Kisiparos, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-09 / 1. szám
KISIPAROS Ipari szociálpolitika, a kis- és törpeüzemek hatósági támogatása Miskolc város törvényhatósági bizottsága a városi tisztviselők részére u. n. szociális tanfolyamot rendezett, amelynek keretében Kovács Lajos ipt. főjegyző felkérés folytán a fenti címen tartotta meg előadását. Az előadásnak különös jelentőséget ad az a körülmény, hogy a város jövendő vezetői ennek a ma méltán kiexponált kérdésnek az ismertetését attól a »tárgyilagos harmadiktól“ hallhatták, aki azzal a legközvetlenebb utakon foglalkozik. Az előadás előbb felvázolta, hogy ez idő szerint mi a valóság a magyar ipari szociálpolitikából, majd elősorolta, hogy ezen a téren mit vár a kisiparosság az államtól és hatóságoktól. Az előadásnak ezen utóbb említett részéből néhány kiragadott részlettel helyénvalónak látjuk itt is megemlékezni. A szociális segítés útja ezen a területen szinte elválaszthatatlanul összefolyik a gazdasági megerősítés útjával. Az iparűzés kérdése ma már kevésbé a szaktudás, mint inkább a tőke kérdése. A tőkével csak a tőke tud versenyezni s miután ezt a háború és az azt követő gazdasági válságok pusztításaként a kézművesipar teljesen elveszítette, a lét és nemlét határán olyan hitellehetőséget sürget a kisiparosság, amely a minimális forgótőkéhez hozzájuttatja. Nem lehet ilyennek tekinteni a pár év előtt kísérletképen bevezetett u. n. fedezet nélküli segélyhitelt, mert ebben inkább a segélyen van a hangsúly és nem a termelést táplálni hivatott hitelnyújtáson. A kisiparosnak olyan apróbb hitelekre van szüksége, amelyekkel kisebb vállalatait, esetleg a vállalati összeg lekötésével, lebonyolíthatja. Minden hivatalos tekintéllyel és társadalmi összefogással küzdeni kell az ellen, hogy az u. n. üzleti élet a maga mohó érdekeiért mesterséges bizalmi krízist tenyésszen és ezzel leértékelje a hitelnek nemcsak az anyagi bázisát, hanem erkölcsi fundamentumát is. Egy igazi orvosság látszik itt célravezetőnek:a községi takarékpénztárak és hitelszövetkezetek létesítése. Megvan erre a törvényes útmutatás is az 1924. évi XVII1. t. c.-ben, vagyis az ipari szövetkezetekről szóló törvényben, csak kormányintézkedés kellene arra, hogy az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének kötelességévé tétessék a kisiparosság hitelszerveinek országos kiépítése és organizálása. A Budapesti Kisipari Hitelintézet példája világosan mutatja, hogy milyen áldásos tud lenni a gyámolító kéz, ha ott van, ahol a legégetőbb szükség van rá és milyen hatalmas gazdasági és szociális erőforrást jelent az a nagyközönség. A Budapesti Kisiparosok részére, ha a legnépesebb és legproduktívabb polgári kategória életlehetőségeit előmozdítja a közület. A háború után válságos helyzetbe jutott kisipar sokat szenved a közterhek nyomása alatt és a segítséget természetesen itt is elsősorban és mindenekfölött a vele közvetlenül érintkező hatóságok józan megértésétől és praktikus intézkedéseitől várja. Tudott dolog, hogy a mi adórendszerünk nem valósítja meg a közteherviselésnek sem az általánosságra, sem a közvetlenségre, sem pedig az arányosságra vonatkozó ideális elveit. Mincs adómentes létminimum, nincs a kereseti adózásban progressió és az egész adórendszer meglehetősen keveset épít az u. n. adómorálra. A hatósági támogatást a kisiparosság itt abban látná, ha a becsületes, jóhiszemű adóbevallások elfogadtatnának, a rosszhiszeműek pedig drákói módon kezeltetnének, Így, ha magában az adótörvényben nem is érvényesül a progressió, megvalósítaná ezt a polgárok tisztessége és az ellenőrző hatóságok ébersége és bizalma.* A szabad pályák önálló exisztenciáinak sajátos tömegérzése az utóbbi időben, hogy a bizonytalan gazdasági lehetőségekkel szemben elaggás, elbetegesedés, vagy váratlan megrokkanás esetére el legyen készítve a kölcsönös segélynyújtás szerény fedezéke: a nyugdíj. Miután ezt a kisiparosság sem helyi szervezkedéssel, sem országos összefogással a maga erejéből megvalósítani nem tudja, megint csak az állam és közhatóságoknál kénytelen zörgetni, hogy történjen gondoskodás az elaggott és megrokkant önálló iparosokról is. Állíttassék fel az önálló iparosok aggkori és rokkantsági biztosító intézete, mégpedig teljesen függetlenül" az Orsz. Társadalombiztosító Intézettől, tisztán és kizárólag a kisiparosság hozzájárulásaiból és autonóm ellenőrzése alatt. Az állam csupán annyi támogatást adjon, hogy az iparos által, illetőleg javára önállósulása előtt az OTI öregségi-rokkantsági ágazatánál befizetett tőkék javára utaltassanak át az önálló iparosok nyugdíjtartalék-alapjának. Miután ez a kérdés is azok közé tartozik, amelyek realizálása elől az államhatalom előbb-utóbb nem térhet ki, a helyi hatóságokra az a fontos feladat hárul, hogy a megvalósítást szerető megértéssel eszközölt anyaggyűjtéssel gyorsítsák meg. * A kisiparosságnak a közszállításokba való erőteljesebb bevonása terén az utóbbi időkben kétségtelenül sok javulás történt. A most érvényben lévő Közszállítási Szabályzattal szemben valóban már nagyon kevés kifogás emelhető; A tény viszont, hogy a közszállítások körül még igen gyakori a panasz s ez egyedül annak tudható be, hogy a szabályok alkalmazásánál nincs meg a hatóságok között a jogegység és amit az egyik tágítólag értelmez, azt a másik éppen megfordítva megszorítólag hajtja végre és vica versa. Az igazi hatósági támogatás a kisipar részére itt abban áll, hogy igyekszik a közszállítást a közszempontok érvényesítése mellett a verseny számára is a legmagasabb erkölcsi színvonalon megtartani, mert csak itt van megadva a lehetőség arra, hogy a minőség és megbízhatóság szempontjából különb meg-