Kisdobos, 1964 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1964-07-01 / 7. szám

LEVÉLGYŰJTŐ A „levélgyűjtőbe” szár­t leveleiteket válogatva, feltűnően sok, szép leírást találtam kirándulásaitokról, túrázásotokról. Dicséretet érdemeltek, mert nemcsak élveztétek a természet ezernyi szépségét, hanem meg is örökítettétek leveleitekben, rajzaitokon. A sok szép levélből íme három részlet, három fiú tollából: ölt, ertsá kalákcsulás Clyuri meséket is ír, s azokat pajtásainak mondja el a kisdobos összejöve­teleken. A gyermek­könyvtárnak is egyik legbuzgóbb látogatója, olvasója. Meg is látszik fogalmazásán! Á­lomtól ködös aggyal nehezen fogtam fel a szavak értelmét: „Kelj fel már te hétalvó, hasadra süt a nap!” Ahogyan kinyitottam a szemem, s kinéztem az ablakon, láttam, végre igazi tavaszi nap van. Ujjongva kiáltottam fel, s rögtön kérlelni kezdtem anyut: „Ugye, kimegyünk a Parkba! Ilyen szép vasárnapot kár a szo­bában eltölteni.” Felöltöztünk és elindultunk. A Parkban mindkettőnket meg­ragadott, hogy a természet milyen hamar fel tud ébredni téli álmából. A múlt héten még minden kopár és színtelen volt. Most meg a fák, bokrok tele apró, zöld rügyekkel, a fű üde smaragdzöld. — Biztosan van már ibolya ! — Keresgélni kezdtünk. Akkor lát­tuk, mennyi boglárka és százszor­szép is van, s mindenütt sok kis méhecske dolgozik serényen. A Rákospatak olyan vidáman csör­gedez medrében, mintha ő is örül­ne, hogy itt a tavasz. Hosszan beleszagoltam az ibolyákba, amelyekből egész csokrot szed­tünk. — Anyu — szólaltam meg —, most már tudom, hogy miért sze­retik az emberek a tavaszt. Mert a természet újraéledését, az életet hirdeti. — Egy közeli ágról elrep­­penő kis vörösbegy csivitelt mel­lettünk, mintha ő is helyeselné szavaimat. HORVÁTH GYÖRGY IV. oszt. tan. Gödöllő uit­kiskátságrát. V­árdomb 12 km-re fekszik Szek­­szárdtól, a bátaszéki útvonal mentén, Sárköz és a szekszárdi dombvidék találkozásánál. A dom­bokon szőlő és gyümölcsös. Ilyen­kor tavasszal nagyon szép, mert a virágzó fák, mint óriási csokrok díszítik a domboldalt, ahonnan messzire látunk a Sárköz síkságán. Falunk lakossága nagyobb szám­ban németajkú, de mi az Alföld­ről jöttünk ide, és szeretünk itt lenni. Pajtásaimmal sokat járunk kirándulni és ibolyát szedni. DÉR ISTVÁN IV. oszt. úttörő Dér István le is rajzolta a virágzó fákat. Folytatás a 11. oldalon Szakács­­vers Én vagyok az ínyesmester, megkínállak bablevessel, ha eljössz majd a táborba, belehízol nadrágodba. Főzök ebédre spenótot, vacsorára sem lesz gondod, nyárson pirítok szalonnát, senki ne rontsa el gyomrát. Jól bánok a fakanállal, jóllakhatsz a ráadással, ellátlak én borssal, sóval, pattogatott zöldborsóval. Fürgén pirítom a hagymát, adhatok kirántott hangyát, forrásvízből fogsz borozni, jer hát velünk táborozni! DONKÓ LÁSZLÓ

Next