Kisalföld, 1994. december (49. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-30 / 306. szám
8 friSAKFÖLD MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1994. december 30., péntek Lapszél Drótellenség Mindenkinek megadatik, már akinek telefonja van, hogy annak hívószámát titkosítsa. Igen ám, de akkor fennáll a veszély, hogy a jóindulatú emberek sem érik el szükség esetén. Igaz, a kiválasztottaknak egyébként is illik megmondani a számot, s amióta a legegyszerűbb füzetkéből kialakítható regisztert feltalálták, az az alkalmi hívóknak biztos támpontot ad, akinek pedig igazán fontos, fejből is tudja... Fura módon futottam neki ennek a dolognak, mert dühös vagyok, mi több, dühösek vagyunk, valaki megint csak abban leli kedvét, hogy a számlázott forintokkal nem törődve - napjában többször is tárcsáz. Már-már személyre szabottan: hol a munkahelyen megcsörrenő telefonba nem szól bele, hol az otthoni szám bepötyögése után tesz úgy, mint aki néma... Aligha kétséges: a drót végén ilyenkor egy ellenség szuszog. Már elment odáig, hogy „zsebkendős” hangon közölje a kinyírás ígéretét, éppen csak a hellyel és az idővel lett adós. Ha mindez nekem szól: magánügy. De itt alighanem másról van szó, s nem igazán tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy a „drótellenség” ennél is tovább mehet. Mert nem tudom, hogy számára hol a határ..? KALOCSAI MIHÁLY Feketeerdő kitüntetettje Még a faluban sem tudják A dunakiliti önkormányzattól telefonált be a minap egy kedves ismerősünk és felhívta a figyelmünket arra, hogy december közepén magas állami kitüntetésben részesült Feketeerdő polgármestere. A hírmondó egyúttal megkért minket, hogy ha vann egy kis időnk, szenteljünk néhány mondatot a jeles eseménynek. A részleteket már magától a polgármester asszonytól kérdeztük meg. A történet úgy kezdődött, hogy ez év október huszadikán érkezett egy levél, amelyben ez állt: „Kuncze Gábor, a Magyar Köztársaság belügyminisztere tisztelettel meghívja Galambos Jenőné asszonyt és hozzátartozóját a Magyar Köztársaság kikiáltásának ötödik, az 1956-os forradalom és szabadságharc harmincnyolcadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre 1994. október 21- én 11 órára a Belügyminisztérium központi épületének földszinti nagytermébe.” A meghívóban semmi másról nem volt szó, egy kicsit beteg is voltam, hát lemondtam a részvételt. Azt hittem, ezzel minden befejeződött. Kisvártatva aztán jött még egy levél. Ebben dr. Szabó Lajos, a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályának vezetője gratulált a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetésemhez, további jó egészséget és eredményes munkát kívánva. Ekkor döbbentem meg igazán, de nem volt időm sokáig töprengeni, mert megszólalt a telefon és az egyik ismerősöm azt kérdezte tőlem, tudom-e, hogy a Magyar Közlöny november második számában az én nevem is szerepel a kitüntetettek között. Nem volt mit tenni, postafordultával írtam néhány köszönő sort a főosztályvezetőnek és diszkréten érdeklődni próbáltam, hogy miért is kaptam ezt az elismerést, amelyet egyébként át sem vettem. A válasz november végén érkezett meg, eszerint a Köztársasági Megbízotti Hivatal felterjesztése alapjául szeretnék elismerni a falu fejlesztéséért végzett munkámat. Kaptam egy új időpontot is: december 14-én vártak a minisztériumba. - Mondanom sem kell, nem győztem kapkodni és persze erre a napra esett a vasutas- és a tűzoltósztrájk is. Az utolsó pillanatban értem oda, nem volt időm még körülnézni se. Épphogy kifújtam magam és már kezdődött a Ceremónia. Összesen tizenketten voltunk vendégek. Ketten életmentő kitüntetést kaptak a szajoli vasúti szerencsétlenség idején tanúsított bátorságukért, s velem együtt négy polgármester és hat jegyző állt még a sorban. A meghatottságtól elszorult torokkal vettem át Kuncze Gábortól a Göncz Árpád kézjegyével ellátott emléklapot, az