Kisiparos, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-15 / 1. szám
2 KISIPAROS Évi jelentés a Miskolci Ipartestület 1937. évi működéséről Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Az Ipartestületek félszázados autonóm szervek ugyan, de életük nagyobb részét inkább a céhformák tradícióinak, a jó szokásnak, a becsületes egymást keresésnek a levegőjében élték le. Békében ritkábban esett szó a Testületekben autonómiáról, — inkább a tisztes magatartás összehangolásán volt a hangsúly. — A világháború utáni társadalmi nyugtalanság vitte be a szenvedélyeket az Ipartestületekbe is. Más társadalmi szervezetekhez hasonlóan szervezkedni próbál benne főként a kisiparosság. Ez a szervezkedés — a dolog természete szerint — nem járhatott teljes sikerrel, mert a kényszertársulási keretben az iparosok nemcsak találkoznak, de különböző adottságuknál fogva ütköznek is egymással. De nem járhatott ez a szervezkedés igazi eredménnyel azért sem, mert a kisiparosság gazdasági célú szervezkedését a napi és különböző pártpolitika előszeretettel használja fel a maga céljaira és a gazdaságilag szervezkedni törekvő kisiparosságot pártpolitikai csoportokra szaggatva vonultatja fel a testületi ételben. Aki a mai testületi intézménytől, érthető nyugtalansággal, többet vár és a bajok valódi okát józan belső szemlélődéssel meg akarja ismerni, az gondoljon arra, hogy külső erőkkel irányított választási csatákból egészséges autonómia és termékeny testületi élet nem fakadhat. Ennek a szomorú korszaknak a fia a születés és körülményekre való tekintet nélkül amúgy is — akarva-nem akarva — homlokán kénytelen hordani egy bizonyos társadalmi mentalitásnak a stigmáját. — Az egyén életstílusától függ, hogy ezt a stigmát fitogtatja-e, vagy éppen gondosan eltakarja. Pedig a közös magyar sors lelkiismerete már jó néhány éve ott dörömböl mindannyiunknak a szirén és a békesség őszinteségét sürgeti. Az egész magyar gazdasági, társadalmi és kulturális élet gyógyulása azon múlik, hogy sikerül-e és pedig mentői hamarább és mentől tökéletesebben kiküszöbölni a közéletből az u. n. mentalitásos gondolkodást és sikerül-e olyan társadalmi közszellemet teremteni, amely valamely közjót célzó megmozdulásban nem azt nézi, hogy honnan indult ki, hanem azt, hogy valóban a köz javát célozza-e. I. Általános helyzet Az általános gazdasági helyzetnek közgazdasági szaktényezők szerinti javulása a kézműves kisiparosságon még eddig nem éreztette hatását. Szívesen él a kisiparosság abban a hitben, hogy ez a jótékony és remélhetőleg fokozódó erejű áramlás hamarosan eljut a nemzetgazdasági élet vénáiból az egész nemzettestet felfrissítő hajszáledényekbe, így a kisiparhoz is. Egyelőre, különösen az újabb szociális intézkedéseken keresztül, elég gyakran újabb nehézségekkel találkozik a kisipar s így az általános gazdasági viszonyokat mintha még nyomasztóbbaknak érezné. Reméljük, ez a baj átmeneti természetű lesz. Az 1937-es esztendő kimagasló egyébként a kézművesipar szempontjából. Július 1-én megjelent az új ipari novella végrehajtási rendelete és ezzel egy sor nagyhorderejű iparvédelmi kívánsága ment teljesedésbe az iparosságnak. Ha csak a legexponáltabbakat említjük: a kereskedő és iparos társulásának a tilalma, a kötelező mesteri vizsga, a tanonc és segédidő meghosszabbítása, a kereskedők ipari munka vállalásának a tilalma, a tanonc iskolai előképzettségének a felemelése, az Ipartestületi Szék bírságolási jogának kiterjesztése, az ipartestületi székmegbízotti intézmény szervezése, az árrombolókkal szembeni törvényes védelem lehetősége stb. — máris kialakulhat a tárgyilagosan gondolkodó lelkében az a megállapítás, hogy itt az iparügyi kormányzat részéről egy olyan kivételes mértékű megértés, jóakarat és segíteni akarás dokumentumát láthatjuk az új ipari novellában, aminővel kisipari társadalom még nem találkozott. Szeretjük hinni, hogy ezt a megkülönböztető, segítő, kezet okosan és józanul fogadja az iparosság öregje-fiatalja és minden igyekezetével és összefogásával lelket igyekszik belevinni a törvény holt betűibe. Megszívleli a törvény megalkotójának Bornemisza Géza m. kir. iparügyi miniszternek a szavait: a törvény még nem nyújt kenyeret, még nem nyújt munkalehetőséget, mert a törvény legfeljebb a gyakolati életet igyekszik jól vagy rosszul szabályozni. A segítés, a kibontakozás, az észszerű védekezés igazi eszközei mégis csak az iparosság szervezettségében rejlenek és az új ipari novella előnyei akkor fognak csak igazán mutatkozni, ha azokat az iparos tömegek megértik és öntudatos egységben érvényesítik.— a) Késik az adósságrendezés Az iparosság adósságrendezésének a kérdése a sok csalódás után sem tud lekerülni a napirendről — bár egyre sűrűbben hallani már a kérdést leegyszerűsített variációban is — körülbelül így— a kormányzat igyekezzék olyan gazdasági politikát inaugurálni, hogy az általános gazdasági helyzet megjavuljon, akkor, az adósságrendezés a megjavuló konjunktúrák révén következik be. Természetesen, ez lenne a legkívánatosabb és a leghatásosabb adósságrendezés. Ha a nemzetgazdaság önmagából termeli ki betegsége gyógyszereit is. Egyes kategóriák egyoldalú segítése, felemelése, másoknak a túlterhelésével, előbb-utóbb megbosszulja magát és ez a módszer ott szórja el éppen a visszahatás konkolyát, ahol a legkirívóbb volt a mellőzés. Az iparosság eladósottsága jórészben igazságtalan adórendszerünkből folyik. Azokat az adóhátralékokat, amelyek a konjunktúrás idők túlzott adóalapjainak a meghagyásából, illetve a kereseti viszonyok leromlásából származnak, gyökeres revízió alá kellene venni. Nem volna szabad a kormányzatnak tűrnie, hogy akkor, amidőn a gyáripar 14 százalékkal adózik, akkor a kisipar adózási aránya