Kisalföld, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-01 / 229. szám
Hétfő, 2001. október 1. Jelöltszemle Az MSZP vasárnap első ízben mutatta be hivatalosan a győri választókerületek országgyűlési képviselőjelöltjeit. Három önkormányzati ciklus után - Pozsgai Balázs és Szabós Sándorné mellett - Balogh József győri polgármester is a jelöltek között szerepel. Ezzel kapcsolatban Balogh József egy vasárnapi sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy az előző választásokat megelőzően a párt kifejezett kérése ellenére sem vállalta az országgyűlési képviselőjelöltséget. De most ő is úgy ítélte meg, hogy a város pozíciójának javítása érdekében fontos egy önkormányzati tapasztalatokkal rendelkező jelölt állítása. Úgy gondolja, hogy ez javítja a város csatlakozását az országos programokba. Ugyanakkor a nagyvárosok közül ma már csak Győr és Miskolc polgármestere nem tagja a parlamentnek. A sajtóbeszélgetésen Kovács László, az MSZP elnöke országos kérdésekben is kifejtette véleményét. Többek között a parlamentben zajló zárszámadási vitát emelte ki. Elmondta, hogy a kormány gazdálkodásával kapcsolatban már az Állami Számvevőszék jelentése is kritikus volt. Kovács szerint a vitában egyértelművé vált: már alaphelyzetben törvénytelen, ahogy a kormány a százmilliárdokat kezeli. S amelyekhez úgy jutott, hogy tudatosan, a szakértők jelzései ellenére 2-3 százalékkal alátervezte az inflációt. Emellett 2000-ben letéti számlára helyezett el közel 100 milliárd forintot, mintha elköltötte volna azt. Emiatt olyan célokra nem jutott pénz, mint a nyugdíjak infláción felüli emelése vagy a családi pótlék emelése. Ez utóbbi négy év alatt egy fillért nem emelkedett. A pártelnök külön foglalkozott az Országimázs Központtal, amelyet ő kormány-, pontosabban Orbán-imázsnak titulált. Kovács bírálta az autópálya-építkezéseket is. Azt, hogy közbeszerzési pályázatok kiírása nélkül, ellenőrizetlen alvállalkozókkal épülnek az autópályák. Ezt egyenesen botránytörténetnek minősítette a szocialisták elnöke. A szocialista jelöltek választókörzeteikkel: Pozsgai Balázs: 1-es számú körzet. Szabó Sándorné: 2-es. Balogh József: 3-as. Tóth Gyula FOTÓ: BERTLEFF KOVÁCS LÁSZLÓ: „Az autópálya-építés botránytörténet.” KISALFÖLD Munkavállalók: Több kollektív szerződést kellene kötni Meddig ér a közös takaró? A szakszervezetek egyik fő törekvése a kollektív szerződések megkötése, mert azokban a munkaviszony kérdései mind szabályozhatók, tehát összességükben védőtakarót jelentenek a dolgozóknak. Jó lenne, ha ez a már létező takaró még tovább érne, vagyis szinte minden üzemben lenne hazánkban a munkaadók és a munkavállalók közt ilyen megállapodás, akárcsak a szomszédos Ausztriában - mondta a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megyei képviselet-vezetője, Németh Kálmán, mikor átadta a megyénkben működő multicégekről készített táblázatot. Kollégáinak összeállításából az derül ki, hol bízhatnak az alkalmazottak a szabályozott munkakörülményekben, hol nem kötötték még meg a kollektív szerződést a dolgozókkal és hol kezdődtek meg a tárgyalások. A kimutatás persze nem teljes körű, mert csak azok a nemzetközi vállalkozások szerepelnek benne, melyeknél konföderációjuknak működik alapszervezete, ám így is érdekes, mert ahol nincs szakszervezeti csoport, ott biztosan kollektív szerződés sincs. Hol van, hol nincs A Vasasszövetség tagját érintő helyek közül például a győri Philipsnél és Audiná nincs kollektív szerződés, ha az utóbbiná három éve folyamatos a tárgylás és évente kötnek a dolgozók szervezeteivel