Kisiparos, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938-01-15 / 1. szám

2 KISIPAROS Évi jelentés a Miskolci Ipartestület 1937. évi működéséről Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Az Ipartestületek félszázados autonóm­ szer­vek ugyan, de életük nagyobb részét inkább a céhformák tradícióinak, a jó szokásnak, a becsületes egymást keresésnek a levegőjében élték le. Béké­ben ritkábban esett szó a Testületekben autonó­miáról, — inkább a tisztes magatartás összehangolásán volt a hangsúly. — A világháború utáni társadalmi nyugtalanság vitte be a szenvedélyeket az Ipar­testületekbe is. Más társadalmi szervezetekhez ha­sonlóan szervezkedni próbál benne főként a kisipa­rosság. Ez a szervezkedés — a dolog természete szerint — nem járhatott teljes sikerrel, mert a kényszertársulási keretben az iparosok nemcsak találkoznak, de különböző adottságuknál fogva ütköznek is egymással. De nem járhatott ez a szer­vezkedés igazi eredménnyel azért sem, mert a kisiparosság gazdasági célú szervezkedését a napi­ és különböző pártpolitika előszeretettel használja fel a maga céljaira és a gazdaságilag szervezkedni törekvő kisiparosságot pártpolitikai csoportokra szaggatva vo­nultatja fel a testületi ételben. Aki a mai testületi intézménytől, érthető nyug­talansággal, többet vár és a bajok valódi okát józan belső szemlélődéssel meg akarja ismerni,­­ az gondoljon arra, hogy külső erőkkel irányí­tott választási csatákból egészséges autonómia és termékeny testületi élet nem fakadhat. Ennek a szomorú korszaknak a fia a szüle­tés és körülményekre való tekintet nélkül amúgy is — akarva-nem akarva — homlokán kénytelen hordani egy bizonyos társadalmi mentalitásnak a stigmáját. — Az egyén élet­stílusától függ, hogy ezt a stigmát fitogtatja-e, vagy éppen gondosan eltakarja. Pedig a közös magyar sors lelkiismerete már jó néhány éve ott dörömböl mindannyiunk­nak a szirén és a békesség őszinteségét sürgeti. Az egész magyar gazdasági, társadalmi és kulturális élet gyógyulása azon múlik, hogy sikerül-e és pedig mentői hamarább és mentől tökéletesebben kiküszöbölni a közéletből az u. n. mentalitásos gondolkodást és sike­rül-e olyan társadalmi közszellemet teremteni, amely valamely közjót célzó megmozdulásban nem azt nézi, hogy honnan indult ki, hanem azt, hogy valóban a köz javát célozza-e. I. Általános helyzet Az általános gazdasági helyzetnek közgaz­dasági szaktényezők szerinti javulása a kézmű­ves kisiparosságon még eddig nem éreztette ha­tását. Szívesen él a kisiparosság abban a hitben, hogy ez a jótékony és remélhetőleg fokozódó erejű áramlás hamarosan eljut a nemzetgazdasági élet vénáiból az egész nemzettestet felfrissítő haj­­száledényekbe,­­ így a kisiparhoz is. Egyelőre, különösen az újabb szociális intézkedéseken ke­resztül, elég gyakran újabb nehézségekkel találkozik a kisipar s így az általános gazdasági viszonyo­kat mintha még nyomasztóbbaknak érezné. Re­méljük, ez a baj átmeneti természetű lesz. Az 1937-es esztendő kimagasló egyébként a kézművesipar szempontjából. Július 1-én meg­jelent az új ipari novella végrehajtási rendelete és ezzel egy sor nagyhorderejű iparvédelmi kí­vánsága ment teljesedésbe az iparosságnak. Ha csak a legexponáltabbakat említjük: a kereskedő és iparos társulásának a tilalma, a kötelező mes­teri vizsga, a tanonc és segédidő meghosszabbítása, a kereskedők ipari munka vállalásának a tilalma, a tanonc iskolai előképzettségének a felemelése, az Ipartestületi Szék bírságolási jogának kiterjesz­tése, az ipartestületi székmegbízotti intézmény szervezése, az árrombolókkal szembeni törvényes védelem lehetősége stb. — máris kialakulhat a tárgyilagosan gondolkodó lelkében az a megálla­pítás, hogy itt az iparügyi kormányzat részéről egy olyan kivételes mértékű megértés, jóakarat és segíteni aka­­rás dokumentumát láthatjuk az új ipari novellában, aminővel kisipari társadalom még nem találkozott. Sze­retjük hinni, hogy ezt a megkülönböztető, segítő, kezet okosan és józanul fogadja az iparosság öregje-fiatalja és minden igyekezetével és össze­fogásával lelket igyekszik belevinni a törvény holt betűibe. Megszívleli a törvény megalkotójá­nak Bornemisza Géza m. kir. iparügyi miniszternek a szavait: a törvény még nem nyújt kenyeret, még nem nyújt munkalehetőséget, mert a törvény legfeljebb a gyakolati életet igyekszik jól vagy rosszul szabályozni.­­ A segítés, a kibontakozás, az észszerű védekezés igazi eszközei mégis csak az ipa­rosság szervezettségében rejlenek és az új ipari novella előnyei akkor fognak csak igazán mutatkozni, ha azo­kat az iparos tömegek megértik és öntudatos egységben érvényesítik.— a) Késik az adósságrendezés Az iparosság adósságrendezésének a kér­dése a sok csalódás után sem tud lekerülni a napi­rendről — bár egyre sűrűbben hallani már a kér­dést leegyszerűsített variációban is — körülbelül így­— a kormányzat igyekezzék olyan gazdasági po­litikát inaugurálni, hogy az általános gazdasági hely­zet megjavuljon, akkor, az adósságrendezés a megja­vuló konjunktúrák révén következik be. Természetesen, ez lenne a legkívánatosabb és a leghatásosabb adósságrendezés. Ha a nem­zetgazdaság önmagából termeli ki betegsége gyógyszereit is. Egyes kategóriák egyoldalú se­gítése, felemelése, másoknak a túlterhelésével, előbb-utóbb megbosszulja magát és ez a módszer ott szórja el éppen a visszahatás konkolyát, ahol a legkirívóbb volt a mellőzés. Az iparosság eladósottsága jórészben igaz­ságtalan adórendszerünkből folyik. Azokat az adóhátralékokat, amelyek a konjunktúrás idők túl­zott adóalapjainak a meghagyásából, illetve a ke­reseti viszonyok leromlásából származnak, gyöke­res revízió alá kellene venni. Nem volna szabad a kormányzatnak tűrnie, hogy akkor, amidőn a gyáripar 14 százalékkal adózik, akkor a kisipar adózási aránya

Next