Kisalföld, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-02 / 101. szám
Csütörtök, 2002. május 2. Javuló megyei közbiztonság A megyei közgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el kedden Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány elmúlt évről szóló beszámolóját. Ebben semmi rendkívüli nem volt, főleg azok után, hogy az ezredes a bűnüldözés csaknem valamennyi területén javuló tendenciát mutatott fel. Egy példa: a megyében tavaly 20.808 bűncselekmény vált ismertté, ez a szám az előző évi 24.191-hez képest 14 százalékos csökkenést jelent. A tavaly ismertté vált összes bűncselekményt tekintve a megye az országban a hatodik helyre esett vissza, amely ebben az esetben javulást jelent, ugyanis 2000-ben még az örvendetesnek egyáltalán nem mondható 3. helyen állt. A megyei rendőrkapitányság felderítési eredményessége 11,3 százalékkal nőtt (így jelenleg 40,3 százalék), a nyomozásé pedig 8,7%-kal lett jobb - ez az 56,3 százalék azt jelenti, hogy szűkebb régiónk a 16. helyről a 8.-ra ugrott fel. Százezer lakosra 4907 bűncselekmény jutott, s ezeknek csaknem a fele Győrben és vonzáskörzetében vált ismertté. A megyeszékhely kiemelkedő bűnügyi fertőzöttsége a rendőrfőkapitány szerint erre az évre is prognosztizálható. Kevesebb autólopás A bűnözés struktúráját a vagyon elleni bűncselekmények határozták meg: tavaly a megyében 11.825 esetet prognosztizáltak (ez az összes bűneset 56,8 százalékát jelenti), ami a 2000-ben mérthez képest 8,7 százalékos csökkenést mutat. A személy elleni bűncselekmények száma is kevesebben (732-ről 719-re esen vissza), a gazdaságié azonban 993-ról 1381-re nőn. Teljesen háttérbe szorult a prostitúció és jelentősen csökkent a nagy érékű gépkocsik eltulajdonításának száma is. Ez utóbbi eseteknél a rendőrség nemzetközi bűnszervezet jelenlétét tárta fel, majd tavaly novemberben a - döntően ukránokból álló - bűnszervezetet felszámolta. A gépjárműlopások száma 226-ról 147-re csökkent, ez 35 százalékos változást jelent. Az Audik eltulajdonításánál hasonló tendencia mutatható ki: míg 2000-ben 59-et loptak el közülük, addig 2001-ben már csak 27-et, ez 54 százalékos csökkenés. Az autópályán az elmúlt időszakban jelentős trükkös autólopásokat az év végére szintén felszámolták. Kisebb raktárak feltörése A lakásbetörések száma 452-ről 428-ra csökkent, de ezzel együtt át is alakult a struktúrája. Míg korábban az üdülők, lakások voltak inkább veszélyben, most azt látni, hogy a kisebb értékben elkövetett bűncselekményekre (majorok, raktárak feltörésére) specializálódtak a betörők. A víkendházfeltörések száma 277-ről 194-re csökkent, amiben szerepet játszik az is, hogy a felderítési eredményesség itt 13,8 százalékkal nőtt. Az ismertté vált bűnelkövetők száma 4513-ról 4719-re nőtt, közülük 167 volt gyerekkorú, 471 fiatalkorú, 1349 pedig külföldi állampolgár. Tavaly 10.042 személy esett bűncselekmény áldozatául, ami 13,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Ismeretlen tettes által elkövetett, befejezett emberölés a megyében 2001-ben nem volt. A legszigorúbb rendőrség A közlekedési bűncselekmények száma 882-ről 876-ra csökkent, a halállal járó balesetek száma is kevesebb lett (68-ról 55). A közlekedési szabálysértések miatt folytatott eljárások száma ugyan nőtt, a felelősségre vontak száma viszont 13,85 százalékkal csökkent (igaz, az egy főre eső bírságolási átlag már folyamatosan emelkedett). A kiemelt közlekedési szabálysértéseknél az országos bírságátlag 27.823 forint, a megyében viszont 35.544. Szabadfi Árpád elismerte: a megyében alakították ki a legszigorúbb gyakorlatot, de azért, hogy a balesetek és a kiemelt