Félegyházi Hírlap, 1885 (4. évfolyam, 17-52. szám)

1885-04-26 / 17. szám

vette fel, a viszonyok azóta ekintetben megváltoztak, de azért ,az isa nem vesztette el értékét s ma megérdemli, hogy érveit figyelemmel elhallgassuk. A czikk igy szól : A közoktatásügyi ministeriumban utóbb­i időben a kunfélegyházi algymnasium ize felett gyakran kongatták a halálharan­­ot. Azt mondták, hogy a tanerők nincse­­ek kellőleg képesítve, hogy a tanfelszere­­ls hiányos és hogy igy az intézet fennál­­lsa nem jogosult; legczélszerűbb lenne z algymnasium helyett ipar- vagy földmi­­es-iskolát, esetleg polgári iskolát felállítani,­­elhozatott, hogy ez utóbb érintett intézetek ármelyike jobban megfelelne Félegyháza áros közművelődési igényeinek, mint az 1 gymnasium. Most már az intézet el van látva ál­omérvényesen képzett tanerőkkel. Igaz gyan, hogy a tanműszerek között csilla­gászati eszközök, villanyos világító­ készül­­ékek s tengerfenékmérők még mai napig em hányódnak, de hol lenne most a föld­­gömb, ha Archimedesnek azon kívül meg­­ahatott volna egy szilárd pont, honnan azt csodás emeltyűjével helyéből kilóditotta volna? Ez az egy eset bebizonyítja, hogy a műszerek nagy része, ha archimedesi ér­elemben veszélyt nem is rejt magában, se nem is nélkülözhetlen, mert Archimedes­­antételében nem kételkedhetik egy gondol­­kodó fő sem, habár a kísérlet műszer hiá­nyában mindeddig megejthető nem volt. Mi azonban ezúttal csak azt akarjuk vitatni, váljon Félegyháza város­a illetve népessége mily erőt fejtett ki eddig a köz­­művelődés, helyesebben a képzésügy terén s az általunk kimutatni megkísérelt ered­ménynyel szemben mi jogosultsága van azon feltevésnek, hogy e város igényeit az algymnasium helyett bármi egyéb alantas szakiskola jobban kielégítené. Magyarországban eddig a magasabb közoktatásügy körében a szorosan vett szakképzés volt érvényben, mely egyese­ket az úgynevezett élethivatás, kenyérke­reseti pályákra készített elő. Míg például Angliában, melynek még csak közoktatás­­ügyi ministériuma sincs, a szakképzés mel­lett az egyéni képzés (házi vagy intézeti nevelés segélyével) a lehető legmagasabb fokra fejlődött, annyira, hogy ott a ke­reskedelem és ipar terén működőknél a classicus műveltség épen nem ritkaság s a gyapjúzsákon ülő kereskedő Hornért és Vir­­giliust eredetiben olvasgatja. Mi még ilyesmitől távol állunk, hn­­csak a gazdag eszközökkel ren­­közvagyonosság vihette a képzés t­gyet-oly -magas fokra. A közműveltség Mérlegelésért nálunk legal­kal­masabb mód­nak látszik, ha azon egyéneket­ kik a köz­­szolgálat vagy társadalom mezejt, bizonyos akk­zettséget igénylő állásokat foglalnak képzettségük , illetve állásuk minősége szerint osztályozva csoportosítjuk. Ha e módozatot városunk közművelt­ségi állásának kimutatására akarjuk alkal­mazni, azt csak némi korlátozással tehetjük. Ugyanis a kimutatás keretébe nem vehet­jük fel azon egyedeket, kik hivatásait terét e város kebelén belül találják. Nem azét, mintha ez az elérendő czélra néz, e­gy­­matékkal nem bírna, hanem mert­, h­ogy egy hasonlattal éljünk, mi érdem sincs jó­ban, hogy magunknak minden szüksége fedezzük, ha a meglevő fölöslegből másnál nem juttatunk. Ki becsülné a méheket,­­ az általuk termelt mézet ők maguk meg ennék! Ily formán van az a szellemi éröve, a­mit az egyén csak saját hasznára foroi abból a közjóra kevés világít. Ha telik Félegyháza város közművelődési érdemét akarjuk előtérbe állítani, nem nyúlhatunk azon részhez, melyet szellemi erejéből sajá szükségletére ellátni