Kisalföld, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-29 / 99. szám

KROR3KH ESEMÉNYEK Ünnepelt a Centrum Egymást követő években immár harmadszor nyerte el a kiváló címet a győri Centrum Áruház 220 tagú dolgozói közössége. Tavalyi munkájával a tervezettnél 15 millió forinttal nagyobb forgalmat ért el, különösen a Mini-Centrum és a mű­szaki osztály kiemelkedő teljesítésének köszönhetően. A vegyesiparcikk árucso­portban a forgalomnöveke­dés az országos átlagot is meghaladta. Az áruház üzletpolitikája a legszélesebb vásárlói igé­nyek kielégítésére irányult, s a tavalyi több mint 70-féle kereskedelmi akcióban a kü­lönféle kedvezményekkel 14,5 millió forintot juttatott vissza vásárlóinak. Megem­lítendő az ipartól történő közvetlen árubeszerzés (ta­valyi értéke 40 millió fo­rint), különösen a megyei iparvállalatokkal alakultak ki jó partnerkapcsolatok. A tavalyi év során is számos új munka- és üzemszervezé­si ötletet valósítottak meg a győri áruházban, s ezek egy része jelentősen javította a dolgozók élet- és munkakö­rülményeit. Eredményesen tevékenykedtek a szocialista brigádok is, amelyeknek, va­lamint a kiemelkedően dol­gozóknak a tegnap délután rendezett ünnepi termelési tanácskozáson nyújtották át az elismeréseket. Ügyeletes riporter: N. MAGYAR TIBOR Soproni esték Zsúfolt nap lesz a mai a soproni közművelődési hét­köznapok eseménysorozatá­ban. Délelőtt tízkor és dél­után négykor az üzemi mű­velődési mozgalmak tiszt­ségviselői „Így élünk mi” cí­mű fórumon találkoznak a város vezetőivel a Liszt Fe­renc Művelődési Központ tükörtermében. Délután ket­tőkor a város amatőr művész­­együtteseinek életét bemu­tató kiállítás nyílik a mű­velődési házban, és ugyanitt rendezik meg ötórai kezdet­tel a szocialista brigádveze­tők tanácskozását. Fél hatkor a művészetba­rátok körének összejövetele kezdődik a Petőfi Színház társalgójában. Hét órakor kezdődik a színházban az Egyetemi Színpad és a Fin­tor Színpad bemutatója, fél nyolckor pedig a szimfo­nikus zenekar nyilvános hangversenye a művelődési ház nagytermében. A nap legfontosabb eseménye, a vá­rosi közművelődési nagy­aktíva délután fél háromkor kezdődik a Lisztben. ­ Régi autókból álló gyűjtemény található Haris Lajos és Haris Ottó budapesti lakásán. A két testvér a ma­gyar autózás történetével, ritkaságok gyűjtésével fog­lalkozik. A képen: Haris La­jos és Ottó az első magyar versenyautó volánjánál. Az autót Hóra Nándor építette 1900-ban. ■■ ■■■■■■«■■■■■■■ II ■ !■■■■■■■ ■!■■!■ II. Utazó vízicirkusz A Magyar Cirkusz és Va­rieté Vállalat érdekes kez­deményezéssel kísérletezik. Létrehozta utazó vízicirku­szát, amely pénteken Tata­bányán tartja bemutatóját, majd Győrött vendégszere­pel. A műsor első részét al­kotó porondparádé után ví­­zirevü következik a sátorban helyet foglaló 3 ezer néző szórakoztatására. A dolog érdekessége az, hogy a po­rondot — amelyet műbőrrel „vízhatlanítanak” előbb — feltöltik, s a hullámok há­tán mutatják be műsorukat. A nagy érdeklődéssel várt kísérletről, annak technikai megoldásairól később részle­­­tesebben is szólunk. Marad a hideg, a szél Mint ahogy arról a rádió­ból értesülhettünk, a tegnap