Félegyháza és Vidéke, 1888. július-december (2. évfolyam, 27-53. szám)

1888-07-01 / 27. szám

dékek egyénisége úgy előképzettségi, mint fegyelmi tekintetben ; továbbá azon támo­gató jó­indulat, melyre az iskolának min­den család részéről számítani kötelessége. Ugyanis, akár egyszerűen olyannak te­kintsük azt a polg. leányiskolát, mely in­telligens ember gyermekének ma már min­den nőtől megkövetelhető ált. műveltséget adni van hivatva, akár előkészítő iskolá­nak nézzük, mely felsőbb intézetek — pl. tanítónőképző-, posta-, távirda- s vas­úti stb. tanfolyam — hallgatására képe­sít , mindenik esetben a szülők gondos és szorgalmazó, de nem az igazságtalanul védő s a munkától elszoktató önös köz­reműködésére van elkerülhetetlenül szük­sége. A polg. leányiskolának igen fontos és terhes feladata van , ez azonban a szü­lőknek a közös munkábani jóindulatú osztozkodásával oldható meg csak is, mert mit ér a tanár páratlan türelmessége, ha növendéke nem azon tudattal lép a tan­terembe, hogy az fáradságos munkatér és nem játszó szoba. Keltsék fel tehát gyermekeikben e tudatot, értessék meg, hogy ott csak a komoly, kitartó mun­kásság arat sikert, ellenben minden lé­haság, munkakerülés s gyermekes szóra­kozottság, mint az egyesek tovább­kép­zésének akadályozói, szigorúan ki vannak zárva. Csak oly leányokat adjanak fel a polg. leányiskolába, kiknek előbbi szorgal­mában elég garantiát találnak arra nézve, hogy szorgalmas törekvésükkel ott is meg­állják bizton helyüket s képesek lesznek az előírt s el nem engedhető tananyagot megemészteni. Különösen szoktassák jó előre szerény, nőies magaviseletre, rend­szeresésre, engedelmességre, melyek nélkül eredményes iskolázást még elképzelni is teljes lehetetlenség. Mert, kérem, egy ily iskolának nem az a feladata, hogy egyes folytonosan játszani s tanulni nem szerető leányokat rendes üléshez, éber, figyelmező magatartáshoz, tanuláshoz szoktasson. E tulajdonságokat már megszilárdulva kell kapnia s ezekkel fölszerelve gépiesen ha­ladnia kimért útján; ha pedig — mint ez évben is többször történt — az isk­­óla felét folytonos figyelmeztetéssel, rend­reutasítással kénytelen elpazarolni, akkor messze elmarad a miniszteri tanterv s a szülők jogos kívánságaitól. Ide csak oly komoly gondolkozású növendékek szük­ségesek, kikben tehetség akarat s elég szorgalom van a kapott utasításokat el­fogadni s teljesíteni. Hogy azonban az iskola a növendékek ezen elengedhetetlen tulajdonságainak nem­csak fentartását, hanem fokozását is mun­kálhassa, mint a szülők helyettese, mint öntudatos szakközeg és saját helyiségében korlátlan­ul, föltétlen joga van jutalma­zással és büntetéssel élnie ott, hol saját belátása azt neki el nem engedi. Éppen ezért nagyon téves s a nevelésre zavaró­lag hat némely szülők helytelen érzé­kenykedése, melylyel az igazságos bün­tetés esetében kedvelt magzatjuk elpitye­­redésén felindulva, készebbek azt az iskola jótékony köréből erőszakkal kiragadni, semhogy rendelkezési jogukról, melyet ők a kellő időben és helyen alkalmazni oly sokszor elmulasztanak, a pedánsnak s kegyetlennek kikiáltott iskola részére csak egy perczig is lemondjanak. Pedig ők igen jól tudják, hogy jutalmazás — különben ezért sohasem neheztelnek még az iskolára sem —­ és büntetés­­—­ ezen hétfejű sárkány — nélkül még a háznál, a szülők iránti szeretettel s odaadó