bérmegállapodást. Az Elzett-cégcsoporthoz tartozó soproni és lövői üzemekre, ahogy a Mofém mosonmagyaróvári és csornai egységére is, azonban vonatkozik ilyen megállapodás. A kereskedelmi alkalmazottak munkahelyein pedig központi egyeztetés zajlik, mivel azok az országot behálózó áruházláncok. A Spar és a Match már megegyezett a munkavállalói oldallal, a Metro, a Baumax, a Billa és a DM még tárgyal, a Tesco, a Praktiker és a Penny Market viszont még azt sem. Az élelmiszeripar és az építőipar terén kedvező a lefedettség: a soproni sör-, a petőházi cukor- és a győri kekszgyárban, illetve a Stettin Hungáriánál, a Magyar Aszfaltnál, a tégla- és cserépipar területén is létezik kollektív szerződés. Sőt, a fehérneműket összeállító győri Skiny Gyártó Kft.-nél is. Ami a dolgozónak jó Az adatokból megállapítható, hogy ahol a multicégek régi telephelyű üzemet vettek meg, ott „megörökölték” a szakszervezetet és általában kötöttek kollektív szerződést, ahol viszont zöldmezős beruházást hajtottak végre, esetenként nagyon időigényesnek tűnik a megállapodás előkészítése. A törvény egyébként határidőt nem ír elő és a szerződés létét sem teszi kötelezővé, de azt leszögezi, hogy a munkáltató nem zárkózhat el a tárgyalások elől, ha azt a munkavállalók kezdeményezik. Így viszont az álláspontok egyeztetése az érdek-képviseleti szakemberek szerint a nem eléggé szervezett szakszervezeti jelenlét esetén hosszan elhúzódhat, hiszen a munkaadókra általában terhet ró, ami az alkalmazottaknak védettséget jelent. A kollektív szerződésben ugyanis tisztázható többek között a munkaidő, a túlóra- és a munkarend, a bérezés, a béralkuk rendszere, a béren kívüli juttatás módja, a segélyezés és a végkielégítés. A másik oldalról A győri ipari parkban működő Skiny kft. a munkaügyi párbeszéd szempontjából a kedvező példák közt említhető, mert csupán egyéves volt a ruhaipari gyárban létrejött szakszervezeti csoport, mikor aláírták velük a kollektív szerződést. Reinhard Schwab ügyvezető igazgató elmondta, hogy megkötésekor a ruhaipari szakmai szerződés kiterjesztésére és a cégcsoport nem magyarországi érdekeltségeinél elért munkavállalói eredményekre voltak tekintettel. Úgy véli, a munkaadóknak is érdekük ez a fajta szabályozás, melyben a dolgozók jogai és a tőlük elvártak is rögzíthetők Az Audi Hungária Motor Kft. kommunikációs vezetője, Lőre Péter arról tájékoztatta lapunkat, hogy cégüknél a munkaadói oldal kezdeményezte annak idején a kollektív szerződés megkötése érdekében kezdett tárgyalássorozatot. Meggyőződése alapján ennek következtében nagyon közel járnak a megoldáshoz, szándékukban áll megkötni azt. Annak, hogy miért húzódik ennyi ideje az egyeztetés, szerinte több oka is van, ilyen például az üzemi tanács tagjainak választása és a vezetőváltás. Hozzátette: a győri autógyár a munkakörülmények, a bérek és a béren kívüli juttatások tekintetében egyébként is - a szerződés megszületése nélkül is - kiemelkedik a régió ipari átlagából. Rimányi Z. Vasúti dézsma L. K. tolatásvezető kocsirendezés közben szemelte ki azt a tiszta szeszt szállító tartályvagont, amelynek később feltépte a plombáját és kieresztett belőle néhány liter akoholt. Pechjére azonban tettét látta egy vasutas, aki az esetet jelentette a biztonsági őrnek, aki a helyszínen elfogta a férfit. A „szomjas” tolatásvezető ellen lopás vétsége miatt indított eljárást a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztaya. FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS ÉLETET AZ ÉVEKNEK Millenniumi találkozóra gyűltek össze a Győr és vonzáskörzetében