Kisiparos, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943-01-25 / 1. szám

kiSIPAitOk KOVÁCS GYULA : A r és cipízkellékek kereskedése Miskolc, Lichtenstein J. u. 26. s a Mindenható­ végtelen jóságától és irgalmától várjunk segítséget. Sokszor kívántunk már egymás­nak boldog újévet, mindig úgy ért­ve, hogy az elmúltnál is jobbat, de ez a boldogabb időkben inkább megszokás és konvenció volt ré­szünkről s nem az a szívünk mé­lyéből fakadó őszinte fohász, lel­künkből felsikoltó segélykiáltás az Egek Urához, mint ma, amikor a kul­turemberiség életének talán legválságosabb korszakát éli, mikor a gyűlölet és barbárság özönvize elöntéssel fenyegeti az egész vilá­got, amikor a lenni vagy nem len­ni irtózatos kérdőjele mered lelki szemeink elé, amikor arról van szó, hogy a jövőben lélekkel bíró lény legyen-e az ember, vagy pedig puszta szám, Istennek felelős szabad akarat, vagy pedig lélekte­­len gép ? Csak kétezer esztendeje, hogy e barbár földre szállott az embersze­retet s isteni hordozója drága ajándékul hozta az ember megvál­tására a kereszténység evangéliu­mát. De az elmúlt kétezer esztendő alatt elsikkadt annak legmélyebb lényege: a szeretet. Pedig a jésusi kereszténység olyan életből fakasz­tott, olyan örökérvényű és öröklé­tű fejlődési törvénye az emberiség­nek, hogyha eszméi n­l megvalósulhattak maradéktala­nolna, ma nem fetrengne lázban, görcsökben és vérben a meggyötört emberiség. Az emberszeretet gyönge mécse ma csak alig pislákol s Isten — ke­mény próbára téve — bűneink váltságául új új hősöket keres, áldozatokat kíván. Hősöket, akik maguk nemcsak hogy kibírják a mai élet nehéz, sokszor már em­berfeletti terheit, de akik hősi pél­dájukkal még a mai időkben is lo­bogtatni tudják a maguk erős lel­kiségének szent sugarait, hitet és reményt szórva a komor sötétség­be. Hősöket, akiket meg fog talál­ni az áldozathozatal, az önmegta­gadás, a lemondás erősségében — nemcsak a harcterek lövészárkai­ban, hanem itthon is a hideg tel íütetlen szobáiban, ahol a gond a mindennapi vendég s csak a szebb jövő reményének napsugara ad né­mi meleget, mert hiszen az itthoni élet minden vonala is tele van mindennapi küzdelem névtelen kis a hőseivel, olyan feladatokat róva mindnyájunkra, amelyek már szin­te erőinket meghaladják s nem tudjuk azt sem, hogy mit hozhat még a jövő? S valóban, ha legbensőnket szi­gorúan megvizsgáljuk, őszintén el kell ismernünk, hogy soha nem töl­tötte el didergetőbb rettegés a jö­vőtől, soha nem gyötrötte sóvá­­rabb vágy és szorongatóbb kíván­csiság az emberiséget az iránt, hogy mit hoz a jövő , ép ezért soha nem volt aktuálisabb, hogy boldogabb jövőt, boldogabb újesztendőt kí­vánjunk egymásnak, mint épen ma, amikor legjobbjaink, a nemzet színe-virága — otthonától és sze­retteitől távol — élete kockáztatá­sán kívül, a poklok minden kínját szenvedi el naponta, sőt szinte minden pillanatban, mi pedig né­ma lemondással, gyötrődő lélekkel, gondok és az értük való aggódás bilincseiben vergődő szívvel les­sük ennek a soha nem látott világ­égésnek végét, mint az olyan játé­kos, kinek élete egy lapra van föl­téve, mert tudva-tudjuk, hogy eb­ből a gigászi küzdelemből győzte­sen kell kikerülnünk, ha egyálta­lában élni akarunk továbbra is s megmenteni a nagy világégésből mindazt a humánumot­, emberit,, amelyért egyáltalában élni érde­mes. S ennek a tudata határozza meg a jövő teendőit is, melyek tehát nem tőlünk függnek, hanem a tor­lódó események, a mindenkori tör­ténések parancsoló kényszere szab­ja meg azokat. Nincs és nem is le­het más teendőnk a jövőre nézve, mint minden erőnket, minden aka­ratunkat, minden idegszálunkat megfeszítve bízni és hinni ebben a győzelemben s mindent elkövetni, minden szenvedést elviselni, min­den áldozatot meghozni ennek a győzelemnek az érdekében, mert ez jelenti az életet számunkra és az egyetemes nemzet számára. A győzelem biztosításának fon­tos feltétele az itthoni, belső front szilárdsága, amihez elengedhetetle­nül szükséges a közellátás zavarta­lanságának és a termelés folytonos­ságának a biztosítása, rendjének fönntartása. Testületünk­­— mint eddig is — ezután is minden lehe­tőt megtesz az e célból szükséges nyersanyagoknak az adott viszo­nyokhoz mért­ biztosítása és igaz­ságos elosztása érdekében; kész­séggel áll mindenkor minden egyes tagjának rendelkezésére a szüksé­ges felvilágosításokkal és jótaná­csokkal. Igyekezni fog tőle telhető­­leg a hadbavonult iparos-bajtársak és hozzátartozóik támogatására mindent megtenni a bajtársi szol­gálat minél intenzívebb és minél eredményesebb kiépítésével. Két­irányú tevékenység és mun­ka vár tehát a Testületre és a ve­zetőségre: egy adminisztratív és egy karitatív természetű. Mind­kettőnek szerves kiépítése fontos nemcsak a jelen és a közeljövő szempontjából, hanem a távolabbi jövőre nézve is, mert mindkettő a jelenlegi körülmények kényszerítő hatása alatt megerősödve és nagy jelentőségre emelkedve, jótékony hatását a messze jövőben is érez­tetni fogja a közösségi tudat, az egymáshoz való tartozás és egy­másra utaltság érzésének nagy­mértékű megerősítésével, az álta­lam mindenkor fájdalmasan hiá­nyolt iparos-öntudatnak az admi­nisztratív munka által kitermelt fegyelem és a charitatív tevékeny­ségből fakadó szeretet által való megteremtésével, melyre a jövő­ben, ha élni és boldogulni akarunk, fokozottabb szükségünk lesz, mint valaha, mert a most szemünk előtt folyó gigászi küzdelem tanulságai is azt dokumentálják, hogy a több tudás, a nagyobb fegyelem, a jobb szervezettség és a fokozottabb kö­zösségi érzés döntik el a győzelmet s biztosíthatják egy-egy nagyobb közösség részére az életlehetősége­ket. Az új esztendő új, nehéz küzdelmek küszöbén tehát előtt állunk , ha az élet az elmúlt esztendőben csak a gond asztalát terítette meg IPAROS, GONDOLJ CSALÁDODRAI Iratkozz be a Miskolc és Vidéke Iparosai Önsegélyző Egyesületébe. Jelentkezés naponként d. u. 3—5-ig az Ipartes­tület V. sz. helyiségében

Next