Kisalföld, 1974. március (19. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-09 / 57. szám
A tájékoztass egymilliója Első teljes évét zárta 1973. végén az Építésügyi Tájékoztatási Központ győri információs irodája. Az egységet létrehozók elképzeléseit beváltotta a mindössze három irodahelyiségből származó szolgáltatás gazdasági eredménye. 1973-ban az információs iroda árbevétele meghaladta az egymillió forintot, és ez az összeg a tervezettnek 156 százaléka! A bevétel építőipari rendezvények szervezéséből, szakmai kirándulások hasznából, építőipari dokumentációk terjesztéséből adódott. A tavalyi év legjelentősebb rendezvénye az augusztusban Fertőrákoson szervezett építőipari kiállítás volt. Az egy héten át nyitva tartott bemutató 25 000 szakembert és kislakás építésének gondolatával foglalkozó érdeklődőt vonzott, ugyanakkor igazolta azokat a terveket, amelyek a híres kőfejtő idegenforgalmi és kulturális kiaknázásán túl még rejtett, tömegeket vonzó lehetőségekkel számolnak. A sikeres építészeti bemutató nyomán a szakemberek máris erősen foglalkoznak a soproni építészeti napok kiterjesztésének gondolatával. Alkalmasan megválasztott időpontban akár nemzetközi építési, illetve építőianyagipari bemutató színhelye is lehetne a kőfejtő csodálatos környezete...! Szintén tavalyi esemény az ingyenes tanácsadó szolgálat bevezetése, ahol a kislakásépítők vagy lakásépítésre szövetkezett társulások tanácsokat, tervjavaslatokat, kivitelezési útbaigazítást, esetleg jogorvoslati segítséget kaphatnak. Október óta mintegy 250-en keresték fel az ÉTK győri irodáját az említett témákban. Ezt a díjmentes szolgáltatást az idén három megyére (Győr-Sopron, Komárom és Vas) úgy szeretnék kiterjeszteni, hogy az információs hálózatot az elsőfokú tanácsi építési hatóságok bevonásával bővítik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szükségtelen lesz tanácsért a győri irodát felkeresni, a szakmai tájékoztatást a városi tanácsoknál, illetve a kerületi hivatalokban is megkaphatjait az érdeklődők. Az erre vonatkozó szerződéskötés március folyamán lezajlik. Üdvözölhető kezdeményezés formálódik az Építésügyi Tájékoztatási Központ és a Győr megyei Város Tanácsa közötti jó együttműködés nyomán.A Kiskútra tervezett „vásárváros”-ban az ÉTK állandóan nyitva tartó építőipari információs kiállítást létesít. A kiállítási csarnok rendeltetése, hogy az építőipari, ipari vállalatok részére állandó termékinformációval álljon rendelkezésre, valamint a lakossági érdeklődést sokoldalúan elégítse ki. Nemcsak tervrajzokat, hanem a kislakások 1:50 arányú kis mintáit is bemutatják majd, s a makettek leemelhető fedele még a bebútorozási lehetőségeket is szemléletessé teszi. Ha a tárgyalások eredménynyel zárulnak, az építkezést még az idén elkezdik, s a Beton- és Vasbetonipari Művek által ingyen adott szerkezeti elemekből 1975-ben fel is építik. Az ÉTK a szakemberek számára a tavalyinál jóval több hazai és külföldi tanulmányút szervezését kínálja. Többek között olyan nevezetes külföldi kiállításokra, termékbemutatókra, vásárokra tudja eljuttatni a szakembereket, amelyeknek a színhelye például Hannover, Poznan, Bázel, Plovdiv, Dortmund, Zágráb, Drezda. A győri információs Iroda rövid múltja, de méginkább ígéretes jövője – igazolta az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint azÉTK vezetőinek azt az elképzelését, hogy az információ közvetlen és közvetett módját, közel kell vinni a felhasználóhoz, vagyis hogy vidéken is van létjogosultsága az ilyen szakmai szolgáltatásoknak! Cs. A. FERTŐÚJLAK. Négyszázötven lelket számláló község a nyugati határszélen. Zárt világ. Idegen ritkán vetődik errefelé. Falu sincs a közvetlen szomszédságban: nem szívesen gyalogolnak kilenc kilométert a fertőújlakiak Sarródra, csak akkor, ha nagyon muszáj. A község földrajzi helyzete határozza meg a négyszázötven ember életét, egymásra utaltságát. Itt valóban érvényes a vidéki közhely: mindenki mindenkit