Kisalföld, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-12 / 136. szám

KROR3M ESEMÉNYEK Népfront ankét Kapuváron A Hazafias Népfront váro­si Bizottságának szervezésé­ben Kapuvár, illetve a vá­roskörnyéki községek kato­likus és evangélikus lelkésze találkoztak tegnap a város vezetőivel. Az egyházi sze­mélyek tájékoztatót hallgat­tak meg a város és környéke fejlődéséről, a tervekről és a feladatokról. Ezt követően felkerestek több kapuvári üzemet, illetve helyi neveze­tességet. ■ A Kapuvári Afész 19. szám­i könyvesboltjában jól sike­rült a könyvhét. Az úgynevezett sikerkönyvek mindvégig kaphatók voltak, ez is segíti a tervezett évi hatmilliós forga­lom elérését. CB-rádió hivótelünk: „Kisalföld" 10-től 16 óráig az AM 14-es csatornán Ügyeletes riporter: KALOCSAI MIHÁLY A megyeszékhely igényli, Bábolnának megéri Újabb baromfibolt Győrött Jó üzleti érzékkel, a ba­romfihús iránti megnöveke­dett kereslet időpontjában nyitott mintaboltot Győrben a Bábolnai Állami Gazdaság. Ennek, és persze az üzlet nem mindennapi választé­kának köszönhetően a Mol­nár Ferenc utcai üzletet ha­mar megkedvelték a győriek, így megtalálta számítását a gazdaság is. A kedvező ta­pasztalatok alapján jött lét­re az újabb megállapodás, s ennek eredményeként tegnap délután Győr belvárosában, a Kazinczy utcában meg­nyílt a Bábolnai Állami Gaz­­daság második mintaboltja. A megnyitón jelen volt La­katos László, a városi párt­­bizottság első titkára, Zám­­bó József, a városi tanács el­­nöke, s részt vett az aktuson Burgert Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság vezérigaz­gatója is. • • ügyességi verseny­­ mozgáskorlátozottaknak Nemzetközi találkozó Kulturális programokkal és városnézéssel egybekötött autós ügyességi versenyen látta vendégül az NDK. Csehszlovákia és hazánk társegyesületeinek hatvanegy tagját az elmúlt hét végén a mozgáskorlátozottak győri egyesülete. A mozgalom tör­ténetében első ízben megren­dezett autós találkozó fő eseménye természetesen a 1i kocsi vezetéstechnikai pá­lyán tartott ügyességi ver­seny volt, amelyen négy ka­tegóriában mérték össze tu­dásukat a résztvevők. Az el­méleti és gyakorlati vetélke­dő győztesei a győri egye­sület serlegeit, illetőleg a megyei KBT, valamint a győri vállalatok által fel­ajánlott díjakat nyerték el. Munkaértekezlet M­oson­m­­a­gy­a­ró­váron Munkaértekezletet tarta­nak ma Mosonmagyaróváron a megyénkben működő ta­karékpénztári fiókok és a megyei igazgatóság vezetői. Az egész napos programban városnézés is szerepel. A résztvevők megismerkednek a város üzemeinek munká­jával, fejlődésével, megte­kintik a nevezetesebb léte­sítményeket, köztük az új művelődési központot. Láto­gatásuk során felkeresik a legnagyobb idegenforgalmi vonzerőt jelentő termálfür­dőt, majd tapasztalatcserét folytatnak a lakásépítés, va­lamint a takarékpénztár és a tanácsok kapcsolatának kérdéseiről. Bágyogszováton is Alkoholellenes klubok Az országban elsőként Győr-Sopron megyében, pon­tosabban Enesén alakult az elmúlt héten községi alko­holellenes klub. Pénteken es­te hét órai kezdettel Bágyog­szováton is megkezdi műkö­dését a h­elyi megelőző és feltáró munkára hivatott társadalmi