Kisalföld, 1994. március (49. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-14 / 61. szám
IUI LI 14 Tollas Tibor Virágének idegenben Napnyugati udvaron, udvaron, törökszegfű, liliom, liliom, kihajtott egy hajnalon, hajnalon. Napnyugati kert alatt, kert alatt, szöktesd szárba szőke nap, szőke nap, hármat mossa szirmodat, szirmodat. Napkeletről hull a fény, hull a fény, hazájából fúj a szél, fúj a szél, virágének útra kél, útra kél. Madárszőtte ágakon, ágakon, fütyüld rigó bánatom, bánatom, idegenben fáj nagyon, fáj nagyon. Ha elképzelek egy félszárnyú madarat, hirtelen átgondolom a tragédiát is: nem teljesítheti küldetését, amit a természet oly gyönyörű szigorral oltott belé. Ha elképzelem a költészetet közönség nélkül, hasonló a tragédia. A legnagyszerűbb vers is, ha nincs közönsége, csupán félszárnyú madár, nem teljesítheti küldetését. A költészet természeténél fogva, tehát eredendően hordozza magában a küldetést, eszményi célja van. Akadnak, akik a költészet feladatát emlegetik nekünk folyvást, s fejünket szeretnék odaverni a táblához, amin a feladat áll. A költő Vasvári Pál a márciusi ifjak egyik legjelesebb, legsokoldalúbb egyénisége. Figyelmét - egyetemi hallgatóként - főleg a történelem kötötte le. Megtanult latinul, németül és franciául, hogy eredetiben olvashassa a neves történetírók műveit. 20 éves korától, 1847-től rendszeresen ír az „Életképek”-ben és a „Pesti Divatlapok”-ban. Teleki Blanka grófnő pesti leánynevelő intézetében rá bízta a magyar nyelv és irodalom, a történelem tanítását. 1848 januárjában jelent meg egyetlen önálló műve, a „Történeti Névtár”. A Kisfaludy Társaság pályázatára pedig benyújtotta„Zrínyi Miklós, a költő”című tanulmányát. Tudományos pályafutása hamarosan befejeződött, hiszen a kor parancsára formálója lett az eseményeknek. Az Irodalmi Kör, a Pesti Magyar Társaság, az Egyetemi Magyar Társulat politikai tanulóköreinek lelkes vezetője a nagy nap előestéjén világos okfejtésével meggyőzte társait: „Magunk között pedig teremtsünk egyetértést, összefogást, Nagy László szót kifejező és megítélő hatalom, de nem megoldó. A költészet, de mondhatom így is: a költő küldetése legnyíltabban érződik az ars poetica-szerű költeményben. Gondoljunk Petőfi, Ady, József Attila költői hitvallására. De minden igazi versből sugárzik, vibrál a küldetés. Izgat, vagy lázít a jóért, pörlekedik a rosszal és elfogult mindig. Nyugtatestvériséget, mert az ember csak addig kicsiny, míg egyedül van, ha másokkal egyesül, akkor az ember nagy, hatalmas, és az egeket is képes ostromolni.” Másnap, a Heckenastnyomda előtt az előző napi beszéd gondolatkörét tágította tovább: „Ha a magyar, olasz, cseh, lengyel és ausztriai nép egyesül és egyszerre mozog..., ha e népek testvérekül ölelik át egymást, szeretném tudni, hol a hatalom, mely őket megtörje, lealázza?... Mi mindnyájan testvérnemzetek vagyunk. Egyenként gyengék, de egyesülve erősek, hatalmasok, megtörhetetlenek!” Nem volt a dicsőlanul elégedetlen másokkal és önmagunkkal. Akár komor, akár pajkos, emberit fejez ki folyton. S mert rámutat az embertelenre, elkészíti helyét az emberinek. Megérti-e mindenki a verset? Sajnos, nem. írjon-e a költő ábécészerű költészetet? Írjon, de csak a kisdedeknek. Félszárnyú madár a költészet, ha nincs közönsége. Ezt alázattal mondom, de kihívó meggyőződéssel állítom, hogy költészet nélkül nem jut el az ember az eszményi jövőbe, amiről nem csak a költők álmodoznak. Költészet nélkül csak félszárnyú lenne az emberiség. Véges március 15-nek egyetlen eseménye sem, amelyet ne ő irányított volna, amelynek szervezésében ne vett volna részt. A pártoskodás idején, a nagy forradalmi lázban azt vallja: „Csak egy pártot ismerek: az igazságét!"......Aki a honáért tesz, az tesz az egész emberiségért". A márciusi ifjak a forradalomtól és szabadságharctól olyan világ eljövetelét várták, amelyben Vasvári szavaival „A nemzetek nem fogják egymást üldözni. A testvérszeretet szellemláncai fogják egybecsatolni az emberiséget.” Maguk mellé kívánták állítani a polgárságot, a parasztságot is. Fel kell őket világosítani! Az események népszerű magyarázata volt egyik legnagyszerűbb tettük. Vasvári Pál áldozatos életútját rövidre szabta a történelem. 200 honvédből álló szabadcsapat vezetőjeként társaival együtt a Gyalui-havasokban a Funtineli csatamezőn hősi halált halt 1849. július 6-án. Cartesiu fölkelő vezér bekerítette és lemészárolta őket. Sírdombjukat egyszerű fakereszt jelzi. Magyargyerőmonostor (Manastur) felől megközelíthető a Funtineli csata színhelye. Vasvári Pál 22 éves korában halt meg, de annyit tett az emberiségért, nemzetéért, mint más aggastyánkoráig sem. A márciusi ifjak többsége szétszóródott a csatatereken. Hősiességük előtt a velük nem rokonszenvező Kemény Zsigmond is meghajolt: „Szuronyszegezve s forradalmi dalt énekelve mentek az ágyúk elébe...” Emlékezzünk rájuk mi is ezen a dicsőséges napon, március 15-én! Gyulaváriné Patthy Anna „Mi mindnyájan testvérnemzetek vagyunk...” A küldetés