Kisalföld, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-19 / 141. szám

1999. június 19­, szombat Kozmikus üzlet Sötétség délben E cikksorozattal bemutat­juk a címben előlege­zett, a sajtó ismételt, elő­zetes tájékoztatása alap­ján erősen várt augusz­tus 11-i teljes napfogyatkozást (2.) Adódhat olyan elképzelé­sünk, hogy az iskolában minden fontosat megtanítottak nekünk a Naprendszerről. Igaz lehet ez? A valóság majdnem az előbbi for­dítottja: hagyományos iskolai ke­retben csak néhány sémát lehet elsajátítani - minden sokkal bo­nyolultabb, mint amilyennek kép­zeljük. Newton arra a kérdésre, hogy mi a világmindenség, így vá­laszolt: „Rendszerek rendszerének a rendszere, és ha tetszik, bármed­dig folytathatod...” A bonyoda­lom egyik forrása tehát az erős egymásba ágyazottság, a másik pedig az ebből adódó szövevé­nyes kölcsönhatás. A felismert kap­csolatokat a természettudomány törvény formájában kezeli, a tör­vényeket matematikai köntösbe öltözteti, számításra alkalmassá teszi. Ma már nincs veszélyes követ­kezménye annak, ha kijelentjük, hogy a szűkebb kozmikus kör­nyezetünkben a Nap centrális he­lyet foglal el, körülötte keringe­nek a bolygók, ezek között a Föld is. A bolygók pályája ellipszis (többé-kevésbé lapult kör). Ezt az egyszerűnek látszó állítást azon­ban 1513 előtt senki nem mond­ta ki, már csak azért sem, mert ideológiai értelemben veszélyt hordozott. Az ókori előképek kör­höz kapcsolódnak, Kopernikusz is körre gondolt. Valóban bonyolult a Nap-Föld rendszer? Úgy tűnik, igen. Ez az együttes részrendszer, kölcsön­hatásban a többi bolygóval, holddal és anyagtörmelékkel. Az egyszerűsítés kényszere miatt most csak a Napot, a Földet és a Holdat vegyük figyelembe! En­nek a hármas csoportnak igen egyszerű lenne a tárgyalása, ha a Föld pályája a Nap körül, továb­bá a Hold pályája a Föld körül kör alakú lenne, valamint a három égitest forgástengelye merőleges lenne a földpálya síkjára. A felso­roltak egyike sem teljesül. Mind­két említett pálya ellipszis alakú, a Nap forgástengelye 7,25 fokos szögben hajlik a földpálya me­rőlegeséhez, a Hold tengelye 6 fokkal hajlik a saját pályája nor­málisához, a két pálya (tehát az ekliptika és a holdpálya) síkja napjainkban kerekítetten 5 fokot alkot egymással. Azt az iskolá­ban is tanítják, hogy a Föld ten­gelye ferde, kb. 23,5 fokot zár be az ekliptika merőlegesével. Ez utóbbi az évszakváltozások egyik oka. Vegyük hozzá mindehhez, hogy a felsorolt égitestek forog­nak a saját tengelyük körül, a ke­ringés pedig kölcsönös, mert a közös tömegközéppont körül tör­ténik. A Nap izzó gáztömeg, ezért a forgása differenciált (zónásan eltér a szögsebesség). A Nap és a Hold tengelyforgási ideje meg­közelítőleg 27 nap, ennyi a Hold keringési ideje is. A csillagok sze­rinti, Nap szerinti és holdfázis szerinti periódusidőket itt nem különböztetjük meg. A Föld ten­gelyforgási ideje kerekítetten 24 óra. Az égitestek a tengelyforgás miatt az egyenlítőjüknél kidudo­rodnak, egymáson ár­ apály jelen­séget idéznek elő, fellép az ún. pörgettyűhatás is. A másodlagos jelenségek kismértékben defor­málják a számított mozgásokat (perturbáció), a kicsi változások pedig hosszú idők során halmo­zódnak. Ezért változik például évszázadok alatt a Sarkcsillag he­lye is. Mindezek nyomására a „ra­vasz” csillagászok egyszerűsítő feltétellel élnek: a Nap-Föld- Hold rendszerben átmenetileg nem a Napot tekintik a hármas csoport középpontjának, hanem a Földet. Körülötte látszatkerin­gést végez a Nap, ennek az égre vetített körvonala az ekliptika (látszó nappálya), ezzel a körrel a már ismert 