Félegyháza és Vidéke, 1887. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)
1887-09-11 / 37. szám
I. évfolyam 37. számra. Félegyháza, 1887. szeptember 11 ar 4 frt. 2 frt. 1 frt. Negyedévre . . . . Egyes szám : 10 kr Megjelenik minden vasárnap.FÉLEGYHÁZA ÉS VIDÉKE. Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap. Felelős szerkesztő : IDr. ZETazella,© 3 HZ átírodása Egész évre Félévre . Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. tized, 1492-ik szám, hová a lap úgy szellemi, mint anyagi részét érintő minden közlemény küldendő. Hirdetések díjszabály szerint. Gazdák és iparosok általános hitelszövetkezete. Körülbelül másfél éve annak, hogy e czimen Budapesten egy mozgalom indult meg, s a mozgalom élén álló férfiak ügybuzgóságának, s főként az életrevaló czéloknak, melyeket a szövetkezet maga elé tűzött, köszönhető, hogy ma már e szövetkezet nemcsak létesítve van, de országszerte szervezi fióktelepeit, s rövid idő alatt be fogja hálózni az egész országot s éreztetni fogja áldásos hatását tagjaival s azokkal, kiknek egy kis áldásra oly nagy szükségük lenne, a kisgazdákkal és iparosokkal. A szövetkezet czélja elsősorban, hogy tagjainak hiteligényeit kielégítse, a kis gazdára olcsó pénz s terményei eladásának közvetítésével, az iparosra olcsóbb s jobb minőségű nyersanyag nyújtása s a készített áruk eladásának közvetítése által, a fogyasztó közönségre árucsarnokok felállítása utján jobb minőségű és olcsóbb czikkek nyújtása által hatni, ezekkel azt a nyomasztó állapotot, mely hazánkban a súlyos közgazdasági válság, fejletlen hitel s fejletlenebb iparügyünk folytán elharapódzott s mely válság létérdekeiben támadja meg gazdáinkat és iparosainkat enyhíteni, s a társulás eszméjének ok és czélszerü kivitele által oda hatni, hogy az önsegély elve diadalra jusson, s nemzetünk zöme a végpusztulástól, melylvel az uzsora elterjedtébe s a nagy tőke összehalmozása fenyegeti — megóvassék, s a polgár igy hasznosan s áldásosan működhessék úgy a közjó, mint saját és családja érdekeinek előmozdítására. Mondanunk sem kell talán, hogy ezen eszmék és czélok amennyire szükségesek és oly nemesek is s teljesen méltók minden igaz honfi támogatására. Nézzük csak a három tényezőnek, a gazdának, az iparosnak és a fogyasztónak érdekeit s nézzük azokat a bajokat, melyeket részben a nyomasztó közviszonyok, de részben a magára utaltság következtében előállottak s ma égetően megoldandó kérdést képeznek. A gazda hűségesen megmunkálja az ő földecskéjét. „Arczod verejtékével fogod keresni kenyeredet "– mondá az Isten. A gazda dolgozik is s kérő imájának s jó munkájának gyümölcse is lesz. Földje jó termést ad. Létszükségletei talán fedezve vannak, de nem gyarapodhat, nem haladhat, mert terményeit értékesíteni nem bírja, vagy csak olyan áron, hogy az a termelési költségeket is alig hozza ki. Pénzre szüksége lenne, a jó remény biztatja, hogy talán majd csak megjavul a gabona ára, nem adja azt el, hanem inkább kölcsönhöz folyamodik, a kölcsön szerzésében járatlan, s azért olyan kamatot fizet, melyet az ő gazdasága soha ki nem hoz, s egy szép reggelen arra ébred, hogy nemcsak nem haladt előre, de lefelé ment azon a lejtőn, amelynek utolsó lépcsője az anyagi tönk. Milyen áldásos intézmény az ilyen gazdára ha terményét a szövetkezet központi vezetősége utján magasabb árért bírja értékesíteni, ha az áremelkedést be akarja várni s addig is a szövetkezettől olcsó hitelt, vagy