Kisalföld, 1970. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

1970. augusztus 2., vasárnap Hazaérkezett a győri Rába táncegyüttes Belgiumból Rengeteg tapsot arattunk And­enne-ben, a belga kis­városban az idén harmadíz­ben rendezték meg a nemzet­közi ének- és népi táncfesz­tivált. A rendező bizottság a győri Rába Táncegyüttest hívta meg, hogy a magyar nép művészetéből, érzelem­világából a tánc és ének nyel­vén adjon ízelítőt. Az­ együt­tes a múlt hét csütörtökön tért vissza kéthetes vendég­­szerepléséről. Egy nap múl­va már Balatonföldváron táncoltak. Az évad utolsó elő­adását pedig most pénteken este tartották Győrött a Rá­ba Művelődési Házban. Míg a lányok a hajukat fé­sülik, bemehetek az öltöző­be. Az élményekről faggatom őket. Egyik a skót dudás­ról mesél, másik a tengerről, Brüsszelről, a brugge-i szép épületekről. Az előadás csak fél óra múlva kezdődik. Pál Ferenc, az együttes művészeti veze­tője a hosszú útról, a szerep­lések sikeréről beszél egy csendes sarokban. — Július 8-án délután öt órakor indultunk Győrből egy farmotoros Ikarusszal, amely két napig volt az ott­honunk. Pénteken délután ér­keztünk szép tájakon, váro­sokon keresztül Anderme-be, a fesztivál színhelyére. A vá­rostól pár kilométerre gyer­mekek részére fenntartott in­tézetben telepedtünk meg. Több nemzet követeinek adott szállást a gyönyörű, rende­zett park közepén lévő mo­dern intézet. Mi a skótokkal laktunk együtt. — Tizenegyedikén léptünk fel először. Az előadás után egy menedzser keresett meg bennünket, és meghívta az együttest a jövő évi fesztivál­ra. A vasárnapi előadások után a siker elismerése jeléül újabb meghívásokat kaptunk Angliába, és a kapelle-i II. nemzetközi fesztiválra. Az utóbbinak eleget is tehettünk. Együttesünk műsorát leg­szebben az egyik belga lap kritikusa értékelte: a Rába táncegyüttes műsora művészi­en mutatta meg a magyarok gazdag népi hagyományait.­­ Legsikeresebb számaink a Rábaközi sarkantyús, a Szatmári csizmaverő és a le­ánytáncok voltak. Tetszettek a közönségnek a fiatal tán­cosok. A lányokon, fiúkon nem látszott a fáradtság. Min­dig jókedvűek, üdék voltak, és nagyon szépen énekeltek. — A legjobb közönségünk a szovjet nagykövetség kul­túrtermében tartott előadás­ra gyűlt össze — mondotta Lengyel Sándor, az együttes táncosa. — A­­ szocialista or­szágok külképviseletének csa­ládtagjai nézték meg műso­runkat. A hatalmas palotát, amelyben a szovjet követség székel, egy belga herceg ado­mányozta, akinek családját a fasiszták kivégezték. Végren­deletében arra az államra hagyta kastélyát, amely a legtöbbet tett a fasizmus el­leni harcban. — Az emberek megállítot­tak bennünket az utcán, hogy gratuláljanak — emlékezik Horváth Teréz. Előadásain­kon mindig telt ház volt. Rengeteg tapsot kaptunk. Nagyon szép út volt. Nem fe­lejtjük el Andenne-t, Amsz­terdamot, az ott megismert barátokat. Az ország, a fel­lépések, a fogadások, a siker csodálatos emlék marad. (f. s.) Nyugdíjasok háza Nagy érdeklődést váltott ki az idős emberek körében a nyugdíjasházak építésére vo­natkozó terv, amely szerint a főváros a negyedik ötéves terv időszakában az új lakó­telepeken a nyugdíjasok ré­szére 1000 lakást építtet. A Fővárosi Tanácsnál elmon­dották, hogy a nyugdíjashá­zak építésével kettős célt kí­vánnak szolgálni: a lakás­gondok enyhítését és az öre­gekről való fokozott gondos­kodást. A nyugdíjasotthonok lakói­nak ugyanis körülbelül havi 400—500 forint térítést kell majd fizetniök. Ebben azon­ban nemcsak a távfűtéses, hi­deg-melegvizes, fürdőszobás, beépített bútorral ellátott la­kás bére