kötelessége és nem ér­deme. Azokra kell tehát tekintenünk, kik város kebelén kivül, szerte e hazában ke­restek és találtak tért, hogy tehetségüket s képzettségüket, melyeknek a szülő váró, elegendő tért nem nyújthatott, kellőkép k­­iejtsék és érvényesítsék. Nem a szerencsi felkapottjai, legnagyobb részben a kitartó küzdés és a nehéz munka emberei ők, s ha a siker, elismerés és közbecsü­lés idegen földön is kíséri lépteiket, tudjuk, hogy ez ingyen sehol nem adják. A nélkül tehát, hogy a helybeli aj gymnasiumot az itteni képzésügy egyedü­l kútfejének­­, vagy a város közművelődé­sének s az egyesek pályairányításában tá­volról is kizárólagos tényezőnek tekintenénk, adjuk az alábbi összeállítást, hogy ezzel Kun­félegyháza város közműveltségi állás­sát egy bizonyos szempontból megvilágít­­saik. Azon szempontból t. i., hogy e város szülöttei szóképzettség alapján a város ke­belén kivül, ez idő szerint minőség és meny­­nyiség tekintetében mily s mennyi állást fog­lalnak el. Neveket a discretio szempontjából nem említve, tudomásunk szerint: I. A közoktatás-ügy terén működik. 2 főgymnasiumi igazgató (Budapest, Szeged) 6 főgim. tanár, 1 műegyetemi tanársegéd 1 polgári iskolai igazgató, 6 néptanító. II. Egyházi téren , illetve lelkészke­déssel foglalkozik : 1 kanonok, 4 plébános, 1. nyug. plébános, 2 segédlelkész. III. Igazságszolgáltatás és törvényke­zésnél : 1. curiai biró, (egyúttal a rposti ügyvéd-vizsgáló bizottság elnöke.) 2 tör­vényszéki biró, 1 aljárásbiró, 1 telekkönyv­vezető, 2 ügyvéd. IV. Katonai szolgálatban van: 1 tá­bornok (egyúttal a Ludovica academia igazg. parancsnoka.) 1 honv. huszár főhad­nagy, 1 honv. kezelő tiszt főhadnagy, 1 kö­zös hadseregbeli hadnagy, 1 honvéd had­nagy. Közigazgatásnál: 1 ministeri fogai- í '; . ’’ildváry Mihály alispán úr f. hó 22-mazo, 1 szolgabiro, 1 m. arvaszek­i v 1 ~ /m-lv-1 ■. \ /i11..ni■ 1<-1 a-i A.< 1 q­ .r.n 2 folyammérnök, s­­tb. m. aljegyző (activ.­ IV. Kü­l­önféle hivatásnak: 2 vasuti tisztviselő, 1 lapszerkesztő (Nagy-Kanizsa), 1 takarékpénztári könyvelő, 1 postamester. Mi e lajstromot azon meggyőződéssel tekintjük végig, hogy a mely város saját szellemi szükségletén felül a fölöslegből viszonylag ily számot tevő intellectuális erőt képes a közélet terére vetni, azon vá­ros egy algymnasiumra magát mindenkor érdemesnek tarthatja, és pedig annál in­tott szánkában mentünk s az üde még úgy látszott, jót tesz a betegnek. Igen beszédes volt, majd erről, majd arról csevegett s előttem feltűnő módon tudakozódott egészségi állapotom felől. — A tartózkodás ott — s ezzel a tá­volba mutatott, hol az intézet már látható volt — jót fog neked tenni. A vértolulá­sokba szenvedő betegeket ott igen gyö­keresen gyógyítják! Szivarkára gyújtott, a füstöt nagy fel­hőkben fújta a légbe s oly vidámnak lát­szott, mutha kéjkirándulásról lett volna ’.. . . . Mi ment végbe beteg agyában ? A prnok tudatta vele, hogy idegbajának mgos intézetben való gyógykezelése­gészségét gyorsan helyreállítandja. De az ezredes jól tudta, hogy a czél, mely felé haladunk, nem más, mint a tébolyda. S mindazáltal ez a lelki nyugalom, ez a vidám gondatlanság. S e mellett az aggo­dalom, egészségi állapotom miatt! A rögeszmékkel, melyek ebben a pil­lanatban beteg lelkületét foglalkoztatták, csakhamar megismerkedtem. A­mint a tébolyda udvarára behajtat­tunk, elsőnek az ezredes ugrott ki s lépett a házba, mialatt én a kocsisnak adtam ki rendeleteimet. A­mint bementem utána, su­sogó hangon láttam őt beszélgetni az inté­zeti igazgatóval. Ezután mind a hárman az orvos családi lakásába léptünk, hol viola­­szinti főkötős, hosszú fürtös, mintegy 40 — 45 éves érdemes hölgy fogadott bennünket, kit az igazgató nekünk mint nővérét, Mar­fa Ivanovnát mutatott be. Marfa Ivanovna a vén leány kellem­é- t készi­nt számunkra tdeát, mint látszék, sta "'",­ minden reményét, s igen elygott, midőn az ezredes súgott, mire az éltes hölgy '■vetett reám. .