Félegyházi Hírlap, 1890 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-05 / 1. szám

VIII. évfolyam. Az elmúlt év. Azzal a haladással, melyet váro­sunk a lefolyt évben elért, mindnyájan meg lehetünk elégedve. Nagyfontosságú nehéz kérdések nyertek ez idő alatt elintézést. Első­sorban ott van a regálé­­kártalanítás. Csaknem félmillió forint azon ösz­­szeg, melylyel a város e kérdésben ér­dekelve volt. A legalaposabb és a leg­körültekintőbb munkára volt tehát szük­ség, hogy a városunkat jogosság és méltányosság szerint megillető összeget megkaphassuk. Azután jött a városi szervezés rendkívül nehéz munkája. Új rendszer a pénztárkezelésben, hivatali beosztá­sokban és ügyvitelben hetek, sőt hó­napok kellettek, még az új szervezke­désnek összefüggő részei mind kidol­gozva és megállapítva lettek. Jött azután a kaszárnyaügy vég­leges megoldása, mely tengeri kígyó­ként fel-felmerült évek óta közügyeink terén és lekötötte az intéző elemek mun­káját hosszú idők óta. Tovább folyt a városi rendezke­­dés munkája is, szerényen, de nem minden eredmény nélkül. A városi jár­dák, utak­, fásítás, öntözés, jobb világí­tás ügye mind előrement egy-egy lé­péssel. A leányiskola ügye is nagy len­dületet nyert a város nemes áldozat­­készsége folytán. Hogy kinek van része mindeb­ben, a város közönségének, a képvi­selőtestületnek, a hatóságnak, vagy egyeseknek, azt mi most nem keressük. Azt sem vizsgáljuk, hogy nem lehetett volna-e egyik vagy másik kérdést még sikeresebben megoldani. A­mit ki akarunk emelni, az az, hogy az előhal­adásnak azzal a mérté­kével, a­mit a lefolyt évben tapasztal­tunk, tökéletesen meg lehetünk elégedve. T­h egyben-más­ban maradt is telin va­­lam­ki kívánni való, az * *összeredmény bi­zonyára teljesen kielégítő. Senki sem kívánja azt a sok mu­lasztást, a­mi az utolsó évtizedek alatt előállott, egyszerre pótolni. A mérsé­kelt és erőinkhez mért haladás lehet csak mindnyájunk jelszava. És ha minden év oly eredménye­ket fog felmutatni, mint az elmúlt év is, akkor aránylag rövid idő alatt a mulasztások jobbára pótolva lesznek. Csupán egy kifogásunk lehet az elmúlt évre. Az, hogy társadalmunk a reá váró feladatokat nem teljesíti. Ez a panasz ugyan már nagyon régi, de azért épen nem alaptalan. Mi társa­dalmi úton nem teszszük meg azt, a­mit megtennünk lehetne és kellene. A­mi haladás van, az mind hivatalos, és azok a hatalmas erők, a­melyek a tár­sadalomban rejlenek, mind parlagon hevernek. A gazdasági bajok enyhítése gazdasági egylet által, a közegészség­­ügy egy fontos követelményének ki­­elégítése ártézi kút felállítása által, az árvaügynek, szegényügynek ellátása nőegyleti úton stb stb mindez megol­datlanul van ma is nálunk. Társadal­munk mintha meg volna halva, oly tétlenül és oly élettelenül tölti napjait. Kívánjuk, hogy a jövő év ez irányban se hagyjon fel kívánnivalót. Hatóság és társadalom egyaránt vé­gezze a maga munkáját s akkor az előhaladással és az év eredményével még jobban meglehetünk mindannyian elégedve, lantak meg. A boszuállás némi ragyogása észrevehető volt e szemcsillanáson. — Rendelkezzék egész bátran kisasszony ... Amint tovább sétáltak a park