hajnali sok helyütt köszön­tötte havazás az ország kele­ti részén. Megyénk meteo­rológiai állomásai hóesést ugyan nem regisztráltak, de viharos erejű széllökéseket több helyről jelentettek. Ezek erőssége elérte a hetvenöt kilométeres óránkénti sebes­séget. Ugyanakkor a talaj­menti hőmérséklet nem csök­kent 3,8 fok alá. Az Orszá­gos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése sze­rint a héten nem várható lényeges javulás időjárá­sunkban. Kis mértékű fel­melegedésre csak a jövő hét elején lehet számítani. Ugyanakkor a csapadék mennyisége is nőni fog. A hőmérséklet emelkedése azonban ekkor sem haladja meg a napi egy-két fokot. ■ Húsz­ látogatója van a szili Öregek napközi otthoná­nak. Az 1974-ben alakult intézményt több gazdasági egy­ség, így a szili Győzelem téesz, a Mosonmagyaróvári Kö­töttárugyár helyi részlege is támogatja. A patronálok jóvol­tából jutottak el az idős emberek Sopronba, Fertődre han­gulatos kirándulásra. A hétköznapok sem unalmasak, sakk, tévé, kézimunkázás tölti ki az otthon lakóinak idejét. Hírek □ ISKOLAKÓRUS. A győ­ri­ Kun Béla Ének-zenei Ál­talános Iskola énekkara kö­zelgő, külföldi szereplése előtt sik­errel szerepelt a gyermekkórusok III. oroszlá­nyi találkozóján. Május 8-án a megyei tanács és a Nyu­gat-szlovákiai Kerületi Bi­zottság együttműködési szer­ződése alapján a gyerekeik Érsekújváron mutatkoznak-­ be. ■ Új gyártmánnyal bőví­tette ex­portválasztéká­t a Rá­ba Magyar Vagon- és Gép­gyár. Pápai gyárában jugosz­láv megrendelésre univerzá­lis­ gyalugép-tengelyek soro­­zatgyártása folyik ettől az évtől. A tavaly gyártott 21 ezer után az idén már 50 ezer készül az egyenként mintegy 40 dollár értékű új termékfajtából. □ DAUGAY ATTILÁVAL, a Vak című rajzfilm rende­zőjével­­beszélgethetnek a csornai gyerekek ma délu­tán fél kettőtől a városi, gyer­mekkönyvtárban. Új DÍSZÍTŐMŰVÉSZET: A Jászberényi Tanítóképző In­tézet díszítőművész szakkö­rének nyílik, kiállítása ma, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán., A be­mutatott , munkákét, egy hé­tig tekinthetik meg az érdek­lődők. a DIAPORÁMA. A fran­cia Jean-Claude Roudil mu­tatja be diaporáma-műsorát ma G­odakor Győrött, a Me­gyei Művelődési­ Közpom­tíva­b NUMIZMATIKAI KI­ÁLLÍTÁS nyílik ma 4 óra­kor Csokrán, a Xahitus Já­nos Múzeum néprajzi és h­el­y­történ­eti gyű­j­t­­em­én­yé­ben. A tárlatot Svffeó Péter történész nyitja meg . A TOURINFORM jelen­­ti.­ Akik négy napnál hosz­­szabb ideig szállnak meg Sopronban fizetővendég szol­gálatnál. 30 százalék kedvez­ményt élvezhetnek­. Diákok­nak 50 száz­alék, kedvezményt ad a soproni kempingben a Ciklámen Tourist. ■ Nemzetközi kutyakiállí­­tás. Több mint 1800 négylá­bút neveztek,é­s jönnek részt­vevőik Ausztriából az NDK-ból az NSZK-ból, Angl­iá­b­ól, Cseh­szlováki­áb­ól­, Lengvelorsziásból, Romániá­ból Budapestre a nemzetközi CACIB­ kutyakiálltásra, ame­lyet­­ máj­us , 9-én rendeznek az ügetőn. A naiy érdeklő­déssel kísért versenyen­­tíz külföldi és­ huszonkisebb Ha­zai bíró dönt a CACID faj­ta győztes címér odaítélésé­ről. ■ Baleset Sopronban a Győri úton közlekedett Kuik László (Sopron Vörös Had­sereg út 9.) személygépko­csival