Kisalföld, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-09 / 7. szám
ŐRSÉGVÁLTÁS Új utakra lép a magyar sportvezetés — ez az első gondolata a sportmozgalmunk iránt érdeklődőknek, amikor a személyi változásokról értesülnek. Országos szövetségi vezetők, szövetségi kapitányok, válogatottak vezető edzői kerültek a közeli múltban, vagy kerülnek a közeli jövőben más beosztásokba. Helyükre természetesen újak, újat akarók lépnek, tudásukat, az előzőektől eltérő módszereiket a cél szolgálatába állítva próbálják meg egy-egy sportág hazai fellendítését elősegíteni, vagy az itthon tapasztalható, külföldön „talminak’ számító eredményeket nemzetközi sikerekre váltani. Az OTSH kinevezései, vagy az önként távozók lemondásai sokféle indítékot takarhatnak. A legfontosabbakat néhány sorban mi is összegezzük. 1. A régi sportvezetők többsége hosszú éveken keresztül irányította egy-egy szövetség, vagy válogatott sportmunkáját. Az elért eredmények mellett is várható volt tehát a változás. 2. Bizonyára jó néhány szakember nem érzett maga mögött olyan támogatást, amellyel céljait elérhette volna, vagy olyan országos feltételek nem álltak rendelkezésére, amelyek szükségesek a jobb eredményekhez (gondolunk itt például a fejlődő létesítményhelyzet ellenére még jócskán tapasztalható gondokra). 3. A mérföldkőnek számító olimpia, a sport legnagyobb mércéjén történő szereplés sok mindent megmagyaráz. Néhány sportág Montrealban bizony alaposan elmaradt a feladatnak a megjlölt müncheni pontszámok, illetve érmek megismétlődésétől. Ilyenkor aztán törvényszerű a változás, ami először a verjetes cseréjében „csapódik” le. A felsorolt három fő okon kívül persze még számos egyéb is eredményezhette a személycseréket. Csak néhány, olyan apróságnak látszó tényező, amely jelentősen befolyásolhatja mindezt: emberi-akarati tulajdonságok, indulatok hullámzásai, ebből fakadóan személyi ellentétek. Valószínűleg nem is teljes a lista. Egy azonban bizonyos: évek óta beszélünk arról, hogy élsportunk nem fejlődött úgy, ahogy vezetők, edzők, sportolók, és a széles közvélemény szerette volna. „A kis ország vagyunk, nekünk elég az elért is” elmélet sajnos nem állta, és nem állhatja meg helyét a szurkolók előtt, a sportkedvelőkben ugyanis még ma is a helsinki, melbourne-i, tokiói és mexikói sikerek élnek. És mi azokon az olimpiákon is kis országnak számítottunk ... A világ számos országában rohamléptekkel halad előre a sport, nálunk eddig ismeretlen módszereket alkalmaznak a felkészítésben, a kiválasztásban, a tömegesítésben. Az álomhatárnak hitt rekordok megdöntése, a sok egyforma képességűnek gondolt világklasszis közül mindig kiugró egyéniségek ennek bizonyítékai. A fejlődés ma már nemcsak a Szovjetunióban és az NDK-ban óriási méretű, a többi szocialista ország, az afrikai országok előretörése — függetlenül az olimpia bojkottjuktól — is igazolják a sport világméretű változásait