Kunfélegyházai Híradó, 1882 (1. évfolyam, 6-37. szám)

1882-12-03 / 33. szám

Első évfolyam. 33. ám. Kunfélegyháza. 1882 deczember 3. KUNríLEGVllZJU 1IR&10. gazdaszati, ipar, kereskedelmi, faügyi és szépirodalmi hetilap. Ifífegyetem­h hetenkéntvgysiser: vasárnap. ___________ Előfizetési t­ljs helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre..........................................6 írt. Fél ...............................................a . 50 kr. Negyed . . . . . 1 , 25 . Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőiről!«« II. t. 540. Bz. hova a lap szelei részét illető minden közlemény intendő. Kiadó fiatalt Bakos István könyvnyomdái hova az előfizetések és a lap szétküldésére vonattal felszólamlások in­tézendő Hirdetési dijak: minden halálozott potitsor­hely után 6 kr. többszöri hirdetéseknél árleengedés adatik, évi hirdetéseknél különös kedvezmény. NYILTTÉR-ben egy potitsorhely ára 20 kr. Bélyeg­dij minden beigtatásért 30 kr.___________ A katholikus mozgalom, örvendetes mozgalom indult meg ország­szerte, hogy A M­agyarországnak egyházi és világi katholikussai egy zászló és egy jel­szó alatt egyesittessenek s hogy az úgy egyesített katholikusok elvi kérdések elinté­zésében és gyakorlati czélok elérésében sza­vuknak és akaratuknak döntő súlyt biztosít­hassanak, hogy az államhatalmat maguknak, mint támogató jóbarátot — mint régen volt — megszerezzék , ez által az igazi keresz­tény civilisatiónak eszközeit is minden ide­gen befolyástól menten megőrizhessék. Mint nagy és osztatlan katholikus la­kosságú városban, Félegyházán is talán nem lesz érdektelen egymást ez országos moz­galomról megbeszélni, hogy a tett ideje, ha elérkezik ne találjon az bennünket készület­lenül. Sokkal fontosabb horderejű e mozgalom, melyben a sokáig tétlen katholika egyház végre valahára r­ajd életjelt ad matrórót ,. semhogy bárki is ervenkel ne venne arról tudomást. Politikai napi­lapjaink nem közöl­nek róla semmit, az agyonhallgatás mester fogásával akarják a kérdések színvonala alá sülyeszteni e fontos társadalmi kérdést, melyhez — a mennyiben a politikai nézet­nyilvánítástól tartózkodnunk kell, — váro­sunk társadalmi érdekeit tekintve mi nem késünk hozzá­szólani. Utóbbi időkben a felvilágosodásnak ne­vezett affectálás rohamos haladásában — nem mondjuk, hogy szándékosan, hanem az érdeket szolgálók által félrevezetve — több a kath. társadalom működő képességére bé­l­­itólag ható intézkedést hozott: a főpapoknak a tanulmányi alap javára aló megadóztatása s ez adónak nem a kati szellemű intézetek fenntartására való fordítsa. A népoktatási törvénynek a felekezetisget nem méltató intézkedései, a keresztel­tés jogairól való ferde határozatok, a kárnjog mellőzése, a kath. egyetem occupáléa s a tanulmányi alap felerőszakolt kérdés egy-egy sajgó seb, mely a némán tűrő egy láz kebelén üttetett. Ezen sebeknek hegesztésre indult meg a mozgalom, mely országsze­re lendületet vesz. Mi, katholikus vámunk érdekében, bizalommal fogadjuk e mozgalmat, ha az reánk nézve, mellőzve a politikát, társadalmi kérdésnél egyebet nem csinál. Bizalommal vagyunk a mozgalom iránt, mert mint a fej­lődő küzdelemből látszik, nem a gyakori saj­nos elfogultság, ultramon­tauismus, vagy fa­natikus gerjedelem, hanem a magyar álla­miság és népboldogítás eszméi az irányadók azon kezekben, melyek vezetőkül mutatkozva .“Ianióra valóban is, megöttük áll az eddigiek után ítélve — Szent István birodalmának zöme. Városunknak anyagi és szellemi előre­haladását tekintve nem lehet e mozgalomtól magát visszahúznia, ilyen tősgyökeres katho­likus város nem várhatja más alapon, mint a katholicismus nyújtotta morál alapján szel­lemi vezetését. E népnél, minden más, ma­gára hagyott ész megállapodásaira épített morál, épen a szabadság túl élvezése miatt erős reakcziót szülne, oly annyira, hogy a leghevesebb túlkapásoktól tarthatnánk, me­lyek pedig, — mihelyest a katholicismus fő életelvén a mértékletességen túlkapnának — vissza­esést idéznének elő. Pedig túl kel­lene azon kapni nálunk a szabad morálnak, mert az ész magára hagyva nem leli a biztos támpontot, melyet eddig az egyház tanítása észrevétlenül rakott a kevésbbé buzgónak logikájába és alapul. Szerintünk igen fontos lépés lenne, ha az alapítványok tanintézetek és más, a kat­holikus egyház hatalmas eszközeinek keze­lésébe a világi elem is bevonatnék. Városunk­ban is élénkebb felvilágosodottabb egyházi szellem érdeklődnék ekkor annak ügyei iránt. Legyen ez az autonómia bármilyen alakú azt majd fogják tudni az egyház őrei, hogy milyen a legjobb iskoláinknak katholikus szel­lemben való tartására vonatkozólag nem olyan lanyhaság, mint a múlt gyűlésében tapasztaltuk hanem, a jogok feletti féltékeny őrködés lenne észlelhető. Félegyházának nagyon szüksége van, hogy katholikus szellemben vezettessék szel­lemi képzése nincs nekünk azokra a felforgató . .........