miközben a 36. szántó ház előtt átért­. az­ úttent sze­rinti bal oldalra előbb a sár­­di személynek, majd­­a Rm­­pzo^z.lOn^PV ü­tik­özött. Kirí1-­­nyolc nanon H'l «vésquTb sé­rülést '•Rz®«v«y­e*t az anyag' |V"?P 1 c- 1 1 ClI m + rVL röviden FIGYELMEZTETÉS: Egy cég igazgatója így szól az új titkárnőhöz: — Téved, kis­asszony, ha azt gondolja, hogy minden alkalommal, amikor megszólal a kis csen­gő az íróasztalán, kávészü­net kezdődik. ORVOSI ÜGYELET GYŐROTT: du. 5 órától reggel 7-ig * Baciló­ Béla u. 51. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 12-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott: ma. 17 órától, holnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: du. 5­­órától reggel 1-ig a Lenkey u. 5 sz. alatti központi ügyeleti rendelőben. Tel.:­­ 12-011. MOSONMAGYAROVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben, a Kapus Lajos tér 3—5. Sz. alatt. Tel.: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig a rendelő.- . intézetben, a Kun Béla u. 3. sz. alatt. Tel.: 337. KAPUVÁRON: a körzeti orvosok saját körzetük­ben szervélyes­en vagy telefonon elérhetők. Ingyenes ,és kötelező tüdőszűrés: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt, délelőtt 3-tól du. 18 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u.­2. sz. alatt, de. 7-től .­•12-ig. továbbá: Töltéstaván, Mosonmagyaróváron és Hegyes­halomban. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma-17 órától 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád út 21.) szemé­lyesen vagy a 21-188-as telefonszámon. 1988. április 29. Csütörtök. PÉTER napja. A Nap két 5.31 — nyugszik 19.52 órakor. A Hold két 10.15 — nyugszik 1.22 órakor. SZÁZÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1832 április 29-én szü­letett és 84 éves korában, 1916-ban halt meg RAUCHMA­­UL KÁROLY német származású vasmunkás, a korai ma­gyar szocialista munkásmozgalom egyik kiváló vezetője. Várható időjárás ma estig: csak rövid időszakokra csökken a felhőzet, túlnyomó­an felhős, az évszakhoz képest továbbra is hűvös marad az idő. Szórványosan várható újabb eső, zápor. A Dunnántúlon még viha­ros északi szél jelentősen mérséklődik, és már csak néhány helyen erősödik meg. A kevésbé felhős, szélvédett helyeken kisebb fagy várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között lesz. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 366 centiméter volt, apadó jellegű, Győrnél a RÁBA 178 centiméter, áll. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RÁ­DIÓ: 8.27: Opera­­áriák. — 8.46: Örökzöld dalla­mok. — 9.44: Brumm­adzag a zenebohóc. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Bécsi vér. Részletek. — 9.44: Jogi arcképcsarnok. — 11.39: Széchenyi István naplójából. — 12.45: Fenyő István könyvszemlé­je. — 12.55: Bemutatjuk új fel­vé­telinket. — 14.00: A fény kapu­jában: pillantás a kasmíri iro­dalom évszázadaiba. — 14.30: Anna Moffo operafelvételeiből. 