teker­vényes utain, a bajos diva egy piros bim­bót tűzött a gróf kabátjának gomblyukába s édeskedves arczával szemei közé mo­solygott. — Aztán, ha kiváncsi, hogy e pom­pás gyöngysor miképen tapadja körül nya­kamat, eljöhet megnézni. Hirtelen megfordult s rugalmas, gyors­léptekkel hagyta ott a virágos cserjét. Herbert gróf bajszát pödörgetve nézett utána s aztán lakására tért. III. Néhány nap múltán Marietta kisasszony körülbelül a következő tartalmú levelet kapta kedves lovagjától: Bájos diva! Egy számlát mellékelek, melyet éksze­része küldött nyakamra. Úgy látom, hogy e számla önnek szól. Emlékeztetem a következő szavaimra: Ren­delkezzék egész bátran. Ez annyit tesz, hogy ön nagykorú s nincs szükség sem gyámi jóváhagyásra, sem baráti tanácsra. Kegyeder egyszerű szavaimat azonban elmagyarázta- Gondolom, kedvesen emléke­zik majd reám­, a­ki még ma kénytelen va­gyok elutazni. Gr. B. Herbert: A diva, mikor a levelet elolvasta, ideg­lázba esett s mire felgyógyult, az ékszerész a gyémántokat és gyöngysort már elszállí­totta tőle. Nem mehetett el többé boszuság nél­kül az ékszer-üzlet előtt, melynek kiraka­tában, oly hivalkodva, oly gúnyosan, oly kaczagva csillogtak ama bizonyos gyémántok. „Félegyházi Hírlap.“ — 1889. deczember hó 31-én. — A város képviselőtestülete a múlt év utolsó napján a városra nézve fontos anyagi kérdést intézett el, amennyiben a fogyasz­­tási hivatali személyzetet, pénztárnokot, el­lenőrt, felügyelőt és öt felügyelő bizottsági tagot választott. Ez a kérdés a tárgyalásra kitűzött napirend legfontosabb elintézni va­lója volt. A megválasztott személyzet ügyes­ségétől, bölcs intézkedésétől függ, hogy a város a körülbelül 80.000 irtot kitevő fo­gyasztási adóhoz hozzájuthasson. Ellenkező esetben a város közönsége pótadóval leend kénytelen a hiányt fedezni. A megválasz­tott tisztviselőkre tehát nagy anyagi és er­kölcsi felelősség hárul ; az ő működésük t­e­szi csak lehetővé, hogy a várost anyagi kár ne érje. Különösen a felügyelő bizottság működésétől függ sok. Kívánatos tehát, hogy a megválasztott tisztviselők, minden törvény által megengedett módot és alkalmat megra­gadjanak arra nézve,hogy a szükséges meny­­nyiség befolyjon. Egy másik fontos kérdés is került in­­terpelláció alakjában a közgyűlés elé: isko­lakérdés. Többször hangoztattuk már, hogy köznépünk iskoláinkat egész jó akarattal veszi igénybe, s hogy naponként több-több érdeklődést mutat azok iránt. De úgy lát­szik, hogy nemsokára nagyobb lesz a köz­nép érdeklődése, hogysem annak a jelen körülmények között eleget tenni lehetne, legkivált akkor, ha illetékes oldalról mind többször többször lesz hangoztatva, hogy pótadóval már nem győzzük. Mi azonban azt tartjuk, hogy az ember szellemi életé­nek fejlesztésére kiadott összeget sohasem lehet nem győzni, annak lenni kell. Egyébként hatóságunk, illetőleg isko­laszékünk az iskolák szaporodására szüksé­ges fedezetről soha határozott kérdést nem tárgyalt, pedig van út és mód, melyek köny­­nyíthetnének az égető iskolakérdés végleges elintézésben.