Félegyháza, 1884 (2. évfolyam, 1-30. szám)
1884-01-06 / 1. szám
Második évfolyam 1. szám Félegyháza, 1884 január 6. Előfizetési árak: Egy évre . . . ..4 fit. Fél évre..........5 fit. Negyedévre . . 1 frt. o79rt1387108ég é-3 kiadó hivatal a társa-ság nyomdájában (vasúti tout Heinrich ház], ide intézet.dok minier. a lap szellemi 3 anyagi részét illető közlemények. TÁRSADALMI HETILAP. ›r›‘rr.j›ki›ki minden vasárnap.rrr-Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten: Haasenstein és Vogler, Barna Tivadar, Bécsben: Haasenstein és dl. Hrdlicka, Frankfurtban: S. L. Daube hirdetési irodákban. C5 e It a UL . I * ado* 11 is Lei NI eo V ILI ^ Jdll 11 d X 1 V evil ell ^ XJ c [licka, Frankfurtban 5 S. L. Daube hirdetési in Elöfizetenek eazkö- szelhetők helyben is Klökner Eda könyvkereskedésében a vi- , dékán minden pcs- I] tahivatalnál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala 30 is helyre van beoszt- !' va. egy hely bélyeg 11 dr.soin kívül 30 kr. Kincstári bélyeg U-' letmény mindet/m hirdetés után 30 kfrl.:3 Nyílttérijén egy sor 30 kr. ' M •' Kéziratok viszsza nem adatnak. Vogler,Daube, A. Oppelik Építsünk szeszgyárat! E b’/M járja be, ex. eszme Itatja át ma befolyásos köreinket. Egy új iparvállalat létesítése egyesíti újra az anyagi és szellemi erőket, biztos tanúságaként annak, hogy faji jellegünk nemcsak a veszély felismerésében s annak közerővek elhárítása iránti egyesülésünkben áll, hanem a nyugati népek s legkivált a pezsgő vérű ifjú Amerika népe fejlődő ipara, alkotó szelleme, s mindig versenyre hivő fellépésével szemben is munkára termett életrevalóságunkat, életképességünket, s igazláti* *smondva életjogosultságunkat érvényre emelni úgy a tudomány, mint közműveltség, úgy a mezőgazdasági "előhaladás, mint az iparkereskedelem terén magunkat önérzettel hivatottnak valljuk, s a változott viszonyok tapintatos felismerése által , a harci riadók zaját, a csatára robogó csapatok dörejét, az ügetve vontatott ágyúk dübörgését, szívesen látjuk felcserélve korunk földművesének a természet titkai felismerésével és az ipar célszerű behasználásával jövő reménye megvalósultan elzümmögött csendes danájával, a kis iparos sűrű kip képi jóval,fusoklóerejű gőzgéppel dolgozó snapról-napra szaporodó gyárak néma morajával, egyhangú zakatolásával. Voltak idők, és több századon stt volt igy, hogy a magyar vére ontásával volt dicső. Most ez itt az idő, még nem késő, hogy arca verítékével, szelleme alkotásával, világra szóló munkája benső becse és külső csínjával, egyéb nemzeti erényei mellett mértékletességével , és takarékosságával legyen dicső. E haza tudósai, s a hazáért lelkesedő azon hazafiak, kik részint a száműzetés keserű kényszerűségéből, részint hazai viszonyaink helyesebb s megítélése szempontjából a műveit nyugat viszonyait közvetlen szerzett tapasztalat útján megismerhették, sokszor és annyiszor feltárták már a különbséget, mely a mezőgazdaság és állattenyésztés minden ága, mint az ipar és kereskedés minden neme közt a mi hátrányunkra fennáll. De valljuk meg őszintén, hogy a hazafias szellemtől vezérelt tanulmány útján tett tanúságos összeha- s sonlítást nagyon ishajlandók vagyunk gúnyos mosolylyal kicsinyeivé fogadni, s az annyi fáradtsággal szerzett gyakorlati ismeret közvetítőjét