­gmelegedtünk, a felügyelet alá beszélgetésre kértem s ! Az igazgató kémlelő pillantást vetett reám, miközben finom, alig észrevehető mo­soly játszott ajka körül. —­ Remélem, —­ szólt aztán — önre nézve is jótékonynak fog bizonyulni az e házban való tartózkodás. — Reám nézve? Nem értem önt! — Szabad kérnem ? Megkisérle üteremet megtapintani. — Mi jut eszébe önnek? Én nem va­gyok beteg. — Ön beteg azok szerint, a­mit ne­kem az ezredes mondott. S ön meg fogja érteni, hogy miután egyikük beteg, előbb megfigyeléseket kell tennem. Nincs önnek írásbeli igazolása? — Nincs, szóltam. A tábornok alkal­masint bízott az ön képességeiben, hogy az őrültet meg fogja különböztetni az egész­ségestől. — Hm ! — folytatá az orvos. Ez a legsajátságosabb eset azok közt, melyek gyakorlatomban előfordultak. Két úr jó in­tézetembe s mindegyik a másikat mondja annak, kinek szüksége van gyógykezelésem­re. Különben könnyen kijuthatunk ebből a helyzetből. — Mily módon? — Azonnal lovas embert küldök a városba. Addig kérem helyezze magát ké­nyelembe ebben a szobában. A kerevetre dobva magam, mosolyog­tam helyzetemen. A utazás kifárasztott s mélyen elaludtam. Midőn egy óra múlva fölébredek, az igazgató előttem állott.­­— Őrnagy úr, — szólt — bocsánatot kérek. — Nos? A küldött még nem térhetett vissza. — Nem. Azonban már tudom, mihez tart­sam magamat. — Hogyan ? kérdezem. — Az ezredes úr épen most f­o­r­m­a- B­z­­i r a házassági ajánlatot i­tt nő­véremnek. Tehát ő a bolond­­kább, mert a szóban forgó algymnasium fentartója a város, mely újabban javult anyagi helyzeténél fogva ez intézetnek kedvezőbb s a kor igényeinek megfelelő javadalmazására is képesítve van. Földváry Mihály alispán úr itt időzése. Pár héttel előbb örömmel vettük a hirt, hogy Földváry Mihály alispán úr városunkba érkezik.­­Nem esik az talán senkinek oly jól, mint nekünk, kik ezen nagy kiterjedésű megye határszélén csak némelykor élvez­hetjük a központi testület vezérelemeinek jelenlétét, ritkán hallhatjuk közvetlen közel­ből az ő bölcs tanácsaikat és ritkán érez­hetjük küzdelmeinkben az ő buzdításaikat, önzetlen és őszinte örömmel üdvözöl­jük hát ez alkalommal városunkban Föld­váry Mihály alispán urat, annál is inkább, mert jelenléte nem egy hivatalos ügynek rövid elintézéséhez van kötve ez alkalommal. Ismerjen meg ittléte alatt bennünket, ismerje meg viszonyainkat, hogy ügyeinknek tovább­ra is igazságos elbírálója, hibáinknak ezen­túl is, talán szigorú, de jóakaratú orvoslója lehessen. És ha eltávozik közülünk, vigye el azon emléket, hogy a kis­kun nép száza­dos önállósága után még ma sem vesztette el szabad, független gondolkodását, hogy bár kissé zárkózott természetű s nem ért sem a hizelkedéshez, sem a túlságos udva­riaskodáshoz, de mindenütt tiszteli az ér­demet s elismeréssel adózik a férfias mun­ka és küzdés iránt. Munka és küzdés s ezzel függetlenség és önállóság a vagyoni és társadalmi téren a kis­kun nép jelszava s e jelszó alatt halad előre bátran és biz­tosan, egyik vagy másik téren való elma­radottságát pedig kijavítja és orvosolja ma­gasabb hatóságainak bölcsessége. Hozza az Isten minél