* * * Napirend tárgyalása előtt Rékasi Nagy József képviselő aziránt tesz kérdést pol­gármesterhez, hogy Drahos Ferencz és 58 társa által tanyai iskola felállítása iránt be­adott kérvénye hogyan intéztetett el, mert mint tudja a közgyűlés a kérvény beadá­sakor, azt határozta, hogy ezen kérdés a költségvetés tárgyalásakor terjesztessék elő. Polgármester válaszolva kifejti, hogy a költségvetés tárgyalásakor ezen kérdés csakugyan a közgyűlés elé került, de akkor a közgyűlés e czímen nem szavazott meg semmi összeget. Felszólaló a választ nem veszi tudo­másul, kéri a közgyűlést, hogy a kérvény tárgyalása a jövő közgyűlés elé tűzessék ki- A közgyűlés ez irányban határozott. Fogyasztási adópénztárnoki állásra fo­lyamodtak Fekete Mihály, Molnár György és Haubner Károly. 57 szavazattal Molnár György 41 szavazata ellenében megválasz­tatott Haubner Károly. Ellenőrzé megválasz­­tatott Mal­ár Albert egyhangúlag. Felügyelői állásra pályáztak : Bánhidy László, Lajos Sándor és Opra György. Ezen állásra Bánhidy László 63 szavazattal válasz­­tatott meg Lajos Sándor 38 szavazata el­lenében.­­ A felügyelő bizottság tagjaiul egyhan­gúlag Lajos László, id. Molnár Imre, Csák Kálmán, Magyar István, Vona Mihály vá­lasztottak meg. A felügyelő bizottság tagjai hivatalból: polgármester, adóügyi tanácsnok és számvevő. Dr. Hoffer József indítványán a fel­ügyelő bizottság köteles a fogyasztási hiva­tal működését havonként a közgyűlésnek előterjeszteni. Miután pedig a fogyasztási hivatal mű­ködéséről a vármegyének hivatalos tudo­mása nincs, a felügyelet gyakorlása végett bejelentetik. A megyei helypénzszedési szabályren­delet módosítására kiküldött bizottság jelen­tése és a gymnasium­i igazgató a tandíj meny­­nyiségére s egyéb felmerülő kiadásokra vo­natkozó előterjesztése a jövő közgyűlés elé fog terjesztetni. A Pokol korcsma árverés útján kiada­tott 551 írtért Szarvas Andrásnak. Az ár­verési feltételek szerint vásár alkalmával a vásár területén másnak bort mérni nem szabad. Ugyancsak bejelentetett, hogy a Szentkútnál bormérési sátor f o 1 á 11 i t hatása, árverés útján 175 frtért szintén Szarvas An­drásnak adatott ki. Jóváhagyólag tudomásul vétetett. A múlt évi költségvetés egyes czimei kimeríttettek, míg másoknál felesleg mutat­kozik. A felesleget mutató czimeknek a ki­merített czimekre való átutalása a tanácsra bízatott. Nyilvános elszámolás. (Folytatás és vége.) Szegény iskolás gyermekek felruházá­sára adakoztak továbbá: Tóth Lajos gyüjte­ ivén: Szkaniczky Cor­­néll 50 krt, Szkaniczky Lujza 50 krt, Ka­nyó Rózái 20 kr­t, B­áint Róza 10 krt, Gö­rög Zsuzsa 15 krt, Jámbor Veron 10 krt, Sós Anna 10 krt, Pintér Erzsi 10 krt, Bense Rózái 10 krt, Nagy Evelin 10 krt, Klein Pál 50 krt. K.-félegyházi asztal­társaság gyűjteménye 3 frt 10 kr. Varga Istvánné gyüjtötvén: Szabó Ka­relin 20 krt, Veréb Györgyné 40 krt, Holló Józsefné 40 krt, Győri Verőn 15 krt, Ko­vács Mari 10 krt, Szőke Mari 10 krt, Re­kedt Mari 20 krt, Varga Istvánné 1 irtot. Trungel Károly gyüjtö­ivén : Póka Lajos 20 krt, Mihálovits Béla 1 irtot, M L. 50 krt, Verni Mihály 50 krt, Gyermek barát 30 krt. Ajándékul küldtek: Banczay József 10 drb értesítőt, 12 drb kis imakönyvet, 80 drb kis képecskét, 100 drb palavesszőt, 6 drb tolltartót, Selle Antalné ruhaneműt, Tóth Károly ruhaneműt, Frank Ignácz 12 drb zsebkendőt, Bálint Flórián 1 pár csizmát. Ezek szerint a bevétel: Ehhez járult a tetes Tanácsa Az Iparhitelintézet és Népbank 25 77— 77 az össszes adakozás:208 frt 92 kr. Ezen összegből kiadott a tantestület: 27 fr-öltözetre............................90 frt 10 kr. 21 leány öltözetnek valóra . 