Félegyházi Hirlap egyesült Félegyházi Hiradó, 1912 (30. évfolyam, 1-51. szám)
1912-01-07 / 1. szám
1912. jsnaár 7. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP egyesült FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ nem a külsőségben találnák az egyesek tekintélyét, ha a belső érték lenne a mérvadó, a pénz, gőg és cifraság helyett, akkor hamar romba dőlne a bálvány. De hát a mai fölületes társadalomtól ezt alig remélhetjük. Ha eredményt akarunk elérni, akkor oda kell törekedni, hogy a társadalom felsőbb és irányadó körei adják meg erre a példát az egyszerűség meghonosításával s a káros fényűzés megszüntetésével. A mérleghitelesítési törvény revíziója. A kereskedelmi minisztériumban most dolgoznak a mérleghitelesítési törvény revízióján. A revízióval a mérleghitelesítési törvény sokkal liberálisabb alakot fog ölteni, amennyiben a minisztérium terve szerint a hibahatárok szigorúságából lényeges engedmények fognak történni. Mozgófényképvállalat nem esik az ipartörvény alá. A Kúria a napokban azt a határozatot hozta egy adott esetben, hogy a mozgófényképszinház, mint mutatványokkal szórakoztató vállalat nem tekinthető az 1884. évi XVII. t.c. alá eső iparvállalatnak és az esetleg ahoz szerződtetett üzletvezető és segéd sem tekinthető iparossegédnek. Az utóbbiak között fennálló szerződésből kifolyólag támasztott kereseti igény elbírálása tehát az idézett törvénycikk 176. § ában meghatározott iparhatósági eljárásra abban az esetben sem tartoznék, ha a szerződés alapján a peres felek közt a felperes álláspontjának megfelelően szolgálati és nem társasági szerződés jött volna is létre. A bognár tanfolyam. A „Gazda Ifjak“ ma politikai fogalom. Az e fogalom alá tartozó fiatalság a politikai maszlag befolyása alatt áll. A „Gazda Ifjak“ csalogató eszközei az ingyen bál, zeneszó, tánchelyiség, kosárfonás ingyen anyagból, ingyen estélyek , hegedülnek, cimbalmoznak, szavalnak, előadnak, nyilvánosan szerepelnek s mindez politikai ingének, azt suttogják államilag* 5 kosztoló vezetése mellett történik. Pár hete — a fent elősorolt potya eszközök mellé, az ingyen bognár tanfolyam megvalósítása zárul. Persze, ismét állami koszt mellett. Mert most a titkos, hatosok, forintok, szivarok, poharacska sörök, kupica pálinkácskák a legszebb erkölcsi fegyverek. A gazda ifjak dedóját ravasz észjárással főzte ki tervezője, mert mi sem könnyebb, mint a naiv ifjú, lelkek megtántorítása, saturálása és azok lelki sima táblájára, az úri leereszkedés, a magához emelés, a parolázás, barátkozás cégére alatt még gonosz, hazafiatlan dolgokat is reá vésni. Minden a politikai tisztesség dolga, hogy a pártok mit művelnek pártjuk gyarapítására. Azt azonban nem nézheti némán a tisztességes lélek, hogy politikába közköltségen községi erkölcsi támogatás mellett is létesíthessenek kis lelkű, önző emberek egy párt szolgálatára eszközöket. Kivált akkor, midőn a kívánt manőver a város közönségének egy jó részét anyagilag is erősen sújtaná. Legújabban a „Gazda Ifjak“-at a bognár tanfolyam örve alatt toborozzák és azt kívánják, hogy ezt a tanfolyamot az elöljáróság kérelmezze, sőt a közköltségekből is áldozzon érte. De mindenesetre az állam mindenhatóságának a miniszter, államtitkárok, meg mindenkinek, akinek módja van állami javakhoz nyúlni — bőkezűségének erős fityogtatása mellett. Végeredményében pedig a mingók létszám emelése érdekében. Aztán a tanfolyam háta mögött mintegy 50—60 bognár iparos és családjaik terrorizálása is ott vicsorgatja fogait, hogy őket a maguk politikai szolgálatára intsék, kényszerítsék. Mert hát a bognár iparos — szerintük — a gazdák után él. A kiskunkueneknek — kik potya naptár kliséin népszerűsítik becses személyüket — most bognár tanfolyam kell. No hát ilyen partikuláris érdekek előmozdítására a városnak pénze,erkölcsi támogatása nincs,nem lehet. És mert a „Gazda Ifjak“* bognár tanfolyama a tanait, képzett bognár iparosságnak akar ,konkurentiát csinálni és most a bognárokat akarják terrorizálni, ehhez közköltséget, elöljáróság! , erkölcsi támogatást a város közönsége nem nyújthat. A célzott maskarát a város elöljáróságának kötelesség©, megakadályozni s kötelessége a képzett bognárokat a kontár bognár gazda ifjaktól megvédeni., J.S. A vidéki rendőrség fejlesztése. Köztudomású, hogy a vidéki rendőrség mai szervezetében hivatásának nem képes megfelelni. A városok rossz anyagi viszonyai nem engedik meg, hogy a rendőrség javadalmazására kellő összeget fordítsanak, anélkül pedig sem megfelelő rendőrlegénység, sem pedig a