van benne, hanem az is, hogy hetente egy alka­lommal nagytakarítást vé­geznek lakásukban. A nyug­díjasházak lakóit hetenként hívás nélkül is felkeresi majd otthonukban a körzeti orvos. A nyugdíjasházak benépesü­lésével egyidejűleg felszaba­duló lakásokkal azután a ta­nácsok a legsürgetőbb lakás­igényeket elégítik ki. (MTI) Győr, a hidak városa A krajcáros A régi Rábca-meder fölött még egy híd kötötte össze Szigetet Újvárossal. Győrsziget község lakóinak nagy része a városiban dolgo­zott. A városba a Híd utcai hídon át jártak, ahol a szi­getieknek vámot kellett fi­zetniük. Emiatt a község kép­viselőtestülete 1874. január 22-én tartott ülésén elhatá­rozta, hogy az újvárosi „Fe­hér ló" vendégfogadó és a mellette álló kincstári épület irányába (a mai Ecet utca tengelyében) a gyalogos for­galom lebonyolítására hidat építtet. 1875-ben már készen állt a 2 méter 30 cm széles, 40 mé­ter hosszú híd. Díszes rácso­­zatú korlátjáról „cifra" híd­nak, a vámszedés miatt pedig „krajcáros” hídnak nevez­ték. Általában inkább ez utóbbi néven emlegették. A városiak és az újvárosiak sze­mélyenként egy krajcár, sze­mély által vont kétkerekű kocsi után két krajcár vá­mot fizettek. A szigeti hídfőnél állt a hídvámszedő bódéja és egy kis texrmérés. Az ötnyílásos fahidat 1908- ig, a Rábca-meder betölté­séig aztán lebontották. A Rábca-meder áthelyezé­sével kapcsolatban még egy dologról kell megemlékezni. Abda és Pinnyéd felől a gya­logosforgalmat biztosítani kellett addig, míg a hidat át­helyezték. Emiatt a forga­lomból már 1903-ban kivont régi, dunai hajóhíd egy ré­szét a Temető utca végéhez vontatták, s újra használták. Ez volt a dunai hajóhíd hat­­­tyúdala, mert a vashíd áthe­lyezésével már feleslegessé vált, lebontották. Czigány Jenő Majdnem egyéves, augusztus 20-án ünnepli születésnapját. És amikor avat­ták, még a „mosonszentjánosi gyűjte­mény" nevet kaphatta — időközben tűnt el a közigazgatási térképről a Moson­­szentjános községnév —, mint a moson­magyaróvári Hansági Múzeum fiókja. Létrehozásához a községi Hazafias Nép­fronton és tanácson kívül Pusztai Rezső, a Hansági Múzeum igazgatója és Váray Lászlóné, a Xántus János Múzeum mu­zeológusa is hozzájárult. A helyi szer­vek ügyszeretettel és anyagiakkal, a szak­emberek tudásukkal és környékbeli nép­rajzi anyaggal, értékes régészeti lele­tekkel. S utoljára hagytam Eöri Ist­­vánnét, a gyűjtemény kezelőjét. Nem volt nyitvatartási idő aznap, mi­kor ott jártam — hetente két hivatalos nyitvatartási nap van —, a lakására mentem. A nagymama szólt be a szobá­ba, keresnek. — Azonnal jövök, csak nehezen tudok felkelni. Se a nagymama, se ő nem kérdezte, hogy ki vagyok, miért keresem. Nyil­vánvalónak találták, hogy a gyűjte­ményt akarom megnézni. Kicsit sápadt, szökés asszony jött ki a szobából, s ő kért elnézést: a dereka fáj, biztos idegzsába, de máris veszi a kulcsot. Alig tudtam meggyőzni arról, hogy nekem van elnézést kérni valóm, hiszen szünnap van. — Ugyan — legyintett. — A délelőtt is voltak itt külföldiek, németek, örü­lök, ha jönnek, nemhogy valakit ne en­gednék be. De jönnek is, majdnem ez­ren látták a múlt esztendőben. Néhá­­nyan, akik rég elkerültek innen, még meg is könnyezik — beszéli, míg átsé­tálunk —, gyerekkori emlékeiket idézi egy-egy korsó, a köpülő, tőzegvágó vagy az utolsó, még éneklő éjjeliőr fényképe. Odaérünk: két szoba. — Már szűk a két helyiség — tájé­koztat Eöriné. — Raktáron is van már anyagunk, s én is folytatom a gyűjtést. Kellene majd itt a hátsó szoba mögé ragasztani még egyet. Hely van, és nem ii kerülne nagyon sokba. h­elytörténeti — Maga gyűjtött azelőtt is? — Persze. Nagyon szép dolog, s bi­zony már hamarabb el lehetett volna kezdeni De még most is érdemes. Ne­kem otthon is van pár értékem, néhá­nyat már be is hoztam, s még mást is fogok ideajándékozni. — Tősgyökeres mosonszentjánosi? — Igen. Apám itt volt pedagógus, az őseim vendéglősök. A férjem egyszer elment Gönyüre, ott dolgozott egy ideig, de én nem akartam elmenni in­nen, visszajött ő is. Ide a környékre szí­vesen eljárok, el is megyek nemsokára Rajkára, Lébénybe, Levélre, mert tex­tíliát, ruhaneműt meg kellene szerezni, ebben szegény a gyűjtemény. Látja, csak ez az egy vitrin van, „maxi" női felsőruha, néhány fehér blúz, s a bőr­nadrág, mely most szintén „divatos” — egy életre elég volt egy-egy gazdának. A háztáji, mezőgazdasági munkaeszkö­zök tárgyi anyaga szépen összegyűlt, vi­szont a tálakat, tálasokat — XVIII. száza­diak — a múzeumtól kaptuk, néhány festett faszobor restaurálásra vár. S van itt — a festett szekrény aljából emel­jük ki, melyen az évszám 1838 — egy érdekesség, nemrégen találtuk, jókora salakdarab, rendkívül nehéz öntvény­­selejtnek tetszik, nagyon magas hőfo­kon izzhatott. Lehet, hogy római kori? Nem tudom. Meg akarom nézetni ré­gésszel. Kifelé jövünk az első terembe. A kö­zépső, asztali vitrinben a Klafsky Kata­lin emlékeket helyezték el. A foltozó­varga 1855-ben született lánya Európa­­hírű drámai szoprán énekesnő lett. Mo­­sonszentjánosról ment előbb Sopronba, majd Bécsbe szolgálni, ott figyeltek fel csodás hangjára. Huszonegy évesen már a Lipcsei Stadttheatre tagja lett. Főleg Wagner-operákban aratott sikert híres színpadokon, Hamburgban temették el. Ma is élnek rokonai a községben. Fény­képek reprodukciói, levelek, korabeli kiadványok emlékeztetnek rá. A másik nagy szülöttje a községnek dr. Friedrich Lebemmel, akinek 1850- ben jelent meg könyve: 20 év tapasz­talatai falun, szegény betegek között. Neve összeforrott az 1831-es kolerajár­vánnyal, fáradhatatlanul küzdött a kór ellen, de emléktábláját hiába keresnénk , még a házát is lebontották, sajnos. A pestis (1714) idején épült kis kápol­nában azonban látható egy festmény — feltehetően osztrák mester munkája —, amely Lebemmel doktort ábrázolja, amint benyit betegei közé egy kórte­rembe. Eöriné szeretne mihamarabb egy egészségügyi vitrint vagy sarkot is berendezni, megkapná ide a festményt is, melyen felirat hirdeti: augusztustól októberig 186-an haltak meg kolerában; egy Schemmel-könyvet is tudna szerez­ni, s a gyógyszertár történetéhez is len­ne anyag. Fali vitrinekben láthatók a Timár­­dombi ásatások leleteiből néhány kar­perec, gyűrű, fülbevaló, római kori te­mető sírleletei, melyeket szintén a Han­sági Múzeumtól kapott a gyűjtemény. A vendégkönyvek bejegyzései általá­ban csak fenntartásokkal fogadhatók el. Ezúttal teljes egyetértéssel továbbítha­tom a vissza-visszatérő mondatot: min­den község így kellene, hogy ápolja, óv­ja, őrizze kincseit. De ehhez egy-egy Eörmnére is szükség volna, aki ennyi szeretettel, ilyen lelki­­ismeretesen óvja és gyarapítja a gyűj­teményt. IW. I. a­­lmoss KIS ALFÖLD 5 „Vad gonoszsággal, könyörtelenül...’ Mit ir Hitler bizalmasa? A jelzők tömkelegében ke­resgélek, amikor szeretném felvillantani az olvasók előtt Hermann Rauschning nem­rég magyar nyelven is meg­jelent könyvét, amelynek cí­me: „Hitler bizalmasa vol­tam”. A jelzők sokaságában sem találok egyetlen egyet sem, amely illenék arra, amit Hitler az elképzelései­ről bizalmasaival közölt. Csu­pán egy-egy mondatra is il­lik a döbbenetes, a félelme­tes, a rémséges, a borzalmas és az elképzelhetetlen jelző, e­ führersége viszont el tud­ta képzelni, sőt el tudta mon­dani, egy részét a Mein Kampf-ban le is merészelte írni. Persze akkor, amikor azokat a kétségbeejtő kép­„Meg kell szabadítanom a világot történelmi múltjától — harsogta Hitler egy csen­desnek induló kávézásnál. — Össze kell kevernem a nem­zeteket, magasabb rendű for­mába kell őket átöntenem... Ennek a feladatnak végrehaj­tásához a faj fogalma egé­szen jól használható ... A ho­rogkereszt a faj fogalmából kiindulva viszi forradalmát el egészen a világ új rend­jének megszervezéséig. Itt tulajdonképpen nemcsak a zsidókról és az ellenállási mozgalom harcosairól van szó, hanem az egész világ emberiségének kiirtásáról. Mert erre készült: SS- és SA- legényeiből akarta a szó szó­Megdöbbentőek azok a képzelgések is, amelyekben „rátenyerel” nemcsak egész Európára, Ázsiára, Afrikára, de Észak- és Dél-Amerikára is, Mexikó központtal. Ami­kor egyik bizalmasa, Albert Forster, a danzigi gauleiter megkérdezte: hogyan képzeli el ezt, führerem békeidőben? — Hitler cinikusan vágta oda: „Bérenceink, ártatlan pofá­­jú turisták segítségével.” Vagyis a führer őket szerelte volna fel baktériumfegyve­rekkel. A katonai megszállás csak amolyan formaság lett volna. Mert szerinte: „a há­ború kimenetele sohasem a hadianyagtól, hanem mindig az emberanyagtól függ... Ta­lálunk majd elég önkéntes zelgéseket elmondta, amelye­ket Rauschning feljegyzett, a „führer” még nagyon kisfiú volt. Akkor még menekülés­re gondolt. S nem véletlen, hogy Danzig Szabad Város szenátusának elnökével, H. Rauschninggal igyekezett jó barátságban lenni. Nem ön­zetlenül tette. A „führer” so­hasem volt önzetlen. Még bizalmasairól is így beszélt: „az idióták” — persze csak a hátuk mögött. Ha szemtől szembe tette volna, talán bár­sonyszékbe sem kerül. Mit is jelent a nácizmus? Annyit, mint Hitler neve. Ez a név pedig egyenlő viselő­jének ördögi képzelgéseivel. A temérdek közül íme né­hány ízelítőül: ros értelmében „kitenyészte­ni a felsőbbrendű fajt”, és miattuk és velük kiirtani az egész emberiséget, meghagy­ván pár milliót, akiket min­dig „modern rabszolgákénak emlegetett, akik kiszolgálták volna a felsőbbrendű fajt. A tömegmészárlásnál a zsidó­kat és a munkásmozgalom nagyjait követték volna a papok, akiket a führer min­dig csak „ostoba csuhások­­nak” emlegetett. Kiirtásuk­ra azért lett volna szüksége, mert akadályozták az elter­vezett óriási „kultúr­­kampfot”. Ahogy üvöltötte bizalmasainak: „Nem fogok semmiféle különbséget tenni barát és ellenség között!.. .” vállalkozót, elég olyan em­bert, mint amilyenek a mi SA-legényeink, némák és mindenre készek... Gyűlö­löm a szemérmeteskedést! Vasöklű emberekre van szük­ségem, akik nem rágódnak erkölcsi elveken, mielőtt agyoncsapnak valakit...” És agyon is „csaptak” nem va­lakit, hanem több mint ezer olyan nácit is, aki bármilyen formában is ágálni meré­szelt Hitler ellen. Ez volt a „hosszú kések éjszakája” 1934. június 30-án. „... Az eljövendő háború gigászi, mindent összezúzó kalapács­ütések sorozata, csak ezt lá­tom magam előtt, s nem gon­dolok a következményekre... Én fogom vezetni a hábo­rút ... Ez lesz az én felada­tom. S ha a siker már a ke­zemben lesz, vele együtt enyém lesz a jog is, hogy ha­lálba hajszoljam az ifjúsá­got Nekem fölfordulás kell. A fölforgatás elméletét tettem politikám alapjául.. . A háború én vagyok!... Ami Napóleonnak nem sikerült, nekem sikerülni fog... Ha kell, hatszor is megszegem az eskümet naponta .. Panoráma Hitler fejéről Miért is írhatta le ezeket a sorokat Hermann Rausch­ning az 1932-, 33- és 34-ben történt bizalmas beszélgeté­sekről? Hogyan is jelenhe­tett meg könyve 1939-ben? Hiszen ő maga is a náci párt alapítótagja volt...? Mene­külnie kellett, az utolsó órá­ban, mert Hitler csak addig „bízott” benne, amíg nem volt teljhatalmon, amíg arra számított, hogy alkalomad­tán Danzigon keresztül, Rauschning segítségével, el­hagyja Németországot, ha a politikai vihar úgy kívánja. De nem kívánta úgy, és ezért Rauschningnak kellett mene­külnie, még 1934-ben, végső kiábrándultságának idején Svájcba.