Kisebbségkutatás, 2018 (27. évfolyam, 1-4. szám)
2018 / 1. szám - 150 ÉVE SZÜLETETT CHOLNOKY VIKTOR - Kárpáti Aurél: Cholnoky Viktor
Kárpáti Aurél sége, de létezésével is egyenes ellentéte minden árjának. Keletnek bűvös pompája nosztalgikus erővel hatott rá s a Dunántúl nyári estéjében megkezdett mese csillogó fonalai nem egyszer átvezetnek Ázsiába vagy Haabeac romjai közé. Minden keserűsége mellett is optimista, akinek vérében van a romantika szeretete és a dzsentri, ez a századokon át fáradt és elfáradt fajta, egy végső fellobbanással minden nagyszerű értékét kiadta benne, úgy, mint Jókaiban, vagy Justh Zsigmondban. Egész ember volt és így kétszeresen tragikus, hogy nem élhette végig egészen a maga életét. Negyvennégy éves korában, két évvel az első könyvének megjelenése után halt meg, agyongyötört, napi robotban elégett idegekkel. A teste korán megroskadt, de szelleme friss és egészséges maradt mindvégig. Hőseiben is a betegeket szerette leginkább. Könyveiben csak egy egészséges emberről van szó, akinek a völgyben felejtett filozófiáját megeszi egy medve és megdöglik tőle. Az Ofélia-szanatórium megálmodója a ragadós egészségtől akarja megóvni a jövő század embereit, akik fejcsóváló komolysággal fogják megállapítani az utolsó beteg diagnózisát: Tabes dorsalis. Menthetetlen. Már verseket ír... Mert a betegség az irodalom, a poézis, a művészet. Mintha önmagát akarta volna igazolni, mint Poe Edgar, az amerikai költő, aki vizespohárral itta a ginevert. És ki tudja?... Kemény Zsigmond is feketekávéval fűtötte az írásait, mint Balzac, Munkácsy is azzal a pohárral koccintott, amelyik Musset-t megölte. Ki tudja? Talán a matematikusoknál igazabb igazságra jutnak azok, akik lehunyt szemmel nyúlnak bele az élet zűrzavarába, akik nem okoskodnak, hanem álmodnak az agorán, ahonnan úgy is elég kíméletlenül szólítja el őket a durva kiáltás: Daimonion, gyerünk fát aprítani... Budapest, 1913. augusztus hó