29 „ 04 „ 11 téli kendőre......................12 ,, — ,, 20 pár csizmára......................36 ,, — „ 20 pár czipő............................22 „ — „ Karácsonyfa feldíszítésre és egyéb aprólékos kiadás. . 19 „ 95 „ Meghívókra...................................2 „ 10 „ Könyvek és írószerekre . . 13 „ 82 „ összesen : 225 frt 01 kr. A kiadási többlet 16 frt 09 kr. az ipartestület által rendezett Népünnepély tiszta jövedelméből népiskolai czélokra ado­mányozott 60 írtból fedeztetett. Mielőtt jelen számadásunkat befejez­­nők, kötelességünknek tartjuk a jószivű ada­kozóknak nemescrélú adományaikért a leg­forróbb kőszünetet tolmácsolni. Úgyszintén nem mulaszthatjuk el, hogy I. Székely Jó­zsef uradalmi erdész úrnak, amiért kará­­csonyfát volt szives ajándékozni, valamint Pesznik János úrnak, azaiért a karácsonyfa feldíszítésénél segédkezett, szives kőszene­­tünket ne nyilvánítsuk. Nem kevésbé elismerés illeti azon urakat és úrhölgyeket, kik a szükséges költség összegyűjtésén fáradoztak. város tekin­ 25frt kr. Nagy Zsuzsannagyüjtő ivén 32frt70kr. Hon­ti Berta 77 17 77 66 Almási Nándor 77 60 77— Raab Julia 774 77 16 77 V­arga Luj­za 773 77 17 77 Ossza Györgyné 778 77 18 77 Kristóf Rozika 774 77 90 Szente József 776 77 50 Dobák István 775 77 50 Seres Kálmán 773 77 15 Keserű Imre 772 77 30 Tóth Lajos 775 77 55 77 Varga Istvánné 772 77 55 7? Trungel Károly a *2 77 50 is összesen :1581rt92kr. 1-ső szám. Az ártatlan gyermekek hálájának vissz­hangja az Isten áldása lesz. K.-Félegyházán, 1889. deczember 27. Almássy Nándor, biz. elnök. Keserű Imre, Szente József, biz. jegyző, biz. pénztárnok. H­ÍREK. — Lapunk t. olvasói már a lap élén foglalt közleményekből tudomást merítenek a lap szerkesztésében beállott változásról. E helyen csupán az eddigi szerkesztő Fehér Antal úrnak akarjuk köszönetü­nket nyilvá­nítani, odaadó hosszas munkásságáért. Ő neki köszönheti a „Félegyházi Hírlap“ az állandó létet, melyet oly nehéz idők sem ingattak meg, aminekön helyi társadalmunk az utóbbi idők alatt keresztül ment. Remél­jük, hogy nevével és munkásságával a jö­vőben is találkozni fog közönségünk, mi legalább örvendeni fogunk, ha ez irányban adott ígéretét minél gyakrabban szíves le­­end beváltani. Az eddigi főmunkatárs Szente József úr továbbra is megmarad a lap kö­telékében s igy hisszük, hogy a régi és új munkatársak segélyével a lap érdekességé­ből nem fog vesziteni- Midőn mindezt a t. közönség tudomására hozzuk, kérjük, la­punkat minél átalánosabb támogatásban ré­szesíteni szíveskedjék. Az előfizetési ár a régi­ évnegyedre t­árt. Az előfizetési pén­zek: Banczay József künyvkereskedésébe czimzendők. — A közbirtokosság ma vasárnap tiszt­újító közgyűlést tart. — A népkör f. hó 6-án azaz hétfőn délután tartja tisztújító közgyűlését. Mint értesülünk