szoba tudósnak becsmérelni. És miért? mert irtózunk az újításoktól és könnyebb dermedt álomba szenderülve kicsinyelni mindazt, a mi látkörünkön kívül esik — kivált ha külföldi; és mert szégyeneljük még magunkban is elismerni akár tudatlanságunkat, akár hátra maradottságunkat. Pedig hát épen ez által nyer legkiáltóbb kifejezést szellemi fejletlenségünk, s épen ez nyomja ránk a maradandó bé- I heget, hogy az átalános műveltségnek még s mennyire színvonalán alul vagyunk. Ma már azon kedvező helyzetben volnánk, s hogy tanulni, olvasni sem kell, mert a magas kormány az újabban létesített sok iskola dacára feltételezi, hogy sokan olvasni nem is tudnak; de minthogy hallani mégis legtöbben hallanak, tehát állam költségen az idehaza már nevet szerzett szakegyének külföldi kiképeztetésével vándor tanítók személyében hirdetteti a tant, mely a haza bármely foglalkozású polgárát jól felfogott érdekei kiaknázására vezetné. De valljuk meg ismét őszintén, ez sem használ! Újabb időkben városunk is gyakran volt szerencsés ily szakférfiakat kebelében fogadni, akik kiválókig a mi viszonyainknak megfelelőleg a mezőgazdaság, mint iparszerű foglalkozás különböző ágáról tartották felvilágosító és buzdító előadásukat, amiket többen időt nem kímélve odaadó figyelemmel hallgattunk végig, az okadatolt fejtegetést helyeseltük, felfogtuk, tanultunk sokat, és kérdjük, tettünk-e valamit? Akik érdeklődni látszanak még azok részéről is, mennyivel a háttérben mozgók, mint mind megannyi hivatott bíráló részéről hangzik fel szó, hogy könnyű ezt vagy amazt ékesen elbeszélni, de nem úgy van az az életben. Bennünket magasabb szempontok, állami és közgazdasági tekintetek és nem ellenmondási viszketeg vezérelt mindenha, azért bátrak vagyunk kockáztatni a szót, hogy szilárd meggyőződésünk szerint, ha a lelkiismeretesen adott utasítást gondolkodó hivő lélekkel befogadjuk, s a nyert irányban akár igénybe vett tanács, akár alapos tanulmánynyal magunkat tő ! A „Félegyháza“ ,,Tere-fere.“ Első tekintetre meg is lehetne ütközni azon a különös címen, mely e kis szórakoztató csevegés homlokán írva áll. „Tere-fereu .... mi lehet az? Mindjárt megmondom. Először is, nagy fontosságú valami. Igen is . . . A ..tere-fereu nagy szerepet játszik a mostani világban. Ott van a kis falu szűk utcáiban és a nagy városok szalonjaiban, még az országházban is. Úgy ám. De még nem mondtam meg, hogy tulajdonképen „mi“ hát a ..teredére.“ Vagy talán ez fölösleges is volna. Nemde ? . . . . Különben aki nem tudja, kérdezze meg valakitől, mert én magyarul beszélek. ..Teredére“ annyi,mint: „teretére“. Ezt akármelyik kiérdemelt nénike is tudja és még sérelem volna feltételezni valakiről, hogy magyarázatára szorul. Van sokféle „terefere“ és a képzelhető mindenféle jelzővel el lehet látni. Van kedves, haszontalan, csipős, unalmas, drága „terefere“ , aszerint, amilyen a „terefere“ .... A ház előtti kispadon, holdsugáros nyári estén andalító csendben kedves „teredére“ folyik; a piacról hazatérő komám asszonynak jól esik órákig haszontalanul tereferélni az utca szögleten. A társaságban az unalmat-mivel űzzük? Előrántunk valamely szánandó távollevőt, elmondjuk, amit tudunk róla, hogy ilyen, hogy amolyan, pompásan lehet ezen nevetni, ki gondol azzal, hogy bizony érzékenyen is