Kisalföld, 1981. december (37. évfolyam, 281-304. szám)
1981-12-20 / 298. szám
KROKIKH ESEMÉNYEK Szövetkezeti versmondók A szövetkezeti versmondó fiatalok országos versenyének Győr-Sopron megyei döntőjét tegnap délelőtt tartották meg Győrött. Első helyezett lett Ivánná, Bodó Vera (Győr), második Orbán Júlia (Sopron), harmadik Karczagi Emőke (Mosonmagyaróvár), a negyedik Dunaveczki Anikó (Győr). Szakágazatonként kétkét versenyző a MESZÖV-től, a KISZÖV-től és a TESZÖV-től továbjutott a január végén Kőszegen rendezendő területi döntőre. Bakonyi Ferenc, Botykai Rita és Sós Anna (Győr), Horváth Edit (Sopron), Fazekas Lászlóné (Darnózseli) és Vargha Orsolya (Lébénymiklós). Varanolnyi versenyző jutalmat kapott. AMATŐRFILM-SZEMLE Szombaton megkezdődött Tatabányán a XI. északdunántúli amatőrfilm-szemle Győr, Komárom és Veszprém megyéből 17 alkotással — video-, játék-, dokumentum- és kísérleti filmmel — neveztek be. A rendkívül rossz időjárás miatt Sopronból és Vas megyéből nem érkeztek meg. A bemutató, a vita és a zsűrizés is nyilvános. A díjkiosztásra és a díjnyertes filmek vetítésére vasárnap kerül sor. ■ BEFÚTTA AZ UTAT A HÓ. Ügyeletes riporter: JOÓ JÓZSEF A KPM közleménye A vasúti és a menetrend szerinti távolsági autóbuszközlekedésben a havi és a félhavi bérletek, valamint a hétvégi hazautazást és a munkába járást szolgáló menetjegyek ára 1982. január 1- től 25 százalékkal emelkedik. A díjemelés teljes egészében a munkáltatókat terheli, a dolgozók által fizetendő öszszeg aránya tehát csökken. Január 1-től a dolgozók egységesen a felemelt bérletár 20 százalékát fizetik, ami megfelel az eddig fizetett legalacsonyabb térítésnek. A MÁV, a GYSEV és a BKV-HÉV vonalain a munkába járó dolgozók által fizetendő összeg változatlan marad. Raktár Dunaszigeten Egymillió forintba került, 300 négyzetméteres az a raktár, amelyet a Mosonmagyaróvár és Vidéke Áfész építtetett Dunaszigeten. A zöldség- és gyümölcsfelvásárlás körülményei javultak a létesítmény átadásával , a környékbeli kistermelők nagy örömére. Az építésében csehszlovák szakemberek is részt vettek. A szövetkezet területén még két hasonló raktár építését tervezik. Sitokban a szekrény Pénteken este Győrött a Felszabadulás úton megcsúszott egy Trabant személygépkocsi. A jármű az Északdunántúli Gázszolgáltató Vállalat munkaárkába lökte a csapszekrényt, ami megrongálta a középnyomású gázvezeték szívószárát. Gázömlés történt. A hiba ideiglenes helyrehozását azonnal megkezdték a vállalat szakemberei. A hiba végleges kijavítása tegnap befejeződött._____ Jég a járdán •Tetszik látni, mondta egy asszony, végül minden hóra fordult. Sokan tudják, mégsem árt felhívni a háztulajdonosok, a házfelügyelők, a közintézmények vezetőinek a figyelmét a járdák letakarítására. Azt hiszem, tudjuk, hogy miért kell ezt fokozottabb figyelemmelvégezni. A Győr megyei Városi Tanács VB építési és közlekedési osztálya a munkát az útfelügyeleten keresztül ellenőrzi. A mulasztókkal szemben szabálysértési eljárást kezdeményez. .Tyndall-virágok. A télen befagyó tócsák, tavak jégpáncélja nemcsak jégből áll. Ha sikerül a jégből felső lapjával párhuzamosan kis lemezkét kivágni, s egy vetítőgép rámájába betenni, gyönyörű a látvány. A vetítőkörte melegének hatására a jéglemezek közé fagyott vízrétegben csodálatos szép hatszirmú virágok jelennek meg, amelyeket felfedezőjükről, Tyndall fizikusról Tyndall-virágoknak neveztek el. ■ Jönnek az ünnepek ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7- ig, hétfőn du. 5-től kedd reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51. sz. alatti körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 12-244. Fogorvosi ügyelet ugyanott, vasárnap reggel 7- től este 7 óráig. Gyermekorvosi ügyelet is ugyanott, ma reggel 7-től holnap reggel 7-ig. Hétfőn 17 órától másnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: reggel 7-től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 4-től kedd reggel 7-ig a Lenkey u. 5. sz. alatti rendelőben. Tel.: 12 011. Fogorvosi ügyelet ugyanott, 8—14 óráig. Gyermekorvosi szakrendelés u.p. 7 órától 15 óráig. MOSONMAGYARÓVÁRON: szombaton du. 2-től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 5-től kedd reggel 7-ig az új rendelőintézetben, a Kapu Bajos tér 3—5. sz. alatt. Tel.: 15-013. CSORNÁN: reggel 8-tól hétfő reggel 11-ig, hétfőn du. 6-tól reggel 8-ig a rendelőintézetben, Kun Béla u. 3. számalatt.Tel.: 337. KAPUVÁRON: szombaton du. 2-től hétfő reggel 7-ig a központi körzeti ügyeletes orvos megtalálható a kapuvári kórházban. Tel.: 15. Az ügyelletes ellátja a kórházhoz szakmailag tartozó körzeti orvosok községeinek (volt kapuvári járás) lakosságát is. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZŰRÉS hétfőn: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt, de 8- tól du. 17 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt, du. 13— 18-ig, továbbá: Vámosszabadin, Szíjban, Rábapatonán. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Hétfőn 17-től 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád út 21.) személyesen vagy a 21-188-as telefonszámon. Jutalom a legjobbaknak A Munkásőrség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából hirdetett pályázatot a győri Ságvári Endre Általános Iskola úttörőcsapata. A tanulók tárgyi emlékeket gyűjtöttek, tablókat, albumokat készítettek, riportokat írtak. A nyolcadik osztályosok feldolgozták a győri Munkásőrség történetét is. A dokumentumokból házi kiállítást rendeztek. A pályázat eredményhirdetése tegnap volt az iskolában. A legjobbak kétnapos túrán vehetnek részt a tavaszi szünetben. □ OPERETTEST lesz holnap Győrött, a városi tanács dísztermében. A rendezvény 18 órakor kezdődik. Közreműködnek a Kisfaludy Színház művészei. B HANGVERSENY. A Győri Filharmonikus Zenekart Jancsovics Antal vezényli azon a hangversenyen, amely holnap este fél nyolckor kezdődik a Kisfaludy Színházban. Közreműködik: Onczay Csaba (gordonka). Műsoron Maros-, Lendvay-, Milhaud- és Kodály-művek. □ ÚJABB KIADÁS: A Kner Nyomda Dürer-üzemében készül a Vizsolyi Biblia hasonmásának második kiadása. Az első 28 ezer példány sikeres fogadtatása nyomán újabb 10 ezerszer két kötet hagyja el a nyomdát. Tudnivalók tűzkárokról. Az Állami Biztosító a lakásokban bekövetkezett tűzkárok bejelentésére külön tűzkárbejelentő nyomtatványokat rendszeresített. Hasznos tudnivaló, hogy a tűzesetet a tűzrendészeti hatóságoknak is be kell jelenteni, különben a károsultak nem kaphatják meg a biztosítótól járó térítést. □ MI LESZ A FA ALATT? Képzőművészeti foglalkozást tartanak holnap délelőtt 10—12 óráig Győrött, a Petőfi Sándor városi Művelődési Központban. Az általános iskolások Illés Csabáné rajztanár vezetésével ajándékokat készíthetnek. Segély. A Győri Áfész minden esztendőben segíti a szövetkezet nagycsaládos dolgozóit és azokat, akik egyedül nevelik gyermekeiket. Idén karácsonyig 300 ezer forintot osztottak szét az érdekelteknek. □ MAGÁNYOSOK KLUBJA: A családi ünnepekről és a szigetközi lakodalmas szertartásokról tart vetítettképes előadást Mosonmagyaróváron Liszkai Ferenc,a családi szertartásokat szervező iroda vezetője. A rendezvény délután öt órakor lesz a művelődési központ magányosok klubjában. A Lottó tájékozható. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 51. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények az illeték levonása után a következők: négy találatot 40 fogadó ért el, nyereményük egyenként 209 982 forint. Három találata 4126 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1018 forint. A kéttalálatos szelvények száma 146 477 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. PÁRTHÍREK: Az MSZMP Győr-Nádorváros V. alapszervezete holnap délután 5 órakor tartja beszámoló taggyűlését. A Nádorváros I. alapszervezetnek kedden 17 órakor lesz a beszámoló taggyűlése a Herman Ottó utcai párthelyiségben. Hét nap Visszapillantó A héten felállították a győri városháza előtt a szokásos fenyőfát (évek óta csodálom, milyen ügyesen rögzítik bele a betonba), s ez visszavonhatatlanul a karácsonyt jelzi. Ennek jegyében fogadta a kereskedelem az utolsó előtti rohamot az ezüstvasárnapon, amelyen — mint megírtuk — a legnagyobb keletje az aranynak volt. A mai aranyvasárnapon vajon mit vesznek ennél is értékesebbet ajándék gyanánt? Tekintettel arra, hogy karácsonyig már ezen a hasábokon nem „találkozunk”, némi ajándék-javaslattal mi is segítenénk az ünnep előtti esetleges tanácstalanságban ... Dohányosoknak például automata tűzoltó berendezést lenne érdemes ajándékozni (a textilgyárakban alkalmaznak ilyesmit), amely a helyiség hőfokának megemelkedésére azonnal vizet kezd fecskendezni. Csak a mi megyénkben három, gondatlan cigarettázás miatti lakástüzet sikerült volna a héten ezzel megakadályozni ... Ha a fentieknek tűzoltó berendezést, a tanácsi építőknek „vízoltót” javasolnék ajándéknak. Mint a héten megírtuk, egy győri, teljesen felújított ház több lakását áztatta el egy renitenskedő vízcsap olyannyira, hogy hónapok sem voltak elegendők a kiszáradásra. (Most már csak arra lennék kíváncsi, milyen fegyelmi büntetéssel sújtják a csapot...?) A könyvkiadás koordinálásáért felelősöknek gyermekkönyvet javaslok ajándékozni — azzal a feltétellel, hogy ezt, és semmi mást nem kaphatnak. Nos, mint heti körképünkből kiderült, az illetékeseknél semmi sem kerülne a karácsonyfa alá ... A győri városgazdálkodók számára nem gond az ajándékozási javaslat, hiszen tegnap reggel úgy nyolc óra tájban volt időm kigondolni a továbbhaladásra várakozva a Lenin-híd tövében. Csuklós autóbuszok birkóztak az egyébként enyhe emelkedővel, egy helyben forgó kerekekkel, némelyik teljesen reménytelenül. Úgy tűnik, a városgazdálkodók sószóró autói sem tudtak reggel felkapaszkodni a hídfeljárók tükörjegén. Ja, persze, az ajándék: korcsolya az illetékesek... gyermekeinek — legalább ők élvezzék a telet... Ajándékot már szerkesztőségünk is kapott, méghozzá Fertőszentmiklóson, ahol pénteken este ankéton találkoztunk ottani olvasóink képviselőivel. Több volt a nekünk címzett dicséret, mint a kritika. Szeretnénk, ha ez az ajándék tartósabb lenne, mint a karácsonyfa alá kerülő gyermekjáték ... Az olvasónak heti „ajándékul” pedig egy ajándékozás adomát nyújtunk át. „Skót kérdezi a szomszéd skótot, hogy mit vett közös szomszéduknak karácsonyi ajándékként. — Viszek neki öt szén galambot. — Te, nem vagy egy kicsit