­ Rauschning műfaja különleges műfaj. Élethű pa­norámát ad Hitler Adolf „fe­jének belsejéről”. A könyv rendkívüli, kitűnő a megírá­si módja. A szerző úgy ta­gadja meg Hitlert, hogy köz­ben hasonló eszmei alapon áll. Sokkal alaposabban meg­ismerte Hitler fejét belülről Rauschning, a kulturált, po­rosz nemes földbirtokos és ál­lattenyésztő, semmint azt a bizalmasok baráti köre elkép­zelte volna. Goebbels, a félelmetes Kik tartoztak a baráti, bi­zalmas körhöz, akiknek Hit­ler elfecsegte fennhangon ördögi terveit? Linsmayer, a fiatal SA-főnök, Feder, a ná­ci párt hivatalos tervkovácsa, Rudolf Hess, Hitler magán­titkára, a különleges becsvá­gyó Darré, a biológiai vizs­gálatok szorgalmazója, Himm­ler és Hitler titkos ellenlába­sa, a félelmetes Goebbels. A führer velük kávézott, nekik üvöltötte ördögi terveit, de ha valamelyik távol volt, olyan „hirtelen ejtette, hogy az hátborzongató ...” S ezek­nél a „villanásoknál” döb­bent meg először Rauschning és kezdte talaját veszíteni a nácik között. Milyennek látta Hitlert a könyv szerzője? A tömegőrület szimbóluma „Bennem, tisztán emlék­szem rá, vegyes érzelmeket keltett... semmi sem ma­radt a hírhedt hordószónok­ból, jelentéktelen kispolgár­rá zsugorodott. Semmi sem volt körülötte, amin az egyé­niség bélyege meglátszott volna ... akkortájt a pártta­gok s a velük rokonszenve­­zők egyébről sem fecsegtek, mint mélykék szeméről. Hát kérem, a szeme se nem mély, se nem kék. Pillantása hol meredt, hol fakó. Hiányzik belőle a fény, a csillogás, a lélek visszatükrözése ... nem volt soha, sehol a világon vezetőféle ember, aki olyan vad gonoszsággal, olyan kö­nyörtelenül, olyan bosszú­­szomjasan cselekedett volna, aki olyan kicsinyesen alan­tasnak mutatk­ozott volna el­szenvedett vagy vélt igazság­talanságok megtorlásában, mint Hitler... Korunk gyöt­relme testesedik meg benne, s örökre a tömegőrület kor­szakának szimbóluma marad, akárcsak a rejtély, hogy mi­ként találhattak benne a bár­gyak valami „lenyűgözőt” .. . A párt elitjének összetartá­sa egyszerűen bűnrészesség volt. Mindenki kezében volt mindenkinek .. . Azt kérdi, mit jelent az elnéptelenítés? — kérdezte egy alkalommal Rauschningtől Hitler. — Va­jon az-e a célom, hogy nem­zeteket kiirtsak? Nos, igen, ilyesmiről van szó ...” Ez volt Hitler gengszter­evangéliuma. A kétségbeejtő terveket le­írni, összegezni lehetetlen. Hitler bizalmasának könyvét el kell olvasni. Még akkor is, ha a tervek kovácsolói már régen porrá és hamuvá let­tek, és a führer tervét meg­semmisítette az emberiség hőseinek roppant véráldoza­ta. Az utókornak azonban meg kell tudnia, milyen volt és mit akart valójában Hit­ler. És nagyon jó, hogy egyik bizalmasának leírásából tud­ja meg. A könyv kiadásáért — ha nagyon későn is — csak elismerés illetheti a Zrínyi Kiadót. (Sindulár) A tenyésztett faj Rátenyerel a világra A GYŐRI NÖVÉNYOLAJGYÁR férfi magraktári segédmunkásokat, kazánfűtőket, lakatosokat, csőszerelőket felvesz. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán, GYŐR, Bercsényi liget 18.

Next