csipke ilhetjük.......... Hisz csak „terefére“. Akit ki nem állhatunk, annak a tereferéje unalmas. Az átalánosan ismert „Sándor-utcai palotában“ 440 „honatya“ tereferél folytonosan a haza boldogsága fölött. Ez aztán már drága „terefere“ , járván érette fejenként mindennap öt forint. Szóval a „terefere“ fontos dolog, akár ki mit mond. Már könyveket is írtak róla. A híres publicista, Kákai Aranyos Nro 4. is e szót * használja címül országgyűlési ismertetéseiben. Hogy nagy horderejű hatása is lehet, az minden kétségen felül áll. Például, midőn nyugodt megelégedéssel örülsz az irigylendő „közkedveltségnek,“ melyben mindenütt részesülsz . . . és egyszerre valami csiklandós, szúrós pletykácska üti meg füledet, nem szikrázik-e mindjárt mindkét, szemed, nem kezded-e erősebben szorongatni kezedben a sétabotot, stb. . . . ? Pedig csak „terefere“ az egész. Ismertem egy gyönyörű szép leánykát, kinek örökké mosolygó szemeit oly bússá, örömtelenné csapkodta rövid idő alatt néhány légben szállingó, ismeretlen forrású, fekete birkacsa... Nem lett többé soha olyan kedves, édes-vidám jelenség, valami keserű fátyol borult a revonásba, mintha csak meghalt volna az előbbi..........Pedig az egészet ismét csak valami gonosz „terefere“ okozta. És még nagyobbat is okozhat e csúnya jószág, ha elfajul. (Ámbár az előbbi is oly gonoszság, hogy soha sem oldanám fel e bűnt, ha pap volnék!) Nagyobbat is okoz, mondom, — mert miként egy kis falunak van közvéleménye, mely ugyancsak meghurcolja azt, kit fölkapott, úgy a nagy világban is és ez újabban „hatodik nagy hatalommá“ emelkedett „közvélemény“, mely emel és sújt, vörös bársonyszékbe röpít, s vagy a lejárt politikusok szánalmas kategóriájába kárhoztat, ország sorsa fölött intézkedik, nagy emberré tesz vagy kétségbe ejt. Majd a dicsőség fényes napsugaraiba visz, majd a megvetés sorvasztó pince sötétségébe. Bizony nagy dolog az a közvélemény, . . . pedig az eredete ugyancsak hitványság. Valaki elejt egy csintalan szót, a másik fület . . . megjegyzi, hozzátok!, továbbadja. A harmadik szintén fülel, sozzátold és továbbadja. Mire a tizedikhez ér, már az egérből ökör lett, mely ugyancsak döfködi áldozatát. A nagyvilág közvéleménye is csak ilyen. Egy rakás újságíró — „skribler“ várja a parancsot „onnét fölülről.“ „Most a sárba nyomni X-et és emeljétek a hetedik égbe Y-t!“ Meg lesz a másnapiszámokban Egy hét múlva: „Hetedik égbe X-et és az utcasárba Y-t!“ Hűségesen felemelik a hetedik égbe, vagy a sárba nyomják. — Nach dem Befehle*). Igaz a : Geld regiert die Welt!**) Aki pedig belát a kulisszák mögé, szánalmas mosolylyal nézi a szegény, hiszékeny publikumot. ..........és valóban különösen a mai világban kezdik emlegetni, hogy a „nagy szellemek“ egyik főkelléke, miszerint „a közvéleményen fölülemelkedjék“. De.is szóval: kutyába se vegye, akárhogyan kiabál utálnia. Ez nekem különösen hizelgett, mert én a rólam szállingó tereferékre ugyancsak semmit sem szoktam adni; minél csiklandósabb, annál jobbat nevetek rajta. Legalább igy egy kicsinkát a „nagy szellemek“-hez kapaszkodhatom s talán még közéjük is jutok valaha. Ki tudja? .... De azért mindig tiszteletteljesen veszem le kalapom a „közvélemény-pad“ előtt, ha arra visz az utam. ______ rr. A parancs szerint. **) Pénz a világ ura. i