érdemkeresztet és egy szál rózsát. A miniszter nem maradhatott sokáig velünk, a sztrájk miatt el kellett sietnie, de mi még egy kicsit beszélgettünk és koccintottunk az alkalom tiszteletére. - Tudnak minderről a faluban? - Nem hiszem, mert nem hangoztattuk sehol és csak a legszűkebb családi kör volt beavatva az eseményekbe. A választások idején sem akartam felhasználni, úgy érzem, nem lett volna tisztességes. - Változott valami a kitüntetése óta? - Dehogy, ugyanúgy telnek a napok, mint eddig. Teszem a dolgom, mert ezt várják tőlem. Első megválasztásom előtt sosem dolgoztam a közigazgatásban, de mindig igyekeztem csinálni valamit a falu érdekében. Kitüntetés nélkül is hálás lennék a sorsnak az elmúlt négy évért, mert nagyon sok segítséget és szeretetet kaptam a szigetközi polgármesterektől, jegyzőktől. Megismertem jó néhány kedves és barátságos embert, s nekem már ezért is megérte. Kép és szöveg: RESS MARIETTA Galambos Jenőné Politikamentes tiszteletadás Bensőséges hangulatú katonai ünnepséget tartottak december 23-án, karácsony előestéjén a szolgálatuk teljesítése közben életüket vesztett katonák tiszteletére az írott kőhöz közeli, osztrák oldalon felállított emlékműnél. Ez alkalommal felidézték az I. és II. világháborúban elesett katonák alakját, gondoltak az orosz hadsereg halottjaira, a határokon helytálló bajtársakra és a Golán-magaslaton szolgálattevő hősökre is. A megható ünnepséget Friedrich Dialer, a Burgenlandi Fegyveres Erők parancsnoka szervezte meg, s magyar részről meghívta a katonai attasét, tiszti karával együtt és dr. Babos Albert ezredest, a szombathelyi határőrség parancsnokát, Tánczos László dandártábornokot és a győri egységek vezetőit. Ausztriát képviselve a hadsereg díszszázada, a csendőrség, a vámőrség és a burgenlandi katonazenekar tagjai voltak jelen a megemlékezésen. A díszszázad parancsnokának jelentése után először Dialer tábornok mondott beszédet, amelyben említést tett azokról az egységekről és katonákról, akik az I. világháború idején ezen a környéken vesztették életüket. Hangsúlyt adott annak a gondolatnak, mely szerint a honvédség önmagában párton kívüli és politikamentes alakulat, szerepe akkor kerül előtérbe, amikor a politikusok már nem találnak más kiutat a konfliktusok rendezésére. Az egyszerű sorkatona a hadszíntéren azt hiszi, hogy életét egy tiszta, igaz ügyért áldozza fel, pedig halála gyakran értelmetlen, mert a problémákat a tárgyalóasztalok mellett is el lehetne intézni. Ezután Tánczos László vette át szót. Méltatta az összejövetel nemes szándékait és javaslatot tett arra, hogy a jövőben ezen a napon és helyen minden évben emlékezzenek meg az elesett bajtársakról. Az áhítat perceiben az ima magyarul és németül szállt az égiek felé, a koszorúzás alatt pedig a katonai zenekar az „Ich hatte einen Kameraden. .. ” kezdetű dalt és a nemzetek himnuszait játszotta el. S bár a forgatókönyvben nem tervezhették meg előre, az egységek elvonulása után sűrű pelyhekben, némán esni kezdett a hó... A burgenlandi katonazenekar a megemlékezésen. (Fotó: Horváth Jenő) Lesz gáz! Karácsony előtt kezdődött és még mindig tart a gázmizéria Győr-Moson-Sopron megyében. Mosonmagyaróvár lakói kétségbeesésükben már a város polgármesterét, Stipkovits Pált is megkeresték, hogy a segítségét kérjék. A polgármester személyesen beszélt Marczali Józseffel, a Totálgáz Kereskedelmi Kft. ügyvezetőjével, akitől jelentősebb gázszállítmányra kapott ígéretet. A kft.