szervezet. Közlekedési balesetek Figyelmetlenül vezet­te személygépkocsiját június 7-én Balf belte­rületén Molnár László soproni lakos, minek következtében egy út­­kanyarulatban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s összeütközött egy szabályosan közle­kedő személygépkocsi­val. A baleset következ­tében a vétlen gépko­csivezető utasa nyolc napon túl gyógyuló sé­rülést szenvedett. Vezetői engedély nél­kül közlekedett motor­kerékpárral Dunasziget belterületén Nagy Ist­ván helybeli lakos jú­nius 8-án, kevéssel 23 óra előtt. Tapasztalat­lansága miatt járművé­vel az útmenti árokba hajtott és felborult. Nagy István sértetlenül megúszta a balesetet, utasa viszont nyolc na­pon túl gyógyuló, sú­lyos sérülést szenvedett. Figyelmetlenül ka­nyarodott Győrött a Magyar utcában sze­mélygépkocsijával Sikk Tibor győri lakos, és közben elütötte a vele szemben egymás mel­lett haladó két segéd­motorkerékpárost. A két motoros felbukott. Schulcz István nyolc napon belül gyógyuló, Hartl Zsolt viszont 8 napon túl gyógyuló sú­lyos sérülést, szenvedett." Hírek □ TANULMÁNYÚT. A Művelődési Minisztérium há­­romtagú delegációja utazott tegnap egyhetes tanulmány­útra az NDK-ba. A vendé­­gei­ Lipcse és Drezda könyv­tárainak munkájával ismer­kednek meg. A delegáció tagja Tuba László, a moson­magyaróvári könyvtár igaz­gatója is. ■ Továbbképzés. A csornai általános iskolák KISZ-ve­­zetőinek továbbképzését jú­nius 11—14. között tartják Balatongyörökön. □ MEGJELENT A MŰ­HELY. A megyei tanács társadalomtudományi és köz­­művelődési folyóiratának idei harmadik számában többek között Hanák Péter tanulmányát, Szenes Sándor interjúit, Rába György, Deák László és Borbély János verseit, valamint Maácz Lászlónak a Győri Balett születéséről, s ötéves műkö­déséről írt tanulmányait ol­vashatjuk. ■ Egyetemi lovasnapok. Az agrárfelsőoktatási intézmé­nyek lovasiskoláinak ME­­DOSZ-kupa versenyét, vala­mint a Széchenyi István „A” kategóriás országos díj­lovagló versenyt előkészítő értekezletet tartanak ma a Szombathelyi Állattenyésztő Vállalat nagycenki méntele­pén. ■ Totó tájékoztató: A 23. játékhéten negyvenhárman értek el 13+1 találatot, nye­reményük így egyenként 42 062 forint. A 13 találatos szelvényekre 14 586, a 12 ta­­lálatosokra 401 forintot fi­zetnek. A tizenegy találatos szelvények 43, a tíz találato­­sok 16 forintot érnek. A teli­­találatos szelvény: 1, 1, 1, 2, 1, X, 1, x, 1, 2, 2, 1, x + 1. □ ÜDÜLTETÉS- A Vörös­­kereszt megyei Szervezete által kezdeményezett akció­ban hatvankilenc mozgás­korlátozott kisgyermek töl­tött két hetet a Balaton­­máriafürdőn lévő SZOT gyermeküdülőben. A csoport vasárnap délután érkezett vissza Győrbe. ■ Helyreigazítás: Június 9-i, szombati számunk 1. oldalán Alakuló ülés címmel közölt MTI tudósításba sajnálatos hiba csúszott. Az Országos Társadalombiztosítási Ta­nács valójában nem az Or­szágos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, hanem a Mi­nisztertanács tanácsadó és véleményező testülete társa­dalombiztosítási kérdések­ben. □ KONCERT: Angol rock­csoport, a The Nashville Teens lép fel ma este 19 órai kezdettel Győrött, a Pe­tőfi Sándor Művelődési Ház­ban. a röviden a Hány nyelven beszélünk? A Komszomolszkaja Pravdá­ban közzétett adatok szerint a világon beszélt nyelvek száma eléri a háromezret a nyelvjárásoké pedig a 12 ez­ret. A lap közli a „legnépe­sebb” nyelvek listáját is: a Föld lakosságának kétharma­da a következő 11 nyelv va­lamelyikét beszéli: kínai, hindi, angol, spanyol, orosz, arab, bengáli, portugál, né­met, francia, vagy japán. