megromlására irányuló reményeit. Párizs meglehetősen félreérthetetlen jelét adjta annak, hogy a De Gaulle utáni Franciaország vezetése meg akarja tartani, sőt tovább akarja fejleszteni az utóbbi esztendőkben biztatóan fejlődő szovjet—francia kapcsolatokat. A külügyminiszter személyes moszkvai bemutatkozása természetesen önmagában is fontos esemény De nemcsak erről van szó. Schumann Washingtonban járt a közelmúltban és ott előkészítette Georges Pompidou államfő koratavaszi útját. Az időpontok még bizonytalanok, de aligha lehet vitás, hogy a francia diplomácia vezetője hasonló megbízatással érkezett a szovjet fővárosba is. És még ez sem minden. Schumann látogatása csak a nyitánya egy immár hagyományossá vált szovjet— francia eseménynek, a két ország magas rangú képviselőiből álló munkacsoport, az úgynevezett nagybizottság ülésének, amelyre ugyancsak a szovjet fővárosban kerül sor. New Yorkban véget ért az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitája, amely ezúttal is érdekes szeizmográfnak bizonyult. Kitűnt, hogy — mint erre a TASZSZ tudósítója összegező kommentárjában rámutat : a nemzetközi közvéleményt mindenekelőtt a közel- és a távolkeleti agresszió megszüntetése foglalkoztatja. Mindkét véres kalandért az amerikai vezetés felelős. * Veszélyes jobboldali támadás érte Indira Gandhi aszszonyt és híveit, Nidzsalingappa, a Kongresszus Párt elnöke önkényesen felfüggesztette tisztségéből a párt balszárnyának számos személyiségét. Amikor a miniszterelnök-asszony a nyáron bejelentette a bankok államosítását, várható volt, hogy a jobbszárny minden módon igyekszik visszavágni majd. A reakció dühét csak fokozta, hogy jelöltje az államfőválasztásokon is alulmaradt Indira Gandhi hívével szemben. Nem vitás, hogy a progresszív erők felsorakoznak ezzel a támadással szemben is. Indira Gandhi máris kérte a párt legfőbb testülete, az úgynevezet munkabizottság összehívását. (RS) Románia mezőgazdaságában Új bérezési rendszer A román minisztertanács két határozatot hozott, amelyek értelmében ez év november 1-től jóváhagyja az új kísérleti bérezési rendszer általánosítását és a bérek emelését az állami mezőgazdasági vállalatoknál, a mezőgazdasági gépállomásoknál és más állami mezőgazdasági egységeknél, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben dolgozó szakemberek számára. A határozatok értelmében átlag 9 százalékkal emelik az állami mezőgazdasági egységek dolgozóinak bérét Átlag 20,6 százalékos béremelést engedélyeznek a határozatok a termelőszövetkezetek szakemberei számára, hogy ilymódon fizetésük összhangba kerüljön a többi mezőgazdasági állami vállalatoknál dolgozók bérével. Az intézkedés több mint 425 000 dolgozót érint. (MTI) HANOI A Vietnami Demokratikus Köztársaság hivatalos hírügynöksége, a VNA csütörtökön közölte, hogy nem létesültek „titkos kapcsolatok” az Egyesült Államok és a VDK között. Az ezzel kapcsolatos amerikai híresztelésekről a VNA megállapítja: az efféle hírek tévesztésével az Egyesült Államok a közvéleményt akarja félrevezetni. A Nixon-kormánynak valójában nincs szándékában, hogy az amerikai csapatokat gyorsan és maradéktalanul visszarendelje Dél-Vietnamból. WASHINGTON Nixon elnök csütörtökön hivatalosan kérte a kongresszust, hogy szavazzon meg 95,9 millió dollárt a szuperszonikus szállító repülőgépek fejlesztési programjára a következő költségvetési évre, — közölte a Fehér Ház sajtótitkára, BONN Schröder nyugatnémet hadügyminiszter a CDU hivatalos képviselőjeként csütörtökön a brit Konzervatív Párt kongresszusára, Brightonba utazott, közölte a bonni hadügyminisztérium szóvivője. PEKING Kim Ir Szen, a KNDK minisztertanácsának elnöke táviratban üdvözölte a Kínai Államtanács elnökét, Csou En-lajt a Kínai Népköztársaság alapításának 20 évfordulója