5 fokos szöget zár­ja be a valóságos holdpálya. Ez az együttes könnyen elképzel­hető, a pályasugarak eltérő volta, a vetítés miatt érdektelen. Mindkét pálya középpontja a Föld, ezért a két kör átmérőben metszi egymást. A metszési át­mérőt csomóvonalnak, a met­széspontokat csomópontoknak nevezzük. Ahol a holdpálya emelkedőben metszi a nappá­lyát, az a felszálló csomópont, az átellenes pedig a leszálló cso­mópont. A most definiált két pont lesz a fogyatkozások fősze­replője. Hazai jelöléssel: Cs1 és Cs2. Az ókorban egyes nagy­kultúrák a Napot, a Földet, a Holdat és néha a két csomópon­tot is istenként tisztelték. Elkép­zelhető, hogy a Nap és a két cso­mópont égi együttese a Szent­­háromság egyik előképe. Az óko­ri világméretű napkultusz külön cikket érdemel. Évezredek során mérési feljegy­zések tengernyi adata alapján az ókori csillagászok felismerték azt a tényt, hogy a csomópontok az óramutató járásával egyező érte­lemben elmozdulnak az eklipti­ka mentén, vagyis a földi megfi­gyelő számára látszólag elfordul a holdpálya síkja. A földtengely iránya ilyen rövid idő alatt vál­tozatlan, tehát a Hold pályasík­jához mérten folyamatosan vál­tozik a földtengely dőlésszöge. Ez okozza azt a periodikus inga­dozást, hogy a Hold kelésének és nyugvásának havi ismétlődése áll elő. A két csomópont 18,61 év alatt tesz meg egy kört az eklip­tika mentén. Ha ebben az egyszerű geocent­rikus modellben a Hold kerül a Föld és a Nap közé, akkor napfo­gyatkozás, ha pedig a Föld „lép” a másik kettő közé, akkor holdfo­gyatkozás következik. Egy év so­rán legfeljebb 5 napfogyatkozás és 3 holdfogyatkozás adódhat. A Föld átmérője 4,25-szorosa a Hol­dénak, ezért a holdfogyatkozás gyakran teljes. Ezzel szemben a „kicsi” Hold árnyéka csak mintegy 200 kilométer széles a talajon, így egy adott földrajzi környezetben a teljes napfogyatkozás igen ran­gos, elenyésző ritkaság. Az ese­mény kortársa különleges örömet érezhet, hogy ez az ő életében történik­ Kallós Károly ■ Fáraótrónus napdíszekkel. SZABADIDŐ ___ LOMBOS FERENC HORGÁSZROVATA___ A harcsák paradicsoma (1.) A hírek eleinte csak szájha­gyomány útján terjedtek, később már szaklapok is foglalkoztak ve­le: az olaszországi Pó folyó del­tája valósággal hemzseg a harcsák­tól. A halak nem fogytak el, a helybeliek ugyanis nem hor­gásszák őket. Öt megyei sporthor­gász egy hónapja ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy felkeresse a harcsák paradicsomát. Élményei­ket a többiek nevében is a győri Boros Zoltán mesélte el e rovat olvasóinak: „A Pó deltája otthonunktól 800 kilométerre található. Az utazás­hoz komoly szervezőmunkára volt szükség, hiszen helyismeret nélkül indultunk el a folyó meghódítá­sára. Pontos információkkal ren­delkeztünk arról, hogy a vízparti szállásunkról és a horgászathoz elengedhetetlenül szükséges ha­jóról itthon kell gondoskodnunk, mivel a kinti bérleti díjak a hazai jövedelmekhez képest aránytala­nul magasak. A bérelt lakóautó és vontatmánya, egy zárt karütos hajó jó választásnak bizonyult. A lakóautó alkalmas volt a kényel­mes pihenésre és a hajó is megfe­lelt az eredményes harcsázás kö­vetelményeinek. A folyó az olasz csizma szárát kelet-nyugati irányban szeli át. Összegyűjti az Alpok hóolvadásá­ból és az esőzésekből származó vizeket, több kilométeres széles del­tája Velence alatt van. Horgász­­atunk úti célja a torkolattól mintegy 40 kilométerre található. A folyó itt a Tiszához és a Rábá­hoz hasonló színű, gyors folyású, a Dunánál talán szélesebb. Nem találtunk egyszerűen oda, csak az ott táborozó magyarok rádiótele­fonjainak irányításával