Félegyházi Hirlap egyesült Félegyházi Hiradó, 1912 (30. évfolyam, 1-51. szám)

1912-01-07 / 1. szám

191­2. jsnaár 7. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP egyesült FÉLEGYHÁZI­­ HÍRADÓ nem a külsőségben találnák az egyesek tekintélyét, ha a belső érték lenne a mérvadó, a pénz, gőg és cifraság helyett, akkor hamar romba dőlne a bálvány. De hát a mai fölületes társa­dalomtól ezt alig remélhetjük. Ha eredményt akarunk elérni, akkor oda kell törekedni, hogy a társadalom felsőbb és irányadó körei adják meg erre a példát az egyszerűség meghonosításával s a káros fényűzés megszünteté­sével. A mérleghitelesítési törvény revíziója. A kereskedelmi minisztériumban most dol­goznak a mérleghitelesítési törvény revízió­ján. A revízióval a mérleghitelesítési tör­vény sokkal liberálisabb alakot fog ölteni, amennyiben a minisztérium terve szerint a hibahatárok szigorúságából lényeges engedmények fognak történni. Mozgófényképvállalat nem esik az ipar­­törvény alá. A Kúria a napokban azt a határozatot hozta egy adott esetben, hogy a mozgófényképszinház, mint mutatvá­nyokkal szórakoztató vállalat nem tekint­hető az 1884. évi XVII. t.c. alá eső ipar­­vállalatnak és az esetleg ahoz szerződ­tetett üzletvezető és segéd sem tekinthető iparossegédnek. Az utóbbiak között fenn­álló szerződésből kifolyólag támasztott kereseti igény elbírálása tehát az idézett törvénycikk 176. § ában meghatározott iparhatósági eljárásra abban az esetben sem tartoznék, ha a szerződés alapján a peres felek közt a felperes álláspontjának megfelelően szolgálati és nem társasági szerződés jött volna is létre. A bognár tanfolyam. A „Gazda Ifjak“ ma politikai foga­lom. Az e fogalom alá tartozó fiatalság a politikai maszlag befolyása alatt áll. A „Gazda Ifjak“ csalogató eszközei az ingyen bál, zeneszó, tánchelyiség, kosár­fonás ingyen anyagból, ingyen estélyek , hegedülnek, cimbalmoznak, szavalnak, elő­adnak, nyilvánosan szerepelnek s mindez politikai ingének, azt suttogják államilag* 5 kosztoló vezetése mellett történik. Pár hete — a fent elősorolt potya eszközök mellé, az ingyen bognár tan­folyam megvalósítása zárul. Persze, ismét állami koszt mellett. Mert most a titkos, hatosok, forintok, szivarok, poharacska sörök, kupica pálinkácskák a legszebb­ erkölcsi fegyverek. A gazda ifjak dedóját ravasz ész­járással főzte ki tervezője, mert mi sem­ könnyebb, mint a naiv ifjú, lelkek meg­­tántorítása, saturálása és azok lelki sima­ táblájára, az úri leereszkedés, a­ magához­ emelés, a parolázás, barátkozás cégére alatt még gonosz, hazafiatlan dolgokat is reá vésni. Minden a politikai tisztesség dolga, hogy a pártok mit művelnek pártjuk gya­rapítására. Azt azonban nem nézheti némán a tisztességes lélek, hogy politikába k­ö­z­­költségen községi erkölcsi tá­mogatás mellett is létesíthessenek kis lelkű, önző emberek egy párt szolgá­latára eszközöket. Kivált akkor, midőn a kívánt manőver a város közönségének egy jó részét anyagilag is erősen sújtaná. Legújabban a „Gazda Ifjak“-at a bognár tanfolyam örve alatt tobo­rozzák és azt kívánják, hogy ezt a tan­folyamot az elöljáróság kérelmezze, sőt a közköltségekből is áldozzon érte. De mindenesetre az állam mindenható­ságának a miniszter, államtitkárok, meg mindenkinek, akinek módja van ál­lami javakhoz nyúlni — bőkezűségének erős fityogtatása mellett. Végeredményé­ben pedig a mi­ngók létszám emelése érdekében. Aztán a tanfolyam háta mögött mint­egy 50—60 bognár iparos és családjaik terrorizálása is ott vicsorgatja fogait, hogy őket a maguk politikai szolgálatára int­sék, kényszerítsék. Mert hát a bognár iparos — szerintük — a gazdák után él. A kiskunkueneknek — kik potya naptár kliséin népszerűsítik becses sze­mélyüket — most­ bognár tanfolyam kell. No hát ilyen partikuláris­ érdekek előmozdítására a városnak pénze,­erkölcsi támogatása nincs,nem lehet. És mert a „Gazda Ifjak“* bognár tanfolyama a tanait, képzett bognár ipa­rosságnak akar ,konkurentiát csinálni és most a bognárokat akarják terrorizálni, ehhez közköltséget, elöljáróság! , erkölcsi támogatást a város közönsége nem nyújthat. A célzott maskarát a város elöljáró­ságának kötelesség©, megakadályozni s kötelessége a képzett bognárokat a kontár bognár gazda ifjaktól megvédeni., J.S. A vidéki rendőrség fejlesztése. Köz­tudomású, hogy a vidéki rendőrség mai szervezetében hivatásának nem képes megfelelni. A városok rossz anyagi vi­szonyai nem engedik meg, hogy a rend­őrség javadalmazására kellő összeget for­dítsanak, anélkül­ pedig sem­ megfelelő rendőrlegény­ség, sem pedig a rendőrség szakszerű