Kisalföld, 1974. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-01 / 178. szám

1974. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Amikor kijelentjük, hogy az új lakótelepeken nem ismerik egymást az emberek, mérünk valamihez. Az ezelőtt általánoshoz, a családi­házas településeken és a falvakban tapasztaltakhoz viszonyítjuk pél­dául az adyvárosi ismeretségek mennyiségét és minőségét. Ez pedig olyan, mintha körtét hasonlítanánk össze almával. Lakótelepi kapcsolatok (III.) Ismerkedés a kerékpártárolóban Minden részletében téves kö­vetkeztetésekre vezethet a jelenségek olyan módon tör­ténő összehasonlítása, ami­kor az egymástól különböző okokat egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Így van ez a lakótelepi ismeretségekkel is. Mert bármennyire elszo­morítónak, sajnálatosnak lát­szik az adyvárosiak egymás­tól való elszigeteltsége, éppen úgy megvannak az okai, mint annak, hogy a falvakban ál­talában mindenki ismer min­denkit. Eltekintve az egész társa­dalmat érintő változásoktól és csak a szűkebb közössé­gek átalakulásait vizsgálva, a legszembetűnőbb a települé­sek építészeti szerkezete köz­ti különbség. A családi házas városrészek és a falvak is a szó legszorosabb értelmében vízszintes elrendezésűek, míg az új lakótelepeken az „ut­cák”, vagyis a lépcsőházak, függőlegesen is terjeszked­nek. Egy tízszintes épület egyetlen lépcsőházában 29 család lakik, annyi, mint egy kisebb falusi utcában. Azonban az utcákban min­denki minden irányban köz­lekedik, a lépcsőházakban pedig csak annyi emeletet mennek föl, illetve le az em­berek, ahányadikon laknak. Természetes, hogy így keve­sebb alkalmuk van az em­bereknek a találkozásra. Csákiék az első, Szabóék a második szinten la­krnak, Csá­­kiné egyszer sem, Szabóné pedig egyszer járt a lépcső­ház legfelső szintjén. Nincs miért felmenniük. A követ­kezményt ugyanúgy fogal­mazzák meg: — Alig találkozunk a lépcsőházban lakókkal, néha hetek is elmúlnak anélkül, hogy látnánk a negyediken lakókat. Maradjunk még egy-két mondat erejéig a település­­szerkezeti okoknál. Danka Gyula Győrött, az Újváros­ban lakott, mielőtt a Munkás­őr utcába költözött volna: — Udvaros házban laktunk, ha jól emlékszem, hét család. Mikor az ember kiment az udvarra, nem állhatta meg, hogy ne szóljon néhány szót a szomszédnak, aki szintén kint volt. Ha névnap volt, csak-csak megköszöntöttük egymást, az ünnepelt általá­ban behívta a másikat egy pohár borra. Egyértelmű, hogy az udva­rok hiánya szintén csökken­ti, nem is kis mértékben az ismerkedési lehetőségeket. A kertekről ugyanez mondható el. Szabó Ferenc: — Öt évig laktunk albér­letben, hosszú ideig családi házban. Ott még az utcában lakókat is ismertük. Ha ki­mentem a háziaknak segíte­ni a kertbe, és a szomszéd is kint volt, biztos, hogy be­széltünk egy-két szót. A kérdés az, hogy mi helyet­tesítheti az udvarokat, kerte­ket, utcákat? A lépcsőházak, amelyek szűkek, sötétek és ridegek? Aligha. A parkok? Nagyon kevés van belőlük az új lakótelepeken, és a meg­lévők is, fiatal, nem egyszer csenevész fákkal, gyéren fü­ves területükkel nem von­­zák túlságosan a pihenni vá­gyókat. Elég egyszer végig­menni az Ardyvároson, hogy észrevegyük: a betonrengeteg­be zárt apró területek min­denre jók, csak pihenésre, ki­­kapcsolódásra, ismerkedésre nem. A Barátság park pedig olyan helyre került, ahol legkevésbé töltheti be célját, a betonrengeteg szélére, a nagyforgalmú út mellé. És a játszóterek. Összesen öt családot látogattam meg (az ötödikről később lesz szó), és mindegyiküknél az ismerkedés legjobb lehetősé­geként említették — általá­ban a feleségek — a játszó­tereket. Baracskaiéknál pél­dául a szomszédos családdal kialakult baráti kapcsolat kimondottan a gyerekek ba­­rátkozásának tulajdonítható. Azonban