Kisebbségkutatás, 2018 (27. évfolyam, 1-4. szám)

2018 / 1. szám - 150 ÉVE SZÜLETETT CHOLNOKY VIKTOR - Kárpáti Aurél: Cholnoky Viktor

Kárpáti Aurél­ sége, de létezésével is egyenes ellentéte minden árjának. Keletnek bűvös pompája nosztalgikus erővel hatott rá s a Dunántúl nyári estéjében megkezdett mese csillogó fonalai nem egyszer átvezetnek Ázsiába vagy Haabeac romjai közé. Minden keserűsége mellett is optimista, akinek vérében van a romantika szeretete és a dzsentri, ez a századokon át fáradt és elfáradt fajta, egy végső fellobbanással minden nagyszerű érté­két kiadta benne, úgy, mint Jókaiban, vagy Justh Zsigmondban. Egész ember volt és így kétszeresen tragikus, hogy nem élhette végig egészen a maga életét. Negyvennégy éves korában, két évvel az első könyvének megjelenése után halt meg, agyongyötört, napi robotban elégett idegek­kel. A teste korán megroskadt, de szelleme friss és egészséges maradt mindvégig. Hőseiben is a betegeket szerette leginkább. Könyveiben csak egy egészséges emberről van szó, akinek a völgyben felejtett filozófiáját megeszi egy medve és­­ megdöglik tőle. Az Ofélia-szanatórium meg­álmodója a ragadós egészségtől akarja megóvni a jövő század embereit, akik fej­csóváló komolysággal fogják megállapítani az utolsó beteg diag­nózisát: Tabes dorsalis. Menthetetlen. Már verseket ír... Mert a betegség az irodalom, a poézis, a művészet. Mintha önmagát akarta volna iga­zolni, mint Poe Edgar, az amerikai költő, aki vizespohárral itta a gine­­vert. És ki tudja?... Kemény Zsigmond is feketekávéval fűtötte az írásait, mint Balzac, Munkácsy is azzal a pohárral koccintott, amelyik Musset-t megölte. Ki tudja? Talán a matematikusoknál igazabb igazságra jutnak azok, akik lehunyt szemmel nyúlnak bele az élet zűrzavarába, akik nem okoskodnak, hanem álmodnak az agorán, ahonnan úgy is elég kímélet­lenül szólítja el őket a durva kiáltás: Daimonion, gyerünk fát aprítani... Budapest, 1913. augusztus hó

Next