Bízunk abban, hogy az őrségváltás Magyarországon az igazi változás első lépése. Hogy előbbre tudunk lépni szemléletváltozásban, a tudományos kutatásokban — e nélkül elképzelhetetlen a fejlődés —, és azok gyakorlati alkalmazásában, érvényt szerezve a fejlődésért született párt- és állami határozatoknak. És mindenekelőtt a tömegsportban, amely — ki tudja hányszor fogalmaztuk meg — a minőségi sport alapja és most már reméljük, tényleg közügy lesz. Mindezeken túl pedig a legfontosabb a munka, a munka és harmadszor is a munka, jól kihasználva a meglevő létesítményeket Három és fél esztendő választ el bennünket a moszkvai olimpiától. Utána tudjuk majd lemérni, hogyan „söpörtek” a most munkáiba állt új „seprűk”, hogyan tudott az újabb olimpiai ciklusban lépést tartani a magyar sport a változásokkal. M. G. Légfegyveres vidékbajnokság Pontosan reggel nyolc órakor a felsorakozott sportolók előtt tett tegnap jelentést Markovszky Béla, a Győr- Sopron megyei Sportlövőszövetség titkára Botond Gábor alezredesnek, az MHSZ Győr-Sopron megyei titkárának, majd a Himnusz elhangzása után Botond Gábor üdvözölte az ország 36 klubjának több mint nyolcszáz sportolóját. Józsa Károly, a Győr-Soprom megyei Testnevelési és Sporthivatal elnöke nyitotta meg az országos vidéki légfegyveres lövészbajnokságot. Ezután az első versenyszám résztvevői, junior korosztályú lányok és fiúik léptek légpuskával a Győri Sportcsarnok játékterén kialakított 44 lőállásba, és ezzel kezdetét vette a kétnapos verseny. Az MHSZ Bócsai úti lőterén a serdülők kezdték meg a küzdelmet. Még a késő esti órákban is tartottak eredményhirdetést, ma pedig mindkét színhelyen reggel hét órai kezdettel folytatódik a bajnokság. Az utolsó versenyszám eredményhirdetésére este fél hét órakor kerül sor. nteke NB II. tavaszi sorsolása Hasonlóan az NTB I-hez, az NB II-ben is három csapat képviseli megyénket. A második vonalban azonban a férfiak között szerepel két csapat: a Gy. Richards és az újonc Soproni Kinizsi-MEDOSZ, s a női mezőnyben van egy képviselőnk, a Csorna. A csapatok tavasszal a következő sorrendben játsszák mérkőzéseiket: Január 30.: S. Kinizsi-MEDOSZ—Kanizsai Sör, Pécsi MSC—Gy. Richards. Február 6.: Gy. Richards— S. Kinizsi-MEDOSZ. Február 13.: Saberia SE— Csorna. S. Kinizsi-MEDOSZ —Beloiannisz, Ganz Villany —Gy. Richards. Február 20.: Csorna—Beloiannisz, Gy. Richards— Bakony Vegyész. Vízművek —S. Kinizsi-MEDOSZ. Február 21.: Bakony Vegyész—Csorna, S. Kinizsi- MEDOSZ—Pécsi MSC, Dorog —Gy. Richards. Március 6.: Kaposvári Vasas—Csorna, Gr. Richards— ESMTK, S. Kinizsi-MEDOSZ —Chinoin. Március 20.: Ganz Villany —S. Kinizsi-MEDOSZ, Pápai Ezüst Nyíl—Gy. Richards. Április 3.: S. Kinizsi-MEDOSZ—Bakony Vegyész, Gy. Richards—Kőbányai Porcelán. Április 10.: Csorna—Pécsi BTC, Dorog—S. Kinizsi-MEDOSZ, Dombóvári Spartacus —Gy. Richards. Április 11.: Zalaegerszegi Építők—Csorna, Gy. Richards —Kanizsa Sör, S. Kinizsi- MEDOSZ—ESMTK. Május 8.: Csorna—Tolna megyei Építők. Pápai Ezüst Nyíl—S. Kinizsi-MEDOSZ, Chinoin—Gy. Richards. Május 22.: Tatabánya— Csorna, S. Kinizsi-MEDOSZ —Kőbányai Porcelán, Beloiannisz—Gy. Richards. Május 29.: Gy. Richards— Vízművek, Dombóvári Spartacus—S. Kinizsi MEDOSZ. 