ez a lehetőség is □ Fagyasztott borsó. A na­pokban érkeznek az utolsó borsószállítmányok a győri Hűtőházba. Az idén 1600 ton­nát tartósítottak. Jelenleg a guruló málna és a tök gyors­fagyasztását végzik, viszonylagos. Szabó Ferencné így beszél: — Ha jól meggondolom, csak a játszótéren ismerked­hetnek egymással az embe­rek, de inkább csak a fele­ségek. Ha van rá idő. Azok, akik gyermekgondozásrn van­nak, gyakran sétáltatják a a gyerekeiket, de akik dol­goznak, azok hazahozzák a bölcsődéből, vagy az óvodá­ból és öt óra után nem na­gyon van idejük még hosz­­szabb-rövidebb időre lemen­ni vele. Csáki Lászlóné gyermek­gondozásin van: — A gyerekek révén csak felszínesen ismertem meg másokat. Ne kérdezze, hogy miért, nem tudnám megmon­dani. Tehát a játszótér, amelyet ismerkedési lehetőségnek el lehet fogadni. Hogy összes­ségében ez mennyire szegé­nyes, arra Szabó Ferenc mond elszomorító példát: — Lehet, hogy nevettetően hangzik, de én a lépcsőhá­zunkból sok embert a ke­rékpártárolóban ismertem meg. Az ember bemegy a ke­rékpárjáért, és talál ott va­lakit. Nem tudja, hogy ház­beli vagy idegen. Majd né­hány találkozás, után, megis­meri, tudja a nevét is, és mint az autósok között, köz­tünk is kész az ismeretség. Azt gondolom, hogy nem kell magyarázatot fűzni Sza­bó Ferenc szavaihoz. Csupán annyit szükséges még elmon­dani, hogy a megkérdezettek közül mindannyian hiányol­ták az ismerkedés tárgyi le­hetőségeit. Ennyit a településszerkezeti és épületbeosztási okokról, vázlatosan. Azonban mind­ezek mellett említést érde­mes tenni azokról a társadal­mi tényezőkről is, amelyek szintén okai az elszigeteltség­nek, de amelyek már az em­berek életmódjából fakad­nak, és jogos reményeket éb­reszthetnek a lakótelepi kap­csolatokat hiányotokban. (Folytatjuk.) | Szalay Antal Egy pillanat Táborozok Alig van olyan soproni rendezvény, amelyen ne szerepelne a Fenyő téri általános iskola úttörő­zenekara. A Sopron vá­rosi Tanács szinte éven­te megdicséri a lelkes úttörőket és vezetőjüket, Lohner Jánost. Az ala­pos, jó munkáért jutal­mul Zánkára utaztak kéthetes táborozásra. Ugyancsak dicséretesen dolgoztak egész iskola­évben az úttörővasuta­sok. A nagycenki mú­­zeumvasúton kifejtett hasznos, szép tevékeny­ségükért és jó tanulmá­nyi eredményükért hú­szan a csillebérci úttörő­táborban nyaralhatnak. Kisalföld Ötvenötmilliós rekonstrukció (Folytatás az 1. oldalról.) tájára. Nagyobb arányú szál­lításai vannak a Szovjetunió­ba, az USA-ba, Kanadába, Svédországba, Franciaország­ba, Hollandiába, Ausztráliá­ba, Dél-Amerika számos or­szágába, Olaszországba, s még a Tűzföldre is. Export­­tevékenységét mutatja az is, hogy 1968-ban 385 000 dollár és 303 000 rubel, az idén pe­dig egymillió dollár és 898 000 rubel értékben exportálja ter­mékeit. A jövő esztendőre is lekötötték már exporttermé­keinek 50 százalékát, s 20 000 rubel híján éppen egymillió rubeles megrendelése van szocialista országokba. Ter­mékei közvetve is eljutnak más országokba, a pécsi kesz­tyűgyár számára is készít kesztyűbélést. A termelés emelése mel­lett legfontosabb feladat a beruházás tervezett, haté­kony befejezése. Eddig a ter­vekben megszabott ütem sze­rint halad a rekonstrukció. A japán gépeket már beha­józták, s 2—3 hét múlva meg­érkeznek Győrbe. Angliából hatvantonnás présgépet vásá­roltak, s ezzel a szabászat 100 százalékosan gépesített lesz. Pár éve még 18—20 kesztyűszabász egy nap alatt 10 000 pár kesztyűt tudott ki­szabni, a mai gépesítettségük mellett 12 szabász 18 500 kesztyű szabását végzi el. Az új szabászati technológiát ők vezették be elsőnek Magyar­­országon. Termékeik nemcsak a ha­zai piacokon, de az egész vi­lágon keresettek. Kötöttkesz­tyűből jelenleg 700-, szabott­kesztyűből pedig 500-félét gyártanak. Anyagellátásuk közepes