ismer. Fertőújlakon az élet nélkülözhetetlen, tartozéka, az előbbrelépés feltétele, hogy nyitva legyenek a házaik kapui a szomszédok előtt. Hiszen csak együtt valósíthatják meg elképzeléseiket a községért, a saját jobblétükért. — Például a közlekedés — mondja Farkas Endre, az iskola tanítója. — Néhány évvel ezelőtt csak hajnalban és este közlekedett a busz Sarród és Fertőújlak között. Soksok utánjárással sikerült elérni, hogy négyszer jöjjön a községbe a busz, s hogy vasárnap is közlekedjék. Azelőtt vasárnap megbénult az élet. Sehova nem mozdulhattak azok, akiknek nem volt személyautójuk. A lakosság egy része a sarródi tsz-ben, másik része a fertői Nádgazdaságban dolgozik. Egy áfész-bolt, egy kocsmaérettségizett üzletvezetővel, aki egyébként ifjúsági vezető az iskola úttörőcsapatában) , egy kultúrterem (ott tartják a társadalmi, állami ünnepeket), egy párthelyiség és egy KISZ-klub van a községben. Működik a Vöröskeresztes szervezet elsősegélynyújtó állomása, hetente egyszer rendel az orvos a faluban. Ne hagyjuk kia leltárból a templomot, a postafiókot. Fertőújlak tanácsilag Fertődhöz tartozik. Na, és az iskola. 1906-ban épült, az ötvenes években hozzáépítettek még egy termet. Két tanulócsoporttal dolgozik a Farkas-házaspár. Marika az alsósokat tanítja, a férje a felsősökkel foglalkozik, összesen negyvenegy kisdiákkal. Családias a légkör, mert kevesen vannak. A családiasság azonban nem rontja a fegyelmet, nem csökkenti a követelményeket. — Hetedik éve dolgozunk itt — mondja Farkas Endre —, s mindössze egy gyerek nem tanult tovább a tanítványaink közül. A legtöbbjüknek szakma van a kezében, néhányan egyetemre járnak. — Amikor ide jöttünk, még Mekszikó-pusztának hívták a települést. Veszprém megyében tanítottunk, megvolt már a három fiunk, lakást mégsem kaptunk. A férjem tudta meg, hogy két állás megüresedett. Eljöttünk, megnéztük az iskolát, a lakást, és döntöttünk. — Az emberek eleintegyanakvóan figyeltek bennünket. Ahhoz szoktak, hogy Fertőújlakot átjáróháznak tekintik a pedagógusok, ahova kényszerűségből jönnek, s az első adandó alkalommal továbbmennek. Aztán, ahogy teltek az évek, megismertek bennünket. Tudják, hogy mi is hozzátartozunk a falu életéhez. Dolgoznak. Júniusban megválnak a nyolcadikosoktól, szeptemberben hét-nyolc elsőst vesznek fel. Ennyien kezdik az iskolát, nem gyarapodnak (kevés a fiatal újtelepes), de nem is fogynak. összevont osztályban tanulják a betűvetést, amíg a negyedikesek földrajzi feladatokat oldanak meg. Hasonlóképpen van a felsőtagozatban is: amíg a hatodikosok fizikai kísérleteket végeznek, a nyolcadikosok Radnóti-verseket olvasnak. —Nem könnyű a tanítás az összevont osztályokban — mondja Marika —, viszont az az előnye, hogy a gyerekek hozzászoknak az önálló munkához, a feladatmegoldáshoz, az önálló gondolkodáshoz. Ötletekkel, apró pedagógiai fogásokkal igyekszünk megkönnyíteni a dolgukat. És ötletekben nincsen hiány. Az osztályok falait szemléletezőeszközök borítják, mozgatható szorzótáblák, képek. Farkas Endréné újszerű — maga által kigondolt — nyelvtani feladatlapot mutat. Az a lényege, hogy többen is használhatják. — A fertődi iskola vezetősége valóban törődik azzal, milyen munkát végzünk az eldugott tagiskolában. És nemcsak ellenőrzik, hanem segítik is a munkánkat. — Hol tartják a testnevelés órákat? — A kultúrteremben. Az a legnagyobb helyiség a faluban. A gyerekek otthonról hoztak matracokat, arra ültetjük, fektetjük őket. — Nekem talán nehezebb a dolgom — veszi át a szót Farkas Endre. —, hiszen minden felsőtagozatos tárgyat tanítok, pedig nem vagyok szakos. Manapság nincsenek polihisztorok. Igen szívós munkával, sok olvasással, tanulással kell pótolni, kiegészíteni a tudást, a műveltséget. Farkasék nemcsak az iskolaajtóig törődnek a fiatalokkal. Elmennek a KISZ-gyűlésekre, tanácsokat adnak a színjátszóknak, a táncosoknak. — Úgy érzem, hogy magukra találtak a KISZ-esek — mondja Farkas Endre. — Társadalmi