Kisalföld, 2009. május (64. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-02 / 102. szám
Kisalföld 2009. május 2., szombat Autópálya: Egyes szakaszokon a 15 százalékot is elérte a forgalomcsökkenés Bevétel-visszaesés a sztrádákon MAGYARORSZÁG FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, a legszembetűnőbb csökkenés a havi és a heti, valamint a teherautók számára érvényes 1 napos e-matricák forgalmában tapasztalható. Az elsőből 8, a másodikból 16, a harmadikból pedig ugyancsak 8 százalékkal fogyott kevesebb az év első három hónapjában. A kereslet visszaesése a 4 napos úthasználati jogosultságoknál is megfigyelhető, igaz, ezeknél kisebb, 4 százalékos mértékben. Kivétel ez alól az éves matrica, amelyből 1 százalékkal többet adtak el. Az értékesítési adatok csökkenő tendenciáját még az sem tudta ellensúlyozni, hogy a húsvéti hosszú hétvégén jóval több matricát vásároltak az autósok, mint egy évvel korábban. Ez számokban kifejezve 24 százalékos darabszám- és 16 százalékos bevételnövekedést jelent. A jelenség hátterében valószínűleg az áll, hogy tavaly ez idő tájt erős szél és havazás rontotta a közlekedési viszonyokat, míg idén nyárias időjárásban volt részük az útra kelőknek. Az értékesítési adatok csökkenése mellett az ÁAK Zrt. kezelésébe tartozó autópálya-szakaszok forgalma is ellentétes irányú változást mutat. A legnagyobb visszaesés az országon áthaladó tranzitforgalom lebonyolításában kiemelt szerepet játszó M1-es autópályán figyelhető meg. Az év első három hónapjában átlagosan 5-10 százalékkal közlekedett kevesebb jármű, mint 2008 hasonló időszakában, egyes szakaszokon a 15 százalékot is elérte a forgalomcsökkenés. A személyautókra érvényes D1-es e-matricákból 4, a teherautókra érvényes D2-esből 5, a D4-esből pedig 10 százalékkal fogyott kevesebb Fotó: Krizsán Csaba Egyszeri irtásra elég a szúnyogpénz SZIGETKÖZ_________ MUNKATÁRSUNKTÓL____________ Mindössze egyszeri szigetközi szúnyogirtásra lehet elegendő - önrésszel együtt - a Magyar Turizmus Zrt. által nyújtott ötmillió forintos támogatás. A csatlakozó településeknek emellé hatvanszázalékos saját önerőt kell biztosítaniuk. Néhány héten belül az elárasztás végén szúnyoginvázió várható. A Szigetközi Fejlesztési Tanács rendkívüli ülésén a minap egyetlen napirendi pont volt: a szigetközi szúnyogirtás, s annak is az anyagi oldala. Korábban már szó volt arról, hogy a tavalyinál kevesebb pénz jut ebben az évben a gyérítésre. Országosan 96 millió forint jut az élősködők elleni védekezésre, ebből a Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnökének javaslata alapján 5 millió a Szigetköznek (tavaly ez a pénz 8 millió volt, ám más - például vis maior - források bevonása után nyár végére 20 millió lett). Most a gesztor a mosonmagyaróvári kistérségi társulás lett, mivel ők az áfát is visszaigényelhetik. Győrt és Mosonmagyaróvárt is beleértve összesen 12 ezer hektárt kellene irtani ebből a forrásból: előbbi város nagylelkűen lemondott saját részéről. A Szigetközi Fejlesztési Tanács 500 ezer forinttal segíti a permetezést. Az eddig rendelkezésre álló pénz az önkormányzatok önerejével együtt összesen egy gyérítésre elég 6500 hektáron. Félő azonban, hogy ez kevés lesz: a dunai hullámtér elárasztása után a visszamaradt tocsogókból kikelt lárvák szúnyoginváziót indíthatnak el májusban. A Magyar Turizmus Zrt.