érkeztünk meg a helyszínre. A Pó-síkság ap­ró falvai után találtuk meg azt a kempinget, ahol helyünket már korábban biztosították. A körül­mények kielégítőek voltak. Az ola­szok a tábor kialakításánál ügyel­tek arra is, hogy a mederből éven­te kétszer kilépő folyó a kiszolgá­lólétesítményekben ne tudjon nagy kárt tenni. A megérkezést kö­vetően beléptünk a „Pó Gyerme­keinek Baráti Köre” nevű szerve­zetbe. Az éves tagsági díj 100 ezer líra (kb. 13 ezer forint) szemé­lyenként. Ennek fejében a hor­gász a kemping területén sátoroz­hat, tárolhatja lakó- vagy személy­­gépkocsiját, használhatja a stége­ket. Érdekesség, hogy az ártérben tartózkodókat a csendőrök fo­lyamatosan igazoltatják. Kétezer méterre is ellátó infravörös messze­­látóikkal éjszaka is figyelik, ki mit csinál. A táborban a német, az osztrák és a magyar horgászok vol­tak többségben. Valamennyiün­ket a mázsás harcsa megakasztá­­sának, kifárasztásának álma ho­zott ide. Harcsára pályázó olasz horgásszal nem találkoztunk. Er­refelé nem nagyon kedvelik az édesvízi halak húsát. A partszaka­szok tulajdonosai emelőhálóval halászgatnak. Amikor hálójukba 10 kiló körüli nyurgaponty akad - ilyesmi elég sűrűn előfordul -, azt a környéken élő és a gáton árgus szemekkel figyelő kínaiak­nak ajándékozzák. Elismerik, hogy a harcsa kiváló sporthal, hiszen naponta látják, hogy a külföldiek órákon át birkóznak vele, de kü­lönösebben nem foglalkoznak ve­le. Szerintük a hó szennyezett, ezért az itt élő halak húsából ők nem kérnek. Erős horgászfelszereléseket vit­tünk magunkkal. A­ 2,10 méter hosszúságú, 30-50 lb. terhelhe­­tőségű botokra nagyméretű, több helyen csapágyazott, fémdobo­zos orsót rögzítettünk. Kizárólag nagy szakítószilárdságú, fonott zsinórokat használtunk. A német és az osztrák horgászok helyben vásárolható 30-50 centiméteres angolnákat tűztek fel csalinak. Mi is vásároltunk ugyan belőlük, de úgy gondoltuk, nem ez az igazi. Elkezdtünk ezüstkárászokat ke­resni. A környék árterein több régóta nem működő téglagyár ta­lálható. Kubikgödreiket évente többször friss víz árasztja el, így a 80-120 centiméteres mélységek­ben ideális körülmények között él a halállomány. Ezekben a göd­rökben megtaláltuk az ezüstkárá­szokat. Óránként 25-30 darabbal ritkították csapataikat, nem voltak közöttük ritkák a 2-3 kilós példá­nyok sem. Az angolnákat a farok felett 10-12 centiméterre akasz­tottuk a horogra, az ezüstkárászo­kat a hátuszonyuk alatt vagy a fa­rokhoz közelebb tűztük fel. Gya­korlati tapasztalataink azt mutat­ták, hogy a harcsák vacsoraideje este hét óra körül kezdődik és ki­­sebb-nagyobb megszakításokkal egészen napkeltéig is eltart. A leg­több kapásunk este 7 és 9, illetve éjjel 11 és hajnali 3 óra között volt. Csodálatos volt hallgatni kü­lönleges buffanásra emlékeztető hangú rablásaikat.” (Folytatjuk) ■ Magyar horgászok Pó folyóból kifogott zsákmánya. Természetvédelem, tájvédelem Ip­ett élőlényeink (1.) Az utóbbi időben egyre in­kább bővül a törvényes oltalom­ban részesülő növények és állatok listája. Cikkünkben arra keressük a választ, hogyan lesz „védett” egy élőlény, miért van szükség erre az eljárásra, s hogyan használ ez a ter­mészeti értékeink megóvásának. Néhány száz éve az ember ki­egyensúlyozott kapcsolatban élt együtt a természettel. Az elmúlt 150 évben azonban megszűnt a „biogazdálkodás”, nőtt a környe­zetszennyezés, az illegális állat- és növénykereskedelem, elhatal­masodott a gyűjtőszenvedély, az orvvadászat, s a természetes élőhe­lyek területe a korábbinak töredé­kére zsugorodott. Ezért vált szük­ségessé a természeti értékek védel­mének