szintű, a nyugati energiaválság ez ideig még nem érintette a Győri Kö­töttkesztyűgyárat. Jól bevált náluk a bedolgozórendszer, Győr környéki 15 községben mintegy 150 bedolgozójuk van. Dolgozóik ötven százalé­ka bejáró. A vállalat vezetése hatványozottan érzi a nődol­gozók gondjait, a bejárók nehézségeit. Az új öltöző, fürdő, ebédlő, amely közvet­len összeköttetésben fog állni az üzemmel, sokat segít gondjaik megszüntetésében, a kulturált körülmények meg­teremtődnek a gyárban. Még. Úgy érzem, a magasabb cél érdekében alá tudtam rendelni minden szempontot,­ még a barátságot is. Min­denben lelkiismeretesen s úgy­ dönteni, hogy az min­denkinek megnyerje tetszé­sét, s átmenetileg se legyen nehézség — szinte lehetetlen. Az is megtörtént velem, hogy volt igazgatómnak bizonyos dologban magam is csak­ igazgatóként adtam igazat, mert osztályvezetőként más­ként láttam és ítéltem meg egy dolgot. — Örülök, hogy régi mun­katársaim közül soknak ma is Laci maradtam. Kár vol­na tagadni, hogy vannak, akiktől a múló évek elvá­lasztottak. Hogy ebben hány százalék része van a beosz­tásnak, vagy nem tehetek annyit köztük, mint azelőtt — nehéz lenne megítélni. Értsék a döntések miértjeit! Bohuniczky László igazgató húsz éve dolgozik a gyárban, 1970 novemberében nevezték ki igazgatónak. Élete szoro­san kötődik a gyár fejlődé­séhez, a termelékenység eme­léséhez. Először kötőként dol­gozott az üzemben. A Hej­tő Sándor Technikumban elvé­gezte a fonószakot, majd meós lett, s később a terme­lési osztályra került. Állan­dóan tanult, képezte magát, olyan szakképzettségeket szerzett, melyek a gyári munkájához adtak nagy se­gítséget. Esti tagozaton elvé­gezte a textilvegyészeti tech­nikumot, majd pedig a köz­­gazdasági technikumot. Az­után beiratkozott a Bánki Dénét Műszaki Főiskolára, ahol az idén szerzett diplo­mát. — Melyik volt a legnehe­zebb esztendeje? — Mint igazgatónak — az első. Akkor kezdtem tanul­mányaimat a főiskolán, ak­kor született a második fi­am, s a feleségemnek, aki azelőtt itt dolgozott a gyár­ban, más munkahelyre kel­lett kerülnie. Harmincnégy éves voltam, fiatal e jelen­tős beosztáshoz. Főként az volt furcsa, hogy az asztal másik oldaláról kellett most már megítélnem a dolgokat, és felelősséggel dönteni mil­liós értékekről, emberi sor­sokról. — Meggyőződésem, hogy emberek sorsáról dönteni a legnehezebb, bennem emiatt volt mindig a legtöbb feszült­ Pénzzel nem mérhető Kismegyeren a lakásán kerestem­ meg. Beszéljen magáról. Meglepődött. Tíz éve térítésmentesen ad vért, de ilyen furcsa kéréssel még senki sem állított be hozzá. — A feleségem régebbi véradó, mint én — hárítja el a kérést —, majd in­kább ő... Csendesen félrehúzódik, ilyen termé­szetű ember Bense István, a Győr me­gyei Állami Építőipari Vállalat gépke­zelője. * — Régi véradók vagyunk mi a fér­jemmel — mondja az asszony —, ne­gyedévenként adunk vért minden hívás nélkül. Természetesen azonnali beavat­kozás esetén is szívesen segítünk. Az én vércsoportom nullás, így mindenki­nek adhatok. — Hogyan lettek véradók? — Nagyon magas volt a vérnyomá­som — kapcsolódik a beszélgetésbe a férj. — A gyári vöröskeresztnél szól­tak, hogy próbáljak meg vért adni, akkor nem szenvedek annyit. Nem is hittem, hogy utána ilyen jól érzem magam. — Mint sokan mások, én is idegen­kedtem tőle — így a feleség. — Mun­kahelyemen a Győri Baromfifeldolgozó Vállalatnál hívott Márton bácsi. Elő­ször elhárítottam, majd csak maga után! Ma pedig már több mint tíz éve adok rendszeresen vért. A vállalat Petőfi-brigádja, amelynek Benséné is tagja, jó munkája mellett másról is híres. Mind a tizen véradók, vöröskeresztesek! Ez külön vállalás a brigádtagok részéről. — Milyen érzés vért adni? — Nagyon jó! — mondják szinte egyszerre. — Mindig arra gondolunk, hogy