alkalmából. Kim ír Szen kifejezést adott annak a véleményének, hogy a két nép barátsága, amelyet a japán és az amerikai imperalizmus ellen vívott közös harc vérrel pecsételt meg, a jövőben tovább erősödik és fejlődik. PASADENA Mary Sirhan asszony, a Robert Kennedy szenátor meggyilkolásával vádolt Sirhan B. Sirhan édesanyja sajtóértekezleten közölte: az ENSZ-nél kíván közbenjárni annak érdekében, hogy eszközöljékki a kegyelmet fia számára. Elmondta, hogy táviratban fordult U Thant ENSZ-főtitkárhoz, noha fia ügyvédei megpróbálták lebeszélni erről. (MTI) TELEX Harcok a Jordán völgyében Az Asszifa, az El Fatah katonai szervezete Kairóban bejelentette, hogy az eltelt két nap alatt kommandóegységei kétszer is megütköztek az izraeli katonasággal a Jordán-folyó völgyében. Az egyik ütközet Um Szidra térségében zajlott le. Nem egészen másfél órás harc után az arab ellenállók rakétákkal és más tűzfegyverekkel megsemmisítettek egy izraeli megfigyelőállást. A másik öszszeütközés szerdán este történt Al Szueimánál. Mint a közlemény mondja, az izraeliek megpróbálták bekeríteni a kommandót, de az ellenállók négyórás harcban, miközben nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek, kivágták magukat a gyűrűből és visszatértek támaszpontjukra. (MENA) A Győr és Vidéke Sütőipari Vállalat felvesz — győri telephellyel — tehergépkocsi-vezetőket. Jó kereseti lehetőség, MVM, KPM rendelet alapján besorolás szerinti alapbérrel-teljesítmény bérezéssel. Áramszünet Tudomására hozzuk a t. fogyasztóknak, hogy Győrött, október 12-én, vasárnap, 8—12 óra között Nádorvárosban, Szabadhegyen és Jancsi faluban áramszünet lesz. ÉDÁSZ Vállalat Győr városi Üzemvezetősége. Alig van kár Tűz Péten Tűz ütött ki csütörtökön a Péti Kőolajipari Vállalat telephelyén. A dolgozók a tűz keletkezésének gócát az alfajával üzemben észlelték, ahonnan pillanatok alatt továbbterjedt a központi szivattyúházig. A felszínen lévő anyag lángra lobbant és rendkívüli módon serkentette a tűz továbbterjedését. Az üzem dolgozói egy perc alatt a helyszínen voltak és hozzáláttak a lángok továbbterjedésének megakadályozásához. Alig 1—2 perc leforgása alatt a helyszínre érkeztek a péti tűzoltók is, akik rendkívül gyors munkával elfojtották a 3—4 méter magas lánggal égő tüzet. A szakértők első megállapításai szerint az egyik elektromos berendezésben keletkezett rövidzárlat okozta a tüzet, amely az alfa-lavai üzemben lévő gyúlékony anyag segítségével terjedt tovább. A feldolgozó berendezések és a telített tartályok között végigfutó tűz alig okozott számottevő anyagi kárt. A hatalmas veszélyt, amely az egész üzemet lángbaborítással fenyegette, a dolgozók önzetlen és gyors munkájával, valamint a tűzoltók idejében történt beavatkozásával sikerült megelőzni. (MTI) Csal tiszthelyettesek Súlyos csalás-sorozatot lepleztek le az amerikai hadseregben. A szenátus egyik albizottsága bebizonyította, hogy tiszthelyettesek egy csoportja 1967 óta csalások egész sorozatát követte el a Német Szövetségi Köztársaságban és Dél-Vietnamban. A négy tiszthelyettes először az Augsburg környékén levő laktanyákban felszerelt automatákat fosztotta ki. Ezzel több mint 350 000 dollárt loptak évente. A fosztogatást később Dél-Vietnamban is folytatták, sőt, a csapatokhoz ellátogató színészek szerződtetését és szereplésük megszervezését is kezükbe kaparintották. A hálás művészektől a meghívásért jelentős összegeket vettek fel. A botrány súlyát növeli, hogy közvetve érinti Johnson tábornokot, a szárazföldi haderő volt vezérkari főnökét, közvetlenül pedig Carl Turner tábornokot, a katonai rendfenntartó egységek volt parancsnokát. A szenátusi albizottság megállapította, hogy a banda vezére William Wolldridge a hadsereg többszörösen kitüntetett számvevő őrmestere (AFP)