Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1933 (51. évfolyam, 1-53. szám)
1933-04-02 / 14. szám
Kiskunfélegyháza, 1933 április 2 óra 8 fillér LI.- XXXIX. évfolyam 14. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bercsényi ucca 2 szám. Vesszősi-féle könyvkereskedés FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ POLITIKAI HETILAP Megjelenik minden héten vasárnap reggel Lapunk előfizetési ára: Egész évre 4 P, félévre 2 P negyedévre 1 P Hol született hát Petőfi Sándor? Írta: dr. Cserép József egyetemi tanár A február 26-i számban megjelent közlésemre támadt érdeklődés késztet, hogy újból szóbahozzam a nagy költőnk születéshelyéről keringő véleményeket. Ha kétes esetet kell megoldani, minden nyomatékos adatot föl kell sorakoztatnunk, hogy a teljes bizonyosság, avagy legalábbis a lehető legnagyobb valószínűség sokáig emeljük megállapításunkat, illetőleg véleményünket. Erőtlen érvekkel lehetetlen megoldáshoz jutni. Vélemény, theória, elv a felfogás dolga, de csupán egyéni nézetre épített s kétes, fölületes érvekkel támogatott eszmének lehetetlen theoremává, meggyőző igazsággá emelkedni. Petőfi Sándor Félegyháza városát vallotta születéshelyének. Ezzel szembe került az a vélemény, hogy Kiskőrösön született, csakhogy Beöthy Zsolt szerint szégyelte ezt a jelentéktelen várost vallani születéshelyének, hát inkább Félegyházát vallotta annak; ellenben Ferenczy Zoltán szerint azért tette ezt, mivel nem tudta, hol született. Kiskőrösön ugyancsak kisgyermekkorát töltötte, ellenben Félegyházáról már voltak emlékezései, tehát ezt tartotta születéshelyének. Petőfi Sándor tehát az egyik nézet szerint eltagadta, a másik nézet szerint pedig nem tudta, hol született. Hihető és képzelhető-e Petőfiről, hogy hiúságból, avagy nagyzolásból, akkora hazugságra tudott volna vetemedni s az igazság ilyetén elcsavarását nemcsak kapós, olvasott írásaiban, hanem házassága megkötésekor is, életének ama jelentős, megható pillanatában, szeretett Júliája s mások hallatára sem szégyellette volna hangoztatni, hirdetni inkább, mintsem születéshelyének vallani Kiskőröst, ha csakugyan ott született volna ? Hiszen e városunk nem lehetett már akkor sem oly jelentéktelen, mint Beöthy vélte. De a Beöthy véleményét — persze okvetlen tudtán kívül — maga Ferenczy Zoltán cáfolja le, midőn nem a szégyenlésnek tulajdonítja Petőfi szülőföldjére vonatkozó vallomását, hanem téves hiedelemnek: annak, hogy nem tudta, hol született s csupán azért tartotta szülőhelyének Félegyházát, mivel oda már fűződtek emlékei. Még azt megértjük, hogy Attila nomád hunjai, (akiket Ammianus leírása szerint, soha semmi épület nem födött, hanem lóháton ülve-alva őgyelegtek kétkerekű szekereikkel együtt, rajtuk nejeikkel és gyermekeikkel) nem tudták illetőségük helyét; de, hogy Petőfi ne hallotta volna a szüleitől születése helyét és körülményeit, hanem magától kellett volna azt kitalálnia, sőt hiúságból akár el is tagadhatta: ez olyan hihetetlen, hogy evvel megnyugtató állásponthoz jutni nem lehet. Házassága kötésekor (1847 szeptember 8.) az illető egyházi személy sem jegyezte volna be az anyakönyvbe a „Származási és lakhelye“ rovatába a neve után Félegyházát, ha kétsége volt volna felőle. . Nem kevésbé jelentős következtetés vonható le Petőfi állításának igazolására ama két költeményéből, amelyekben szülőföldjéről szól. A „Szülőföldemen“ c. verse, melyet Félegyházán irt 25 éves korában, oly megható meleg érzést, oly igaz lelket tételez föl, aminő sem elcsavart, sem pedig bizonytalan forrásból nem fakadhatott; kisgyermekkorának beletömörített emlékei oly megindítóan záródna a dajkája „Cserebogár, sárga cserebogár“ dalának hallgatása s álombaringató hatása említésével. Még azt sem hagyja említetlen, hogy nem bent a városban esett a születése, hanem annak a táján, t. i. a bugacmonostori pusztán, amint 1822 december 31-én éjjel