minden csepp vérünk fontos. Életmentő a rászorulóknak. Tavaly Vietnamnak adtunk vért. Még elgon­dolni is milyen szép, hogy egy távoli ország embereiben a mi vérünk ke­ring! Nézegetjük a kitüntetéseket. Bense István 1969-ben kapta meg a Kiváló Véradó bronzérmet, 1972-ben az ezüst fokozatot. „Kiváló” oklevelek, tárgyju­talmak az asztalon. Feleségét is több­ször kitüntették. — Az emberek hogyan fogadják az életmentő vért? — Mi sohasem tudjuk, hogy ki kapta a vérünket — mondja az asszony —, a betegek viszont nagyon hálásak. Sok köszönőlevelet hoz a postás tőlük, mi­után felgyógyultak. A legemlékezete­sebbek számomra egy négyhónapos kis­fiú nevében itt sorok. Nézze! . .köszönöm az életmentő vért, amit Öntől kaptam... Lacika". — Névtelen levél, nem tudok a kis­fiúról többet, de így is boldog vagyok. Az én vérem mentette meg az életét. — Olyan eset is volt, amikor hálá­ból pénzt akartak adni — veszi át a szót a férj. — De mi embertársi köte­lességnek érezzük a betegek segítését. Vérünk deciliterjeit senkinek sem mér­jük pénzzel. Bense István tizenkét évig tevékeny­kedett önkéntes rendőrként, de súlyos betegsége egy évvel ezelőtt arra kény­szerítette, hogy lemondjon erről a szolgálatról. Öt gyermeket neveltek Benséék. A gyerekek közül már egy sincs a szülői házban. Férjhez men­tek, megnősültek. Magukkal vittek egy nagyszerű készséget. Embereket men­teni, másokon segíteni! Tánczos Ibolya Fiatalok a vezetésben — Igazgatói szerencsémnek tartom, hogy az egész gyári közösség jó. A vezetés nagy­részt fiatalokból áll (a ter­melési főosztályvezető, a mű­szaki osztály, a mechanikai osztály, a számítástechnikai osztály vezetője 30 éven alu­li), s a fiatalok beérnek, tu­dásukat, a közben megszer­vezett vezetői készségüket jól kamatoztatják a gyár érde­kében. Felnőttek a megnöve­kedett feladatokhoz.­­ Tájékoztató­ rendszerünk nagy segítséget ad a gyors és hathatós intézkedésekhez. Az idén átfogó elemzést készí­tettünk a vállalat gazdálko­dásáról minden vezető szá­mára. Nagyon fontosnak tar­tom, hogy minden szinten, vezetők és beosztottak egy­aránt értsék és ismerjék a döntések miértjeit. 3 Jelentős vállalások a kongresszus tiszteletére A vállalat dolgozói, a szo­cialista és a szocialista címért küzdő brigádok július else­jével jelentős felajánlásokat tettek a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. Az idén is és 1975-ben ter­melési értéktöbblettel kíván­ják leróni tiszteletüket e két jelentős évforduló iránt. A felajánlások alapján elérhető többletnyereségük így 720 000 forint. Igen jelentős vállalá­sokat tettek a minőség javí­tására. A kötött- ,és szabott­­kesztyűk, valamint a gumi­­textiláruk minőségét 1—1,5 százalékkal kívánják emelni, ami azt jelenti, hogy majd­nem minden termékük I. osz­tályú minőségben készül. Az I. osztályú áru részarány-nö­vekedése a verseny időtarta­ma alatt 1,5 millió forint ár­bevétel-növekedést jelent. Felajánlásaik kiterjednek az alapvető gazdasági folya­matokra, a belső mechaniz­mus korszerűsítésére, a ter­melőfolyamatok szervezett­ségének javítására, a rekonst­rukciós beruházásra és a ügyvitel gépesítésére.­­A kongresszusi versenybe vala­mennyi szocialista és szocia­lista címért küzdő brigád be­lekapcsolódott. Az idén teljesítendő felada­tokat a jövő év márciusában jövő évi teljesítésüket pedig 1976 márciusában értékelik Az éves versenyjutalmai mellett 45 000 forintot juttat­nak a kongresszusi verseny­ben legkiemelkedőbb brigá­doknak. A köztudatban úgy él , Győri Kötöttkesztyűgyár mint kisüzem. A kisüzem kategóriát már rég kinőtte az ötvenöt milliós beruházás­sal pedig Győr egyik legkor­szerűbb üzeme lesz, s termé­kei nemcsak a hazai, de­­ külföldi piacokon is elisme­r­ést szereznek a gyári kol­lektívának, a magyar köny­­yűiparnak. Hamar Imre

Next