-vel való szerződéskötés után közbeszerzési eljárás indul a kivitelező kiválasztására, s ha a jóslatok beigazolódnak, akkor akár már egy május végi irtással elfogyhat az idei keretösszeg. Gitárral ünnepeltek GYŐR FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Az egynapos minifesztiválból hagyományt szeretnének teremteni a mediawave-es szervezők. Csatlakozva ezzel ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, amely - a legnépszerűbb lengyel bluesgitáros, Leszek Cichowski ötlete alapján - tavaly Wroclawból indult. A város főterén az elmúlt nyáron 1951 gitáros játszotta egyszerre Jimi Hendrix „Hey Joe”-ját. A nem mindennapi és szinte megismételhetetlen - az ott készült filmek tanúsága szerint -, döbbenetes hatású koncert azóta Guinness-rekordnak számít a világon. A Mediawave Thanks Jimi Fesztiválján ennek megdöntésére tettek volna kísérletet. Erre hívták-várták itthonról és a környező országokból azokat a blues- és rockrajongó gitárosokat, akik rövid egybe- és felhangolódás után vállalják a közös muzsikálást. A számokat tekintve a (mini) rekorddöntés ugyan szerényre sikerült, de a közönség a megyeház előtti téren, a közel száz zenész a kisalfold.hu színpadán és előtt woodstocki érzést, „kellemes ringást" élhetett át. Együtt csápoltak, tapsoltak ősz hajúak és fiatalok, egyként válaszoltak a leghíresebb részt vevő muzsikus, a basszusgitáros-énekeslegenda, ZM Stevens biztatására, „hergetéseire”. Az extravagáns kinézetű zenész - akinek stílusa a szakma szerint egyszerre vad és gyengéd, funky és heavy metal - a nap csúcsa után még egy újabb csúcsot varázsolt a győri közönségnek: együttesével, a Shocka Zoole Projecttel zárták le a fesztivált Vendégjárás KÓPHÁZA• A hét végén három napig Kópházán vendégeskedik a horvátországi bibinjei kultúrcsoport Ma este 7 órakor a művelődési házban 25 éves jubileumi rendezvény keretében lépnek színpadra. Itt-tartózkodásuk során részt vesznek gulyás- és borkóstolón, s megismerkednek Kismarton (Eisenstadt) és Sopron nevezetességeivel. GYŐRI MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban volt élettársa győri lakásán B. Károly- előzetes szóváltást követően - szívtájékon szúrta az ott tartózkodó N. Ferencet. A férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol megműtötték, majd néhány nap múlva meghalt. A városi bíróság által előzetesbe helyezett elkövető ellen a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés kísérlete miatt indított nyomozást. A rendőrség vizsgálja a halál és az elszenvedett sérülés közötti összefüggéseket. Halálos késelés Győrött Ezüstérmes pályázó Győr-Moson-Sopron MEGYE____________ MUNKATÁRSUNKTÓL____________ A második legnagyobb összeget győr-moson-soproniak nyerték az Új Magyarország Fejlesztési Terv humánfejlesztési pályázatain. A támogatásból összesen 3,1 milliárd forint jutott a megyének. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium háttérintézménye, az ESZA Kht. adatai szerint megyénk az Új Magyarország Fejlesztési Terv humánfejlesztési pályázatain - a korábbiakhoz képest - kimagasló teljesítményt nyújtott. Az eredményekről tartott sajtótájékoztatón Lebovits Gábor, a társaság ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: 2007-től mostanáig a második legnagyobb összeget a Győr-Moson-Sopron megyeiek nyerték. Az országosan benyújtott 679 nyertes pályázatból 30 érkezett innen, így az eddig megítélt mintegy 41 milliárd forintos támogatásból 3,1 milliárd jutott megyénkbe. Ennél többet csak a borsodi pályázók nyertek. Lebovits Gábor az ESZA Kht.-ről elmondta: közreműködő szervezeti feladatokat látnak el a foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése, az alkalmazkodóképesség javítása, a társadalmi befogadás, részvétel erősítése, valamint az ezeket támogató infrastruktúra fejlesztése terén. Megemlítette: a pályázati eredményekről és a jelenleg nyitott pályázatokról a megújult www.esza.hu honlapon lehet tájékozódni. GYŐRHŐ Győri Hőszolgáltató Kft. felvételre keres villanyszerelő szakmunkás , munkavállalót. Elektrikus végzettség előny. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés levélben, önéletrajzzal: 9028 Győr, Rozgonyi u. 44. Munkaügyi Csoport MEGYEI KÖRKÉP 3 www.kisalfold.hu Álláspont VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető vida.istvan(g)kisalfold.hu Körmagyar majális idején Május első hétvégéjén illenék anyák napjáról megemlékeznem. Gyorsan meg is teszem: Isten áldása legyen az életadókon. Kivágó Iván Györgyné is bizonyára édesanya, illesse hát őt is áldás. Ám hogy most mégis vele példálózom, annak oka és indítéka nem személye. Sokkal inkább az az emblematikus történet, mely körülötte kerekedett. Az eset szinte minden eleme túlmutat önmagán. Ilyenformán alkalmas arra, hogy rámutassunk általa közállapotaink rendezetlen, kibeszéletlen, meder, norma, következmények és miheztartás nélküli kaotikus voltára. Kérem a tisztelt olvasót a történethez általam odabiggyesztett felkiáltójelek továbbgondolására. A kiindulópont Hunvald Görgy, a VII. kerület polgármestere február közepi előzetes letartóztatása(!). Az ő történetében állítólag benne lenne némi hűtlen kezelés, hivatali hatalommal való visszaélés, korrupció. (Mindaz, ami általában a hatalmon lévőket meg szokta kísérteni.) Nos, Hunvald letartóztatásával megszűnt a Fővárosi Közgyűlésben az MSZP-SZDSZ koalíció egyfős többsége. Emiatt a törvényben előírt határidőig® nem fogadták el a főváros költségvetését. Ötszázharmincmilliárd forint és az az állami támogatás a tét, mely a budapesti közintézmények (iskolák, kórházak) működtetéséhez elengedhetetlen. Végül - valamiféle titkos alkuval - párttársai rábírhatták®!?) Hunvaldot, hogy adja vissza fővárosi mandátumát. Nos, ekkor került reflektorfénybe Kivágóné, akit az MSZP budapesti párttanácsa a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójába delegált. A jelölés nyomán tudta meg® az ország, hogy Kivágóné az 1970-es évektől már a BM-hálózat tagja volt, a nyolcvanas években pedig a lll/ll-es kémelhárító főcsoportfőnökség 8-as osztályának B alosztályán dolgozott. A 8-as osztály az idegenforgalom területén és az amnesztiával hazatértek között végzett kémelhárító tevékenységet. Magyarán alapjáraton idegenvezetőket, az emigráltak családjait, illetve a hazatelepülőket és rokonaikat ellenőrizte, vegzálta, (be)szervezte. Mondom, alapesetben. Kivágóné maga sem érti, mi ezzel a gond®. Elmondta: 12 éve helyi önkormányzati képviselő a XXIII. kerületében, 10 éve pedig ugyanitt alpolgármester®. Erre most úgy állítják be, „mintha bűnöző lenne”. Sőt, azzal is eldicsekedett, hogy egészen 1991 szeptemberéig, tehát a rendszerváltás után is dolgozott® az állam-, illetve a nemzetbiztonság kötelékében. Az alpolgármester asszonyt, aki egyébként az MSZP-SZDSZ közös jelöltje® Soroksáron, Demszky szadeszos főpolgármester is szűkülő szemréssel mustrálgatja. A tévében még azt is találta mondani, lehet, hogy Kivágóné Kádár-elhárítóként figyelte is őt®, anno demokratikus ellenzéki korában. S hogy még szebb legyen a történet, amint az a XXIII. kerület honlapjáról is megtudható, a választókerület országgyűlési képviselője Hiller István, az MSZP egykori elnöke, mai alelnöke. Alig hiszem, hogy ő ne ismerné® Kivágóné múltját. Annál is inkább, mert azt az alpolgármester asszony soha nem is titkolta. Ungváry Krisztián történészként az eset kapcsán úgy fogalmazott, Szlovákiában például nem viselhetnek köztisztséget az egykori párt- és állami apparátus és az erőszakszervezetek vezető tagjai, nálunk meg még csak bocsánatot sem kértek ezért. Hozzátenném, én meg azon értetlenkedem, hogy valaki miért értetlenkedik azon, ha valaki ezt kifogásolja. Az eset szinte minden eleme túlmutat önmagán. Ilyenformán alkalmas arra, hogy rámutassunk általa közállapotaink rendezetlen, kibeszéletlen, meder, norma, következmények és miheztartás nélküli kaotikus voltára. az Árpád út 42. sz. alatt B (az Árpád út és a Teleki u. sarkán). „ Elegáns márkájú, divatos felnőtt- és gyermekruhák, kiegészítők (fehérnemű, táska, játék stb....)! 1’