Félegyházáról hazafelé tartottak Kiskőrösre. „Itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon. Ez a város születésem helye. Mintha dajkám dalával van tele. Most is hallom e dalt, elhangzott bár: Cserebogár, sárga cserebogár..." Mint 5 éves gyermek ment el Félegyházáról és 20 év múltával láthatta újra szülőföldjét, tehát 25 éves korában. Pedig, hogy mennyire óhajtott már eljutni oda, tanúsítja a „Kunság“ c. költeménye, melyet e vágya teljesedése után irt Pesten, ezzel kezdve : Hová szivem, lelkem mindig, mindenünnen ,vissza-visszavágyott. Újra láttam végre születésem földjét, a szép Kiskunságot. Én a „Szülőföldemen“ és a „Két vándor.. c. költeménye olvasásával nem bírok eltelni. Szinte a könnyezésig megindító, hatásukat el sem tudom képzelni másként, mint azon meggyőződésben, hogy a valóság tudata és átérzése fakasztotta életre őket. Magam is mintegy 50 év óta szolgálom a tudomány terjesztését és kutatását és e téren is mindig az igazság volt az iránytűm. Ennek akarok most is szolgálatot teljesíteni eme Petőfi-kérdés fölvetésével azon adatok alapján, amelyek Petrovics fuvarosa fiának elbeszélése révén a „Kecskeméti Lapok“ egy kb. 35 év előtti számában voltak leközölve, majdnem úgy, mint az 1896 február 23.-i számban, csakhogy abban meg volt nevezve Petrovics fuvarosa is, egy izsáki ember, ha jól emlékszem, Nagy Zsigmond, aki később Kecskemétre költözött s az ő gyakori elbeszéléséből talált közlésre a K. L. I. számában, hogyan történt Petőfi Sándor születése Szilveszter éji 10—11 óra közt a félegyházi határban, miközben Petrovicsék a félegyházi mészárszék-bérlet sikertelensége után késő este hazaindultak Kiskőrösre. E lapközlemény adatait én annak idején pontosan leírva közöltem. Ferenczy Zoltánnal, de még van némi reményem, hogy elő tudom keríteni s akkor nem mulasztom el, a F. H. I. szerkesztősége számára megküldeni, oooooooooooooooooooa Összedugták a fejüket Prágában a kisantant vezető politikusai és közös tanácskozásuk után közleményt adtak ki. Ez a közlemény szoros összefüggésben áll azokkal az eseményekkel, amelyeket MacDonald és Mussolini római találkozása indított meg. Ez a találkozás mindenképpen világesemény volt s ha a problémák bonyolultságánál fogva, amelyeket a megbeszélések érintettek, nem is hozta meg egészen a kívánt eredményeket, mégis valószínűleg jelentős fordulatot képez a világpolitikában. A revízió kérdése egész nyíltan napirendre került s az európai sajtó pro és kontra tárgyalja azóta is a revízió lehetőségeit, illetőleg igyekszik bebizonyítani annak a jelen pillanatban való tehtetlenségét. Mondanunk sem kell, hogy a kisantant a revízió ellen foglalt állást s a prágai tanácskozásról kiadott közlemény is ezt hangsúlyozza. A közlemény egyik passzusa azt mondja, hogy mások birtokával sem közvetve, sem közvetlenül nem lehet rendelkezni. Tehát a leghatározottabb fenntartását jelentik ki olyan egyezmények esetleges megkötése ellen, amelyek jogaikat és politikájukat érintik. Annak a nézetnek is kifejezést ad ez a közlemény, hogy a revíziós politika nem alkalmas anemzetek megnyugtatására és a bizalom érzésének az erősítésére, pedig a kölcsönös együttműködésre csak ez ad módot. Egy pillanatig sem csodálkozunk a kisantant magatartásán, de volna egy-két megjegyzésünk ehhez a közleményhez. Szép dolog az, amikor valaki visszautasítja a mások birtokával való rendelkezést. Kérdjük azonban, hogy a kisantant által „megszerzett“ birtokok mióta tartoznak hozzá? Az olasz lapok közül a Tribunna, amely minden más jelentős olasz lappal egyetemben élesen visszautasítja a kisantant magatartását, helyesen állapítja meg, hogy a kisantant kapta, nem pedig szerezte határait és azokat a népszövetség alapokmányának 19. cikkelye alapján módosítás alá lehet venni. Ha a kisantant tiltakozik állítólagos birtokainak megbolygatása ellen, mennyivel több joggal követeli Magyarország a