Kisalföld, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-20 / 270. szám

12 ■ Szieszta SZERKESZT WERNER KRISZTINA________ VERSEKET VÁRUNK Továbbra is arra biztatjuk olvasóinkat, akiknek íróasztalfiókjában, kockás füzeté­ben, számítógépében (saját) versek rejtez­nek, osszák meg velünk azokat. Szándé­kunk szerint az arra érdemeseket közöljük. Az írásokat szerkesztőségünk címére (9021 Győr, Újlak u. 4/A) vagy a guldi@kisal­­fold.hu drótpostacímre várjuk. A beérkezett termésből most is közreadunk néhányat. BELLAK­ÖDÖN IDŐN TÚL IS... Mint a húr ujj alatt, rezdülsz, Hangoltan, ívesen feszülsz, szemed tört fényén látom, örülsz. S buggyanó szavad duruzsol, akarva-akaratlan. Hangod hullámzásait, egybefogja mint a kotta, egybefogja, ösztönösen, tudatosan, sorokba rendezve lett örömóda. Felhevülve, láztól reszketve, forró valód odaadásról mesél, aki egyszer ilyet átél a pillanat mélységéből vágyik, újra öleljék. Verejtékező testünk értünk zokog. Nyári zápor után a föld is ily önzetlenül ragyog, hogy a bágyadó ősz előtt buján, pazarlón, mindenből adjon. Egyszer, majd sokadjára, a didergő szél, messzebbről hozza a dallamot. S Te keresed kezem, hogy komponáljon.... Hisz tudod, légüres, fagyos térben, két bolyongó test egymáshoz úgy csapódott, - ősrobbanásunk fénye -nemlétükön s az időn túl is, mindörökké sugározzon. CSÉPI FRUZSINA HAJADON (AUSCHWITZ EMLÉKEZETÉRE) Lassan szétmállok az esőben Ködszemcsékké foszlik testem Pókhálóidegszálaim szakadnak, Befutják a csuszamló földet Rózsák apró tüskefogai tépik őket Felettük gőzölgő sikolyok kergetőznek Hamulelkek szállnak ki a kórházi kéményeken Együtt erdőszagú hegyek felett repülnek Áthatolnak könnyed hópaplanfellegeken Fénylő ezüstmosolyú Holdanyára lelnek Körbefonják puha páragyolcsokkal, leplekkel Hogy ne lássa a kígyózó, halott haltengert. BOTH BALÁZS BARABÁS MIKLÓS: ZRÍNYI MIKLÓS (1842) Istenem, hát nincs, aki győzne földrésznyi gyalogság ostromával. Lakótornyom láng nyalja körbe kosoktól omlik a keleti várfal, s a hű emberfő, halálra érve, tüzes földre hull, mint az alma - Nyíljon meg nékünk egeid fénye adj Uram jelet végső rohamra! Kihunyni ne hagyd hitem őrlángját, a kő már pergamen, veszve a gát. Ha sírboltnyi eged is roskad ma rám, erős lesz lelkem, mert te vagy a bástya - Kitörni kell, nem csapdába zárva, csikaszként pusztulni, árulok vasán. vers A MAGYAR RÁDIÓ REGIONÁLIS STÚDIÓJA, az MR6 Győr Versek és hangok című műsorának következő vendége no­vember 26-án 9 óra 50 perckor Lakatos Dori­­na Flóra Rad­­nóti-okleve­­les versmon­dó, aki Tóth Árpád Álarco­san című ver­sét mondja el. MÉSZÁROS ZSOLT: A SZELLEMI ÉTKEKET NEM LEHET ELŐRE BESPÁJZOLNI, AZOKAT NAPONTA KELL FRISSEN MAGUNKHOZ VENNI „Versek és arcok” című sorozatunkban szombatonként olyan ismert személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egy-egy lírai alkotás. A héten Mészáros Zsolt csoportvezető ügyész - sok más mellett - arról mesélt, hogyan lendíti az embert a vers észak és dél között, a pokol vagy a menny felé. IRODALOM GÜLCH CSABA - Számos költeményt említhet­nék kedvencemként, de ha kellő magaslatból vagy mélységből akarok választani, már más a helyzet. Akkor azt kell hogy mondjam: egyáltalán nincs ked­venc költőm és versem, mert úgy gondolom, senkit sem szorítha­tok magamhoz kizárólagosan és senkit sem tolhatok el magamtól emiatt. A maga teljességében kell szeretni a költészetet, a mű­vészetet, és mindig az adott kö­rülményben kell egy adott költő kötetére rátalálni, mert ugyanaz a vers más üzenetet hordoz ma, holnap és holnapután - véleke­dett Mészáros Zsolt. PARTIZÁN, HÁBORÚ ALATT - Ha mégis választanom kell, akkor most Kondor Bélát említe­ném, akinek hetvennégyben megjelent jelet hagyni című posztumusz kötete, mint valami égi ajándék, éppen a napokban hullott elém a könyvespolcról. Kondor egy zseni volt: festő- és grafikusművész, költő, aki auto­didaktaként megtanult zongo­rázni is. A műtermében mindig ott állt egy kisebb harmónium, így amikor nem festett vagy raj­zolt, akkor azon játszott vagy ép­pen verset írt. Verseit olvasva ugyanazt láthatjuk, mint a képe­in. Kezdetben árnyalt, ugyanak­kor differenciált színvilág, végte­len precíz, vékony és törékeny vonalak. Idővel ebből az alapál­lapotból egy nagyfokú szürrea­lizmusba fordult át. Ez a kettős­ség kelt feszültséget a képein és a verseiben is. Kondor gyakran festett angyalokat, gyakran írt róluk. Költészete - többek között - ettől vált misztikussá, különle­gessé. Ha sajátos hasonlattal élek, ő akkor volt partizán, ami­kor még folyt a háború, vagyis ő akkor - az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején - rajzolt és írt nagy bátorsággal angyalokat, amikor ez a téma nemhogy tűrt, hanem tiltott volt. A Nem tu­dom... című verse egy hajszál­nyit felvillant angyalos vitágá­­ból, Kondor jelleméből és bátor­ságából. Mészáros Zsolt a kortársak kétarcú vélekedéséből Pilinsz­ky Jánost és Nagy Lászlót emlí­tette. Az előbbi fanyalogva fo­gadta, az utóbbi viszont vele egyenrangúnak minősítette Kondor költészetét.