gabonája fele értéke erejéig előleget kap. De nézzük iparosainkat, s itt még szomorúbb tapasztalatokat fogunk szerezni. Elnézve attól, hogy a szabad ipar a mi viszonyaink között egy cseppet sem üdvös intézmény, bármerre nézünk széles e hazában, azt látjuk, hogy az ipar nincs azon a fejlettségi fokon, hogy űzőinek a megélhetést biztosíthatná. Azt látjuk, hogy egyes vidékeken, hol valami speciális iparág, s talán sikeresen űzetik, a siker azért nem teljes, mert az illető czikk csak nagyon korlátolt vidék részére termeltetik, s mert annak terjesztéséről és értékesítéséről kellőképen gondoskodva nincs. Máshol ahol talán fejlettebbek a forgalmi viszonyok, azt látjuk, hogy az iparos kénytelen áruczikkeinek árát felcsigázni, mert az anyag, mely a czikk elkészítéséhez szükséges, drágábban szerezhető be. — Ismét máshol és fájdalom a legtöbb helyen az látjuk, hogy az iparos az anyag beszerzése tekintetében egy monopolt űző kereskedő kezeiben van, dolgozni kénytelen, hogy családját fenntarthassa s áruit nem bírja vagy csak oly csekély árért bírja értékesíteni, hogy munkája egyáltalán nincs megfizetve. Természetes dolog, daczára a szabad iparnak, hogy ily körülmények között nem fog azon igyekezni, hogy jó és jutányos árut szolgáltasson a fogyasztónak, hanem csak pénzhez és minden áron csak pénzhez iparkodik jutni, a fogyasztó közönség érdekeivel mit sem törődik s az illető iparág marad azon szűk korlátok közé szorítva, mint eddig volt, az iparos meg, nem lévén tisztességes megélhetése, züllik s neveli a proletárokat s a szoczialistákat. Milyen üdvös intézmény tehát az iparra és az iparosokra, ha a nyersanyagot jutányosabban s az általa kívánt minőségben szerezheti be, ha életre való terméke a szövetkezet útján megtalálja a piacot és versenyképessé válik, ha czikkeit nem kénytelen elpocsékolni, csakhogy pénzhez juthasson, hanem gyors és olcsó hitel s előleg áll rendelkezésére. És a fogyasztó közönség szintén számtalan mizériákkal kénytelen megküzdeni. Drága pénzért veszi a czikkeket és sokszor nem hogy szükségleteit kielégíthetné, hanem csak maga magának okoz bosszúságot, mert pénzéért rész árut kap. Milyen áldás erre a fogyasztó közönségre, ha biztos arról, hogy jobb czikket olcsóbb pénzért kap. Hogy pedig olcsóbbat kap, az bizonyos, mert ha egyebet nem, de a kereskedő sokszor igen busás közvetítési nyereségét megtakarítja, amint megtakarítja azt a gazda gabonája eladásánál s az iparos a nyersanyag beszerzésénél vagy czikkei forgalmának közvetítésénél. Dióhéjba szorítva ezek azok az előnyök, miket a szövetkezet tagjainak biztosít, s ezek azok a bajok, melyeken segíteni hivatva van. Szervezetében legelőször is felemlítendő, hogy annak csak keresztények lehetnek tagjai. A zsidók tehát abból ki vannak zárva. Azt mondhatná valaki, hogy a szövetkezet ezért antiszemita irányzatú s annak tendencziája a zsidók, mint előkelően kereskedő nép ellen irányul. Tökéletesen téves felfogás lenne ez. Nem azért zárja ki a szövetkezet a nem keresztényeket, mintha ezáltal a fajgyűlöletnek akarna kifejezést adni, hanem inkább azért, hogy a keresztények is tanulják meg önmaguktól azt, amit az eddig élelmesebbnek s a kereskedelemre alkalmasabbnak tartott zsidó elem önmagára való utaltságában megtanult. Sajátítsák el ők is a keres!