A Kisfaludy-Társaság Évlapjai, Új Folyam 1. (1860-1863)
Irodalmi munkálatok - Erdélyi János: Aesthetikai tanulmányok
közönség eltölti az utczát énekkel. A zene belső formája idő (tempo), ütem, a legszabatosabb mathematikai szigorral, a tartam, hosszabb, rövidebb mozgásával a hangok fel- és alászálló hullámain, mi a mozam (rhythmus). Ami végre a művészetek legutolsóját, vagy helyesebben legfenségesebbjét illeti, mely a költészet, ennek jellemző sajátsága, Hegel szerint, azon hatalomban áll, melylyel az érzéki elemet, mely alól a képírás és zene kezdék már felszabadítani a művészetet, a szellemnek és képzeteinek aláveti. Mert a hang, mint a költészet külső anyagja, benne már nem zengő érzelem, hanem magában jelenték nélküli jegy, jegye e magában összerű képzetnek, nem pedig a határozatlan érzéseknek, ezek árnyalatai és lépcsőzetesek. A hang benne szóvá lesz, gondolatokat, képzeteket jelölni, párosítván a képzetek végtelen világát a hangra szükséges idővel. Ez érzéki elem azonban, mely a zenében közvetlenül egy volt az érzéssel, becs és tartalom nélküli jegygyé száll alá, miért a költői előadás eleme nem a hang, mint olyan, hanem a költői képzet, és szellemi nézelhetőség, ami egyúttal a lelkiség, gondolatiság eleme, és nem csupán a költészeté kizárólag, hanem átvonul a művészet minden alakjain, különös önállásra fejlődik mindenikben. A költészet igy, mint képzetek alkotása, anyaművészet, s egyetemességi ranggal bir a többi felett, előállítván a magában szabaddá lett, érzéki a^iMaior többé nem kötött szellemet, mert alkotói vagy kötői képzelődés nélkül nincs művészet. „Erham^^msre Mutter, Poesie!“ [zengi Kackertnél a hangászat valamennyi műfaj nevében, igen helyesen.