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du. 5 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Tele­fon : 12-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott du. 5 órától másnap reggel 7-ig. Fogorvosi készenléti ügyelet is ugyanott, este 8 órától másnap reggel 7 óráig. SOPRONBAN: du. 5 órától reggel 7 óráig a Len­­key u. 5 szám alatti központi ügyeleti rendelő­ben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2. szám alatt. Telefon: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig az új kör­zeti rendelőben, a Vörös Hadsereg u. 62. szám alatt. Telefon: 182. KAPUVÁRON: a központi körzeti ügyeleti szol­gálat Kapuvár városban (Öntés település kivételé­vel) ellátja Vitnyéd községet és Csermajor tele­pülést. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. 1. szám alatt, de. 8—18 óráig. SOPRONBAN, a Kiss J. u. 2. sz. alatt, de. 7-12-ig. továbbá: Fertőendréd, Szany, Fertőszentmiklós 1984. június 12. Kedd — VILLÖ napja A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.42 órakor A Hold kél 19.45 — nyugszik 3.48 órakor SZÁZHETVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1814. június 12-én szü­letett és 61 éves korában, 1875-ben halt meg KEMÉNY ZSIG­­MOND író, publicista és politikus, a reformkor egyik kiemel­kedő alakja. Várható időjárás ma estig, napközben már általában kevés felhő, több órás napsütés vár­ható. Legfeljebb északkeleten fordul elő egy­­egy jelentéktelen zápor. Az északi, északke­leti szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 16 és 20 fok között alakul Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Túlnyomóan na­pos időre lehet számítani. A hőmérséklet fokozatosan emel­­­kedik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 8—13, később 10—15 fok között várható. Legmagasabb nappali hő­mérséklet eleinte 20 fok, később 25 fok körül­ lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter napi) csapadék valószínű­­­sége az ország területének 10 százalékán várható. A BALATON vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 11 órakor 18 fok volt. A DUNA vízállása Dunaremeténél tegnap 440 cm, a RÁBA vízállása Győrnél 213 cm, mindkettő áradó jellegű. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RA­DIO; 8.27: „...ne­­kem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis or­szág...” — 9.00: A hét zeneműve. — 9.30: A Soroksá­ri Dózsa György Művelődési Ház fúvószenekara két ländlert ját­szik. — 9.40: Találkozás a Hanga villában. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Verbunkosok, katonada­lok. — 11.00: Operaáriák. —11.39: A csúnya hercegnő. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Hangverseny délidőben. — Kb. 14.00: Népdalok, néptán­cok. — 14.42: Arcképek a bol­gár irodalomból. — 15.05: Régi olasz táncok — III. szvit. — 15.23: Nyitnikék. — 16.00: Köz­vetítés a Berlin étteremből. — 16.29: Zengjen a muzsika. — 17.05: Könyvszínpad. — 17.35: Du­­najevszkij: Vidám vásár. — 17.45: A Szabó család. — 19.15: Új Melódia-lemezeinkből. — 19.55: A szocialista gazdaságel­mélet és a szocialista gazdaság­­irányítás gyakorlata. III. rész. — 20.25: Közkívánatra! — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Néni hangszerszólók. — 22.50: Társa­dalmi nyilvánosság. — 23.00: Éji muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Szati­rikus sanzonok — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 05: Társalgó. — 10.00: Zene délelőtt. — 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.25: Látószög. — 13.30: Muzsikáló ter­mészet. — 13.35: Mai magyar zeneszerzők gyermekkórusaiból. — 13.45: Zenés délután. — 14.00: Operaslágerek. — 14.35: Táncze­nei koktél. — 15.20: Könyvről könyvért. — 15.30: Találkozás a stúdióban. — 16.35: Csúcsforga­lom. — 18.00: Tini-tonik. —18.35: Beszélni nehéz. — 18.47: Népda­lok. — 19.06: Magyar anekdota­kincs. — 19.35: Csak fiatalok­nak! — 20.35: Az értelmesség társadalma. — 20.45: Nóták. — 20.58: A Rádió Dalszínháza. — 23.20: A tegnap slágereiből. GYŐRI RÁDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Az Apostol együttes felvé­teleiből. — 17.20: Fogadóóra. — 17.45: Dallamkoktél. — 17.55: Reklám. — 18.00: Nyugat-dunán­túli krónika — esti muzsika. BUDAPESTI TV I.: 8.25: Tévétor­na. — 8.30: Kör­nyezetismeret (ált. isk. 3. oszt.). — 8.45: Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.). — 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.). — 9.20: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). — 10.45: Amerikai burleszk-pará­­dé. — 11.00: Képújság — 16.35: Hírek. — 16.40: Homár, langusz­ta, remeterák. Kisfilm. — 17.00: Csak gyerekeknek! — 17.30: Fo­ci-gála Luganóban. Riportfilm. — 18.00: Rubens (2.). — 18.55: Var­ga András énekel. — 19.35: Té­vétorna. — 19.40: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.25: Lab­darúgó EB. Franciaország—Dá­nia mérkőzés. — 22.15: A hét műtárgya. — 22.25: Est darab a térből. Portré. — 23.05: Tv­­híradó 3. 2. MŰSOR: 18.35: Autó-motor­sport. — 18.55: Martyn Ferenc 85 éves. — 20.00: A Prágai Szim­fonikus Zenekar hangversenye. — 21.30: Tv-híradó 2. — 21.50: Jubileum Gierhausenben. Rö­­vidfilmf­esztivál. SZLOVÁK TV 1.: 8.45: Ez tör­tént 24 óra alatt. — 9.90: Iskola­­tévé.­ — 9.25: Autósok-motorosok. — 9.5­5: Ünnepség. Tv-játék. — 11.25: A rendőrség nyomoz. — 11.30: URH-kocsival. — 12.10: Is­kolatévé. — 12.40: Hírek. — 15.55: Hírek. — 16.90: Iskolatévé. — 16.25: Csehszlovákia—Magyaror­szág barátságos férfi kézilabda­mérkőzés. — 17.35: Nyugat-szlo­­vákiai magazin. — 18.20: Esti me­se. — 18.40: Mezőgazdasági maga­zin. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Nyomorultak. Film. — 21.40: Arany Prága ’84. — 22.90: Ez tör­tént 24 óra alatt. — 22.15: Szóra­koztató vetélkedő. — 22.55: Hí­rek. II.: 16.30: Hírek. — 16.35: A német nyelv klubja. — 16.5­5: Vi­gyázz tűz van! — 17.15: A 21. emelet adása. — 17.40: A polgári védelem tájékoztatója. — 17.45: Szakmunkástanulók műsora. — 18.15: Arany Prága ’84. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Ünnepi hangverseny az Arany Prága ’34 XXI. Nemzetközi Tv-fesztivál alkalmából. — 21.30: Időszerű események. — 22.90: Én, Claudius. Tv-filmsorozat. OSZTRÁK TV I.: 9.90: HutÖL — 9.39: Angol nyelvlecke.­— 10.90: Iskolatévé. — 10.30: Ausztria. Do­kumentumfilm. — 12.00: Farguar cápái. Film. — 12.30: Rajzfilm. — 13.90: Hírek. — 17.90: Hírek. — 17.05: Gyermekműsor. — 17.55: Jó éjszakát gyerekek. — 18.00: A szerelem fáj. Rajzfilm. — 18.30: Mr. — 19.00: Ausztria — ma. — 19.30: Tv-híradó — 20.15: Labda­rúgó EB. — 22.15: Duke Ellington emlékműkor. II.: 18.00: Osztrák képek. — 18.30: Bonanza. Film. — 10.30: Tv-híradó. — 20.15: Dallas. — 21.00: Alpesi­­interjú. — 21.15? Tv-híradó. — 21.45, II. Klub. SEGÍTŐ KAPCSOLAT A családi élettel összefüggő Jogi, szociális, egész­ségügyi, pszichológiai és egyéb kérdésekben in­gyenes tanácsadást tartunk ma, kedden, 17—19 óráig a Hazafias Népfront Győr városi Bizottsága helyiségeiben. Cím: Győr, Szabadság tér 1 p fszt. 10., telefon: 12-17. GYŐRI TELEFONDOKTOR Témája: Vizsgázók figyelmébe. Hívható a 21-133- as telefonon kedden délután 16 órától szerda reggel 7 óráig. KISFALUDY SZÍNHÁZ szentivánék At­om, 15.30 óra, Jetllik-bérlet MOZIMŰSOR Beled: Riki-Ti­ki-Tévi (sz) 4.­­ Kína szindróma* (USA) 6. Bősár­kány : Megbilin­cselt­ek* (USA) 6. Csorna: Elveszett egy kékszemű (sz) 16. Majmok bolygója* (USA) 18. Farád: Jegesmedve a poron­don (r) 7. Fertőszentmiklós: Hosszú vágta (m) 7. Gönyűr Napló gyermekeimnek* (m) 6. Győr, Rába: A piszkos tizenkettő I—II* (USA) f5. f3, Győr, Rába Kamara: Bombanő* (USA) 5, Bosszúvágy* (USA) 7. Győr Vörös Csillag: A piszkos tizenkettő I—II* (USA) 10. Sok pénznél jobb a több* (f) 3. n6, f3, Győr, Mese: Noé bárkái (m) 3. n6, Győr, Kert: D. B. Cooper üldözése* (USA) este 9. Győrszentiván: A postás mindig kétszer csengőt­len* (USA) 6. Győrszentiván: Kispipa: Egy zsaru bőréért* (f) este 9. Hegyeshalom: Futásod vé­get ér* (NDK) 6. Jánossomorja: Iilai kiskutya (USA) 4. Kérnő Ka­liforniába készül* (USA) 6. Kapu­vár: Kincs, ami nincs (pl) 16, 18. Kóny: István, a király (m­) 6, Móvár, Dózsa: Hanyatt homlok* (m) 16. Bronco Billy (USA) f8, Móvár, Kossuth: Cicák és titkár­nők (cs) 4. 6, Bizonyítási eljárás* (i) 8. Móvár, Mese: Peti, a cso­dagyerek (m) 4. 6 Hevény: Nyi­tott utak (m) 6. Pannonhalma: E. T. (A Földönkívüli) (USA) 6. Rajka: A szép ismeretlen (sz) 7, Sopron, Szabadság: Három fivér* (dl) 3. n6. Eszkimó asszony fázik* (m) 18, Sopron, Petőfi: Rita asz­­szony menyasszony (sz) 6. A csillaggal jelölt filmek kor­határosak ! A Moziüzemi Vállalat a műsor­­változtatás jogát fenntartja! KISALFÖLD, Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA. Címünk: Győr, Tanácsköztársaság útja 51. II. emelet Levél­címünk: Győr, Pf.: 28. 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544. Főszerkesztő és -helyettes: 13-042 Szerkesztés: 12-475 Ügyeletes riporter: 15-544 Éjszakai szer­kesztés: 17-822. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 11. 9400. Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma 99. Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17­ 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25-060 - HU ISSN 0133-1507

Next