­­ Nagy László ezt írta róla: „Költő és festő: egy. Ez a megállapítás jóval több, mint a személy azono­sítása. Mert Kondor működése kép- és költeményalkotásban valóban azonos ihle­­tettségű, azonos erejű is. Régóta látom, az, hogy benne a festő és költő nem kiegészíti, hanem föltételezi egy­mást.” Ez a vélemény azért jelent valamit! Ennek ellené­re sajnos ma is méltatlanul hallgatnak róla, mellőzik a művészetét. Még mindig nála maradva, egyik ked­vence - az ötve­nes évek­ben barátai szerezték neki az írá­sokat - Emanuel Schwedenberg, a másik William Blake volt. Mé­lyen tanulmányozta műveiket. Bevallom, nekem is mindkettő időszakos kedvencem. Talán nem véletlen ez a „találkozás”, hiszen például Blake verseiben is megjelennek az angyalok: „Ál­mot láttam, imly talány! / Voltam szűz királyleány, / Angyalőrzött, égi sarj, / Ne érintsen semmi baj. / S mert könnyem hullott végte­len, / Megtörölte két szemem, / Könnyem hullott, gyors özön, / Elrejtettem örömöm. / Akkor el­szállt, menekült; / Rózsa­ reggel felderült; / Illant könny és féle­lem, / Dárda, vért lett fegyverem. / S mire gyorsan visszatért, / Óvott már a dárda, vért, / Mert if­júságom elrepült, / S fürtjeimre hó terült.” JÓZSEF ATTILA A BTK. MELLETT Beszélgetés közben kiderült, hogy a szakkönyvek, például a „Büntető törvénykönyv” és a „Büntetőeljárás” mellett József Attila összes versei is helyet kaptak.­­ Talán a könyv állapotán is lát­szik, hogy rend­szeresen forga­tom, olvasom. A fiókomban pedig egy Ver­gilius Ma­­ro-kötet lapul, amelyben sze­melvények ol­vashatók az „Ae­­neis”-ból. Egyik oldalon magyarul, másikon la­tinul. Mivel én nem kávézom, nem cigarettázok, helyette eze­ket lapozom fel pihenésként. Elég csak öt-tíz sor és máris megkönnyebbül az ember. Hogy kerül egy térbe József At­tila és Vergilius? Azonosak a gyökereik, illetve a már emlí­tett mélység és magasság egy­szerre érhető tetten műveik­ben. Mindkettőjüket a nyíltság és a hitelesség, az igényesség és az árnyaltság jellemzi. A mérnöki pontosság, amivel egy szót, egy mondatot felépítenek. Fénnyel teli műveket hagytak maguk után, időtlenné, egy­más testvéreivé váltak az örök­kévalóságban. Ehhez kapcso­lódva jegyzem meg, hogy szá­momra költészetet jelentenek Makovecz Imre épületei is. Vagy az az angyal, ami a győri bencés gimnázium általa terve­zett diákkápolnája fölött vi­gyázza a várost. MÁGNES ÉS VASRESZELÉK Arról, hogy a teremtett világ­nak, az embernek a vers, a szó­varázslat mit jelent, Mészáros Zsolt a következőképpen nyi­latkozott: - Bármennyire köz­helyes, de a vers, a művészet a lélek tápláléka. Ha egy allegó­riával próbálok válaszolni, ak­kor a vers egy nagyon erős mágnes, ami olvasás közben átlendül rajtunk, ott, ahol az ember lelke lakozik. Ahogy át­lendül, beállítja észak vagy dél, a sötét vagy a fény irányába a bennünk rejlő szellemi vasre­szelékeket. De mondhatjuk úgy is, hogy a menny és a pokol kö­zötti pólusok közé lendít és a mi szabad választásunk dönt, hogy délre, a pokol­ba vagy északra, a min­­denség, a mennyei fény felé nézünk egy-egy vers olvastán. Angyalszárnyak vásznon, papíron !­ A művészet nélkül kiszáradnánk, lélektelenné válnánk, elsorvadnánk ebben a töredezett világban. Ezért kell mindennapi kenyérként naponta verset olvasni, zenét hallgatni, egy-egy festményben vagy táncban gyönyörködni, azokból táplálkozni. Az örök jelenlét miatt ezeket a szellemi étkeket nem lehet előre bespájzolni, ezeket minden istenáldotta nap, az itt és most állapotának tükrében kell magunkhoz venni. Mészáros Zsolt KONDOR BÉLA NEM TUDOM... Nem tudom vagyok-e költő talán embernek is kevés az erőm. Van-e helyem ahonnan a sötét magasság felé rugaszkodhatom szétnézni. Ez a bujkálás az enyém-e vagy a milliárd lebukott vágyé, angyalviaskodás ördögröfögés vagy az igazságból kimaradottak soványsága? 2010. NOVEMBER 20., SZOMBAT Vergilius hatalmas művét, az Aeneist, amelyen tizenegy évig dolgozott, végrendeletében elégettette.­­ A rómaiak nemzeti eposzát Augustus császárnak, a végrendelet végrehajtójához intézett parancsa mentette­­ meg a pusztulástól. 1

Next