előbb és minél többször köziltünk ezen hatóság vezetőit, különösen pedig megyénk első tisztviselőjét. /. alispán urat ! * Csütörtökön reggeli 9 órakor fogadta a kerületi háznál a város és birto­kosság együttes küldöttségét. Az alispán úr üdvözlésére vagy llumineran gyűltek össze a város intelligentiájából és tekinté­lyes birtokosaiból, kiknek nevében Molnár István polgármester beszélt. Beszédjében ki­emelte az alispán iránt érzett mély tisztelet és rokonszenv mellett látogatása feletti örö­münket; e mellett arra kérte őt,tartson meg to­vábbra is szíves jóakaratában és ne rójja fel az egyesek által elkövetett és mások által nagyítva világgá kürtött hibákat és tévedéseket a város egész lakosságának, ne a­, egész hatóság­nak, hanem kegyeskedjék állapotainkról magának közvetlen tapasztalást szerezni. Erre az alispán igen szívesen válaszolt, biztosította városunkat autonomikus jogaink védelméről és arról, hogy minden hozzá kerülő ügyünket­­— habár sokszor egye­sekre nézve kellemetlenül is — a legna­gyobb igazságossággal intézi el. Végül ki­tartásra buzdította a város értelmiségét és minél előbbi jó eső kívánásával a tisztelgők­től azok élénk éljenzése mellett búcsú­zott el. Pénteken a gymnasiumi igazgató és tanári kar tisztelgett Agócs János úrral élükön az alispán úrnál. Az igazgató úr különös figyelmébe ajánlja megyénk első tisztviselőjének városunk tanügyét, különö­sen pedig a gymnasium ügyét, mely oly sok hányattatáson ment már keresztül. Az alispán úr válaszában kiemelte, hogy az ő figyelmét különösen ez ügyre felhivni nem szükséges, ő csak kötelességét teljesiti, mi­dőn a tanü­gyet előmozdítja, kötelességét pedig más téren is ép oly lelkiismeretesség­gel szokta végezni, mint ezen a téren. Az­után sajnálattal emelte ki, hogy a ministe­­riumnak a gymnasium ügyében egy dorga­­tóriumot kellett intézni a városhoz, mely már a megyénél is van s mely legközelebb fog a városhoz leküldetni, csodálja, hogy a város értelmesebb és vagyonosabb polgárai­ban a művelőadás ügye iránt oly kevés érdeklődés mutatkozik. Agócs plébános úr ezt azon szűkkeblűségre vezeti vissza, a­mely ily kérdésekben nálunk mindig nyil­vánulni szokott, különben biztosí­to­t­ttá az alispán urat, hogy a miniszeri leiratnak majd egy bizottsággal elébe vágunk. Szívé­lyes búcsúval vált el az alispán úr a tisz­telgő tanári kartól. Vasárnap, mint értesülünk az ipa­rosok egy küldöttsége tiszteleg még az al­ispán úrnál. Az­nap délelőtt lesz az alaku­ló közgyűlés megnyitása, délben pedig az, alispán úr tiszteletére­, rendezett ebéd a Korona vendéglőben. Mint értesülünk az alispán úr kedden reggel távozik el kö­kor a hatóság és szépszámú közönség fogadta őt és kisérte be Mih­álovics Béla szolgabi­ró úr házához, hol itt léte alatt megszállva volt. Idejének egy részét részint a sorozáson való elnökösködés, részint pedig az alakuló közgyűlés vezetése foglalta el, többi idejét a városi és társadalmi ügyek tanulmányo­zására fordítja, hatóságok, küldöttségek, és egyesek látogatásait és tisztelgéseit fo­gadja, esténként pedig szerény színházun­kat tiszteli meg jelenlétével. Félegyházi Speczialitások. Az ős­ember. — Irta: egy C Z­­ V­­­S. — „Amoda-el van egy ház, ember lakik benne.