a kör újólag volt tisztviselőit választja meg. — Lemondás. Ifj. Ring Sándor úr, ki oly oda adó szorgalommal vezette a vá­rosi közpénztárt — sajnálattal vettük tudo­másul, hogy állásáról, — a szervezési sza­bály­ rendelettel beállott változás folytán — lemondott. Helyét Varga E. József úr fog­lalta el. —Az ellenőri teendőket pedig Trun­­gel János, volt adópénztári ellenőr úr látja el. — Baleset. Ifj. Kocsis Sándor ügy­véd jelölt úr újév napján este 9 órakor hazamentében az új­ templom és a Pelyva féle ház közötti járdán megcsúszván oly szerencsétlenül elesett, hogy jobb lába a bokán felül el­tűrök Midőn sietünk részvé­tünknek kifejezést adni — a mielőbbi fel­­gyógyulást őszintén kívánjuk. Uj Ip.véb­ályegek A ju­szóesztendőben új levelbélyegek fognak forgalomba hozat­ni. A bélyegeket azon rendszer szerint ké­szítik, melylyel az új egyforintosokat készí­tették. Épen ezért kellett egy időre elhalasz­tani a bélyegek kibocsátását, mit már új­esztendőre terveztek. Az új forintosok ellen tudniillik még mindig annyi a panasz, hogy az illetékes körök ki akarják még jobban próbálni az új rendszert s csak azután ké­szítik el a bélyegeket. — Felolvasás. A „kereskedelmi kor“, ben múlt év deczember hó 2- án nagy szá­mú, díszes közönség előtt tartót, felolvasást Mihálovits Alajos, gymnáziumi tanár. A felol­vasás tárgya „A föld keletkezése és vége“ volt. A tudományos kérdést, felolvasó tanár úr, kellemesen fűszerezett, alakban adta elő, és oly lekető módon olvasta fel, hogy a hallgatóság figyelm­e egy perezre sem szűnt meg, sőt mindinkább fokozódó érdeklődés­sel hallgatta. Szóval felolvasó úr magával ragadta a közönséget s a képzeletben már­­már az ős­világot tárta fel eredetiségében, majd ismét borzalmas képet alkotott arról, majd ha a föld, ez a vén golyó meghal. Az egy óra hosszat tartó felolvasást kedélyes társalgás, majd táncz váltotta fel s a jelen­levők nem törődve a föld enyészetével , ki ki a jelent élvezte. — Óvoda bál. Jótékonyczélú táncz-es­­télyt tartatott múlt hó 26-án a helybeli kis­dedóvó javára saját helyiségében. A mulat­ság igen kedélyesen folyt egész a reggeli órákig, a­kik benne részt vettek, bizonyá­ra kedvesen fognak rá visszaemlékezni. Kár, hogy a délután beállt havazás sokakat visz­­szatartott az estélyen való megjelenéstől s igy a jótékony­ czélra jóval kisebb összeg lesz fordítható, mint a­milyent a rendező­ség kilátásba helyezett. Ott láttuk a szépek közül Baksay Etelka, Bánhidy Terike, Ka­nyó Erzsiké, Kanyó Terike, Kristóf Rozika, Nagy Rozika, Szabó Erzsiké, Szkanczky Kornélia, Szkan­czky Lujza, Tóth Nella, Walteshauser Fáni kisasszonyokat és Kanyó Mihályné,Tóth Károlyné, Nagy Jánosné,Tóth Károly­né főkapitány­né asszonyokat. Ez alka­lommal felül fizettek : Dr. Holló Lajos 2 frt,Né­gy­esi Mártonná 2 frt, Schweitzer Adolfné 1 frt, N. N. 1 frt, Fischer Károlyné 1 frt, Knei­fe­r Ede 2 frt, Varga Andor 1 frt, Selle Antalné 1 fr­t, Tóth Károly 1 frt, Tóth Ká­roly főkapitány 1 frt, Kanyó Mihályné 50 kr. Almási Sándor 2 frt, Endre Zsigmond 1 frt, Léderer János 50 kr. Fogadják a nemes­­szívű adakozók — az egylet nevében — a rendezőség elismerő köszönetét.

Next