13.05: Népi zene. — 15.28: Csiri­biri. 16.00: Defossez: Fanfár. — 18.10: Rádiószính­áz. Éberling a m­ag­yar apa. Rádiószatíra. — 17.05: Közéleti, közelképek. —­­ 17.30­: Hallgassuk együtt. Che­rubiisi-művek. — 19.15: A Bel- ■ ügy­minisztérium Duna Művész­együttesének népi zenekara ját­szik. — 19.40: Kapcsoljuk a Cse­peli Munkásotthont. — Közben: kb. 20.20: Adottságok, lehetősé­gek a herceghalmi Kísérleti Gaz­daságban. — Kb. 21.20: Andres Segovia saját átirataiból játszik gitáron. — 22.20: Külpolitika. —­­ 22.30: Régi magyar dalok és tán­cok. — 22.47: Vietnami modell? — 23.07: A Weiner vonósnégyes felvételeiből. — 0.10: Offenbach: Orfeusz az alvilágban —­ részle­tek. PETŐFI RADIO: 8.05: Nóták. — 8.20: Külpolitika. — 3.35: Nap­közben. — 1­0.00: Zenedél előtt. — 12.35: Mezők, falvak éneke. — 13.00: Kapcsoljuk a győri kör­zeti stúdiót. — 13.30: Éneklő If­júság. — 14.00: Válogatott per­ceink. — 16.35: Idősebbek hul­lámhosszán. — 17.30: segíthe­tünk? — 18.35: Hétvégi Panorá­ma. — 19.53: Slágerlista. — 20.35: A 04. 05. 07 jelenti. — 21.03: Johnny Cash. — 21.36: Nóták. — 2­2.00: Kabarécsütörtök. — 23.20: Körmendi Vilmos szerzeményei­ből. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Operaáriák. — 10.01: Händel, Júdás Makkabeus — oratórium. — 13.07: Újdonsága­­inkból. — 13.47: ..Énekeljenek, a népek.” — 14.20: Brahms: g­moll zongoranégyes. — 13.00: Fia­taloknak. — 15.30: Popzene szte­reóban. — 16.30: Zenei Lexikon. — 16.50: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. — Közben: kb. 17.40: A Völgység kulturális központja. — 19.05: Rádióhangversenyekről. — 19.35: A Magyar Rádió és Televí­zió énekkara Bárdos Lajos mű­veiből énekel. — 19.50: Szinté­zis.­— 20.20: Puccini operáiból. — 1­1.39: Haydn billentyűs , mu­zsikája. — 22.20: Napjaink zené­je. • GYŐRI TT . 17.00: Hírek. — 1­7.05: Konhnnyűzenei ABC. — 17.15: Üdülőövezet a határ men­tén. — 17.43: Joan Baez éneke! — 18.90—18.30: Krónika. — Esti muzsika. — időjárási BUDAPESTI TV I.: 8.30: Tévétor­na. — 8.35: Isko­latévé. Fizikai kísérletek (kö­­zépisk. II. oszt.). — 9.05: Orosz nyelv . (ált. isk­­. oszt.). — 9.35: Magyar irodalom (ált. isk. alsótagozat). — 10.05: Történelem (ált. isk. 7. oszt.). — 11.05: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.). — 11.45: Rajz (ált. isk. alsótagozat). — 12.10: Osztályfőnö­ki óra (középisk. I—H. oszt.). — 13.30: Iskolatévé. — 14.05: Törté­nelem. — 14.25: Magyar irodalom. — 15.30: Mindenki iskolája. Ma­tematika. — 16.10: A British Mú­zeum kingsei (13.). — 16.35: A tánc világa. — 17.05: 0­T. — 17.45: Reklám. — 17.55: A hétfejű sárkány. — 17.35: 1957. tavasz. — 19.00: Reklám. — 19.10: Tévétor­na. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kozákok (2.). — 2­1.05: Panoráma. Magazinmű­sor. — 21.55: Népdal. — 22.05: Unokáink is látni fogják... Em­ber tervez... — 22.55: Tv-híradó 3. — 23.05: Tv-tükör. 2. MŰSOR: 16.10: Angol nyelv. —­ 16.25: Pedagógusok fóruma. — 17.00: Jégkorong VB. — 19.00: Futapest. — 19.10: A mi képer­nyőnk. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Rózsavértben. Versek. — 20.30: Egészségünkért! — 20.45: Tv-híradó 2. — 21.05: Jégkorong VB. SZLOVÁK TV I.