Kisalföld, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-27 / 22. szám

KROKIM ESEMÉNYEK • Az Iparcikk Kereskedelmi Vállalat győri Lenin úti lámpaboltja tavaly több mint hatmillió fo­rintot forgalmazott. Főként az ú­i lakásba költözök keresték a csillárokat, asztali- és falilámpákat. Az Alföldön már végeztek Nehéz aratás Az emberek többsége fej­csóválva, furcsálkodva ve­szi tudomásul a rendkívüli telet. A Fertői Nádgazdasá­gi Vállalatnál viszont ko­moly gondokat okoz az idő­járás, illetve a Fertő tó ma­gas vízállása. A szokásosnál később tudták elkezdeni az aratást és nehéz körülmé­nyek között eddig mintegy nyolcszázezer kéve nádat vágtak le. Tegnap az Alföl­dön végeztek az aratással és most az erő nagy részét a Fertőre összpontosíthatják. A belgák mellett munkába ál­lítottak három úszó, nádara­tó berendezést. A munkák további gyorsítására a mű­helyben most két újabb úszó, nádarató gépet készítenek. A gazdaság igyekszik az ara­tásra alkalmas időt minél jobban kihasználni. Ezért, ha mód van rá, szabadszom­­batokon is dolgoznak. Bálint András estje „Boldog szomorú dal” Egyre több színész vállal­kozik ma arra, hogy a versek, novellák népszerűsítője le­gyen, egy-egy megszerkesz­tett esttel járja a vidéket. Bálint András ,Jászad-díjas művész előbb az Egyetemi Szí­npadon, majd az ország több művelődési házában aratott eddig sikert előadói estjével, amelynek címe: Bol­dog szomorú dal. A győri irodalomi kedvelőiknek kívánt kedvezni a Petőfi Sándor városi Művelődési Központ, árpakor, felkérte Bálint And­rást, aki egyébként a Glem­­bay-vér című produkció fő­hőse a Kisfaludy Színházban, hogy adjon irodalmi estet Győrött is. Annál is inkább, mert a Boldog szomorú dal a méltatlanul kevésszer idé­zett Kosztolányi Dezső ver­seiből és novelláiból készült válogatás, s nemcsak a fel­nőtt, de a középiskolás kor­osztály számára is hasznos, ér­dekes lehet. Az előadásra holnap délután fél ötkor ke­rül sor a Petőfi Művelődési Házban. Forró nyomon Betörőket fogtak el A Soproni Városi és Járá­si Rendőrkapitányság Varga Imre soproni lakos feljelen­tése alapján eljárást kezde­ményezett ismeretlen tettes ellen, aki vasárnap a dél­­e­­utáni órákban a zár kifeszí­tésével­ behatolt a feljelentő lakásába és onnani 114 ezer forint készpénzt ellopott. Az azonnal bevezetett rendőri intézkedések eredményekép­pen január 25-én a Soproni Városi és Járási Rendőrkapi­tányság őrizetbe vette a bűn­­cselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Bata Imre Sopron, Kodály tér 1. szám és Bata Mátyás Sopron Munkásőr út 19. szám alatti lakosokat. A rendőrség folytatja a­­ vizsgálatot.­­. Ügyeletes riporter: NÉMETH ENDRE Az idegenforgalom fejlesztése Az idegenforgalmi kínálat növelése és az új igények jobb kielégítése végett az IBUSZ tavaly hétmillió fo­rinttal járult hozzá idegen­­forgalmi létesítmények meg­teremtéséhez, illetve korsze­rűsítéséhez. Vas megyében a kőszegi Strucc Szálló maga­sabb idegenforgalmi igé­nyeknek megfelelő átalakí­tásához. Fejér megyében az agárdi vízisporttelep, a Bala­tonon pedig windsurf-özés lehetőségeinek jobb megte­remtéséhez járult jelentős összeggel. A csornai