1 1977. január 9., vasárnap Hárman a ranglistán Érdekes rangsort állított össze a Népsport a cselgáncs öt súlycsoportjában és az abszolút kategóriában. A pontozásnál az olimpián, a világ- és Európa-bajnokságon, a nemzetközi versenyeken, valamint a hazai küzdőtéren elért eredményeket vették figyelembe. A legjobb tíz között három győri versenyzőt találunk. Nehézsúlyban Glaser Zoltán ötödiknek, félnehetsúlyban Sághegyi Elemér hetediknek és pehelysúlyban Róbert Viktor tizediknek lett rangsorolva. Ezenkívül Sághegyi Elemér az abszolút kategóriában hat társával holtversenyben a tizedik. Csapatban a kilencedik helyen szerepel a Győri Dózsa. fi második napon is győri győzelmek GY. TEXTILES —AUSZTRIA IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT 15—14 (8—7) Győr. Sportcsarnok, vezette: Balog, Seeler. Gy. Textiles: Péti — Szabó 6, Kiss 2, Horváth I. 1, Horváth M. 1, Előne 3, Farkas 1, Csere: Somogyi, Fehér, Nagy, Ritter, Tolnai. Nagyot javult az osztrák ifjúsági válogatott, végig egyenrangú ellenfele volt a felkészülése elején tartó textiles kézilabdázóknak. RÁBA ETO — BÉCS-VÁLOGATOTT 16—9 (10—4) Győr, Sportcsarnok, vezette: Heitzer, Kálinger. Rába ETO: Futó — Csehi 3, Szoboszlai 1, Horváth, Újhelyi M. 4, Sulyok 2, Újhelyi Zs. 1. Csere: Szijjártó, Füziné 3, Fodorné 1, Orbán 1, Kocsis. Mindkét félidőben jobb volt a zöld-fehér csapat, több formás támadást vezetett, nagyobb arányban is győzhetett volna. HÍRADÁSTECHNIKA — CSORNA 24—9 (10—6) Győr, Sportcsarnok, MNK- mérkőzés, vezette Somlai, Szénái. Csorna: Szabó — Horváth, Csákány 1, Németh, Irányi, Drexler 4, Árpásiné 3. Csere: Túri, Donka 1, Major, Kovács, Potyondi. A fiatal csornai csapat egy félidőn át tudott csak ellenállni a fővárosi csapat támadásainak. oiunsoszocsnim 1971. január vasárnap, Marcell napja. A Nap kél 7.31. nyugszik 16.12 órakor. A Hold kél 20.56. nyugszik 9.15 órakor. + + + NÖVEKVŐ FELHŐZET. Várható időjárás ma estig: a késő délutáni, esti órákban nyugat felől erősen megnövekvő felhőzet, átmeneti havazással. Közben kevés felhő, legfeljebb egyegy átfutó hózáporral. A szél délnyugat felől fokozatosan ismét megélénkül. Kisebb hófúvások. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 1, mínusz 4 fok között. AUSZTRIÁBAN felhőátvonulások, szórványosan ismétlődő havazás. A DUNA vízállása Dunaremeténél szombaton 258 centiméter volt. Győrött a RÁBA 174 centiméter, apadó jellegű. 1977. január 10, hétfő, Melánia napja. A Nap kél 7.30. nyugszik 16.14 órakor. A Hold kél 22.08. nyugszik 9.44 órakor. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR GYŐRI RÁDIÓ: 8.30: Lapszemlélő nyugat-dunántúli lapokból. — Hangos portré. — Minitörvénykönyv. — Könyvekről, folyóiratokról. — Jedlik Anyos születésének 176. évfordulóján. — 9.30: Német műsor. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.3: Kellemes vasárnapot! — 7.28: Emlékeztető — az első traktorosokra. — 8.10: Öt kontinens hét — 8.25: Magyar tájak dalaiból. — 9.00: Olvastam egy novellát. — 8.25: Giuseppe di Stefano énekel. — 9.45: Versek — 10.03: A világgá ment holdvilág. — in 30: Csicsija, bubája ... — 10.44: Népszerű fúvósátiratok. — 11.05: Az MRT szimfonikus zenekarának matinéja. — Közben: Kb. 11.50: Édes anyanyelvűnk. — Kb. 12.05: Versek. — Kb. 12.55: Tisztelet az embernek. — Kb 13.05: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 14.00: Metronóm. — 14.20: Szergej Rahmaninov zongorázik — 15.13: Népdalkörök. — 15 33: Pillantás a nagyvilágba. — 15.53: Művészlemezek — 17.10: Veres Péter vallomása — 18.06: Kodály; Háry János — szvit. — 18.50: Örökzöld dallamok. — 18.44: Bartók-kórusok. — 19.55: Azt beszélik. — 20.25: Rossini: A sevillai borbély. Opera. — 23.07: Modern írók portréi — 23.27: Slágerek. — 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO: 7.00: Az evengélikus egyház félórája. — 7.30: Reger, d-moll szonáta. — 8.05: Mit hallunk? — 8.38: Miska bácsi levelesládája. — 1.00: Friderika. Operettrész.1. — 9.25: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. — 9.45: Ránki György szerzeményeiből. — 1. 33: Szívesen hallgattuk. — 12.03: Jó ebédhez szól a nóta.— 12.46: Százszorszép Színház. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Ré£i híres énekesek műsorából. — 15.33: Holland fúvószene. — 15.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16.00: A vasárnap sportja. Olasz totómérkőzés. — 17.00 : Ötórai tea. — 18.00: Ha még rem tudná... — 18.30: Szimfonikus könnyűzene. — 19.38: Kritikusok fóruma — 19.48: Magnósok figyelem! — 20.33: Közvetítés Debrecenből. — 21.23: Hűtlenség. — 21.43: Slágermúzeum. — 22.33: Könnyűzene. — 23.15: Goldmark: Falusd, lakodalom — szimfónia 3. MŰSOR: 8.07: Orff: Carmina burana. — 9.07: Bemutatjuk új Melódia-lemezünket. — b.oo: új Zenei Újság. — 10.35: Világszínház. — 12.10: Slágerlista. — 12.45: Cosi fan tutte. Részletek. — 13.30: Kis magyar néprajz. — 13.35: Zenekari muzsika. — 14.41: Megújhodás. — 15.08: Régi hangszerek világa (ism.). — 15.28: Csak fiataloknak! — 16.28: Bogdan Paprocki énekel. — 16.54: Új Bach-lemezeinkből. — 18.03: A Magyar Fúvósötös hangversenye. — Közben: 18.43: Világlira. — 19.46: Zenekari muzsika. — 21.36: Magyar előadóművészek felvételeiből. BUDAPESTI TV I.: 9.23: Tévétorna (sz.). — 9.30: Mindenki iskolája. Matematika A számok világa. — 10.00: Hírek. — 10.05: 1. Irodalom. .........úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér. — 10.35: 2. Matematika. Ami mérhető azt mérd meg! A mérés. — 11.00: Bozó Francia rajzfilmsorozat. 3. rész: Bozó és a szörny. 