-nél tegnapra 200, ma pedig 300 darab töltött palack kiküldését tervezték Mosonmagyaróvárra . A várható árakkal kapcsolatban csillagászati összegekről hallani, Stipkovits Pál ezt is megkérdezte. Az ügyvezető tudomása szerint 625 forintért lehet majd palackot cserélni. Szomszédvárak Vajka A csöppnyi falu nevét először 1186-ban említik források, akkor Vayka alakban jegyezték le. A név személynévből eredeztethető, s töve azonos lehet a Bajka helynév előzményével. A baj szó ótörök eredetű, s gazdag a jelentése. A „b” hang könnyen „v” hanggá változhat, képzésben elég közel állnak egymáshoz. Ennyit jegyzett föl a nyelvészet Vajkáról. Persze a tudomány hipotézisei és a község emlékezete nem mindig egyeznek: Vajka nevét is szívesen eredeztetik lakosai Vajktól. A falucska neve egyébként csak az elmúlt években került be az országos tudatba. Azután, hogy 1992. október 23-án elterelték a Dunát, s a település Doborgazzal és Bodakkal együtt az új meder és az Öreg-Duna közé szorult. Elvágva mindentől. Egy vadonatúj turistatérképet követve keressük a Vajkára vezető utat. Már maga a térkép is kuriózum. Pozsonyban jelent meg, s részletesen jelöli a „műtárgy” környékét, az egyes Duna-ágakat, dűlőneveket. Jómagam nem nagyon láttam még olyan magyar térképet, amely a Szigetköz rétjeinek, dűlőinek nevét ilyen részletesen közölné, s jelölné a Pozsony felé vezető autópálya nyomvonalát is. Eljutva Bősig, elhaladva a még mindig javítás alatti zsilipkapu mellett jutunk a mesterséges „szigetre”. Vajkát elérve már nem csodálkozunk, hogy egy éve Kesztölcről nézegetve a tájat, Vajka templomának csak a tornyát láttuk. Az egész falu a felduzzasztott felvízcsatorna „alá” került. Komp köti össze egy ideje a két települést, hogy a munkábajáróknak ne kelljen körbeutazni, azonban meglehetősen megbízhatatlan a járat, ezért is talál nekünk Nagy László polgármester „új” utat visszafelé a csatorna mellett, Dunacsún felé. Ezt az utat végig még térképünk sem jelzi. A magyarországi Doborgazsziget található szemközt, s Vajka is osztozott a „szigetek” sorsában, sokszor pusztította árvíz. Ezek a szigetek - Doborgaz, Cikola, Sérfenyő, Tejfalu - Árpád-kori telepek voltak, de valójában a Pozsony megyei anyaközségek tartozékai. E vidék községeit rokoni szálak kötötték össze, az íróasztalon megálmodott új határvonalak rokonsági, gazdasági kapcsolatokat téptek szét. E kapcsolatokat nehéz újraszőni, Vajka azonban nem adja fel, Dunakilitivel törekszik baráti kapcsolatokat kiépíteni. A falu nem túl előnyös arcát mutatta nekünk, azonban el tudjuk képzelni, hogy tavasszal és nyáron milyen szépségekkel ajándékozza meg az idetévedőket. Böröndi Lajos Kereszt a település szélén. A község temploma. (Fotó: Balassa Tamás) Nagycsaládosok Bezenyén Novemberben alakult meg Bezenyén a Nagycsaládosok Országos Egyesületének helyi csoportja, ifj. Kovács Istvánná vezetésével. A harminckét családból, száztíz gyermekből álló szervezet még nagyon fiatal, de szép múltat tudhat magáénak. A mosonmagyaróvári szervezet támogatásával, valamint egyéni szervezéssel ugyanis már számos rendezvényen és országos küldöttgyűlésen is szerepelt. De beszéljenek inkább a tények: december 17-én a budapesti állatkertben a Mikulás birodalmában jártak a papréti és a bezenyei gyermekek. Ezt követően december 2-án szintén Budapestre, a Petőfi Csarnokba utazott 44 fiatal, hogy személyesen találkozzon Csepregi Évával, Csongrádi Katával, Korda Beátával, Fábián Évával és Szandival A programokat a Védőszárny Szervezet, a Máltai Szeretetszolgálat és a Zöldkereszt Mozgalom szervezte. December 26-án még egy színházlátogatásra is sor került, amelynek keretében az „Óz, a csodák csodája" című musicalt láthatták. A szép élmények mellett igazi meglepetésként hatott a bezenyei művelődési házban megrendezett Mindenki karácsonya. Ezt az ünnepi összejövetelt alapos szervezőmunka előzte meg. Az egyesület levélben cégekhez, vállalkozókhoz fordult támogatásért, hogy apró ajándékokkal tegye emlékezetessé a napot. A felhívás után sokan nyújtottak segítő kezet. Az egyesület ezúton is szeretné megköszönni mindazok közreműködését, akik az önzést háttérbe szorítva tettek azért, hogy a bezenyei és papréti nagycsaládosok karácsonya idén mássá, talán sokkal szebbé, bensőségesebbé és gazdagabbá sikeredjen, mint eddig volt. B. E.