rendőrség szakszerű vezetésére alkalmas egyén egyáltalán nem kapható. Szükséges lenne tehát gondoskodni oly intézményről, amelynek keretében a vidéki rendőrök — az államrendőrségnél szervezett 6 hónapos oktató tanfolyam mintájára — szakszerű kiképzésben részesülnének, mert enélkül a vidéki rendőrségre fordított minden költség kárba vész. Ez a kérdés különösen most aktuális, mert a belügyminiszter a városok segélyezésére vonatkozó rendeletében kijelentette, hogy a városok jogosult érdekeinek a kielégítéséről az államsegélyen kívül egyéb törvényhozási intézkedések kezdeményezésével, ezek között elsősorban a városi rendőrségnek korszerű fejlesztése után óhajt gondoskodni. E kijelentése folytán az összes törvényhatóságoktól részletes jelentést kíván a városok rendőrségének fogalmazói, engedes kezelőszemélyzetei, valamint őrszemélyzeti állásainak létszámáról, illetményeiről, a rendőrkapitányi hivatalok összes dologi kiadásáról és arról, hogy a közbiztonsági szolgálatnak az egyes városok belterületén, való pontos ellátására az illető város kiterjedésére és lakosságának számára való tekintettel, mennyi személyzetre volna, okvetlenül szükség, szemet szúrt s ezzel nagyot ártott a kastélynak, a parknak is. Lovász bácsiban rejlett annyi huncutság, hogy csak azért is oda hajtatta ki karmait legelni, minek következtében a kastély cifra termeiben állandóan kellemetlen szag terjengett. De hát Lovász uramnak nem lehetett parancsolni, az ő földjén nem szólhatott rá senki. Tudta jól, hogy a Faragó grófi családtól nem fog ezreseket kicsalni, hisz a címerükön kívül nem volt semmijük. Azonban azt is tudta, hogy ha türelmesen vár, előbb-utóbb sikert arat. És várt is, mert hála Istennek várhatott . . . íme, a kastély most végre gazdát cserélt. Egy Müller nevezetű dúsgazdag pesti bankár vette meg. Itt az ő szerencséje, üstökön kell ragadni ! A jegyző már messziről mosolyogva intett Lovász bácsinak. — Hallja bátyám uram, mit kér azért az arasznyi földért, ott a kastély táján. Az a Müller nagyságos ur tudni akarja. — Mit mond ? A pesti urnak az én földem kellene? No nó! — Föld ide, föld oda! Nem nagyobb, mint egy kiterített zsebkendő. — Ohó! Van az kétszáz kvadrát. Ha nem több ! — Mondjuk, hogy annyi. És mondjuk, hogy kap érte négyszáz koronát. Lovász bácsit elfutotta a pulykaméreg. — No ha az a pénzeszsák csak anynyit kínál érte, akkor nem adom. Nincs több mondanivalóm . . . — Ugyan, ugyan ! — engesztelte őt a nótárius, hiszen megkapja a tízszeresét is Müller úrtól . . . — Négyezer koronás — fitymálódott a kőműves s kicsinylően mosolygott. — De ha ezt is megtízszereznék ? A falu jegyzője ismerte embereit, de kiváltkép Lovász Ambrust. Hirtelen megragadta a kezét és így szólt: — Ez legyen az utolsó szava . . . Majd megmondom Müller úrnak. Lovász elbaktatott, de nem volt meg a rendes lelki nyugalma. Tartott tőle, hogy túlságosan kapzsi volt. Azonban néhány nyugtalanul eltöltött nap után újra hivatta a jegyző , ott az irodában annak rendje módja szerint megcsinálták a szerződést. Lovász uram negyven darab ezres bankóval távozott. Megesett egyszer, hogy Lovász és a milliomos Müller találkoztak künn a vasútnál. A kőmives ekkorra már úri tempót sajátított el: gőzösön vitette magát a városba, ahol téglát vásárolt. Az új földesúr, az pedig pesti vendégeket várt. Lovász Ambrus kénytelenül feszengett Müller úr közelében. — Alighanem haragszik rám, gondolta magában, miközben alázatosan odaköszönt. Bizonyosan sokalja a föld árát. Müller pedig dehogy is haragudott, mert amint emberünket megismerte, mosolygósan, előrenyújtott kézzel jött feléje. — Kedves Lovász úr, még idáig nem volt módomban, hogy megköszönjem . . . A kőmives nagyot bámult. — Mit köszönne meg a nagyságos ur ? — Ejnye néhát azt a nagylelkűséget ! A fejedelmi ajándékot. Higgye meg, az ön földje legalább százezer koronát ér meg nekem . . . Mint egy fillért! — Százezer koronát! . . . kiáltotta Lovász bácsi és arcába szökött a vér. A lábai egyszerre meginogtak, a hangja meg elakadt. Értelmetlenül dadogta: — Százezer koronát ! . . . S akár egy támasztatlan lisztes zsák, elterült a földön. Hamarosan beszállították az állomásépületbe. Müller úr az automobiljából angol sót hozott elő, hogy megdörzsölje vele, mint az elájult szép hölgyeket szokás. Mások friss vízzel locsolgatták, egyébb módon is élesztgették, de hasztalan : Lovász Ambrust megölte az a kegyetlen szó, hogy nagyobbat is markolhatott volna. Társas játékok nagy választékban Vesszősi József kedésében — a legolcsóbban kaphatók. ——■