4. rész: Kísértet a kísérletért. — 11.10: Aprók tánca (sz.) VI . rész: Tardona. —11.35: Csak a derű óráit számolom. Találkozás Somogyi Józseffel. — 15.03: Van egy ötleted? Játsszunk matematikát (sz.). — 15.25: Ez csak divat (sz.). Zenés, táncos divattörténet. VI 4 rész — 15.45: Rembrandt (sz.). V 2. rész: A lázadó. — 16.15: TELESPORT. Az Év Ifjúsági Sportolója. — 16.50: Műsorainkat ajánljuk! — 17.15: A Magyar Televízió Szabadegyeteme (sz.). A változó Föld. — 18.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. — 18.30: Reklám. — 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.40: Esti mese. — 18.50: Tévétorna (sz.). — 19.00: A Hét... — 20.00: Hírek. — 20.05: Tíz kicsi indián. Angol film — 21.30: Sporthírek. — 21.40: Vét Tibor. Portréflm (sz.). ..Előrelépések és visszacsatolások.* — 22.56: Hírek. BRATISLAVAI TV, I.: 8.45: Tv-hiradó. — 9.00: Kicsinyek műsora. — 9.40: Mi, a világ végéről. Tv-sorozat. 1. rész. — 10.05: Daktori. 18. rész. — 10.55: A Sportka húzása. — 11.35: Pozsony zenéje. — 13.00: Motorkerékpárverseny. — 15.00: J. London: Az élet szerelmese. Tv-film. —15.55: Vasárnap a klubban. — 17.56: Filmmúzeum. — 19.00: Tv-hiradó. — 19.30: Vasárnapi vers. — 19.40: Mellékutak. Tévéjáték. — 20.55: A kultúra és a társadalom. — 21.15: Hangverseny. — 22.10: Balettfilm. II.: 15.50: Nehéz napok. Afgán forradalmi dráma. — 17.30: A kisfilmek kedvelőinek. — 18.20: Népdalok. — 19.06: Pedagógusok műsora. — 19.30: Az aranyós. Szovjet filmvigyaték. —20. 25: Kamerával az utakon. — 75.oo: Svidnik 76. OSZTRÁK TV I.: 9.55: SZ-VB. — 15.25: Hogyan kell érettségizni? Film. — 17.00: Toby és Tóbiás. Film. — 17.30: Maja, a méhecske. Filmsorozat. — 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.00: Seniorenklub. — 18.30: Dalolj velünk! ,,Tirol”. — 19.00: Vasárnapi osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó, kultúra. — 19.50: Sporthírek. — 20.15: Strogoff Mihály. (4.) — 21.35: Sporthírek, hírek. ..: 17.00: Portréfilm Willy Boskowskyról. — 18.00: Beat-zenészek koncertje.— 18.30: Nagy, barna szemek. Film. — 19.50: Tudományos magazin. — 20.15: Reggeli a zöldben. Film. —ai.45: Szájkosár nélkül. MOZIMŰSOR ÁSVÁNYRÁRÓ: Fantaszták (sz.), 3, Vértestvérek (NDK), 5, 7. BELED: Hahó, öcsi! (m.), 10, A tej nélküli lovas (sz.), 3. 5. BOSÁRKÁNY: Bob herceg (m.), 9. A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni (fr.), 4. 6. CSORNA: Robinson és a kannibálok (c.). 10. Kísértet Lublón (m.), 4. 6. FARAD: ülünk egymáshoz, drágám (cs.), 5. FERTŐD. Haydn: A szomorú lord (cs.). 10. Jelenetek egy házasságból I—II.*» (svéd), 7. FERTŐSZENTMIKLÓS: A farkas és a kisgidák (m.). halo. Piknik a sasok hegyén (sz.), 14. GÖNYÜ: Péntek 13. (m.), 4, 6. GYŐR: Rába: Szerelmesek románca I—II. (sz.), 3, 17. Vörös Csillag: Edith Piaf** (fr.), 16, 18. Szépek és bolondok* (m.), 3. A farkassziget rejtélye (r.). 9. 11. Mesemozi: A három kövér (sz.). 3. 16. Petőfi: Robotdirektor (m.). 