«t- ' jártasságot, hogy terményeiket s ipari gyártmányaikat előnyösebben értékesíthessék s jutányos árért jó anyagot tudjanak maguknak beszerezni, így rövid idő múlva elérjük azt az időt, midőn majd azt a hasznot, amit eddig a gazda terményei, az iparos gyártmányai elárusításánál a kereskedelmi viszonyok nem elegendő ismereténél fogva másoknak Zs *uj lakó. — Raj*. — Irta : Borostyáni Irma. A Krautwurst család kétségbe van esve. Három hó óta üres a kiadó szoba. Nincs szobaur ! Minő egyszerű mondat és minő borzasztóan hangzik azok fülében, kiknek egész lakbérét az illető szobaur van hivatva fizetni. És ha a szobaúr még a kisasszony udvarlója is! Mennyi előny! Elkíséri a „Rézharang“ egylet estélyére, eltánczolja vele a második négyest, limonádét, gazeuset ajánl, kidrukkol egy hatos kapupénzt, a mamát karonfogva vezeti a lépcsőn, stb. Aztán a közeliét a szíveket is közelebb hozza. A megszokás nem egyszer rávitt fiatalembert a házasságra. A szomszéd szatócs leányát Krancsó Málit is a szobaúr vezette oltárhoz. Pedig Krautwurstné leánya, a kis Tériké igaz hogy csak 28 éves, de szebb is, jobb is Málikánál. Olyan gömbölyű, kövér, piros, pozsgás, mint egy jómódú hentesné. Pedig milyen keveset eszik, mennyi eczetet iszik, de mind nem használ. Legfeljebb pattanásai nőnek meg nagyobbra. Terike kisasszony is eleget busult a lakó hiánya miatt. Ő maga ragasztotta a kapura a czédulát, hogy: „Egy csinosan bútorozott szoba kiadó, földszint 3. szám.“ Még meg sem nézték. A második hónapban már ritkított betűvel íratott melléje: „igen olcsón.“ Míg a harmadik hónapban ötször aláhúzva díszlett a czédulán , bármily áron kiadó. A sarki hordár, házmester, mosónő, mind halászta a szobaurat, persze hiába. Krautwurstné kétségbeesése nőttön nőtt. De türelem .. . szobaurat terem. Végre fölviradt a dicső nap hajnala. Nagy örömmel ront be Tériké kisasszony egy reggel mamájához, ki éppen fésülködött, hogy egy úr akarja a szobát megnézni. Az örvendetes esemény annyira kihozta Krautwurstnét sodrából, hogy teljesen megfelledkezve nem épen bájos pongyolájáról, sietett az ismeretlen elé. — Isten hozta uram, szólt nyájas mosolylyal. Tessék belépni, a szoba gyönyörű, tiszta, világos, tágas. Nincs benne semmi néven nevezendő bogár. Az ágy nagy, széles, ketten is elférnek benne. Tériké elpirult, az idegen mosolygott. Krautwurstné folytatá szóáradatját. A kilátás gyönyörű kertre nyílik, a szomszédság csendes . . . — Jó, jó, szólt a fiatal ember, de mi az ára ? — Húsz forint . . . hebegé az aszszonyság. Az idegen zsebébe nyúlt. — Itt van 120 forint előlegesen hat hónapra. Kérek nyugtát és kötelezvényt, hogy hat hó a fölmondási idő. Gyűlölöm a költözködést, sok a holmim és mindig törnek, rontanak valamit. Különben nevem Nánássy Achill. Krautwurstné belesápadt, mikor ennyi pénzt látott. Azt hitte, álmodik. — Uram . . . susogá, igazat beszél. Nem álmodom, annyi pénz ! — De hisz ennyi a lakbér egy félévre jó asszony. Csak írja a nyugtát. — Térike leányom, ird te. Már én nem jól látok. A szerződés megköttetett és a Krautwurst családnál ki sem volt boldogabb e napon. Egy fél óra múlva az egész utcza beszélte, hogy milliomos költözködött a postatisztekhez, ki halálosan beleszeretett a Térike kisasszonyba. Az irigység és kíváncsiság majd megölte a szomszédokat. Délután nem győzte a Krautwurstné fogadni a vendégeit. Csapott is oly ozsonát a 120 írtból, hogy no . . . Persze a kávénál csak az új lakóról beszéltek. Találgatták, hogy kicsoda, micsoda . Egyik másik még azt is megkockáztatta, hogy talán hamis pénzt csinál, hogy annyi a