enge­delmességgel sem nevelhetünk jóravaló gyermekeket, hát még az előttük idegen iskolában ? A gyermek gyarló növény, csiszolatlan anyag, melyet gondozni, si­­mítani, idomítani a paedagogiának emlí­tett két fő eszközével lehet, mert a he­lyén és idején alkalmazott büntetés mesz­­sze kiható hasznot hozhat, m­a a részre­hajló szülői majomszeretet, mely a gyer­meknek mindig csak szépet és kellemest énekel, az ifjú kor félszegségét, esetlen felnövését eredményezi. A polg. leányis­kola tanárkara növendékeiben az erények díszes csoportját óhajtván felvirágoztatni felelősségének tudatában mindig meglesz benne az az erélyes, igazságos s jóaka­ratú bánásmód, mely egyes tanulni nem, hanem az iskolai foglalkozást léha idő­töltésnek tekintő növendékekkel szemben a nevelés elérni kívánt czéljai szerint ok­vetlenül szükséges. Ez iskola­vezetői képzettségük s ta­pasztalatok alapján hivatásuk magaslatán állnak, munkálkodásukat, képességüket a tanulók javára, érdekeik előmozdítására ajánlották fel, s igy méltán megkíván­hatják, hogy szép szándékaik a szülőknél gyakran fel - feltünedező elfogultsággal félre ne magyaráztassanak s a közönség bizalommal viseltessék irántuk. Ezen biz­­­zalom­i törekvés azonban csak akkor lesz teljes, ha az kölcsönös, ha a szülők gondoskodása az iskolát működésében el­adással segíti. Ellenőrizzék tehát a gyer­mek otthoni magaviseletét, munkálkodá­sát ; kérjék számon a feladatok kidolgo­zását, pontos elvégzését, fennmaradt üres idejüket fordittassák a nő házias teendői­nek gyakorlására, elsajátítására ébren őr­ködjenek a leány szabályos s minden rut kinövésektől ment családias fejlődésén, nehogy a „diákká“ lett leányka eman­­czipálja magát a nőies kötelezettségek alól. Tartsák tiszteletben maguk is az is­kola jogait, azokat ne kicsinyeljék meg­gondolatlan nyilatkozataikkal ne rontsák, tévútra ne vezessék annak hatását, ha­nem oltsák bele gyermekeikbe az isko­lában, helyes, jó magaviseletet, engedel­mességet, figyelmezést, szorgalmat, to­vábbá tanulótársaik s tanáraik iránti meg­becsülést, tiszteletet. Rend, engedelmes­ség, figyelem és szorgalom azon utitársak, melyekkel karöltve lehet elérni a nevelés végczéljához s melyet nekünk az iskolá­ban eltöltött évek utoljára sem lehetnek egyebek nap és pénzfecsérlés sokáig el­tagadott czímeinél. Ezen iskola igazgatója el van hatá­rozva az intézetet jövőre is fenntartani, tovább fejleszteni addig is, míg más felállítandó intézet azt­­ nélkülözhetővé te­­endi, és­pedig azon reményben, hogy az elérhető eredményt az elmúlt év tapasz­talatai a szülők s növendékek részéről is egyaránt fogják fokozni. A tantárgyak számára s tanítási rendszerére nézve szi­gorúan fog alkalmazkodni az ideváló s legújabban kiadott miniszteri tantervhez, s hogy ezt annál inkább tehesse, jövőre úgy az első, mint a megnyitandó máso­dik osztályba csakis kellő alapképzettsé­get felmutató növendékeket fog felvenni; a tanárkar újólag az állami képezde és gymnázium tanerőiből állíttatik össze, ezenkívül pedig gondoskodva van egy kiképzett állandó munka-tanítónőről, ki e­gyszersmind a növendékek feletti foly­tonos felügyelettel lesz megbízva; a tan­könyvek összeállításánál a helyi viszo­nyoknak, a tanítási szükségletnek és ol­csóságnak szem előtt tartásával fogunk el­járni. Jövő iskolai évre az I. osztályba 30—35, a II. osztályba pedig 25—30 