3. Éjfélkor indul útjára a gyönyör** (o.). 5. 7. GYŐRSZENTIVÁN: Bundás Maci kalandjai (r.). 16. A járvány* (m.). 4. 11. HALÁSZI: Legenda a nyúlpaprikákról (m.). 4. 6. HEGYESHALOM: Beszélő köntös (m.), 10. Pénzt vagy életet (USA), 4. 6. •JANOSSOMORJA: Varázssapka (sz.), fl. Az ötödik pecsét* (m.), 4. 6. KAPUVAR: Betyárok (r.), 10. Cirkusz (USA), 4. 6. KIMLE: Az emír kincse (sz.), 6. Holnap lesz fácán* (m ), 4. 6. KOPHAZA: János vitéz (m.), 3. Amerikai éjszaka* (fr.o.). s. KOM: Saint Tropezbe költözünk ffr.l. 4. 6. MOSONMAGYARÓVÁR, Kossuth: Vágtass, lovam! (sz.). 10. Kerge dolgok (sz.). 4. fl. 8. Dózsa: Botrány a nyaralóban (sz.). 10. A három testőr (ang.). MOFIlM: Álmodó ifjúság (m.l. 3. A. látogatók** (USA). 6. ÖTTEVÉny : Egy bolond Párizsban** (fr.). 4. 6. PANNONHALMA: Lányok az aknamezőn (sz.). 10. Pisztolypárbaj* (ang.). 4. 6. PER: A Sakál napija* (ang.fr.). 5. RAJKA: Bajtársak voltunk (sz.). 10. A fehér csuklya (sz.). 5. 7. RÁBAPATONA: A dunai hajós (m.). 10. SOPRON. Szabadság: Az Androméda törzs (USA). 10. Herkulesfürdői ernten (m.l. 3. n6. 10. Petőfi: A lj rejterv nem oldódik meg duet). 10. Uzsicei köztársaság I—II (mgj. 3. TIT: Követem a kijelölt irányt (sz.). 14, 6. A csillaggal jelölt filmek korhatárosak! SZÍNHÁZ Ürhatnám polgár, 3 óra, Berkybérlet. Ürhatnám polgár, 7 óra. Hétfő GYŐRI RADIO: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Hétfő este Nyugat-Dunántúlon -i- Zenés magazin. — Közben 18.00: Nyugat-dunántúli krónika. — 18.10: Sport. — 18.27: Hírösszefoglaló — időjárás — műsorismertetés. KOSSUTH RADIO: 3.25: Gold mark operáiból. — 9.00: Rongyszőnyeg, versciklusrészt. — 9.10: A hét zeneműve. — 9.40: Egy taliga kosár... (Ism.). — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Zenekari muzsika. — 11.17: Egy kommunár Magyarországon. — 11.37: A Pickwick Klub. XIII. rész. — 12.35: Tánczene. — 13.20: Válaszolunk! — 13.35: Népi zene. Cigánydalok. — 14.03: Ezeregy délután (ism.). — 14.33: Helsinki politikai dalfesztivál — I. rész. — 15.10: Ede«» anyanyelvűnk. — 15.15: Külföldről érkezett ... — 15.35: Csajkovszkij : III. vonósnégyes. — 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. — 16.35: Operettfelvételek. — 17.07: Van új a nap alatt. — 17.22: Zenekari muzsika. — 19.15: Az ' ifjúsági záffiójáték-pályázat I. díjat nyert' hangjátéka. — 19.52: Új Operalemezeinkből. — 20 37: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 21.30: Humoroszkóp. — 22.20: Tíz here külpolitika. — 22.30: Emil Gilelsz zongorázik. — 0.10: Táncdalok. PETŐFI RADIO: 8.05: Magyar fúvószene. — 8.33: Slágermúzeum. — 9.33: Téli utazás. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Népdalok. — 12.33: Csengő. G. Tímár György műsora. — 12.50: Klara Kagyinszkaja és Ion Buzea énekel. — 13.25: Kis magyar néprajz. — 12.33: a szarka meg a róka. Zelk Zoltán meséje zenései. — 14.00: Kettőtől ötig . . . — 17 00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.o*1 Uttazás az agy körül. — 18‘ο °- Miről vallanak' h^-«lemezkatalóff›isok° — 18.57: Népi zene. — 19.