vezetésére alkalmas egyén egy­általán nem kapható. Szükséges lenne tehát gondoskodni oly intézményről, amelynek keretében a vidéki rendőrök — az államrendőrségnél szervezett 6 hónapos oktató tanfolyam mintájára — szakszerű kiképzésben részesülnének, mert enélkül a vidéki rendőrségre fordított minden költség kárba vész. Ez a kérdés különö­­­sen most aktuális, mert a belügyminiszter a városok segélyezésére vonatkozó rende­letében kijelentette, hogy a városok jogo­sult érdekeinek a kielégítéséről az állam­segélyen kívül egyéb törvényhozási in­tézkedések­ kezdeményezésével, eze­k között első­sorban a városi rendőrségnek kor­szerű fejlesztése után óhajt gondoskodni. E kijelentése folytán az összes törvény­hatóságoktól részletes jelentést kíván a városok rendőrségének fogalmazói, enged­­es kezelőszemélyzetei, valamint őrszemély­zeti állásainak létszámáról, illetményeiről, a rendőrkapitányi hivatalok összes dologi kiadásáról és arról, hogy a közbiztonsági szolgálatnak az egyes városok belterületén, való pontos ellátására az illető város kiterjedésére és lakosságának számára való­ tekintettel, mennyi személyzetre volna, okvetlenül szükség, szemet szúrt s ezzel nagyot ártott a kas­télynak, a parknak is. Lovász bácsiban rejlett annyi hun­cutság, hogy csak azért is oda hajtatta ki karmait legelni, minek következtében a kastély cifra termeiben állandóan kel­lemetlen szag terjengett. De hát Lovász uramnak nem lehetett parancsolni, az ő földjén nem szólhatott rá senki. Tudta jól, hogy a Faragó grófi csa­ládtól nem fog ezreseket kicsalni, hisz a címerükön kívül nem volt semmijük. Azon­ban azt is tudta, hogy ha türelmesen vár, előbb-utóbb sikert arat. És várt is, mert hála Istennek vár­hatott . . . íme, a kastély most végre gazdát cserélt. Egy Müller nevezetű dús­gazdag pesti bankár vette meg. Itt az ő szerencséje, üstökön kell ragadni ! A jegyző már messziről mosolyogva intett Lovász bácsinak. — Hallja bátyám uram, mit kér azért az arasznyi földért, ott a kastély táján. Az a Müller nagyságos ur tudni akarja. — Mit mond ? A pesti urnak az én földem kellene? No nó! — Föld ide, föld oda! Nem nagyobb, mint egy kiterített zsebkendő. — Ohó! Van az kétszáz kvadrát. Ha nem több ! — Mondjuk, hogy annyi. És mond­juk, hogy kap érte négyszáz koronát. Lovász bácsit elfutotta a pulyka­méreg. — No ha az a pénzeszsák csak any­­nyit kínál érte, akkor nem adom. Nincs több mondanivalóm­­ . . . — Ugyan, ugyan ! — engesztelte őt a nótárius, hiszen megkapja a tízszeresét is Müller úrtól . . . — Négyezer koronás — fitymálódott a kőműves s kicsinylően mosolygott. — De ha ezt is megtízszereznék ? A falu jegyzője ismerte embereit, de kiváltkép Lovász Ambrust. Hirtelen megragadta a kezét és így szólt: — Ez legyen az utolsó szava­­ . . . Majd megmondom Müller úrnak. Lovász elbaktatott, de nem volt meg a rendes lelki nyugalma. Tartott tőle, hogy túlságosan kapzsi volt. Azonban néhány nyugtalanul eltöltött nap után újra hi­vatta a jegyző , ott az irodában annak rendje módja szerint megcsinálták a szer­ződést. Lovász uram negyven darab ezres bankóval távozott. Megesett egyszer, hogy Lovász és a milliomos Müller találkoztak künn a vas­útnál. A kőmives ekkorra már úri tem­pót sajátított el: gőzösön vitette magát a városba, ahol téglát vásárolt. Az új föl­desúr, az pedig pesti vendégeket várt. Lovász Ambrus kénytelenül feszen­gett Müller úr közelében. — Alighanem haragszik rám, gon­dolta magában, miközben alázatosan oda­­köszönt. Bizonyosan sokalja a föld árát. Müller pedig dehogy is haragudott, mert amint emberünket megismerte, mo­solygósan, előrenyújtott kézzel jött feléje. — Kedves Lovász úr, még idáig nem volt módomban, hogy megköszönjem . . . A kőmives nagyot bámult. — Mit köszönne meg a nagysá­gos ur ? — Ejnye né­­­hát azt a nagylelkű­séget ! A fejedelmi ajándékot. Higgye meg, az ön földje legalább százezer koronát ér meg nekem . . . Mint egy fillért! — Százezer koronát! . . . kiáltotta Lovász bácsi és arcába szökött a vér. A lábai egyszerre meginogtak, a hangja meg elakadt. Értelmetlenül dadogta: — Százezer koronát ! . . . S akár egy támasztatlan lisztes zsák, elterült a földön. Hamarosan beszállították az állomás­­épületbe. Müller úr az automobiljából angol sót hozott elő, hogy megdörzsölje vele, mint az elájult szép hölgyeket szokás. Mások friss vízzel locsolgatták, egyébb módon is élesztgették, de hasz­talan : Lovász Ambrust megölte az a ke­gyetlen szó, hogy nagyobbat is markol­hatott volna. Társas játékok nagy választékban Vesszősi József kedésében — a legolcsóbban kaphatók. ——■

Next