— 8.43: Iskola­tévé. — 9.20: A pártkongresszus határozataiból. — 9.50: Írtatok nekem. Film. — 11.20: Hat do­bás a kalapba. Szórakoztatómű­sor. — 13.55: Jégkorong VB. — 16.5­5: Veszélyes barát. — 17.15: Jezerka-stúdió. — 17.55: Jégko­rong VB. — 20.35: Tv-híradó 2. — 20.30: Egyedül a farka­sok kö­zött (4.). — 22.10: Ez történt 24 óra alatt. — 22.25: A család és az egyén érvényesülése. II. 16.40: Bemutatjuk Anna Hulejovát. — 18.25: Fejtörőjáték. — 19.05: Irodalmi magazin. — isi.30: Angol nyelvtanfolyam. — 20.00: Életem legszebb muzsiká­ja. — 20.45: Rövidfilm. — 20.55: Portréfilm. — 21.20: Időszerű ese­­m­én­yek. — 21.50: Kérdések és vé­lemények. OSZTRÁK TV I.: 10.00: Iskola­tévé. — 10.30: A nagy Görög. Film. — 12.15: Teleobjektív. — 17.30: Gulliver kalandjai. — 17.50: Rajzfilmek. — 17.55: Esti mese. — 18.00: Tv-konyha. — 19.09: Osztrák képek. — 19.30: Tv-hír­­adó. — 20.15: Az ifjúság Hitler uralm­a alatt (3.). — 21.15: Dok­­­füm Japánról. — 22.45: Sport. — 23.35: Hírek. II.: 13.55: Jégkorong VB. -t- 16.25: Isko­latévé. — 17.10: Lou Grant. Filmsorozat. — 17.55: Jég­korong VB. — 20.35: Riportmű­sor. Don Juan árnyéka rajtunk, 19 óra, Apáczai-bérlet. MOZIMŰSOR Csorna: A Ke­resztapa'1 (USA) 1­6. Gönyü: Edén­kert a sikátor­ban* (USA) 6. Győr, Rába: Kon­voj/ (USA) 14. Szívzűr (m) 16, 3/4 8. Győr, Rába, Kamara: San­ta- Dita egy napja* (o) 6. Győr, Vö­rös Csillag: Alma* (USA) 9. 11. 3, n6, 18. Mese: Peti és a baro­méter (m) 3. n6. Győr, Lakóte­lepi Mozi: Vak (m) 13. A re­mény joga (m) 6. Győrsövény­­ház: A zsarnok szíve* (K­lio) 6. Győrszentiván: Solo Sunny* (NDK) 6. Hegyeshalom: Éretle­nek (fr) 6. Jánossomorja: Óva­kodj a törpétől!* (USA) 13. Ka­puvár: Kaland a szigeten (r) 16. Kung-Fu* (r) 18. Kimle: Malmok bolygója* (USA) 6. Kópháza: Mephisto I—II. (m—NSZK) 7. Mosonmagyaróvár, Dózsa: Az amatőr* (1) f6. f8. Mosonmagyar­óvár, Kossuth: A hóhér testvé­re (NDK) f4. Esv zseni, két ha­ver, egy balek (o) f6. f8. Nyúl: Néhány in­tézj a magánügyben (s­z) 7. öttevény: Szabadlábon Velencében­­ (fr) 6. Pannonhal­ma: Kabala* ím) 6. Petőháza: Fogadó az ..örök világossági­hoz* (m) 7. Rajka: A szeleburdi család (m) 7. Rábapatona: Ten­­kes kapitánya I—II. (m) 5. Sop­ron, Szabadság: Simon Menyhért születése (m) 2. Kojak és a Mar­­cus-Nelson gyilkosságok I—II.* (USA) 14. 1z. Sopron, Liszt: Va­lahol Európában (m) 30*­ Arany­csapat (m) 6. Sopron. Deák Mo­­presszó: Az oroszlán ugrani ké­szül (mi 8. A csillaggal jelölt filmek kor­határosak ! A Moziüzemi Vállalat a műsor­­változtatás jogát fenntartja! KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Címünk: Győr, Tanácsköztársaság útja 51. II emelet. Levél­­címünk: Győr, Pf.: 28. 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544. Főszerkesztő és -helyettes: 13-042. Szerkesztés: 12-475. Ügyeletes riporter: 15-544. Éjszakai szer­kesztés: 17-822. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 11. 9400. Telefont 12-266. Sopron város távolsági hívószáma: 99. Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat. Győr Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő posta­­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem értünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA. Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17­822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25 060 - HU ISSN 0133-1507.

Next