szabálysértések számát csökkentsék. Orbán: „Ellenőrzünk” A közgyűlésen részt vett Orbán Péter országos főkapitány is, aki megerősítette: május 1-jétől fokozott ellenőrzéseket vezetnek be az ország közútjain. Sudár - KISALFÖLD Felvonulók és szakácsok: Múltidéző paródia, halászléfőzés Négyes sorokba fejlődve A béke és az egyetértés jegyében vettek részt a várva várt, rendes évi felvonuláson a lelkes győri ünneplők. A munka ünnepe tiszteletére rendezett grandiózus seregszemlén Kaszás Béla tábornok üdvözölte a tömeget, lélekemelő szavait kipirult arccal hallgatták a dolgozók. Nem, nem egy régi újságcikkből ollóztunk, Győrszentiván kertvárosban ez történt tegnap, bár az eset magyarázatra szorul. Kaszás Bélának van ugyanis egy passziója: a felvonulás, illetve annak múltidéző paródiája, amelyre százharminc embert hívott meg május 1-jén. Kiterjedt baráti köre vette a lapot, sokan transzparensekkel jelentek meg délelőtt a győrszentiváni kertes ház udvarán. Tíz órakor megkezdődött az ünnepség: korhű egyenruhában egy rendőr alezredes parancsolgatott peckesen, fegyelmezetlenségnek helye nem volt. Maga a tábornok fehér ló hátán, huszáregyenruhában vonult be, érkezését kitörő öröm fogadta. Az egészségügy is képviseltette magát egy mentőkerékpáron ülő ápolónő személyében, s volt, aki munkásőr-egyenruhát szerzett a komédia kedvéért. Mert komédiáról van itt szó, mielőtt bárki megijedne. — Kilencvenben tartottunk először kerti felvonulást, ma már hatalmas sikere van a dolognak - mondja a „tábornok”, aki virsli- és sörjeggel tette tegnap lekötelezetté az uralkodó osztályt. Mint vallja, számára a május elseje soha nem jelentett kényszert, ugyanis 1969-ben május elsején a felvonulás után ismerkedett meg feleségével. Tegnap 10 és fél 11 között az érzelmeket félretette, mivel elejét kellett venni a rendzavarásoknak. Ám az ünneplők szerencsére békésen teljesítették baráti kötelességüket — négyes sorokba felfejlődve. Kifogták és jól megfőzték Vének életében tizenkét éve a legnagyobb esemény minden esztendőben a halászléfőző versennyel egybekötött falunap. Az idei ízcsábító program az induló csapatok és a látogatók számát tekintve is rekordot döntött. Huszonnyolc csoport - köztük három szlovák - nevezett, akik miatt több mint háromezren keresték fel a mindössze százötven lelkes kis falut. Akadtak olyanok, akik már reggel fél hétkor munkához láttak. A mesterműveknek csupán egyetlen kikötése volt, fél egyig valamennyinek el kellett készülnie. A szervezők minden versenyzőnek két pontyot adtak át, de bárki bármennyi halat és fűszert hozhatott. Az ötfős zsűri tagjai sorsolás útján a csapatokból kerültek ki. A döntéshozó kóstolóknak bizony nehéz dolguk volt: mindent alaposan górcső alá kellett venniük, az összetevőktől az aromán át egészen a vonzó tálalásig. A legjobbnak ezúttal a Győri Hulladékégető Kft. csapata bizonyult, mely a szomszédos komáromi Fás település küldötteit és a Tóth—Lengyel párost előzte meg. A győztesek: Sárvári Tibor, Papp Bertalan és Babos József már negyedik alkalommal vettek részt a véneki versenyen. Azt vallják, hogy igazi halászlét csak olyan embert tud főzni, aki pecás is. Ők mindhárman a Szigetközi Horgászegyesület tagjai. Az étel elkészítésének sok apró titka van, de a legfontosabb az, hogy sokféle halat kell hozzá felhasználni. A csapat a versenyre a ponty mellé márnát, keszeget, kárászt és törpeharcsát is hozott. Csínján bánt a fűszerekkel, és lassú tűzön majdnem négy óráig főzte a nyertes halászlét. Laczó - Vim Majdnem négy óráig készült. FOTÓ BERTLEFF ANDRÁS FELVONULOK: Humorban nem ismertek tréfát a résztvevők, akik sokféle zászlót lobogtattak meg. Gardénia: nincs osztalék A Gardénia Csipkefüggönygyár Rt. a 2001. évet 445,1 millió forint adózott veszteséggel zárta, amelyet eredménytartalékba helyez, és nem fizet osztalékot a tavalyi gazdálkodási év után - erről döntött a társaság hétfői évi rendes közgyűlése. A közgyűlési határozatok szerint az rt. 2001. évi mérlegét 3,567 milliárd forint, míg a konszolidált mérleget 3,594 milliárd forint főösszeggel elfogadta a plénum. A Gardénia-csoport konszolidált vesztesége 429,524 millió forint volt tavaly. (mti) Ötven új bérlakás Széchenyi-tervvel Folytatás az 1. oldalról. Az ötvenlakásos bérház nagyobbrészt a város polgárainak adóforintjaiból épült, a kisebb részt a Széchenyi-terv házpályázatán vissza nem téríthető támogatásként nyerte el a város önkormányzata. A pályázatot kiíró gazdasági minisztériumot Glattfelder Béla politikai államtitkár képviselte, aki beszédében a kamattámogatásoktól az építési engedélyek növekedéséig részletesen bemutatta a kormány otthonteremtési erőfeszítéseit, mely, mint fogalmazott, a Széchenyi-terv központi eleme. Miközben az országban majd tizenöt évig alig vagy nem építettek bérlakásokat, Győrött a kilencvenes évek közepétől folyamatosan enyhítették a szerényebb jövedelmű, többgyermekes fiatal családok lakásgondjait. Balogh József az ötszázhuszonkétmillió forintos épületről szólva kijelentette, hogy tíz lakásban a bérlőket a megyei, illetve a városi rendőrkapitányság jelölte ki - ide költözik dr. Holló Sándor alezredes, városi kapitány is negyven lakásba pedig az önkormányzat jelölte ki a bérlőket, ebből harminc család előtakarékossági, öt évre szóló elhelyezést kap, tíz lakás pedig egyéb, városi célú feladatok megoldásához nyújt lehetőséget. A Czigány Tamás vezette tervezőcsoport az épületbe tizenöt garzont tervezett és harminckét 45-75 négyzetméteres lakást. Ezt egészíti még ki három, 3 vagy annál több szobát tartalmazó lakás kifejezetten nagycsaládosoknak. A jó minőséget tapasztalva figyelemre méltó, hogy a hasznos alapterületre számolva az egy négyzetméterre jutó költség 179 ezer forint. Az épület falán hirdetőtábla emlékezteti az arra járókat, hogy a ház 47,7 százaléka a Széchenyi-tervből, 52,3 százaléka Győr költségvetéséből valósult meg. BEKÖLTÖZÖK: Járay Zoltán, felesége és gyermekeik, a 7 éves Tamás, az 5 éves Matyi és a kis Anna az új otthon küszöbén. www.kisalfold.hu Aktuális 3 ■G/Z Pályázati felhívás! Az Északdunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság pályázatot hirdet a Szombathelyi Műszaki Kirendeltség Soproni Kiemelt Műszaki csoportjába sk* difiner munkakör betöltésére az alábbi feltételekkel: • szakirányú műszaki technikumi végzettség • gázhálózat, illetve nyomvonalas létesítmények építésével kapcsolatos legalább 5 éves szakmai gyakorlat • KPE irányítói vizsga • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (MS Word, Excel) • szervezőkészség, önállóság, döntéshozó képesség • B kategóriás vezetői engedély • alkalmazás esetén erkölcsi bizonyítvány. Munkatársunk főfeladatai • gázelosztóvezeték-létesítések előkészítése • adatszolgáltatás tervezési és kivitelezési árajánlatok készítéséhez • garanciális munkák figyelemmel kísérése • munkaterület átadás-átvétele, műszaki ellenőrzése • intézkedés szolgalmi bejegyzésekre • kártérítés mértékére vonatkozó szakértői dokumentáció előkészítése • a műszaki iroda területén lévő ingatlanok tulajdoni lapjainak kezelése. Szakmai önéletrajzát, bizonyítványának másolatát, fényképét és legalább egy darab referenciát csatolva jelentkezését 2002. május 10-ig kérjük eljuttatni az alábbi címre: ÉGÁZ RT. EMBERI ERŐFORRÁS IGAZGATÓSÁG, 9027 Győr, Puskás Tivadar u. 37.