Kisebbségvédelem, 1938 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1938 / 1. szám

KISEBBSEGYEDELEM Budapest, 1938. I. évfolyam. 1. szám. BEKÖSZÖNTŐ. Folyóiratunk ezzel az első számával mutatkozik be, egy­előre a magyar közönségnek. Tervezett tartalma — és ezzel létjogosultsága, sőt szükségessége is — címéből tükröződik vissza. A párisi és páriskörnyéki békeparancsok a kisebbségi kérdés jelentőségét nem csökkentették, sőt tüzét még ége­tőbbre hevítették. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az álla­mok belső konszolidációja, nemzetközi békéje, harmonikus együttműködése s ezzel az emberiség boldogulása is jórészt a kisebbségi kérdés kielégítő megoldásán múlik. Hogy ettől a kielégítő megoldástól milyen távol vagyunk, a legutolsó hetek eseményei is mutatják. Annál nagyobb szükség van tehát egy olyan folyóiratra, amely az elfogulat­lan tudomány erkölcsi fegyvereivel óhajt ez általános érdekű célért küzdeni. Fel akarja világosítani a nemzetiségileg ta­golt államokat és az egész művelt világot arról, hogy a ki­sebbségek oldalán nemcsak az igazság, a nemzetközi szer­ződésekben biztosított jog áll, amely alaptörvényként ismeri el a kisebbségek nemzeti, polgári és politikai életének sza­badságát, faji sajátságainak, kultúrájának a hegemóniát vivő fajokkal egyenlő mértékű érvényesülését,­­ de a célszerű­ség is. A kisebbségek egyéniségének, hagyományainak, tár­sadalmi, művelődési és gazdasági szervezeteinek többnyire értelmetlen hatalmi gőgből, megokolatlan durvaságból, vagy éppen gyűlöletből fakadó eltiprása, kulturális kapcsolataik fenntartásának megakadályozása az államhatárokon túl élő testvéreikkel, csak a centrifugális törekvéseknek kedvez és gyöngíti az állam hatalmát, amely végeredményben az ál­lampolgárok együttérzésén alapszik. De még az elnyomásból, a másodosztályú állampolgárokká lefokozásból eredő elé-

Next