Kisiparos, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1943-01-25 / 1. szám
kiSIPAitOk KOVÁCS GYULA : A r és cipízkellékek kereskedése Miskolc, Lichtenstein J. u. 26. s a Mindenható végtelen jóságától és irgalmától várjunk segítséget. Sokszor kívántunk már egymásnak boldog újévet, mindig úgy értve, hogy az elmúltnál is jobbat, de ez a boldogabb időkben inkább megszokás és konvenció volt részünkről s nem az a szívünk mélyéből fakadó őszinte fohász, lelkünkből felsikoltó segélykiáltás az Egek Urához, mint ma, amikor a kulturemberiség életének talán legválságosabb korszakát éli, mikor a gyűlölet és barbárság özönvize elöntéssel fenyegeti az egész világot, amikor a lenni vagy nem lenni irtózatos kérdőjele mered lelki szemeink elé, amikor arról van szó, hogy a jövőben lélekkel bíró lény legyen-e az ember, vagy pedig puszta szám, Istennek felelős szabad akarat, vagy pedig lélektelen gép ? Csak kétezer esztendeje, hogy e barbár földre szállott az emberszeretet s isteni hordozója drága ajándékul hozta az ember megváltására a kereszténység evangéliumát. De az elmúlt kétezer esztendő alatt elsikkadt annak legmélyebb lényege: a szeretet. Pedig a jésusi kereszténység olyan életből fakasztott, olyan örökérvényű és öröklétű fejlődési törvénye az emberiségnek, hogyha eszméi nl megvalósulhattak maradéktalanolna, ma nem fetrengne lázban, görcsökben és vérben a meggyötört emberiség. Az emberszeretet gyönge mécse ma csak alig pislákol s Isten — kemény próbára téve — bűneink váltságául új új hősöket keres, áldozatokat kíván. Hősöket, akik maguk nemcsak hogy kibírják a mai élet nehéz, sokszor már emberfeletti terheit, de akik hősi példájukkal még a mai időkben is lobogtatni tudják a maguk erős lelkiségének szent sugarait, hitet és reményt szórva a komor sötétségbe. Hősöket, akiket meg fog találni az áldozathozatal, az önmegtagadás, a lemondás erősségében — nemcsak a harcterek lövészárkaiban, hanem itthon is a hideg tel íütetlen szobáiban, ahol a gond a mindennapi vendég s csak a szebb jövő reményének napsugara ad némi meleget, mert hiszen az itthoni élet minden vonala is tele van mindennapi küzdelem névtelen kis a hőseivel, olyan feladatokat róva mindnyájunkra, amelyek már szinte erőinket meghaladják s nem tudjuk azt sem, hogy mit hozhat még a jövő? S valóban, ha legbensőnket szigorúan megvizsgáljuk, őszintén el kell ismernünk, hogy soha nem töltötte el didergetőbb rettegés a jövőtől, soha nem gyötrötte sóvárabb vágy és szorongatóbb kíváncsiság az emberiséget az iránt, hogy mit hoz a jövő , ép ezért soha nem volt aktuálisabb, hogy boldogabb jövőt, boldogabb újesztendőt kívánjunk egymásnak, mint épen ma, amikor legjobbjaink, a nemzet színe-virága — otthonától és szeretteitől távol — élete kockáztatásán kívül, a poklok minden kínját szenvedi el naponta, sőt szinte minden pillanatban, mi pedig néma lemondással, gyötrődő lélekkel, gondok és az értük való aggódás bilincseiben vergődő szívvel lessük ennek a soha nem látott világégésnek végét, mint az olyan játékos, kinek élete egy lapra van föltéve, mert tudva-tudjuk, hogy ebből a gigászi küzdelemből győztesen kell kikerülnünk, ha egyáltalában élni akarunk továbbra is s megmenteni a nagy világégésből mindazt a humánumot, emberit,, amelyért egyáltalában élni érdemes. S ennek a tudata határozza meg a jövő teendőit is, melyek tehát nem tőlünk függnek, hanem a torlódó események, a mindenkori történések parancsoló kényszere szabja meg azokat. Nincs és nem is lehet más teendőnk a jövőre nézve, mint minden erőnket, minden akaratunkat, minden idegszálunkat megfeszítve bízni és hinni ebben a győzelemben s mindent elkövetni, minden szenvedést elviselni, minden áldozatot meghozni ennek a győzelemnek az érdekében, mert ez jelenti az életet számunkra és az egyetemes nemzet számára. A győzelem biztosításának fontos feltétele az itthoni, belső front szilárdsága, amihez elengedhetetlenül szükséges a közellátás zavartalanságának és a termelés folytonosságának a biztosítása, rendjének fönntartása. Testületünk— mint eddig is — ezután is minden lehetőt megtesz az e célból szükséges nyersanyagoknak az adott viszonyokhoz mért biztosítása és igazságos elosztása érdekében; készséggel áll mindenkor minden egyes tagjának rendelkezésére a szükséges felvilágosításokkal és jótanácsokkal. Igyekezni fog tőle telhetőleg a hadbavonult iparos-bajtársak és hozzátartozóik támogatására mindent megtenni a bajtársi szolgálat minél intenzívebb és minél eredményesebb kiépítésével. Kétirányú tevékenység és munka vár tehát a Testületre és a vezetőségre: egy adminisztratív és egy karitatív természetű. Mindkettőnek szerves kiépítése fontos nemcsak a jelen és a közeljövő szempontjából, hanem a távolabbi jövőre nézve is, mert mindkettő a jelenlegi körülmények kényszerítő hatása alatt megerősödve és nagy jelentőségre emelkedve, jótékony hatását a messze jövőben is éreztetni fogja a közösségi tudat, az egymáshoz való tartozás és egymásra utaltság érzésének nagymértékű megerősítésével, az általam mindenkor fájdalmasan hiányolt iparos-öntudatnak az adminisztratív munka által kitermelt fegyelem és a charitatív tevékenységből fakadó szeretet által való megteremtésével, melyre a jövőben, ha élni és boldogulni akarunk, fokozottabb szükségünk lesz, mint valaha, mert a most szemünk előtt folyó gigászi küzdelem tanulságai is azt dokumentálják, hogy a több tudás, a nagyobb fegyelem, a jobb szervezettség és a fokozottabb közösségi érzés döntik el a győzelmet s biztosíthatják egy-egy nagyobb közösség részére az életlehetőségeket. Az új esztendő új, nehéz küzdelmek küszöbén tehát előtt állunk , ha az élet az elmúlt esztendőben csak a gond asztalát terítette meg IPAROS, GONDOLJ CSALÁDODRAI Iratkozz be a Miskolc és Vidéke Iparosai Önsegélyző Egyesületébe. Jelentkezés naponként d. u. 3—5-ig az Ipartestület V. sz. helyiségében