munkát vállalnak, maguk hozták rendbe a KISZ-klubot, okos programokat szerveznek. A teaeszeket, jelmezbálokat a kultúrteremben tartják. A népművelési ügyvezető: Farkas Endre. Marika, a tanítónő kölcsönzi a községieknek a könyveket, az iskolában hevenyészve berendezett könyvtárban. Hatvan-hetven olvasója a két könyvszek-rénnyi irodalomból válogathat. — Ezer forintot kapok évente könyvbeszerzésre. Többet nem is tudnék költeni, mert nincs hely, ahol tárolni lehetne a könyveket. Alkalmanként a magánkönyvtárból is adok egy-egy regényt, kötelező irodalmat a gyerekeknek. Fertőújlakon a Népfront helyi szervezete az egyedüli fórum, ahol a lakók elmondhatják panaszaikat, javaslataikat. A Népfront-bizottság továbbítja a kéréseket a fertődi tanácsnak. A fertőújlakiak a tanító urat bízták meg az elnöki tisztséggel. " Sokak kívánsága valósult meg akkor, amikor létrejött a gázcseretelep a faluban. A legtöbb házban olajkályhával fűtenek. Fűtőolajtöltő állomás kellene. Talán Fertődön sikerül. Nekünk szinte létszükséglet, hogy jó útjaink legyenek. A kenyér a hosszú zötyögéstől összenyomódik, a vállalat hetente csak háromszor hoz friss kenyeret. Nem vállalja naponta, állítólag a rossz út miatt. A Volán panaszkodik: tönkremennek a buszok az út hepehupáitól. A tejesek minden reggel jönnek, 20—30 liter tejjel. Egyszóval nekünk a világgal, az élettel való kapcsolatunk függ az utaktól. A belső utak javítására kapott Nyárliget és Fertőújlak 100 000 forintot. De az országútra is gondolni kell. Beszélgetésünket megszakítja a postás. Farkas Endre felbontja a levelet, elégedetten elmosolyodik: — Vízórát szerelnek a faluban. Végre sikerült ezt is elintézni. — A körzetesítés híre aláásta a jó közérzetünket, a biztonságunkat egy időre. Nem tudtuk, mi lesz a sorsunk. Tíz gyerek ment el a fertőszentmiklósi kollégiumba. Néhányan Lászlómajorból jártak iskolába. Nekik sokkal kényelmesebb, hogy kollégiumban lakhatnak. S miután kiderült, szükség van a munkánkra, megnyugodtunk. Barátaik? Olyanok nincsenek, akikkel hetente összejárnának. — Nincs kire hagyni a gyerekeket — magyarázza Marika. — Délután családlátogatás, heti tervírás és a gyerekek! Este fürdetés, főzés másnapra. Talán, majd, ha nagyobbak lesznek. — Bár van kocsink, mégsem tudunk bejárni színházba Sopronba. Nem merjük magukra hagyni a fiúkat. Ismernek mindenkit a községben. Farkas Endre néha bemegy a kocsmába, elbeszélget a férfiakkal. Hallgatnak a szavára, megbíznak a tanácsaiban. — Ma már nem gyanakodnak, hogy el akarunk menni innen. Maróti Zsuzsa UTAK A VILÁGBÓL Manapság nincsenek polihisztorok — mondja Farkas Endre. Amikor idejöttünk, még Mekszikó-pusztának hívták a települést — emlékszik a tanítónő. Emberek, beszélgetések i4 halászcsárdától pár lépésre... Nem látszanak a csillagok. Lélekkönnyítő böjti szél fúj, s folyóillattal árasztja el a partmenti utcákat. Az imént távoli naprendszerek borzongató titkain tűnődtünk, s talán ezért látszanak most a szokásosnál is élesebbeknek a homályból kirajzolódó városrész kontúrjai. Jáky Györggyel sétálunk — jó néhány órája — a Dunához közel eső utcákban. Jáky György építész és festőművész. A halászcsárdában sörözés közben arról beszélt, hogy budapesti lakos korában ha esténként lehunyta a szemét, mindig a győri Duna-partot látta, és ezeket az utcákat. Egyik-másik ház homlokzatának, bejáratának a legintimebb részleteit is. Amikor kiléptünk a vendéglőből, az egykori álmavilág kellős közepébe, hirtelen témát váltott, s kedves hobbyjáról, a csillagászatról kezdett beszélni. Már néptelenek az utcák. Egy-egy taxi suhan el a keskeny úttesten. A macskaköveken. — Az az érzésem — mondja —, hogy ezek a házak ilyenkor összerezzennek. Pedig az autók már nesztelenek. Talán nesztelenebbek, mint a régi frakkerek. De ezek a házak még mindig a frakkerekre emlékeznek. Mint a múlt századból ittmaradt öreg nénikék, akik elképedve és sértődötten szemlélik változó környezetüket, száguldozó unokáikat, s az