­ ... .•guue..!««/ .ua a­­..th»lia!ams8 valahol kiéletett rögtön felburjánoznak s béké­ket veszélyeztetik,s emiatt szüséges, hogy az arra vezető eszközök birtokában legyenek. A katholikus szellemű nevelés igaz, hogy sok helyen nem ok nélkül gyanúsíttatik bizonyos hátramaradottsággal. Nagyon sok esetben igazuk van azoknak, kik azt állítják, hogy a katholikus községek legkevesebbet adnak a népnevelésre, azoknak iskoláik vannak a legszomorúbb állapotban. Nem kell ezeknek bővebb magyarázat,­­ elég, ha magunkat nézzük körül, de mindezekre ismét az mond­ható, hogy ennek maguk a világiak okai, kik vagy megnehezítették neki a haladást, vagy annak szelleme iránt nem érdeklődve közönyösen viseltettek. Azért vagyunk biza­ ! ASOIA. Szerencse és a nő. — Heine it. — A szerencse könnyelmű vig leány Arczon csókol, sietve messze száll, Madár gyanánt repülve hirtelen. Nem ül s nem vár sokáig egy helyen. Nem igy a nő ha kebledre borul Harmat hull le rózsa-arczáb­ól Átkarol hőn mosolyg enyelgöleg Küldjed bár őt, nem megy el mellőled. E . . . . hoz. — Heine után. — Ha benézek szép szemedbe Eloszlik bám s bánatom, Megjö ismét életkedvem, Ha ajkid csókolhatom. Óh mi kéj ! ha puha kebled Vánkosán nyugodhatom. . . Haj! de mikor, szeretsz’ — mondod Rám borul a fájdalom. A hegyek közt. A „Nagyszál“ hegyének délkeleti lejtője ter­­raszszerű emelkedésekben ereszkedik alá; a rendes közlekedő kocsi út e miatt messze és keletre csa­varodik, hol, a hegy lába lassú ereszkedéssel lapul a közeli dombsorhoz. A terraszok egy-egy szeszé­lyes fensíkot képeznek, melyek azonban egészen földhátszerű képződéssel bírván hol egy magas domb zárja el rajtuk a kilátást, hol meg hirtelen megsza­kadva a domb oldalából előbukkanó kristály ér csurgása hallatszik a mély szakadékba. Növényze­te is ép oly változatos. A síknak dús enphorbiái mellett ott van a borostyán, hosszan kapaszkodva kifelé a mély vízmosás kopasz falán, hogy e hosszú út után ne leljen más kárpótlást, mint, hogy egy törpe fenyő bokrocskát kelljen átölelni, melynek egyik oldalára a mocskos conferva szálai tapadtak, mikor a tó vize lecsurgott a kimosott csatornán a mélybe, hol azelőtt egy-egy zápor után vágtatva tört magának utat a hegyről le­zuhogó tömeg. Né­hány lépésről vad szőllő indái nyúlnak át e szaka­dék fölött erős küzdelemben ölelkezve egy éledinek felfelé törekvő szálaival, melyek százszor körülfon­­ják, összehúzzák, átszoritják a dús tenyészeti­ indá­kat valóságos hidat képezve a szakadék omlatag, homokos két partján. Egy ily természetes képződést­ híd előtt állt meg kaczagva Emma. Az út mely a vízmosást kö­vette itt meg­szakadni látszott s a kristály tiszta viz a lemosott kavicsokkal enyelgett. Emma köve­cseket hajigálva mulatta magát a szakadék partján, míg a kis társaság, melytől néhány lépéssel előbbre szökött, szintén oda ért. „Jöjön, jöjjön Sándor, maga úgy is kicsinyel­ni szokta a mi hegyeinket! jöjjön maga mindentudó, ha repülni tud, akkor átmehet ezen a szakadékon, vagy — tévé hozzá szúró csintalansággal — ha bá­tor ezen a növényhidon átjuthat.“ A kis Emma Sándor felé forditó bájos gyer­mek arczát, piros ajkai édes mosolyra nyíltak, s nagy őzszemei pajkosan villogtak elő a nagy kerti kalap mögül, mely azokat irigyen eltakará. A mellette álló Sándor halvány arcza s fáradt tekintetű kék szemei a legnagyobb ellentétet képez­ték a leányka vidám üde szépségéhez. Látszott raj­ta a korán érett, sivár kedély, mely az ifjút meg­tört ággá teszi. S mégis a bájos kis Emma kimond­hatatlanul szerette Sándort, a tizenhat éves szív első forró tüzével, tiszta lelkének odaadásával. .. . Sándor? Nos ő is szerette Emmát — amennyire egy olyan férfi szerethet kinek szivét a rosz társa­ság megrontotta, s csak pénzvágyának, s érzékei­nek áldoz fel mindent. Emma gazdag árva leány volt. Sándor javítani akarván zilált helyzetén meg­­hódítá a bájos gyermeket, s vőlegénye lett. „Mi ugyan gyönyörű helyre jutottunk, mondá Sándor boszosan, most már fordulhatunk vissza, s újra kezdhetjük expeditiónkat ezen az imádott ho­mokon keresztül.“

Next