Polgári Fiú és Leányiskola, Kiskőrös, 1933
Néhány szó a névmagyarosításról. Alig pár hónapja dr. Tamás József, iskolai mozgalmának eredményeképen, országosan megindult a magyar polgárság névmagyarosítása. Kormányunk — nagyon helyesen — a legjelentéktelenebbnek látszó életmozzanatokra is kiterjeszti figyelmét, amelyek nemzeti életünk tartalmát jelenthetik. Ezt az actiót is komolyan, programszerűen magáévá tette és keresztülvitelét a törvényes keretek betartása mellett megkönnyítette. A névmagyarosítás nagy jelentőségű mozgalom. Szükségességét igazolja megszállt területen élő véreink szomorú sorsa, az a sok idegőrlő meghurcoltatás, amelyben őket a megszállók részesítik. Nap-nap után halljuk, hogy becsületes, magyar érzelmű és tiszta magyar származású, idegen nevű testvéreinket saját fajtájukhoz számítják, vagy más nemzetiségűnek minősítik, meghamisítva vele a statisztikai adatokat, hogy kisebbségi jogaiktól is megfoszthassák őket. A megszállt területeken élő testvéreink élete szomorú, a mienk pedig súlyos, mert érezzük, hogy e poklot a múlt bűnei zúdították reánk. Mert ha apáink, vagy nagyapáink csak egy-két évtizedre félretették volna a hagyományos „És ráérünk arra még“ politikát, akkor talán Trianonban is, máskép alakult volna a térkép. Igaz, hogy életünk, ez a megpróbáltatásos magyar élet, abban az időben sem volt sokkal könnyebb, hiszen alig egy évszázada annak, hogy a vezetők — az osztrák kamarilla zsoldjában — elnémetesíteni, vagy legalább is idegen hangzású név felvételére kényszerítették a feltörekvő magyar középnemesi és polgári társadalmat. Nem beszélve arról, hogy még nem rég is, csak kivételes kegyként engedélyezték a névmagyarosítást. Egy világégésnek a maga kataklizmájával és egy Trianonnak a maga hóhérmunkájával kellett jönni, hogy ráeszméljünk, hogy nem a szép szólamokkal kell a nemzet lelkét irányítani, hanem tettek világítsák meg az összműködés útját. Most, mint a csínytevő gyermek érezzük a büntető kéz súlyát és mindent megpróbálunk, hogy a múlt bűneit enyhítsük. Múltunk bűneit enyhíteni nem, legfeljebb csak magyarázni tudjuk. Ismeretes ugyanis, hogy nemzetünk itt a kelet és nyugat ütközőpontján, 1000 éves életében nagy kulturális hivatást töltött be. A nyugati kultúra végvára voltunk a barbár kelet ellen és mint ilyennek, igen sokszor kellett elvéreznünk a vad támadások alatt. A dolgos magyar kéz pótlására idegeneket telepítettek be királyaink. És ez lett a