élő nyugdíjasok. A Magvassy Mihály Városi Sportcsarnokban tartott ünnepi rendezvény vezérgondolatának „A nyugdíjasok a láncfüzér tartópillérei” szlogent választották a szervezők. Az elhangzó köszöntők utáni előadásokon valamennyi korosztály, az óvodásoktól az idősekig képviseltette magát és számos nyugdíjasközösség, művészeti egyesület és csoport mutatkozott be, kellemes délutánt szerezve a résztvevőknek. Balogh József polgármester köszöntőjében kiemelte a Nyugdíjasok Győri Érdekvédelmi Szervezetének erősödését és határozott fellépését érdekeik érvényesítésében. Biztosította a megjelenteket, hogy a város számít rájuk és érdekelt a közös együttműködésben. A rendezvényre Kovács László, az MSZP elnöke is ellátogatott, s kifejezte a nyugdíjasok iránti tiszteletét. A csodalepedő titka „Nem tudom, hová tettem én is az eszemet, hogyan sikerült így beugranom” - mondja és kérdezi egy koroncói asszony. Pedig a 74 éves özvegy csak magának tesz, tehet szemrehányást, tucatnyi asszonytársa viszont a hírek szerint élete párjától is ugyancsak megkapta a magáét. Nemrég a községben járt egy dunántúli kereskedelmi társaság üzletkötőnője, s a vendég vendégeket hívott. Jó magyar szokás szerint ennivalóról is gondoskodott. Akik éltek a meghívással, pörköltet kaptak az italbolt gazdájától, ahol a vendég találkozott a vendégeivel, kávéval is kínálták őket. A választási kampány még messze, nem kell hát találgatni, nem politikus volt a vendéghívó, aki természetesen a cége által kínált termék jóságáról, egyedülállóságáról szerette volna meggyőzni a megjelenteket. Egy nem akármilyen mágneses lepedőt kínált a hölgy, potom 36.800 forintért. Aki két lepedőt vásárol, olcsóbban kapja, így rendelt az özvegy K K-né sógornőjével közösen két csodalepedőt, a vásárlási szándékot annak rendje-módja szerint szerződésbe, írásba foglalták. Amiért az özvegynek végül is 3 ezer forinttal többe kerül majd a két termék, mint az eredeti alapár, annak az a pofonegyszerű oka, hogy két részben való befizetés miatt ugye kamat is létezik a világon. Miért korholja magát a koroncói asszony mégis az alkalmi, kedvezményes vásárlásért? Azt mondja, szidja fia is, lánya is. Kérdezik, miért gondolta, hogy egy lepedő, bármilyen lepedő meggyógyíthatja a rengeteg nyavalyáját, hogy gyógyít reumát, fejfájást és torokfájást, még a gyengülő férfierőt is helyrehozza, mert hát ezeket sorolta az a bizonyos „mágneses” nő. Most utánagondolva tényleg lehet benne valami, hogy humbug ez az egész, mert ha olyan jó lenne ez a valami, az orvos is felírná és gyógyszertárban is lehetne kapni. Ahogy hallani, még vagy tízen vevők voltak a településen erre a nem akármilyen lepedőre. Akadt, aki a megrendelő hölgyek közül húszezret vallott be vételárnak - a sokkal több helyett -, de még ezért is lekapta férje a tíz körméről. Aki egyoldalúan eláll a szerződéstől, az ötezer forint költségátalány megfizetésére köteles. Egy pörköltért ötezer ugyan elég busás ár, de jó 30 ezer még így is megmaradhat... F.J. Drogot találtak A rendőrjárőrök Győrben, a Pápai úton egy gépkocsi ellenőrzése során az egyik utas ruházatának átvizsgálásakor papírba csomagolt fehér port, kis menynyiségű amfetaminszármazékot találtak. A győri N. V ellen, aki maga fogyasztotta a drogot, kábítószerrel visszaélés vétsége miatt indult eljárás. A rendőrség az utóbbi időben fokozottan ellenőrzi a járműveket, de nemcsak azok vezetőit, hanem utasait is. Ennek köszönhető, hogy egyre több sikeres drogfelderítésről adunk számot. www.kisalfold.hu Aktuális 3 2-sa. M», I * *** _____ ________ 1 mmwMsmst