bőkezű? — Ne izgulj, postagalambok ...” Cs. A. tíz önkéntes rendőrre támadtak Falatozónak, népszerűbben „ három tizenkettesnek’ ’ nevezik bizonyos, az italt túlságosan is kedvelő „győri körökben” a Győri Áfész likócsi vendéglőjét. Ott iszogatott, 1981. június 16-án a 29 éves Csenki Bálint és ismerőse, a hasonló korú Szlizs István. Mindketten gépkocsivezetők, az előbbi a Szövetkezeti Szállítási, az utóbbi pedig a KPM Győr-Sopron megyei Közúti Igazgatóságánál dolgozott. Szorgalmas emberek hírében álltak, a törvénnyel eddig összeütközésbe nem kerültek. Az említett napon munka után a likócsi „egyhelyen” voltak, mindketten nagyobb mennyiségű italt fogyasztottak. A falatozóban ebben az időben többen szórakoztak, közöttük P. K. győri lakos is, aki már hosszabb ideje volt, vagy valós sérelem miatt, haragban volt Szlizs Istvánnal. Az elfogyasztott nagyobb mennyiségű ital egyre jobban hevítette Szlizst, előbb csak vitatkozott, később már hangoskodott is haragosával. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, kimentek a szabad levegőre, ahol tovább folytatták a vitát. A „purparléba” ekkor már bekapcsolódott Csenki Bálint is, védte barátja igazát... Hétvégi telkéről hazatérőben ekkor érkezett, kerékpárján a falatozó elé egy férfi. Észrevette a vitatkozókat, tanúja volt a feszült hangulatnak. Először békíteni akart, amikor ez nem sikerült, felmutatta önkéntes rendőri igazolványát és felszólította a dulakodókat, hogy hagyják abba a verekedést, menjenek haza, ekkor Szlizs otthagyta haragosát és Csonkivel együtt az önkéntes rendőr ellen fordultak. Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal becsmérelték, szidalmazták, sőt ütéseket is mértek rá. Az önkéntes rendőr ezután az italboltba ment, ahová a két részeg ugyancsak követte. A földre rántották, ütlegelték, rugdosták. Csenki Bálint egy hamutartóval fejbe is vágta. Ezek után Csenki és Szlizs nem ment haza. Várták és azzal fenyegették az önkéntes rendőrt, hogy ne merészkedjen kijönni, "mert agyonverik... A Győri Járásbíróság dr. Tóth József tanácsa a napokban vonta felelősségre Csenki Bálintot és Szlizs Istvánt. Mindkettőjüket társtettesi minőségben elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és társtettesi minőségben elkövetett könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őket halmazati főbüntetésül nyolcnyolc hónapi börtönre, illetve mellékbüntetésül két-két évre a közügyektől történő eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős. IB. KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA. Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat. Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN a vállalat igazgatója. Címünk: Szerkesztőség és Kiadóhivatal. Győr, Tanácsköztársaság útja 51., II. emelet Levélcímünk: Győr, Pf 28. 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544. Ügyeletes riporter: 15-544 Szerkesztés- 12-475 Éjszakai szerkesztés: 17-822 Főszerkesztő és -helyettes: 13-042 Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313 Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron Előkapu 11 9400 Telefon: 12-268 Sopron város távolsági hívószáma: 99. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Az előfizetési díj egy hóra 34,— Ft. negyedévre 102,— Ft. fél évre 204,— Ft. egy évre 400,— Ft. Kéziratot. Illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA. Győr, Kálvária út 1—3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25 060 — HU ISSN 0133—1507.