növendék fog felvétetni. Az első osz­tályba oly 9 éves s a népiskola negye­dik vagy HI. osztályát sikerrel végzett leányok vétetnek föl, kik különösen a magyar nyelvben, számtanban és föld­rajzban bizonyítványaik, esetleg felvételi vizsga alapján szó- és írásbeli alapkép­zettségüket felmutatják. E tekintetben azonban bővebb és részletesebb fölvilá­­gosítással készséggel szolgál Zólyomi Si­mon vagy Chobodiczky Alajos tanár az egész nyár folyamán s igy jelentkezése­ket, beiratkozásokat már mostantól elfo­gad. Az iskola előleges, czélszerű beren­dezése, a munka-tanítónő meghívása s több más, az iskolai évet megelőző intézkedé­sek körüli tájékozódhatás minden esetre szükségessé teszik, hogy minden szülő, ki gyermekét fel akarja adni, ebbeli szándé­kát az igazgatónál legkésőbb augusztus 15-éig bejelentse. Az iskola további fenn­tartása a jelentkező növendékek számától függvén, kívánatos a szülőkre s a fenntartó igazgatóra egyaránt a jövő iskolai év megkezdhetése iránti előleges és biztos tájékozódás. Különben az igazgató felvi­lágosító értesítése a helyi lapokban nem­sokára meg fog jelenni, melyből a szü­lők a további intézkedésekre nézve kellő­­ és részletes felvilágosítást fognak nyerni. Készséggel hívjuk fel végül az érdek­lődő közönség szíves támogató figyelmét­­ az iskolára, melynek czélja növendékei­­­­nek magasabb, általános műveltséget, s oly szellemi kiképzést adni, minőt a mai társadalmi érintkezés s jövőben betöltendő­­ hivatáskor mindenkitől elengedhetlenül megkövetel. Ezen iskola támogatásával­­ adják dicséretes tanujeleit annak, hogy­­ leányaiknak szellemi fejlődését, helyes­­ irányú kiképzését szivükön hordják s ér­téke szerint becsülik azon jótékony ha­­í­tást, melyet a tudományos irányú neve­lés szívre, kedélyre s értelemre áldásosan gyakorol. Ezen iskola tömeges pártolásá­val bizonyítják be, hogy Félegyháza in­telligens közönsége igényli, lelkesedik a nőnevelés iránt, s úgy mivelt gondolko­zásával, mint magasabb képzettségre alkal­mas, komoly törekvésű gyermekeivel biz­tos alapot nyújthat az reménybeli felsőbb leánynevelő intézetnek, melynek felállítási eszméje az utóbbi püspök-látogatás alkal­mával oly élénk, s lelkesült visszhangra talált mindnyájunknál. Felméri Albert, meg legyen az, esküvő ! Hallod ? Feljövök a síromból ! — szólt Zakariás úr s két kézzel Fölemelte a bilikomot és kiürítette. — Hahaha, hahaha ! — kaczagott a haldokló. A terem márványairól visszapattant a hang. — Haha, haha! Aztán kiszökött az ablakon s a hegyoldali hires visszhangban veszett el . . . — Haha ! Éva asszony a hármas visszhangra össze­rezzent . . . Fölpillantott, s ott feküdt előtte Telegdy Zakariás kaczajra torzult arczczal, moz­dulatlanul . . . . . . Meghalt . . . Eltemették . . . Éva asszony szive kemény lett, mint a hő s Bódy Jánost elutasította, mikor lányt kérni jött. Hiába bizonyítgatta Bódy, hogy Za­kariás uram még életében eljegyezte őket egy­másnak, hiába mutatta a jegygyűrűt, melyet Boriskától kapott . . . — Adja vissza kelmed a jegygyűrűt! Én vagyok a lány anyja, én parancsolok ! Bódy nem adta vissza a jegygyűrűt, ha­nem szomorúan távozott . . . Fölkereste az öreg Zathureczky Mátyást, Telegdy uram bo­norum inspectorát s elpanaszolta neki a bajt. — Sohse busulj öcsém! Tied lesz a lány ! . . . — Igazán mondja bátyám ? — Itt a kezem ! Bódy megvigasztalódva távozott . . . Másnap egy világtalan embert vezettek özvegy Telegdy Éva elé. Levelet hozott a nagyasszonynak. Éva asszony mohón bontotta fel a levelet, mely hangzott róla pedig a következőképen : „Lelkem Évi! A vén Kukacz Mózsi éppen most kukkan­tott be ide a menyországba! Azt a hírt hozta, hogy nem akarod a lányomat odaadni Bódy Jánosnak! Azt mondom, hogy oda add, mert biz Isten eljövök ! Kelt az úr szent Menyországában a mai napon. Nemes, nemzetes és vitézlő Zakariás Te­legdy de eodem etc.