“így lehetne tárgyunkra a kikapi dalt átváltoztatni. Ez az ősember a névre nézve ugyan nem Adám­, mert „Hempergő Matyi“­­nak ismeri a világ, ruházata is csak annyi­ban ősi, hogy régen volt itj. Toilette-szerek és eszközök nincsenek az ő háznépénél. Azaz hogy egész háznépe egyedül egymagából áll, nincs Évája, nincs egyetlen házi állata, még macskája sem, egere talán lehet egy­­kettő, mert ezeknek alkalmas helyiség az ős­ember háza, melyet egy ősi tanyából bar­langgá gyúrt az idő vasfoga. Padlás, tetőzet, padozat — nincsenek, de minek is. A ro­mokból alakult szurgyik csupa anyaföldből áll — fönt, alant és oldalt. Külsejét jó, hogy benőtte a gyom, nem kell meszelni. Az ab­lakot egy füstös nyílás pótolja, melyet a nyári szezonban selyemszövettel takar be a pók. A barlang bejáratát egy összetákolt ajtó­féle őrzi, melyen át , mint valami camera obscurába kandikál be a déli nap. Ez előtt az ajtó előtt órákig szokott elguggolni Mátyás gazda, nézve a világ folyását. Igen, gazda, még pedig redemp­­tus gazda, kinek még erdeje is van, mert a barlangot körülövező telken sűrű erdő áll akáczfákból, melyekből szép pénzt csinál­hatna, ha akarna, de nem vág ki belőle a világért sem csak egyetlen szálat is. Szemtanúja voltam, midőn egy valaki­­ néhány akáczfát akart tőle venni. — Egyet sem adok el, szólt Mátyás­­ gazda. Ha száz forintot adnának egyért, még­se hagynám kivágni. — Ej-ej, hát aztán mi haszna van igy­­ ebből a sok fából, Mátyás gazda? — Hasznom nincs egyéb, minthogy­­ hűvös van alattuk nyáron, én pedig szere- t tek a fák alatt „hemperegni“. ranon OT. na óm bor­ni neve: „Hem­dalkodásba minden tavaszszal. Van ugyanis az erdején túl egy darab szárítatlan szántó­földje, ebbe elhelyezi a tavaszi magot, ren­desen kukoric­át. Nem űz semmiféle gaz­dasági váltórendszert, mert ő nem modern gazda. De még eket sem alkalmaz, mert nem tart igás jószágot, minek is, van a he­lyett elég jó alkalmas szerszám, ott van a botja, ennek a végével lyukat igazit a földben s beleülteti a kukoriczát, így az ásó és kapa nála mind­­luxustárgy, mert ő ősi ember. Már aztán, hogy a kukoricza hogy­ éljen meg, arra való az ősi anya­természet, küldjön reá esőt s napot é­lni kell, s kapálják meg a szomszédok tyúkjai­t ha­gyom veri fel. Különös, hogy ez ősi gazdálkodás tő­szomszédságában egy módos­­t intézmény alkalmatlankodik, mig Mátyás gazda komó­tosan hempereg, addig az ő birtoka mellett a vasúti közlekedés hemzseg. Ott a nagy „Magazinom“ mellett nyüzsgő munkás népség persze megirigyti az ős­ember kényelmét s egyik-másik gyakorta átkiabál hozzá: „Matyi!“ Mátyás gazda felocsúdik hempergő andalgásából s figyelni kezd a kiáltásra, mely újból hangzik felé: „Matyi!“ Erre aztán beugrik odújába s onnét egy rozsdás puskával siet ki, újból figyelve a bagaziom­ felé, honnét megint csak kiált feléje valaki: „Matyi!“ Most a puskát a bagazsom felé czélba veszi az ős­ember... s akkor aztán nem kiáltják a nevét több­ször. Mondják ugyan, hogy a puskája soha sincs megtöltve. Mindegy, mégis tud vele imponálni — addig, míg a munkásoknak ismét kedve jön a tréfát napjában többször is megismételni. Eledelére nézve is eléggé ősi életet él, ha megéhezik : eszik kenyeret —bárha ga­bonát nem is termeszt, eszik szalonnát — bár disznót­ se hizlal, van tarhonyája is -- da­czára hogy nincs fehérnépe, ki azt meg­gyúrná. Persze, azt tudni kell, hogy Mátyás gazdának még él az édes­anyja, látja a Kérelem a közönséghez. A szege­di Bűm­ h­á­z, mely a romjaiból feltá­madt­ városnak legimpozánsabb épülete volt f. hó 22-én, szerdán délután porig­­­e é­­g­e­t­t. A 400,000 írtra terjedő biztosítási összegből egy újabb színház mielőbbi felé­püléséhez van ugyan remény, a nagy kárt vallott színigazgató is kárpótolva lesz , mert szerelvényei szintén biztosítva voltak, de maguk a színészek teljesen kenyér­nél­

Next