termelőszövetke­zet tehénpusztai dűlőjében az elmúlt szombaton kigyulladt egy kazal. A viharos szélben a szalma egy-kettőre a lán­gok martaléka lett. A tűz­oltóság vizsgálta a tűz kelet­kezésének okát és megálla­pították, hogy a kazlat H. J. fiatalkorú, csornai ipari ta­­nuló gyújtotta meg. A kár mintegy tizennyolcezer­hat­száz forint. Kedden délelőtt a pannon­halmi termelőszövetkezet. Nyalkán épülő, lakatos üze­mében keletkezett tűz., Sza­bálytalan hegesztés követ­keztében meggyulladt a mennyezetet borító hungaro­­cél. A tüzet a dolgozók elol­tották, ám a kár még így is meghaladta a hétezer forin­tot. * Égett a szalmakazal Fórum a lakás­rendeletről A Győri Rádió élő műsort sugároz ma 17 óra 5 perctől, amely a lakásrendelet idő­szerű tudnivalóiról tájékoz­tatja a hallgatókat. Például: hogyan kell megújítani a la­kásigényeket, mit tartalmaz­nak a lakásfelmérések ada­tai, mi alapján fogják meg­állapítani az új lakbéreket st­b.? A műsor szakértői vá­laszolnak a levélben és tele­fonon feltett kérdésekre is. Az egyedi panaszokat a Győ­ri Rádió­ Fogadóóra című műsorában, az illetékes váro­si tanácsok segítségével dol­gozza fel. A műsor hívható a 12-722-es győri telefonon ma 10-től 18 óráig. Leveleket az adás után is vár a stúdió- Lakásfórum, Győr. Pf.: 188 (9002) címen. Az egyhangúság élhet. Aki mint pincér, futószalagon dol­gozó munkás vagy levélosztá­lyozó keresi kenyerét, ugyan­olyan mértékben hajlamos az infarktusra, mint egy dohá­nyos vagy egy magas kolesz­terinszintű ember. Erre az eredményre jutott egy nem­zetközi kutatócsoport. Külö­nösen veszélyezteted­ek azok a foglalkozások, melyekben gépek adják meg a munka ritmusát, a kis fizikai erőfe­szítéssel, de ugyanakkor az idő szorítása alatt folytatott tevékenységek, valamint az olyan foglalkozások, amelyek állandó emberi kontaktussal­­járnak; ilyen például a pin­cérek munkája. * ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du 5 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51. sz. alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 12-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, ma 17 órától holnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: du. 5 órától reggel 7-ig a Lenkey u. 5. szám alatti központi ügyeleti rendelőben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2. szám alatt. Telefon: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig a rendelő­ben, a Kun Béla u. 3. sz. alatt. Telefon: 337. KAPUVÁRON: a városban (öntésmajorok kivételé­vel) a központi körzeti ügyelet a kapuvári ren­delőben du. 5-től másnap reggel 7-ig tart szolgá­latot. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt de. 8-tól du. 18 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt..de. 7-től 12-ig. Továbbá: Győrasszonyfán, Sopronkövesden és Vitnyéden. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17-től 22 óráig a megyei egészségnevelési cso­port, helyiségében (Győr, Árpád út 21.) személye­sen vagy a 2­1-188-as telefonon. Hírek □ ÖTÖSIKREK. Már anya­tejjel is táplálják az ötösik­­­reket az OTKI szülészeti kli­nikáján. Ez a legjelentősebb változás a kétnapos bébik életében. Szerda reggeltől mind az öten kétóránként öt-öt gramm lefejt, pasztőri­­zált anyatejet „fogyasztanak”. A TAKARMÁNY — EL­ADÁSRA. Közel ezer vagon keveréktakarmányt készítet­tek tavaly a kapuvári terme­lőszövetkezet keverőüzemé­ben. A tápoknak valamivel több mint felét a szövetkezet­ben használták fel, a fennma­radó részt pedig az áfészeken keresztül, kisüzemi állattar­tóknak értékesítették. ■ Gyümölcsfák és szőlők metszéséről tart előadást a soproni kertbarátoknak ma délután öt órakor Schekulin Miklós kertészmérnök a Pa­­taky István Ifjúsági Házban. ■ Játszóház lesz szomba­ton a mosonmagyaróvári mű­velődési központban. A dél­előtt fél tízkor kezdődő prog­ramban a gyerekek rajzolhat­nak, festhetnek és megismer­kedhetnek a gyöngyfűzés és a bőrdíszkészítés alapvető fogá­saival. □ MŰVÉSZETBARÁTOK KÖRE. Ma délután fél hat­kor kezdődik a soproni mű­vészetbarátok köre legújabb összejövetele a Liszt Ferenc Művelődési Központ tükör­termében, ahol dr. Gömöri János beszél a régész mun­kájáról és a soproni ásatások művészeti vonatkozásairól az érdeklődőknek. A MAGEXPORT. Tavaly mintegy két tonna hársmagot gyűjtött be és exportált a Soproni Tanulmányi Erdő­­gazdaság. A magexportból származó árbevétel megha­ladta az egymillió forintot. A KERTBARÁTOKNAK. A mosonmagyaróvári kertba­rát kör szervezésében holnap délután 17 óra 30 perces kez­dettel a gyümölcsfák metszé­séről tart előadást Karaiva­­nov József kertészmérnök az ifjúsági házban. ■ Primőrök: Közel huszon­ötezer négyzetméternyi üveg- és fólia alatti területen ker­tészkednek a győri Újkalász termelőszövetkezetben. A fe­dett területen az idén a vi­­cástermelés és -hajtatás mel­lett primőröket is termelnek. 1983. január 27. — Csütörtök ANGELIKA napja. A Nap kél 07.18 — nyugszik 16.37 órakor. A Hold kél 14.45 — nyugszik 06.05 órakor. SZÁZHETVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1813. január 27-én született, és 62 éves korában, 1875-ben halt meg SzIPPIS JÁNOS fragatt-kapitány, a torpedó magyar feltalálója. Várható időjárás ma estig, időnként fel­szakadozik a felhőzet, több helyen vár­ható kisebb eső, keleten átmenetileg ha­vaseső is előfordulhat. A nyugati, észak­nyugati szél elsősorban a Dunántúlon meg­élénkül. Főként éjszaka és reggel he­lyenként köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet csúcsértéke 4—9 fok között valószínű. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 372 centimé­ter volt, Győrnél a RÁBA 240 centiméter, mindkettő apad. RÁDIÓ- ÉS TELEVIZIÓMŰSOR KOSSUTH RA­DIO: 8.27: Cho­pin , h-moll szo­náta. — 8.5­6: Amikor az Ope­­£aház 50 éves volt — IV/1. rész. -­ 9.44: Nefelejcs. — 10.05: Diákfél­óra. A véges vég­telen. — 10.35: Nótacsokor. — 11.19: Csáki szalmája? — 11.39: Védett férfiak. Rádiós átélő .— 12.45: Aki tudja, miért nem mondja? — 13.00: Az Állami Orosz énekkar Csajkovszkij-mű­­veket énekel. — 13.20: Zenekari muzsika. — 14.00: Lapozgató. — 14.30: Népszerű fúvósátiratok. — 14.43: Egy göcseji nótafa: Márfi Pál. — 15.05: Hilde -Güden és Ru­dolf schock operettdalokat éne­kel. — 15.28: Kagylózene — Hat­vanban. — 16.00: Csoóri Sándor: Elmaradt lázálom. — 16.10: Nagy mesterek — világhírű előadó­művészek. — 17.05: Nyitott stú­dió. — 17.37: Szép álmokat, kis­lány. Hangjáték. — 19.13: De­bussy: Játék — tánc költemény. — 19.35: Pécsi mesélő házak. — 20.05: Mozart: Figaro házassága. Opera. — 0.10: Gábor S. Pál táncdal­aiból. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Filmze­ne. — 8.35: Napközben. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.35: Nemzetisé­geink zenéjéből. — 13.00: Kap­csoljuk a szolnoki stúdiót.­­ — 13.20: Éneklő Ifjúság. — 13.30: Magyar táncok. — 14.00: Lelátó. — 16.00: Látogatóban. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Tanakodó. — 18.35: Hétvégi Panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.40: A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada. Karc. — 21.50: Szociológiai figyelő. — 22.20: Népdalok, néptáncok. — 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR: 9.00: Is­kolarádió. — 9.30: A Liszt Ferenc kam­ara kó­rus hangversenye. — 10.49: Plesz­­kán Frigyes zongorázik. — 11.05: A hugenották. — 12.00: Herbert von Karajan vezényli a Berlini Filharmonikus zenekart. —13.07: A cirkuszhercegnő. Részletek. — 14.40 A lázadó író: Nagy Lajos. Élete és munkássága — dokumen­tumok tükrében. VI/2. rész. — 15.20: Régi muzsika. — 16.00: Ze­nei Lexikon. — 16.20: Iskolarádió. — 16.55: Popzene sztereóban. — 18.00: Wagner: A nibelung gyűrűje. — 19.05: Iskolará­dió. — 19.35­: Zenekari muzsika. — 21.00: Alfred Brendel zongorázik. — 22.13: Révbe jutva. Hangjáték. — 23.01: Napjaink zenéje. GY­ÖRI RÁDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Fórum a lakásgazdálko­dásról. — 18.00—18.30: Krónika. — Esti muzsika. — Időjárás. BUDAPESTI TV I.: 8.05: Iskolaté­vé. — 11.30: Ka­mera. — 12.00: Világnézet (kö­­zépisk. TV. oszt.) A művészet. — 12.45: Képújság. — 13.45: Iskolaté­vé. — 15.55: Hí­rek. — 16.00: Ember és föld Spa­nyol ,rövidfilmsorozat. — 1639: Utazz velünk! (5.).­­— 17.10: Té­vébörze. — 17.20: Kikapcsoló. — 17.30: Pedagógusok fóruma. — 18.05: Tele­nort. — 18.30: Képúj­ság. — 18.35: A vizsgálat fölve­tődik. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Bal+hazár közlekedik. NSZK tévéfilm. — 21.00: Panoráma. — 22.na. A fele sem igaz? — 22.30: Tv-híradó 3. ?. MŰSOR: 19.10: Román nyel­­vű nemzetiségi műsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Gólyavári es­ték. — 20.40: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Inté­zet tájékoztatója. — 20.50: Tv-hír­adó 2. — 21.10: Kikapcsoló. — 21.20: Tudósklub. — 22.40: Képúj­ság. SZLOVÁK TV I.: 8.45: Hírek. — 8.50: Iskolatévé. — 9.15: A nép­gazdaság fejlesztéséről. — 9.45: Tengerre néző szoba. Lengyel film. — 11.15: Vetélkedő. — 11.50: E­z történt 24 óra alatt. — 12.05: Élet a természetben. — 12.35: A rendőrség naplójából. — 15.50: Iskolatévé. — 16.10: A görög cső­, óra. (2.)* — 16.59: Orosz nyelvtan­­folyam. — 17.25: Privigye 600 éves. — 17.50: Gyümölcsfák. — 16.00: Sport. — 18.30: Tv-fórum. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv­­híradó. — 20.00: Tartozik-követel. — 21.20: Gazdaságpolitikai maga­zin. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: A moszkvai cir­kusz műsorából. II.: 16.10: Tv-híradó. — 16.25: Szülők iskolája. — 16.45: A lát­hatatlan erő. Ismeretterjesztő műsor. — 17.10: Blokád. Szovjet film. — 19.05: Színművészeti ma­gazin. — 19.30: Francia nyelvtan­­folyam. — 20.00: Az energetiká­ról. — 22.00: Jazz-hangverseny. — 22.30: A pornál több. Doku­mentumfilm. OSZTRÁK TV I.: 9.30: Ország és emberek. — 10.15: Iskolatévé. — 10.30: Mathieu, Gaston és Pe­­luche. Francia film. — 12.15: Idő­sek klubja. — 18.00: Tv-konyha. — 18.30: MI. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Az elátkozottak szigete (2 ) — 21.00: Tükörképek. — 21.45: Sport. II.: 17.45: Iskolatévé. —* 18.00: Az úton — Ausztriában. — 18.30: Don Grant. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Ausztria­­. Dokumen­tumműsor. — 21.50: Hírek. Kisfaludy Színház VÍZKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK, 15 óra TABUK ÉS FÉTISEK 20.30 óra. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 19 óra. MMK. MOZIMŰSOR Csorna: Egy kis romantika (USA) f6, Szemben a világgal* (fr) f8, Gönyű: Manhat­tan (USA) 6. Győr, Rába: Akit Bulldózernek hívtak (pl) f4, f6, f8, Győr, Rába Kamara: Brüsszeli 12. (Filmklub) 3. Nyugtalanság (NDK) 5, Haza­térés* (USA) 7. Győr, Vörös Csillag: Vadállatok a fedélzeten (sz) 11, Pókháló (m) 3. A játék­szer* (ol) n6. 18. Mesemozi: A róka és a medve (sz) 3, n6. Győr, Kun Béla lakótelepi mozi: Olaszok hihetetlen kaland­jai Le­­ningrádban (sz) 6. Győrszentiván: Én és Caterina (ol) 6. Győrsö­­vényháza: Csárdáskirálynő (m) 6. Hegyeshalom: Languszta reg­gelire* (dl) 6. Jánossomor­ja: Fe­kete tyuk (sz) f8. Kimle: ősz­­szel a tengernél* (sz) 6. Kóphá­­za: Kilenctől ötig* (USA­) 6. Mo­sonmagyaróvár, Dózsa: Ben Hur I—II. (USA) 16. Nyúl: Kamaszok (fr) 6. öttevény: Jobb ma egy nő, mint tegnap három (fr) 6. Pannonhalma: Hotel, a halott alpinistához* (sz) B. Rajka: Meg­bocsátás* (sz) 7. Rába Katona: A Seriff és az idegenek (dl) 5. Sopron, Szabadság: A pártfogolt (mi 3. A Postás mindig kézzel csenget­t—N­.* (USA) 5. fa. Som­­­on, Liszt: A biztosan ölő sár­kány Lady* (Jan) 6. Som­on. Deák Monresszó: Akiket ^orra szenve­dni . hevít (dl) 8. Tét: Az ama­tőr* (len) 6. A csillaggal jelölt filmek kor­határosak * A Moziüzemi Vállalat a műsor­változtatás jogát fenntartja! KISALFÖLD Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságé és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Címünk Győr, Tanácsköztársaság útja 51 II. emelet. Levél­címünk: Győr, Pf.: 28 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma 15-544 Főszerkesztő és -helyettes: 13-042. Szerkesztés 12-475 ügyeletes riporter: 15-544 Éjszakai szer­kesztés: 17-822 Győr város távolsági hívószáma 96. Soproni szerkesztőség Sopron, Előkapu 11 9400 Telefon 12-266. Sopron város távolsági hívószáma 99 Kiadja a Győr megyei lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója Igazgató és főkönyvelő: 12-142 Hirdetésfelvétel: 16-313 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő pestő­­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 100,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17­ 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25-060 - HU ISSN 0133-1507.

Next