“ Éva asszonynak égfelé állt min­den haj­szála. Legelőször is az övéhez kapott, ahol egy kulcscsomó között függött az ősi családi pe­­csétnyomó, egy iiz­latos aranygyűrű képében A levélen pediglen ennek a pecsétnek a hű lenyomata volt rajta, tisztán kivehetően . . . Éva asszony majd megőrült ijedtében, mert fölismerte a férje ákombákomjait is. Semmi kétség ! Ez az ő saját kezeírása . . . Az Írás még friss, mintha épp akkor porozták volna le. —­ Honnan vetted ezt a levelet ? kérdé a világtalantól. — Az útszélen álltam, nagyasszonyom! Ott nyomta kezembe valaki, mégpedig valami fiatal gyermek, mert a hangja olyan tiszta volt, mint egy kis angyalkáé. Az öreget elbocsájtották. Éva asszony be­zárkózott szobájába és másnap, mikor kijött, mintha ősz hajszálak vegyültek volna sötét, barna fürtjeibe. Arcza halotthalvány volt. De szive kemény maradt. Hiába sírt előtte Boriska, most még jobban ellenezte a házas­ságot ... A levélről senki el sem szólt. Két hét múlva megint beállított a világ­fáké. Ismét levelet adott át, mely így hangzott : „Asszony ! Épen most nyergelik a pejkó­­mat. Rögtön indulok Telegdre. Már régen ott lennék, ha ennek a szent Péternek nem volna olyan kitűnő vörös bora, melyhez képest a mienk csak Kis Miska! Holnap ott leszek! Kelt az ur Szent Menyországában a mai napon. Zakariás.“ Éva asszony odalett az ijedtségtől. Elájult s a vén kisurgus sokáig tapogatta a nagyasz­­szonyt, de nem tudta, hogy mi baja van. A levél megint titokban maradt . . . Bódy Jánost azonban elhivatta a nagyasz­­szony és ágya fölött adta kezébe a Boriska jobbját. — Legyen a tied! Nem a te érdemed ugyan, de azért legyen a tied ! Tudom, hogy ebbe belehalok, de azért legyen a tied . . . Pedig dehogy halt bele ! Két hónap múlva meg volt az esküvő. Éppen pünkösdhétfőjén Éva asszony is ott volt s tétova szemeit végig jártatta a násznép sorain. — Nincs itt, nincs itt ! . . . mondogatta magában. A kastélyban nagy lakomát csaptak s már a táncz is járta, mikor bevezették a világtalan koldust, aki a menyországi leveleket hozta. Most már egy egész csomagot adott át a menyasszonynak egy levél kíséretében. „Évi lelkem! — így szólt a levél — Mégis csak r megtréfáltalak! Itt van a többi levél is, amit még halálom előtt írtam. Rejtsd el, hogy senki senki se tudja meg . . . Szer­busz ! Zakariás.“ A nagyasszony azt se tudta, hogy neves­­sen-e vagy dühöngjön. A csomagban benne volt még vagy tíz levél, szép sorrendben. Min­denik mellett egy lap papiros, melyen az át­adás napja volt megjelölve. Éva asszony nem szólt semmit . . . De odabent az ivóban Zathureczky Má­tyás uram, a bonorum inspector éppen most mesélt egy történetet holmi túlvilági levelekről, mely harsogó kaczajra fakasztotta a borozó férfi népséget. A visszhangos hegyoldal is kaczagott mint akkor, mikor nemzetes uram kikaczagta a lel­két . . . — Haha, haha ! Gelléri M. Kun-Dorosma város félszázados múltjá­nak ismertetése. Előterj­esztő: Zádory Károly, 1888. évi június hó 24-én tartott díszközgyűlésen. Mélyen tisztelt közgyűlés! Tizenhét évi jegyzői működésem ideje alatt nehezebb, de kellemesebb feladat tel­jesítése nem volt kötelességem, mint az, amelyre az igen tisztelt képviselő testület nagyrabecsült megbízásából jelenleg vál­lalkozom. Nehéz, mert előterjesztésem adatai azon drága ereklyék, melyek őseink közéleti tevékenységének, áldásdús alkotásainak írott bizonyítékai, melyekből a letűnt kor szel­leme szól, és ezen tudatban félszázad elégiájának hatása alatt az elfogultságot leküzdeni alig vagyok képes. Kellemes, mert jólétünkre munkált áldott emlékű őseink uralkodott eszméivel megismerkedni s a szives érdeklődőknek azokról halvány ismertetést nyújtani kedves alkalom nyílt. A rendelkezésre álló rövid idő meg­foszt azon szerencsétől, hogy elődeink polgár erényeiről, közhasznú ténykedéseiről, erőm csekélységéhez mért méltánylással is említést tehetnék. Ezeknek figyelembe vételével méltóztassék tehát a szíves vára­kozás mérvét leszállítani. Igen tisztelt közgyűlés! Minden kornak meg­van a maga saját uralkodó eszméje, mely annak hatásában, alkotásaiban visszatükröződik. Dorosma város félszázados múltját az öntudatos fejlődés, a czélirányos haladás jellemzik, melynek egyik rugóját V. Ferdinánd királyunk ezen­nel bemutatott, megyszin bársony táblába kötött, arany zsinóron lógó királyi nagy pecséttel hitelesített s bőrre írott kiváltság­­levéllel igazolt jogosítványa képezi. — Nem tartom érdektelennek a latinul szer­kesztett okirat magyar fordítását ismertetni, mely ekként szól : Mi Első FERDINÁND Isten kedvező kegyelméből Ausztria császára, Magyar és Csehországnak, Dalmát, Krajna, Slavonia, Galitia és Lodomeriának e néven ötödik apostoli királya. Lombardia, Velencze, és Illyriának királya stb. Ausztria fővezére, Lotharingia, Salsburg, Styria, Carinthia és Carniolia alsó s felső Silésia vezére. Erdély­­ország nagy fejedelme, Morvaország őrgótja, Habsburg és Tirol stb. grófja jelen levelünk­kel tudtára adjuk mindenkinek, a kiket ér­dekel kijelentvén: Hogy Mi részint Kis-Kunságba kebele­zett Dorosma község előjárói s szabadalom­mal ellátott közönségének benyújtott folya­modása, s Felségünkhöz intézett esedezésére, részint nevezett Dorosma község lakosinak, valamint a környékén fekvő helységek haszna s kényelme előmozdítása végett királyi ha­talmunk teljéből s különös kegyelméből ke­gyesen megengedjük, hogy nevezett Dorosma község ezután a jövőben, és örök időkig Mez­őváros nevezettel bírjon, s ilyenül ismertessék és czimeztessék; továbbá, hogy ugyanazon, ál­talunk imént várossá emelt községben, úgy­mint Dorosma mezővárosában azon hetek hét­főin, melyekre Sz. Ágota (Febr. 5-én.) Kér. Sz. János (Junius 24.) Sz. János lefejeztetésének (Aug. 29.) Sz. Imre (Nov. 5.) ünnepei esnek, négyrend­beli évi (országos) vásár, vagy is szabadal­mazott évi piacz tartható s érvényesíthető mind­azon szabadalmak s előnyökkel, melyekkel más Szabad királyi városaink, mezővárosaink közönségeinek szabadalmazott vásárai vagyis évi piaczai tartatnak, mégis azon hozzáadás­i kijelentéssel, hogy midőn az évek folya­mában az évi (országos) vásárok imént jel­­zett megtartására határozott hétfők or­szágos ünnepre esnének, azon esetben ezen

Next