a bánatuk, hogy senki sem hallgatja végig a visszaemlékezéseiket. — Azt hiszem te bírnád cérnával az efféle visszaemlékezéseket — mondom. — Ha például most kitárulna valamelyik ódon kapu, és odabent egy öreg matróna elmondaná, kik voltak a legdaliásabb gavallérok Győrött, a monarchia idején. Nevet. „ — Igaz. Türelmes hallgató vagyok. Szeretem az öregeket, egy kicsit mindig meghatódom a társaságukban. És az az igazság, hogy mindig hallgattam az idősekre. Afféle jó fiú voltam, akitől elvárták a figyelmet és a jeles bizonyítványt. Amikor érettségiztem, választanom, kellett: Műegyetem, vagy Képzőművészeti Főiskola? Gimnazista koromban Horváth Dezső festőművész foglalkozott velem, akárcsak két, ma már neves iskolatársammal, Konok Tamással és Patay Lászlóval. Bernáth Aurél megnézte a rajzaimat, és felvételt nyertem a főiskolára. A „felnőttek” ennek ellenére a Műegyetemet javasolták. Egyedül Borsos Miklós, aki abban az időben Győrött tartózkodott, és néha korrigálta diákköri rajzaimat, szólott a családi döntés ellen, mondván, hogy lírai alkatnak nem való a konstruktív pálya. — Megbántad, hogy építész lettél? — Azt nem mondhatnám. De különösen egyetemi éveim kezdetén sokszor eszembe jutott Borsos Miklós véleménye, és vívódtam: jól választottam-e? A képzőművészettel egy percre sem szakítottam. Nem is kényszerítettek rá a körülmények. A Műegyetemen abban az időben nagyon magas színvonalú rajztudást lehetett szerezni (a legtöbb építész egyébként grafikusként is megállná a sarat), s ami a művészettörténeti képzést illeti, a közismerten nagy kvalitású Pogány Frigyes volt a professzorom. Ezen kívül szorgalmasan látogattam Barcsay mester délutáni óráit a Képzőművészeti Főiskolán. Később az Építőművészek Szövetsége székházába jártam rajzolni, ahol hetente két alkalommal Kondor Béla korrigált. Ebben az időben már aktív mérnök voltam, s a székházhoz közel, a Krúdy utcában laktam. Kondor Bélát a jószemű ítészek már akkor a legnagyobb művészek között tartották számon, ennek ellenére ő is leült a modell elé, s bámulatos pontossággal, — Barcsay anatómiai követelményeinek tökéletesen megfelelve — rajzolt. Élmény volt látni... Nos, viszszatérve a kérdésre, ma már azért sem bánom, hogy építész lettem, mert ÍgY nem kenyérkérdés számomra a festészet. Tárlatokon sokszor szerepeltem, s örömmel állítok ki mindig, ha a zsűri elfogadja a képeimet (az ősszel egyébként a győri ifjúsági házban lesz gyűjteményes tárlatom), de azért, hogy megvásárolják a munkáimat, sohasem tettem lépéseket. — Nagyon sokat rajzoltál — mondom. — Különösen az alakrajzban képezted magad. A képeiden jönnekmennek az emberek, rengeteg arc, kéz, mozdulat. Expresszív, s talán egy kissé szürrealista hatású festményeid is a biztos kezű grafikust sejtetik. Nem tiszteled-e talán túlságosan is ezt az erősségedet? Nem gondolod, hogy egy modern építészhez például a nonfiguratív kifejezési mód jobban illenék? Vállat von. — A modern építészettel oly könnyen párosítható nonfiguratív fogalmazást éppenséggel elkerülöm. Építészeti teret hangsúlyozó iparművészeti alkotásként készséggel elismerem ezeket a munkákat, de a táblaképtől mást, többet várok. A nonfiguratív munka lehet nagyszerű vizuális élmény, amely mintegy belesimul az építész által tervezett környezetbe. De szerintem adós marad azokkal a hatásokkal, s a humánus tartalommal, mondanivalóval, amelyet például a figurális kompozíció adhat. Persze, az más kérdés, hogni az én figurális képeim képesek-e ilyen tartalmak közvetítésére. Az más kérdés... Önkifejezésre törekszem, akárcsak mások. Építészként is, festőként is. Kétséges azonban, hogy ez sikerül-e? Negyvenéves. Sétálhatna az általa tervezett emeletes házak, középületek között. Sok van már. Akárcsak festménye, grafikája. Kétlaki ember, nem könnyű a dolga. A Duna felől fújó szél összeborzolja gyérülő haját. És kedves csillagai közül most egy sem bújik elő, hogy megcsillanjon a szemüvegén. Szapudi András * NÉPBÜFÉ