törvényi szabályozása. Oltalomban nem részesülő faj védetté nyilvánítását zoológus, botanikus szakemberek kezdemé­nyezik a Környezetvédelmi és Te­rületfejlesztési Minisztériumnál. Ha szakmailag indokolt, megtörté­nik a lajstromba vétel. A hazánk­ban előforduló 14 ezer ismert nö­vényfajból 1982-ben 340,1992-ben 415, napjainkban pedig kereken 500 fajt év természetvédelmi tör­vény. Az 540 gerincesből (halak, kétéltűek, hüllők, madarak, em­lősök) 1974-ben még csak 96, 1999-ben pedig már 457 faj került a védettek listájára. A közel 42 ezer gerinctelen közül 23 puha testű és 373 ízelt­lábú faj tartozik ide. A törvény előírja, hogy a faj egye­­deit tilos károsítani, elpusztítani, élőhelyét megsemmisíteni. A véde­lem kiterjed a növények esetében annak minden részére (föld alatti szaporítószervek, szár, levél, virág, mag), állatoknál azok minden fej­lődési alakjára (pete, lárva, báb, tojás, fióka, kifejlett egyed). Mivel egy kiránduló általában nem bújja a száraz törvénykönyvek vaskos oldalait, sem a botanikai, zoológiai szakirodalmat, honnan tudhatja, hogy mi védett, mi nem? Nos, manapság sok jól illusztrált és könnyen használható zsebkönyv, népszerű tudományos mű, kis ha­tározó jelent meg, melyekben a nem szakember is eligazodik. Ezek a hátizsákban is elférnek, a terepen is belelapozhatunk. Itt külön jel­zik a szerzők a bemutatott faj ter­mészetvédelmi vonatkozásait. Az általános szabály pedig le­gyen a természetet járva a „min­dent a szemnek (fényképezőgép­nek, távcsőnek), semmit a kéznek” szállóige. Próbáljuk megállni, hogy csak nézünk, látunk, emlékeink­ben elraktározzuk, de nem hoz­zuk haza! A leszedett vadvirágok percek­ órák alatt elfonnyadnak, mert vízigényük jelentős, nem „le­­tépésre találta ki őket az evolúció”. A kifejezetten erre a célra nemesí­tett vágott virágokat kössük cso­korba és tegyük vázába. A rovar­gyűjtemények öncélú készítése, ha­zai kétéltűek, hüllők terráriumi tar­tása, énekesmadarak légpuskás va­dászata mellett nem lehet elfogad­ható indokokat felsorakoztatni. Sokan gondolják azt, hogy „ha néhány növénnyel kevesebb van, senki sem veszi észre!” Pedig mindegyik az anyag egy magasabb szerveződési szintjének, az élő anyagnak a megnyilvánulási for­mája. Ha eltűnik a bioszférából, többé már nem reprodukálható, végérvényesen szegényebb lesz ve­le a Föld, s az egész világegyetem. A táplálékláncok és sok más köl­csönhatás révén minden élőlény így vagy úgy egy másiknak a függ­vénye. Ha egy láncszem elszakad, az egyensúly felborul. Valahol min­denkire szükség van. A természet­ben nincs káros és hasznos kategó­ria, csak gazdasági értelemben használjuk e fogalmakat. Tudom, nehéz megállni, hogy egy kaszálóréten, vagy egy erdei tisztáson ne szedjük le az ott pom­pázó virágokat egy ragyogó cso­korba. De így is bekerülhet a bok­rétába egy vagy több védett virág, ami csak és kizárólag azon az egy helyen él. Bármilyen hihetetlen, de a pilisi len (Linum dolomi­tiaim) az egész világon mindössze egyetlen helyen, a Budai-hegység­ben, Pilisszentiván felett él. A ma­gyar kikerics (Colchicum hungari­­cum) csak a Szársomlyó-hegy dé­li oldalán virít, ezenkívül csak az Adria feletti kopár mészkőszirte­­ken akadhat rá a szerencsés bota­nikus. Az erdélyi hérics (Adonis transsylvanicus), a tornai vértő (Onosma tornense) vagy a cifra (medvefül) kankalin (Primula auricula ssp. hungarica) világállo­mánya (tehát az egész világon összesen élő példány) is csak né­hány száz tő összesen. Mily könnyen kiirthatók lennének, s milyen nehéz megmenteni őket a kipusztulástól! Zátonyi Szilárd tanár ■ Homoki nőszirom VII.

Next