bankója. — Húsz forintot egy ilyen kis szobáért ! ! Nagy pénz ez . . . valami bibéje van a dolognak — szólt Hájasné. — Hát beleszeretett a Terikébe, annyi az egész. Szerelmes ember nem sajnálja a pénzt. Nem lesz a . . . ugye szomszédasszony. — Istenem, csak már látnám, mondá Fánika, a házikisasszony legjobb barátnéja. — Ugyan mondd csak, milyen, szőke , barna, magas . . . Másnap délelőtt olyan népes volt a mogyoró utcza, mintha követválasztás volna készülőben. Minden ablak, minden kapu megtelt kiváncsi alakokkal. Jön az új lakó ! — hangzott nagy sokára. És föltűnt a láthatáron tíz hordár, és egy úr. Az egyik hordár egy nagy targonczát tolt maga előtt, a többi pedig egy-egy faládát czipelt. — Mi lehet a különböző nagyságú ládákban ? ! ezt szerette volna tudni mind. Egyhamar azonban nem lett kielégítve kíváncsiságuk. A délutáni órákban egy zongorát is szállítottak a lakásba, minek nagyon megörült a szomszédság, számítva a jó zenére. Kár volt igy sietniök. Eltelt 4 — 5 nap, Nánásy urat látni sem lehetett. De hallani már jobban ! Naphosszat zongorája mellett ült és skálázott. Csodálták türelmét. Harmadik nap már hegedűczmczogás zavarta föl Krautwurstnét. Reggeli öt óra volt. A testes hölgy csak most akarta reggeli álmait kezdeni és ez, zenekísérettel nem igen tetszett neki. Duzzogott is. De Tériké elragadtatva susogá : „Minő zseni! Mintha áthallatszott volna e hang , beakarta mutatni zsenialitását. Hegedű után megszólalt a klarinét, kesergett a czitera, pengett a czimbalom. Délután megnyílt a többi láda is és megszólalt a havasi kürt, sivított a trombita és éjfél felé pergett a dob. „Ez már nem zenekedvelő, ez már zenebolond“ hangzott minden oldalról. „Ki kell dobni“ zúgták. Hiszen még éjjel is alig pihen egy félórát. Interpellálták a művészt. De ő erélyesen kijelentette, hogy szobájában azt tesz, amit akar. Nem azért fizet 20 frtot, hogy csak aludjék benne. Mit volt mit tenni ! Felmondtak neki, hja, de szerződésszerűleg csak hat hó múlva költözködhetett el. Most sült ki a nagylelkűsége, a 120 írttal csak önmagát akarta biztosítani. Gyűlölte is Krautwurstné e csalárdságáért. Hát még mikor neki is felmondott a háziúr, miért fogadott ilyen muzsikus urat lakóul. A nagy öröm után bánat. A mogyoró-utcza lakói pedig öt hó alatt mind idegessé lettek. A sok zenebona egészen kihozta őket sodrukból. Az egész utcza csak „bolond muzsikusnak“ hitta az új lakót, kinek a gyerkőczök elég borsot törtek az orra alá, de őt meg nem változtatta semmi és csak büszkén, elégülten kezelte ezután is a zongorát, hegedűt, klarinétot, czimbalmot, kürtöt és dobot. Évente kétszer költözködik és maholnap alig lesz utcza, melyben nem lakott volna. Vigasztalja azonban az a gondolat, hogy évente nagyobbodik a város és ő nem marad lakás nélkül és így átélheti az életet. LIDÓ: Semmi figyelmeztető szó, némán történik minden . . . Egyedül a kis gőzsip, meg a hajó csengetyűje az összes jel arra nézve, hogy a kiránduló tájékozza magát a felszállásra s irigyje, hogy a hajó nem sokára indulni fog. A hosszú — mintha 5—6 levélbélyeg volna egymás széltében — jegy egyik szakaszát udvariasan elcsípi a digó. Minden „mehett“ nélkül megindul a kis csinos hajó, siklik a vizen, mint korcsolya a jégen, nem is mély sebet vágva fenséges királynője, az Adria tetemén. Rövid félóra múltán a lidói kikötő matrózai kötelezik le eme fürge kis jószágot s mindenki iparkodik ki Velencze eme „Margit szigetére.“