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 20.33: Kettőben ... — 21.33: A Varsói Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Derűre is derít — 23.00: Daljátékokból. 3. MŰSOR: 14.05: Zenekari muzsika. — 16.03: Szovjet művészek opera felvételeiből. — 16.54: Hangverseny az 1976. évi Bouler Fesztiválon. — 18.00: A világgazdaság hírei. — 18.05: A pincér éjszakája. Hangjáték. — 18.24: Beat-zene. — 18.49: Láttuk, hallottuk. — 19.04: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusz énekel. — 10.15: Iskolarádió. — 19.33: Hangfelvételek felsőfokon — 20.56: Olasz operatörténeti érdekességek. — BRATISLAVA! TV, I., 15.00: Beszélgetés a CSKP XV. kongresszusának határozatairól. — 15.50: Orosz, nyelvklub. — 16.15: Tv-híradó. — 16.35: Tudományos és műszaki magazin. — 17.05: Középiskolások műsora. — 18.00: Haladó tapasztalatok iskolája. — 18 40: Esti mese. — 19.10: Tv-híradó. — 19.40: A hős portréja. Tvjáték. 2. — 21.30: Tv-híradó. — 22.00: Mocedades. A Spanyol Televízió zenés műsora. II.: 19.00: Orosz nyelvlecke. — 19.30: Hószakadás. Magyar film. — 21.05: Sportmagazin. OSZTRÁK TV, I.: 9.00: Óvodások műsora. — 10.00: Iskolatelevízió. — 10.30: Párbaj a fellegekben. Film. — 17.30: Kicsinyek műsora. — 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! — 18 00: Állatok paradicsoma. — 18.30: MI. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó, kultúra, sporthírek. — 20.00: Hétfőitelesport. — 20.50: Bevetés Manhananbe. ..Egy régi barát”. — 21.35: Hírek, sporthírek. II.: 17.30: Asztronómia (1.). — 18.00: Angol nyelvlecke kezdőknek. — 19.30: Iskolatelevízió. — 20.50: Kulturális magazin. — 21.35: Tv-híradó. 2. — 22.05: Casablanca. Film. MOZIMŰSOR CSORNA: Minden bizonyíték ellene szól (sz.). 16. 18: GÖNYÜ: A járvány* (m.). 6. GYŐR: Rába: Herkulesfürdői emlék (m.). 3. n6. Kamaszkorom legszebb nyara** (USA), f7. Vörös Csillag: Gawain és a zöld lovag (ang ), 9. 11, 3. Péntek 13. (m.). n6. f8. Mesemozi: A három kövér (sz.), 3. nfi. GYŐR-SZENTIVÁN: Éjfélkor indul útjára a gyönyör** (o.). 7. HALÁSZI: indul az űrhajó (97..). 6. HEGYESHALOM: Uzsicei köztársaság I—II. (ing.). 8. JANOSSOMORJA: A fehér csuklya (sz.). f8 KAPUVAR: Vértestvérek (NDK). 6. 8 MOSONMAGYARÓVAR: Kossuth: Szépek és bolondok (m.). 4. Edith Pia*** (fr.). 6. 8 Dózsa: Kísértet Lublón (m.). 16. 13. NAGYSZENTJÁNOS: Csak semmi szexet kérem . . .* (ang.). 6. ÖTTRVÉNY: Cirkusz (USA). 6. PANNONHALMA: Johannes Kepler (NDK), fi PER: A Sakál nania* (ang.fr.). 6. RAJKA: Ellünk egymáshoz, drágám? (cs.). 7. RÁBAPATOVA : kétéltű ember (sz.l. ) SOPRON, Szabadság: Szerelmesek románca T—TT. (sz). 3. 6. A csillaggal jelölt filmek korhatárosak ! SZÍNHÁZ OF-hangverseny, fél 8 óra. kamaraszínház Halál részletre, 7 óra. Bemutató a Petőfi Sándor Ifjúsági Házban. KÜMPOID - 1